Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-16 / 113. szám

Göncz árpád New Yorkban Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök hétfőn es­te Indianapolisból New Yorkba érkezett. Az államfőt a hét végén díszdoktorrá avatta az india- napolisi Butler Egyetem, majd Göncz hétfőn a közép- nyugati nagyváros vezető gazdasági személyisegeivel találkozott és látogatást tett a Hudson Intézetben. E ku­tatóközpontnak nagy szere­pe volt a nemzetközi Kék­szalag-bizottság munkájában. A testület különböző pártok­hoz tartozó magyar, vala­mint külföldi szakemberek bevonásával dolgozott ki ajánlásokat az új magyar kormány gazdaságpolitikájá­hoz. Göncz kedden New York­ban a Freedom House, majd az Amnesty International emberjogi szervezet vendé­ge volt. Később ebéden vett részt, amelyet Edgar Bronf­man, a Zsidó Világkong­resszus elnöke ad tiszteleté­re. Találkozik a nagy ame­rikai zsidó szervezete«: veze­tőivel is. Az államfő megbeszélést folytatott John Whiteheaa- del, az amerikai kormány által felállított magyarorszá­gi beruházási alap igazgató- tanácsának elnökével. este pedig amerikai magyarok­kal találkozott. Határozat a nemzeti kisebbségvédelemről Nincs siirnosséni eljárás Vizsgálják az Axel Springer lapügyleteit Takács Péter kérdése Medgyessy Péterhez Szabad György megbízott házelnök vezetésével, 337 képviselő jelenlétében, né­hány perccel 10 óra után kezdte meg munkáját az Or- szágyűlés május 15-1 ple­náris ülése. A plenum élső­MDF-kép viselők (KM teleidtől köztük szabolcsiak — az ülésteremben. Már visszanyerte eszméletét Továbbra is életveszélyben a megégett litván A múlt hét péntekén tör­tént a záhonyi parkolóban az a tragikus baleset, mely­nek során Daugintis Riman- tas litván szobrászművész, alkoholos állapotban, erős feiindultságában magát'tisz­ta szesszel leöntötte, majd meggyújtotta. A súlyos álla­potba került férfit a mentők a budapesti Honvéd Kórház, speciálisan égési sérülteket ellátó, intenzív osztályára szállították. — A litván sérültünk álla­pota saijnos, változatlanul életveszélyes, bár túl került az első néhány nap törvény­szerűen bekövetkező sorttkos állapotán, de a nagy kiter­jedésű égés következtében fokozottan fennáll a. szepszis veszély — adott felvilágo­sítást telefonon érdeklődé­sünkre dr. Pajzs Tamás, az osztályon dolgozó egyik ke­zelőorvos, majd a további esélyekről a következőket nyilatkozta. — A beteg test­felületének 80 százaléka meg­égett. Ez olyan súlyos bőr­veszteség, amely mellett fe- előtlenség lenne a túlélés esélyeiről bármit is mondani, legalábbis a következő egy ■héten át biztosan. A beteg jelenleg folyadék terápián van, és pörkösítő kezelést végzünk nála, hogy élőzör foltokban, de kiala­kuljon az új hámréteg. Bőr- átültetés csak saját bőrből lehetséges, ami viszont ez esetben nincs elegendő. Az eszméletét ugyan visszanyer­te, de beszélni még nem le­het véle. Arról nem sikerült .infor­mációt szerelnünk, nogy áll- e politikai indíttatás a ször­nyű tett hátterében. — galambos — ként Haraszti Miklós (SZDSZ), a budapesti 11. vá­lasztókerület, valamint Bi- lecz Endre, a SZDSZ Nógrád megyei listáján megválasz­tott képviselő mandátumát igazolta. Szabad György ezt követő­en ismertette a benyújtott törvényjavaslatokat és egyéb indítványokat, amelyek na­pirendre kerüléséről téma­körönként többször is sza­vazva határozták. A tárgy- sorozat megállapításának procedúrája azért is hossza­dalmassá vált, vett igény­be egy teljes órát, mert a sürgősségi kérelmek értel­mezése, jogosságának eldön­tése nem egyszer késztette szólásra a képviselőiket, a le­vezető elnököt. A plenum ezután a képvi­selői önálló indítványok napirendre tűzéséről döntött. Szabad György emlékeztette a honatyákat, hogy az elmúlt ülésen Vásárhelyi Miklós (SZDSZ! önálló indítványt nyújtott be a Magyar Köz­társaság és a Varsói Szerző­Elkelt a sóstói kádfürdő Támogatják a társulásokat Ülést tartott a nyíregyházi városi tanács vb des viszonyának rendezésére. A plénum az indítványt na­pirendjére tűzte, a sürgőssé­gi kérelmet azonban 232 el­lenszavazattal, 106 igennel szemben elvetette. A képvise­lők egyetértettek viszont az­zal, hogy Tamás Gáspár Mik­lós (SZDSZ) indítványát a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeik jogai­nak védelme érdekében sür­gősséggel tárgyalják. A képviselők foglalkoztáik Fodor Tamás (SZDSZ) indít­ványával, amely a lapeladá- si ügyletek kivizsgálását szorgalmazza, különös tekin­tettel az Axel Springer kon­szern magyarországi lapvá­sárlására.. Ezt követően rendkívüli ügyben, napirend előtti fel­szólalásra kért lehetőséget dr. Ömolnár Miklós (FKgP). Megosztotta képviselőtársai­val az utóbbi hetekben a minisztériumokban újság­íróként szerzett tapasztala­tát, amely szerint dokumen­(Folytatás a 4. oldalon) Egymillió forint jutalmat kapott Nyíregyháza a tavaly végzett társadalmi munkáért. Ezzef a jo hírrel kezdődött tegnap a nyíregyházi tanács végrehajtó bizottságának ülé­se. Már ötlet is van a fel­használásra. s ezt a javasla­tot fogják a tanács testületé été terjeszteni: egyik felével a második világháborús em­lékmű építéséhez szeretnének hozzájárulni, a másik felét pedig a Bujtosi Szabadidő Csarnok környékére javasolt nyilvános illemhely költsé­geihez tennék hozzá. ötmillió forint támogatást kapott a tanács az erdélyi menekültek lakáshelyzetének megoldására, ebből apróhir­detés útján négy kétszobás és egy egyszobás lakást vá­sárolták, ezeket a lakásügyi tanácsrendelet figyelembevé­telével, illetve az erdélyiek Báthori István Érdekvédelmi Egyesülete egyetértésével a legrászorultabbaknak fogják kiutalni. Örökös téma a városban a garázshelyzet. A közelmúlt­ban pályázatot írtak ki gará­zsok tervezésére, építésére és értékesítésére. Az Eperjes ut cai parkoló — 9. számú álta­lános iskola közötti területre az AGROBER—ALTERRA pályázatát fogadták el, 54 ga­rázs épül itt, valamivel több mint 175 ezer forintba ke­rülnek, s október közepére már át is adják őket. A Má­jus 1. téren 6, a Garibaldi utcán 7 garázst épít a LAK- SZÖV, az ára 120 ezer forint lesz. A Kun Béla—Korányi utca sarkán 38 garázs kivi­telezőié lesz az AGROBER— ALTERRA, az átadás október közepén lesz, a garázsok ára közel 169 ezer forint. A Kun Béla—Sarkantyú—Dózsa György utca térségében 49 garázs épül ez év október végéig, áruk 170 ezer forint, kivitelező a FETI—KÖVI­ZIG. A végrehajtó bizottság döntését egyébként heves vi­ta előzte meg, a testület tag­jai szerettek volna biztosak lenni abban, hogy a pályá­zók tartják majd magukat a szerződésben foglaltakhoz, vagyis ahhoz, hogy az álta­luk most megjelölt áron, és nem drágábban adják el a garázsokat. Elkelt a sóstói kádfürdő. Először tavaly novemberben írt ki pályázatot a hasznosí­tására a tanács, majd idén márciusban. Ez utóbbi ered­ményeképpen az új tulajdo­nos a K és K Kereskedelmi Vendéglátóipari Kft. A buda­pesti székhelyű cég 12 millió forintért vásárolja meg a kádfürdőt. idegenforgalmi céllal fogja hasznosítani, 1992 tavaszán szeretné megnyitni a közönség előtt. Tanácsi támogatások oda­ítéléséről is döntött tegnap a végrehajtó bizottság, mond­ván: ahol az emberek önerő­ből valósítanak meg valamit, ahhoz a tanácsnak is hozzá kell tennie a részét. Így az Ószőlő utcai útépítést (a Sar­kantyú utca 38. és az ósző­lő utca 38. közötti 65 méte­res szakaszát) 113 ezer forint­tal, az összes költség felével támogatja. Sóstógyógyfürdőn a Tölgyes utca—Sikló utca lakóiból alakult ivóvíztársu­lat több, mint háromszázezer forint támogatást kap, s a tanács megelőlegezi az ÄFA-t is. Az orosi kábeltévé-háló­zat pedig 650 ezer forint tá­mogatásban részesül. Kinevezték június elsejé­vel Nyíregyháza úi tűzoltó- parancsnokát. Pernyák Sán­dor tűzoltó századost, aki ed­dig megbízott városi parancs­nokként tevékenykedett. Űjabb tanácsi lakások el­idegenítéséről is döntött i vb. összesen 661 lakásból 445 bérlő jelezte vételi szándé­kát. Eddig mintegy 3500 ta­nácsi lakást jelöltek ki elide­genítésre (közülük 2500-ra vevő a bérlő), a lakók kez­deményezése alapján, ami azt jelenti, hogy a teljes lakás- állomány fele kerül vegyes tulajdonba. Kijelölték el­adásra a Kórház utca t—3— 5—7. szám alatti házat is. Korábban azért függesztették fel az elidegenítést, mert tervezték a tetőtér beépítését. Erre azonban nem lesz pénz,, így eladják a lakásokat a bérlőknek. II demokratikus szavazás ejtőernyősei (3. oldal) Versenyhelyzet a kereske­delemben Kisvárdán. Az el­múlt évek kereskedelmére az volt jellemző, hogy az j Áfész, az Élelmiszer Kis- j kér. , az Iparcikk Kisker. ! és néhány apróbb üzlet vár­ta a vásárlókat. Az elmúlt ] egy évben egyre több üzlet J nyílt meg a városban, vál­lalkozásban — úgy egyéni. : mint társulás formájában. Zöldségbolt nyílt a Felszaba­dulási lakótelepen, a Mester utca sarkán élelmiszer és ve­gyes bolt, mely vasárnap is nyitva van. Ä legújabo a „DELIKATES” egy hete vár­ja vásárióit a Varosmajor utcában. A 70 négyzetméte­res élelmiszer és vegyes üz­let már fél hattól fogadja a vásárlókat, igazodva a mun­kakezdésekhez. (vincze) A „Szaika Elektronik” Számítástechnikai KFT. 1990. május 23—24-én Számítástechnikai és irodatechnikai BEMUTATÓT ÉS VÁSÁRT TART. Helye: Mátészalka, Városi Színház előcsarnoka, Hardver, szoftver, irodatechnika, számítógépek, szoftverek, CAD/mágneslemezek, monitorszűrők, telefonok, telefaxok, fénymásolók és sok egyéb érdekes. SSI, TWINHEAD, CASIO, SHARP, SAMSUNG, PANASONIC, POLAROID. (1636) | XLVII. évfolyam, 113. szám ÁRA: 4,30 FORINT 1990. május X6., szerdal A könnygázos garázda (5. oldal) Delikates Kisvárdán Egy vásárlási pillanat az új üzletben.

Next

/
Thumbnails
Contents