Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-14 / 111. szám
4 Kelet-Magyarország 1990. május 14. Ballagás ’90 Pillanatkép a nyíregyházi Krúdy gimnázium ünnepségéről. Nyíregyházán már pénteken a Kossuth gimnáziumban rendezett ünnepséggel megkezdődtek a ballagások. Fehérgyarmaton pénteken BABANAP tette ismét gyermekké az érettségi előtt állókat. A ballagási ünnepség kezdési „joga” idén a gimnáziumot illette. Szombaton 9 órától így 3 nappalis, illetve a felnőttek részvételével a szakmunkások esti szakközépiskolája több, mint száz kis és nagy diákja búcsúzott. Minden bizonnyal a nyíregyházi Zrínyi gimnázium történetében a legrövidebb ideig tartó ballagás szombaton volt. Alig vonultak ki a búcsúzó diákok, máris eleredt az eső. (A fotókat készítették: Balázs Attila, Elek Emil, Harasztosi Pál és Molnár Károly) GORBACSOV: Hidegvérünket meg kell őrizni fl Kremlt akarták ostromolni? A Vörös téren megtartott május elsejei ellentüntetés szervezői 500 000 embert szerettek volna megnyerni a megmozdulásnak, hogy aztán a Kreml és a KGB meg- ostromolására bujtsák fel őket — közölte Mihail Gorbacsov pénteken egy kerületi pártgyűlésem, amelyről szombaton este számolt be a szovjet tévé. Kifejtve, hogy a peresztrojka sorsdöntő időszakba érkezett mind támogatói, mind pedig ellenfelei szempontjából, az elnök kijelentette, hogy éles összecsapásokra kell a jövőben számítani. Hidegvérünket azonban meg kell őrizni — mondta. Az SZKP főtitkára a párton belüli vitákról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy a Demokratikus Platform tézisei hozzájárultak az eszmecsere, a közös gondolkodás elmélyítéséhez, a kérdések tisztázásához. Hangoztatta ugyanakkor, hogy a párt „élcsapat vagy parlamenti” jellegét tekintve komoly nézetbeli különbségek vannak a KB és a Demokratikus Platform között. — A Központi Bizottság és én magam az élcsapat típusú párt mellett vagyunk, amely nem vonulhat ki semmilyen területről, különösen nem a mai időszakban — mondotta Mihail Gorbacsov. Hozzátette ugyanakikor, hogy az SZKP-nak is rendelkeznie kell persze a parlamenti pártok bizonyos tulajdonságaival. A demokratikus centralizmus kérdését érintve hangoztatta, hogy lehetővé kell tenni a párton belüli nézet- és véleményütköztetéseket, a máskéntgondolkodáist, ám ismét kategorikusan elvetette annák lehetőségét, hogy a párt szervezetén "belül frakciók alakuljanak ki. Szerinte a Demokratikus Platform javasolta frakciók, vitaklu- bok a párt meggyengüléséhez, széteséséhez vezethetne, ezért elfogadhatatlanok az SZKP számára. A május elsejei eseményekről azt mondta: — Ne kisebbítsük: ez olyan komoly jelzés, amelyen el kell gondolkodni. El kell gondolkodni, hogyan lehetséges az, hogy a Moszkvai Választói Egyesület zászlaja alatt olyan áramlatok jelentek meg, amelyeket elképzelni is nehéz. Göncz Árpád Amerikában (Folytatás az 1. oldalról) Horváth János, egykori nemzetgyűlési képviselő ismertette ezután a döntést, mely szerint Göncz Árpádot kiemelkedő irodalmi tevékenységéért, valamint az amerikai irodalom számos alkotásának nagyszerű .magyar tolmácsolásáért az egyetem díszdoktorává avatták. Az ideiglenes államelnök hétfőn gazdasági-, pénzügyi vezetőkkel, valamint a Hudson Intézet munkatársaival találkozik, majd kedden látogat New Yorkba, ahol már hivatalos tárgyalásokat is folytat, szerdától pedig Washingtonban bonyolít sűrű programot. Várhatóan fogadja George Bush elnök és a magyar állaimfő találkozik az amerikai törvényhozás vezetőivel. Ingyenkonyha a Vöröskereszttől (Folytatás az 1. oldalról) ez idő szerint is folyamatos. Már csak azért is, mert korábban politikai vonatkozásokat is tartalmazott, melyeket most szeretnénk elvetni. Célunk az, hogy a tagok által kezdeményezett új szabályzat segítségével kiiktassuk a formális elemeket, s garantáljuk az önkéntes delegálást is. Várjuk az új köz- igazgatási törvényt is, hiszen nélküle mi sem létezhetünk. Egyetlen vezérelvünk van: mindenféle megkülönböztetés nélkül segíteni a bajba jutottakon. — Önök csak abból adhatnak a rászorulóknak, amit másoktól megkapnak. Elegendő ősz- szeggel rendelkeznek? — Idén 146 millió forint a parlament által jóváhagyott támogatás, épp annyi, mint az elmúlt esztendőben. Emiatt súlyos gondokkal kell szembenéznünk, ezért is számítunk a közvélemény aktív támogatására. Gyűjtéseket, akciókat szervezünk, s szerencsére komoly segítséget kapunk a különféle pénzintézetektől is. Meggyőződésem, hogy megnövekedett feladatainknak csak úgy tudunk eleget tenni, ha az eddiginél nagyobb mértékben támaszkodunk támogatóinkra. — Milyen a Magyar Vöröskereszt tekintélye a nemzetközi szervezetben? ,-^- A romániai és1 NDK-s menekültek • ügye óta U' korábbinál is jobb. Éhnek is köszönhető, hogy az erdélyiek segítésére összesén 32 milliót kaptunk, ebből 16-ot a nemzetközi szervezettől. A magyar kormány nemzetközi kötelezettségeket vállalt, teljesítésükhöz pénzre van szükség. Különféle alapítványok, akciók szervezésével mi magunk is arra törekszünk, hogy a hazai és külföldi adományok mellé a lakosság támogatását is megnyerjük. Kovács Éva Vasipari és Szolgáltató Kisszövetkezet Ibrány, Nagyerdő u. 1. sz. felvételt hirdet nagy gyakorlattal rendelkező LAKATOS ÉS HEGESZTŐ szakmunkások részére. Elsősorban Ibrány térségében lakók jelentkezését várjuk. JELENTKEZÉS: SZÖVETKEZET TELEPHELYÉN. (1555) Nagyváradi levél Le kell győznünk a félelmet! 5 óla fide — csak a hit. Ez lett a május 8-án avatott Királyhágó-melléki (volt nagyváradi) Re- I formátus Egyházkerület új püspökének, a dicstelen Papp László helyébe lépő D. Tőkés László püspöki jelszava. Jelvényében a zászlós bárány a Biblián áll, ami azt jelenti, hogy az egyháznak a hit az alapja. Nem véletlen tehát, hogy ünnepi igehirdetésében is sokat beszélt a hitről az új püspök. A hitben való ösz- szefogásra és együttműködésre hívott fel mindenkit, mert csak így tarthatunk ki a legnehezebb helyzetben is népünk mellett. Szólt a hűségről és a felelősségről, ezen belül a pásztorok felelősségéről, mint megmaradásunk és ittmaradásunk fontos tényezőiről. Szólt az I egyház megtartó erejéről, történelmi, társadalmi és I közösségformáló erejéről. De ugyanakkor szólt — még- j hozzá hangsúlyozottan — az állam, a hatalom felelősségéről, reményét fejezve ki, hogy tiszteli az egyház ! önállóságát, nem avatkozik belső dolgaiba, mint ahogy ! még a közeli múltban is olyan durván tette. Az újságírók számára külön esemény volt (az aláb- ' biakban kiderül, miért) Tőkés László sajtóértekezlete, melyet az ünnepségek után tartott a nagy számú ro- i mániái és külföldi tudósítónak, krónikásnak. — Fölötte meglepett Billy Graham bocsánatkérő j üzenete, különösen az az alázatos önkritikái szellem, j amellyel nem is számoltam — mondta Tőkés püspök , Tóth Károly (MTV-híradó) kérdésére válaszolva. — En j úgy értékelem az amerikai prédikátor tavalyi, buda- j pesti magatartását és általában a romániai diklatúrá- i val kapcsolatos magatartását, hogy hajmeresztő felü- í letesség és tudatlanság uralkodik a nyugati közvéle- j ményben az itteni realitásokat illetően. De, ha a nyu- i gáti országok vezetői akkorát tévedtek Ceausescu meg- j ítélésében, akkor miért csodálkoznánk Billy Graham- en. Bűnbánata elég meggyőzőnek tűnt és értékeljük i megígért támogatását, ami nagyon hasznos lehet. Több kérdésre válaszolva, Tőkés László részletesen beszélt a mai feszültségek és az egymás iránt való gyűlölködés okairól. — A magyarok és a románok szívében nem volt nacionalizmus és gyűlölet, hanem kimondottan gerjesz- tették és kinevelték azt benne, legutóbb pedig kiprovokálták. *8Ez különösen a mi létünket veszélyezteti, mivel egy többségi nemzetet, már megbocsássanak a román testvérek, nem veszélyeztethet itt, Romániában a magyar nacionalizmus, persze bánthat és sérthet. Minket viszont veszélyeztet a többség nacianalizmusa. Ha nem lépünk fel egységesen a nacionalizmus ellen, akkor egy újabb tragédiától tarthatunk. Ez nemcsak az erdélyi magyarság számára volna tragédia, de az egész magyarságnak. Fel kell vennünk a küzdelmet ezzel a ránk leselkedő veszéllyel és mindenféle félelemmel, ami megterheli napjainkat. Úgy gondolom, az egyházak együttes erővel legyőzhetik a félelmet, mindazt a félelmet, amit a mai politikai és társadalmi viszonyok kiváltanak. Az egyház és a politika viszonyáról főleg a nyugati tudósítók kérdezték. Foglalkozott a főpásztor (a Reformátusok Lapja kérdése nyomán) az erdélyi és a Kárpát-medencében lévő többi református egyház kapcsolatával. Elképzelhető, hogy ezek az egyházak egy közös zsinatban egyesüljenek, országhatárok felett, hiszen például a magyarországi román ortodox egyház a bukaresti román pátriárkához is tartozik és számos más példát lehetne említeni arra, hogy az egyház átnyúlik a határokon. A történelem is predesztinál: közös volt a múlt, a jövő is közös kell legyen! Végül Tőkés püspök bejelentette, hogy nagyszabású templomépítkezésbe kezdenek az erdélyi reformátusok. Mert építeni is kell, nemcsak újjáépíteni. Situ. JlajAt