Kelet-Magyarország, 1990. április (50. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-12 / 86. szám

4 1990. április 12. Nem urai, hanem szolgái a nemzetnek (Folytatás az 1. oldalról) Módi Lászlónak, a FIDESZ, dr. Vékony Miklósnak az MDF, Laborczi Gézának, az SZDSZ, Seszták Lászlónak, a Kereszténydemokrata Nép­párt és dr. Torgyán József­nek, az FKgFPP képviselőjé­nek. (Kása Ferenc (MSZP) és dr. Nagy István (MDF) nem volt ott a mandátumátadá­son.) Az egyéni választóke­rületekben megválasztott képviselők is ezekben a na­pokban veszik át a mandátu­mokat a választókerület szék­helyén, az országos listán megválasztottak pedig a Par­lamentben. A területi listán megválasz­tottak nevében dr. Torgyán József mondott köszönetét a megyei tanács és a területi választási bizottság munká­jáért, amely lehetővé tette, hogy ilyen kulturáltan, euró­pai módon bonyolódjék le ez a rendkívül nehéz, első több­pártrendszerű választás. Ezután így folytatta: mi a megválasztott képviselők va­lamennyien ígérhetjük — és teljesíteni is fogjuk ezt az ígéretünket —, hogy félreté­ve a pártérdekeket, az ország érdekeit fogjuk szem előtt tartani és mindent elköve­tünk azért, hogy az ország ebből a katasztrófahelyzetből, ebből a politikai és bizalmi válságból mielőbb kikerüljön és a nyugat-európai értelem­be vett jóléti társadalmak közé felzárkózhassunk. ígé­rem, soha nem fogjuk elfelej­teni munkánk teljesítése köz­ben, hogy mivel tartozunk Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyének. Tudjuk, hogy milyen mértékben maradt el ez a megye az országos átlagtól, ezért az ország felvirágozta­tására irányuló munkánk közben ennek a területnek a fejlesztésiéhez is hozzájáru­lunk. Köszöntötte a képviselőket Bánóczi Gyula megyei ta­nácselnök, majd dr. Ungvári István, a területi választási bizottság mellett működő munkacsoport vezetője és fel­ajánlották, hogy a tanácsok ezután is minden segítséget megadnak a képviselők mun­kájához. Bemutatkozik az új páriáméit (Folytatás az 1. oldalról) szakértői szinten folytatódik majd. Abban sikerült közös nevezőre jutni — hangoztat­ta Szűrös Mátyás —. hogy a Árengedményes akciók (Folytatás az 1. oldalról) — A piaccsamokban és a gyár mellett lévő saját üze­meltetésű boltjainkban vala­mennyi termékünket nagyke­reskedelmi áron árusítjuk — mondta dr. Gilányi József, a Nyírség Konzervipari Válla­lat kereskedelmi igazgatója. — Ugyanakkor mozgó árusa­ink is járják húsvétig piaci napokon a megye városait, s nagykereskedelmi áron kí­nálják a teljes választékot, illetve egyes termékeket ter­melői áron. Ezek teljes ér­tékű áruk, van köztük sava­nyúság, nektár, rostos ivóié, nagymama lekvárja. Hetente közel egymillió forint értékű árut adunk el, a lakosság pe­dig kétszázezer forintot tud így megtakarítani hetenként. Az Élélrhiszer Kiskereske­delmi Vállalathoz tartozó ABC-áruházakban és a hús­áruházban háromféle főtt sonka kapható 360 forint he­lyett 290 forintért. A Lenin téri ABC áruházban — a Tu­domány és Technika Háza mellett — április 13-án, pén­teken tojásvásárt rendeznek. A napi ártól egy forinttal ol­csóbban árulják majd dara­bonként ott a tojást. A nyíregyházi Áfész bolt­jaiban is van engedményes vásár. A Szamuely lakótelepi ABC-áruházban a kötözött és darabolt combot 340 helyett 320 forintért, a gyulai kol­bászt 320 helyett 300 forint­ért árusítják. Ugyanitt rek- lámáron kapható lengyel lek­vár és bolgár befőtt. A Kun Béla utcai ABC-ben mától konzervvásárt rendeznek. Húsz százalékkal olcsóbban kapható a löncs- és vagdalt­hús, a húskrém, a rakott ká­poszta és a sárgaborsó főze­lék. Ugyancsak mától har­minc százalékkal olcsóbbak a csokinyuszik. Jó, ha tudjuk, a nyíregyházi Áfész boltjai- ban a sertéscomb kilója 230. a lapockáé 195 forint. A pá­rizsi 125, a műbeles virsli pe­dig 150 forint, és folyamatos az engedményes csirkevásár is. A Nyírség Konzervipari Vállalat kedvezményes kon­zervvásárt rendez április 12- én reggel 8 órától a nyírtele­ki Dózsa Tsz. központjában. Húsvéti vásárral kedves­kednek a vevőknek a Kelet Áruházban. A konfekció és méter osztályon gyermekblú­zok, bakfis és női szoknyák, bakfis ruhák, gyermek sza­badidőruhák vásárolhatók ol­csóbban. A kötött- és divat­osztályon tovább tart a férfi hosszú ujjú ingek, különböző női és bakfis blúzok, női di­vattáskák kedvezményes vá­sárlási akciója. személyi javaslatokat a párt­frakciók vezetői terjesztik elő az Országyűlésnek. A pártok képviselői előzetesen úgy vélekedtek, hogy ará­nyos képviseletre van szük­ség mind a parlament vezér­karában. mind pedig a bi­zottságokban. A bizottságok­ba mind a hat párt delegál­jon tagot, viszont a bizottsá­gok vezetését már arányosan osszak el. További megállapodás kér­dése. hogy a parlament az elnökén kívül hány alelnö- köt választ; ezen a konzultá­ción három tűnt elfogadha­tónak. Tisztázásra vár még a frakciók kialakítása. A jog­szabály szerint ugyanis leg­alább tíz képviselő kell egy frakció megalakításához. A többpárti parlamentben azonban a független képvise­lők nem alkothatnak külön csoportot. Mindezek tisztázására csü­törtökön folytatódnak a szak­értői tárgyalások, április 19- én pedig már a pártfrakciók vezetői ülnek össze tanácsko­zásra. A tervek szerint ápri­lis végén — 27-e táján — ha­sonló konzultációt tartanak a pártvezetők és frakcióveze­tők részvételével — mondot­ta végezetül Szűrös Mátyás. Az eddig említett napiren­di pontokon kívül egy terve­zetlen szerepel a képviselők eskütétele, az Országgyűlés megbízott elnökének kijelö­lése — hiszen az Országgyű­lés megválasztott új elnöke azonnal ideiglenes államfővé lép elő —, a Minisztertanács lemondása, az ülésezés rend­jének meghatározása, az ál­landó, illetve egyéb bizottsá­gok felállítása, a képviselők költségtérítésének ideiglenes meghatározása. Újmódi elosztás Nyíregyházán Lakás Fortunától Az új lakótelep madártávlatból. (H. P. felv.) Zsúfolásig megtelt tegnap a nyíregyházi tanács ülés­terme. Az arcokon roppant izgalom, sokan bizonyára azon töprengtek, vajon jobb-, vagy balkézzel húz­zanak, vajon mikor lesz na­gyobb szerencséjük. Sorsolás volt ugyanis, nem is akármilyen. A városi ta­nács tavaly ősszel elfogadott új lakásügyi rendelete sze­rint a tanácsi elosztású sze­mélyi tulajdonú OTP-s laká­sokat ezentúl sorsolás útján adják az igénylőknek. A teg­napi volt az első alkalom, s hozzátesszük, ez a rendszer országosan egyedülálló kísér­let. Előnye: gyakorlatilag ön­magát okól hatja — és a jó szerencsét — az új lakástu­lajdonos. ha első emeletire vágyott, és kilencedik lett be­lőle. A „kalapban” a Dohány utcán, illetve az Erdősoron épülő lakások szerepeltek (egy részüket még az ősszel átadják, a többit pedig jövő év eleién), az előbbiek négy­zetméterenkénti ára 27,3 ezer, az utóbbiaké 26,5 ezer forint. Nagyságuk változó, másfél szobástól két és felesig min­denféle. s természetesen az igények alapján külön-külön sorsolták a különböző nagy­ságűakat. összesen mintegy 180-at. A sorsoláson azok vettek részt, akik 1989. december 31-ig elismert lakáscsere- igénnyel rendelkeztek. Az el­ső fordulóiban azok húzhat­tak. akik a névjegyzéken sze­repelnek — elsőként a leg­magasabb pontszámú. A má­sodikban a kétlépcsős lakás- juttatási formában lakáshoz jutók, de úgy, hogy az egész­ségügyi állapotuk miatt ala­csonyabb szintű lakásra jo­gosultak előbb választhattak. A harmadik fordulóban pe­dig azok, akik 1989. decem­ber 31-ig elismert lakáscsere- igénnyel rendelkeznek, és je­lentkeztek a sorsolásra. Egy kis engedmény azért van a rendszerben: akinek a kihúzott lakás valamilyen okból mégsem felel meg. a sorsolás végén újra húzhat, és a kettő közül választhat így hát AKASSZATOK FEL ENGEMET IS Nem egy Öngyilkos kívánsága ez. Nem exhibicionizmus. Sem pedig annak az embernek az óhaja, kinek az élet már nem jelent. semmit. S nem az egyedüli megnyilatkozási módja sem egy olyan lénynek,' akinek nincs már semmi mon­danivalója. De kérve kérlek benneteket, urak, kik Vásárhelyt lármásan kértétek Smaran- da Enache, Sütő András és Király Ká­roly fel akasztását, akasszatok féltnél’, léjük engem isi Mivel ellensége vagyok az agresszivi­tásnak; mert úgy vélem, a nemzeti to­lerancia olyan erény, melyet minden nemzetnek gyakorolnia kell, is minden, országban elsősorban a fibbttgi nem­zetnek kell gyakorolnia • toleranciái. Mivel undorodom a fasizmustól én an- nak minden formájától, függetlenül at­tól, hogy mely nemzetiség ellen irányút és melyik országban. Mivel a büszkeség után, amit akkor éreztem, amikor népem szétzúzta a to­talitarizmust, a szégyen következett, amiért e nép körében olyan kreatúrák jelentek meg, akik éti kiáltották: „Le l’emesuárratl“ ál „Le Tókéntll’. ' Mlvél ugyanaz a táletnényem nekem Is a románok (i magyarok közötti ba­■átságról és tiszteletről, ugyanaz a vé- ieményem a szabadságról az anyanyelv mindennapi használatúban és az okta­tás valamennyi fokán, 'mint átoknak, akiket ti fel akartok akasztani. Mivel tisztelet és becsület olyan em­berek mellett meghalni, akik azért har­colnak, hogy méltóképpen foglalhassuk el a helyünket Európában. Vegyétek az én bitemet l*. Dál-cr­ilétyi eredetű, Fogártttföldról oaló. Az I A.1I vércsoporthoz tartozik. MIRCEA IOSIFESCU .? f.r;.. . AtomHxikoi Intéz«! Megszólaltak a románság legjobbjai H ogy milyen légkörben élhette át Nagyenyed, Abrudbánya, Zalatna lakossága 1848/49 vészterhes napjait, a felbőszült mócok prog­ramjait, azt nemrég megtapasztalhatta Marosvá­sárhely magyarsága is. A hivatalos román sajtó tendenciózus állításai ellenére azonban megszólal­tak a románság legjobbjai is, akik hitet tettek a magyar—román barátság mellett, s megdöbbenve ítélték el á vásárhelyi eseményeket. így tett dr. Mircea Iosifescu, a bukaresti atomfizikai intézet munkatársa is, akinek szavai a Romániai Magyar Szó hasábjain jelentek meg, közvetlenül a tragikus események után. A levelet az alábbiakban mi is közöljük. Nem minden tanulság nélkül: ROMÁNIÁI Ä MACYAR/g^ ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST MÁRCIUSIBA TERROR NAPJA MAROSVÁSÁRHELYEN SOTŐ ANDRÁS IS SÚLYOSAN MEGSEBESÜLT Teréz anya lemondott Megverték az örmény elnököt Belebukott a belügyminiszter Kalkuttái Teréz anya meg­romlott egészségi állapota miatt lemondott a Szeretet Misszionáriusok Közössége katolikus irgalmasrend veze­téséről. Ezt a Vatikánban je­lentették be szerdán. Közöl­ték azt is. hogy II. János Pál pápa tudomásul vette Teréz anya, a rendalapító döntését. A rend új főnökét szeptemberben választják meg. Az Indiában élő 80 éves Nobel-békedíjas apáca. a szegények és a betegek gyá- molításának valóságos szim­bóluma. szeptemberben szív- infarktuson esett át, majd később szívritmusszabályzót kapott. A hét elejtín hu/liigánok egy csoportja betört az örmény Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének épületébe, megverte az elnököt, s az épületben garázdálkodva jelentős kámo- kait okozott — írja szerdai számában a Komszomioflszíka- ja Pravda A top nem ftér ki arra, hogy Grant Musego- vics Voszkanjan imillyen sérü­léseket szenvedett. Az örmény belügyminisz­térium köztieményére hivat­kozó tudósítás szerint a jere­váni Legfelsőbb Tanács épü­lete előtt hétfőn rendezett nagygyűlés idején elszaba­dultak a szenvedélyeik, s ezt kihasználva törhetett be az Elnökség épületébe huligá­nok egy csoportja. Az ör­mény KP KB irodája kedden rendkívüli ülésén ítélte el a rendbontó akciót. Az eset kapcsán leváltották az ör­mény beflügyrnieiiszitert. Megkezdődött a szemle Videóval a világ Szerdán megkezdődött Nyíregyházán a IV. Magyar Videoszemle. A délutáni megnyitón Nagy Ferenc, a vendéglátó intézmény, egy­ben a négynapos esemény- sorozat igazgatója köszön­tötte a megjelenteket a Vá­ci Mihály Megyei és Váro­si Művelődési Központban, amely kétévente otthont ad az országos videoszemlé- nek. Megnyitójában Szomjas György rendező, a Magyar Film- és Tévéművészek Szö­vetségének titkára szólt töb­bek között arról, hogy miköz­ben egy központosított poli­tikai rendszer lebontása zajlik, hasonló folyamat megy végbe a korábban zárt struktúrát alkotó hazai film­szakmában , is. Mindebben igen jelentős szerepe van a videónak, annak az új művé­szeti ágnak, amely egyre több ember, alkotóközösség számára válik hozzáférhető­vé. Az előzsűri munkájáról Szekfü András szociológus számolt be. Mint elmondta, a korábbi gyakorlatnak meg­felelően az idén sem volt semmiféle „cenzúra”; a szemle hagyománya a teljes nyitottság. A versenyben végül résztvevő, 15 órányi anyag jelzi ugyan a közben végbement óriási változáso­kat, de „a világ gyorsabban változik, mint tükörképe”. Különös gondot fordított az előzsűri a helyi videósközös­ségek múltfeltáró munkáira, a kísérletező, az elkényelme- sedett közönséget olykor bizony provokáló alkotások­ra, és örömmel látta a ko­rábbinál kicsit több, felsza­badultan gunyoros produkci­ót, a humor jelenlétét. A szemle versenyfilmjeit naponta 9—13 és 15—18 óra között lehet megtekinteni a művelődési központ hang­versenytermében. Ugyanott, valamint a kamarateremben, információs vetítéseken mu­tatnak be további 10 órányi alkotást. A szabadidős tér­ben videotechnikai kiállítás várja a látogatókat. Ma 9 órától folytatódik az országos videoszemle ver- senyfiLmjeinek vetítése a nyíregyházi megyei művelő­dési központban. A délelőtti programban szerepel a Nyíregyházi Városi Televí­zió „Egy nap a nyíregyházi MHSZ életébő!” című mun­kája is. Délután 15-tól 18 óráig tort a versenyvetítés. Közben 14,30-itól Film vagy videó? címmel hangzik él előadás. Szintén a mai programban 19 órától, kerül sor arra a konferenciára, amelynek témája: kommü­nikééi ópoktiika a Magyar Köztársaságiban. A délelőtti, 10 órakor kez­dődő információs vetítésen látható többek között a nyíregyházi Szitha Mik­lós, „Tiszialök” című, az egykori in temáH ótáboavól készült alkotása is. Délután 15 árától 18 óráig tart az in­formációs vetítés. BEJRUT: A francia nagy- követség kertjében játszik kislányával, Sophie Liber- tevel, Fernand Houetekyns belga állampolgár, nem sok­kal azután, hogy elrablói az Abu Nida csoport fegyvere­sei szabadon engedték őket. Szolzsenyicin rehabilitációjáért Alekszandr Szolzsenyicin világhírű író szovjet állam- polgárságának helyreállítá­sát és jogainak maradékta­lan visszaadását sürgeti Mi­hail Gorbacsovhoz intézett, a Lityeratúrnaja Gazeta legújabb számában megjelent nyílt levelében Fjodor Bur- lackij. a hetilap nemrégiben kinevezett főszerkesztője. If I 11 I fit IJ _) M H1BÉJ.

Next

/
Thumbnails
Contents