Kelet-Magyarország, 1990. április (50. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-12 / 86. szám

Bemutatkozik az új parlament A Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének kez­deményezésére és meghívására konzultációt tar­tottak szerdán a Parlamentben az új Országgyű­lésbe bejutott pártok vezetői, képviselői. A tanács­kozáson elsősorban az új Országgyűlés alakuló ülé­sének legfontosabb teendőiről esett szó. A konzul­táció befejeztével Szűrös Mátyás nyilatkozott. A.NAP HIRE: Újra itta Hangya Vaján megalakították a megye első Hangya szövet­kezetét. A Független Kis­gazdapárt patronálásával létrejött szervezet az egy cé­lú szövetkezés elvén ala­kul. Három szakágait hoz­tak létre. A sertéshizlaló és -tenyésztő szakág 15 fő­vel, a gyümölcstermesztő szakág 22 fővel és a zöld­ségtermelő ágazat 16 fő­vel alakiét meg. Részje­gyek kiadására is sor ke­rül, egynek az értékét 500 forintban állapították meg. A tanácskozás alapvető cél­ja az volt — mondotta —, hogy a pártokkal kölcsönösen tisztázzuk: mely időpont a legalkalmasabb az Ország- gyűlés alakuló ülésének meg­tartására. A kialakult állás­pontok alapján Szűrös Má­tyás az alakuló ülést május 2-án, 10 órára hívja össze. (Az alkotmány szerint ugyan­is az új Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök, jelen esetben az ideiglenes ál­lamfő hívja össze a választá­sok eredményének kihirdeté­sét követő 30 napon belül.) A pártokkal sikerült meg­állapodásra jutni az alakuló ülés menetrendjében is — hangsúlyozta Szűrös Mátyás. Ennek megfelelően ünnepé­lyesen kezdődik az ülés: a Himnusz elhangzását követő en művészi tolmácsolásban elhangzik Petőfi Sándornak A nemzetgyűléshez című köl­teménye, majd az ideiglenes államfő mond megnyitó be­szédet. Az alakuló ülésre díszvendégeket is kívánnak meghívni, köztük Varga Bé­lát, az 1946—47-es Nemzet- gyűlés elnökét. A további meghívottak között lesz az utolsó Nemzetgyűlés még élő képviselőinek egy csoportja, de e kérdésről a pártok szak­értői tovább tanácskoznak. A hivatalos program a kor­elnök és a négy jegyző kije­lölésével kezdődik. A korel­nök az eddigi adatok szerint Kéri Kálmán, az MDF listá­ján bejutott képviselő lesz, a jegyző pedig a négy legfiata­labb képviselő. A konzultáción a napiren­den kívül szót váltottak sze­mélyi kérdésekről is. ez ügy­ben a eszmecsere ugyancsak (Folytatás a 4. oldalon) A kereskedők nyuszija hozta Árengedményes akció Az emelkedő árak hallatán százszor is meggondoljuk, hogy mit vegyünk, s bizony csak a legszükségesebb árukat tesszük a kosarunkba. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban mindinkább népszerűek a kedvez­ményes akciók, vásárok. Szájról szájra jár a hír, hogy hol érdemes vásárolni, hol lehet olcsóbban élelmi­szerekhez jutni. Szerkesztősé­günk munkatársai néhány nyíregyházi üzletet, vállala­tot kerestek meg, s arra volr- tak kíváncsiak, hogy a hús­vét előtti napokban milyen termékeket lehet engedmé­nyes áron megvásárolni. , — Mindenféle füstölt árut, ami a húsvéti asztalokra ke­rül, kilogrammonként 10 fo­rinttal olcsóbban árulunk — tudtuk meg Horváth József­től, az Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettesétől. — A saját boltjainkban (piaccsar­nok, Kun B. u., Eperjes u.) már két hete nagy sikerrel tart ez az akció, s még az el­következő pár napon is ol­csóbban áruljuk többek kö­zött a kötözött sonkát, a da­rabolt combot, a füstölt tar­ját és csülköt. Mi szerettük volna az egész városban így árulni, felajánlottuk az Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalatnak az együttműködést, de ők inkább más csatornát választottak a beszerzésre. Az örökösföldi Család Áru­házban hetek óta folyamatos az engedményes vásár. Az őszibarack és sárgabarack rostos ivólevet 18,40 forint helyett 16 forintért, a nugá- tos csokoládét harminc szá­zalékkal olcsóbban adják. A tej 18,40 Ft helyett 17 Ft, a kenyér 14,80 Ft helyett 14 Ft, a parizer 130 Ft helyett 125 Ft, a kenyérszalonna 69 Ft helyett 55 Ft, s a régi fo­gyasztói áron kapható itt a fej (18 Ft) és a köröm (15 Ft). (Folytatás a 4. oldalon) Nem arai, hanem szolgái a nemzetnek Átadták a területi listán megválasztott képviselők mandátumát A területi listán meg­választott képviselők mandátumát adták át tegnap délben Nyíregy­házán a megyei tanács vb-termében. Dr. Borsy Zoltán, a területi válasz­tási bizottság elnöke me­leg szavakkal gratulált a megválasztott képvise­lőknek, majd így szólt hozzájuk. — Nagyhét van. Húsvét előtt egész népünket ünnepi hangulat, a békesség, a sze­retet üli meg. Feltámadást vár a magyar nép, feltáma­dást a hívők a maguk hite szerint és feltámadást a ma­gyar nép ebből a nehéz, sú­lyos gazdasági helyzetből, fel­támadást a magyar nemzet részére. Önök, akik a nép akaratából lettek képviselők, nehéz feladat előtt állnak. Önök különböző pártok tag­jaiként jutottak el a törvény- hozás házába, ám most a vá­lasztás után o pártoknak fél­re kell tenni a pártérdekeket, a magyar nemzet érdekeit kell szem előtt tartani. Ez megyénk választópolgárai­nak is kifejezett kívánsága. — Az elmúlt napokban pártjaink képviselőd, ügyvi­vői e kívánságnak megfele­lően nyilatkoztak. Bizakodás tölti meg a magyar lelkeket. Hiszünk a nemzet feltámadá­sában és ebben önöknek, képviselő urak, nagy szere­pük van. A területi választási bizott­ság elnöke Kossuth Lajost idézte, aki azt üzente: „most minden érdekharcoknak meg kell szűnni, s aki csak hazafi, annak együtt kell a haza megnentésén munkálkodni.” Végezetül azt hangsúlyozta: most népünk akaratából van kormányzóképes párt és van konstruktív ellenzék. Kos­suth szavaival zárta beszédét: Önök nem urai, hanem szol­gái a nemzetnek. Ezt követően átnyújtotta a képviselői megbízólevelet (Folytatás a 4. oldalon) MUnnicli után Szamuely is... Nem ér a nevük! Mint ismeretes, a sort nem is olyan régen az akkor még Münnich Ferenc Kollégium nyitotta. Most pedig egy má­sik nyíregyházi intézmény folytatja: a Szamuely Tibor Mezőgazdasági Szakközépis­kola is úgy döntött, megválik a Tanácsköztársaság népbiz­tosának. rögtönítélő törvény­széke elnökének nevétől. BUKAREST: Helen Med­forth, azaz Ilona hercegnő a győzelem V-jelét mutat­ja április 10-én a román fővárosban, ahová egy angliai segélyszállítmány kísérőinek vezetőjeként ér­kezett. Mellette Francis A. 11 éves angol kisfiú, aki gyűjtést kezdeményezett az angol iskolások között a romániaiak megsegítésére. Képes külföld LITVÁNIA: Algirdas Brasauskas, a Litván Kom­munista Párt főtitkára fel­mutatja új párttagkönyvét április 10-én, négy hónap­pal azután, hogy az LKP függetlenné nyilvánította magát a Szovjet Kommu­nista Párttól. Az igazgató által az iskola pedagógusai és diákjai szá­mára meghirdetett pályázat­ra több javaslat is érkezett. Voltak, akik a megye mező- gazdaságának olyan, kiemel­kedő személyiségeit látnák szívesen névadóként, mint Westsik Vilmos. Teichmann Vilmos, Nagy Sándor. A tan­testület és az iskolavezetés többsége azonban valamilyen fantázianév mellett voksolt, és végül a ..Nyírvidék Mező- gazdasági Középiskola” elne­vezésre esett a választás. Ja­vaslatukat a névváltoztatás­ra eljuttatták a városi tanács művelődési osztályára, amelynek kezdeményeznie kell a jóváhagyást a végre­hajtó bizottságban. Az ilyenkor előírt menet­rend szerint azonban előtte a város lakóinak, intézményei­nek. szervezeteinek vélemé­nyét is köteles megismerni az előterjesztő. Ezért a Nyír­egyházi Városi Tanács mű­velődési osztálya kéri mind­azokat. akik a névváltozta­tásról el szeretnék mondani véleményüket, hogy észrevé­teleiket — szóban, telefonon, vagy levélben — április 25-ig közöljék a tanács említett osztályán. N éhány esztendővel ezelőtt még csak egy külföldi lapból lehe­tett megtudná, hogy Alexander Dubcek, a prá­gai tavasz egyik vezéregyé­nisége Pozsony könny ékén igazgató egy erdőgazdaság­ban. Nemigen akadt volna valaki, aiki azt mondta vol­na lesz még számára visz- szaténés. Aztán ott van a gdanski villanyszerelő. Ma már a politikai szakírók őt tartják Lengyelország aja- tollahjának. És vajon Vac­lav Hável tavaly a fogdá- han mert-e akár álmodni is arról, hogy az idén a prágai vár folyosóin fog rollerezni. Az utolsókból lesznek az elsők — bár nem pontosan így vagyon írva — nálunk is, ahogy haladunk előre a korral. A Rába új főnökét tavaly még kirúgta Hor­váth Ede, tudhattuk meg a legfrissebb híradásokból. Bábolnára a mostani elsők közül is sokan pályáznak, a verseny pedig egyáltalán nem lefutott, mint ahogy régebben gyakran volt rá példa. A kormányzás váro­mányosának számító pánt tanácskozásáról kiszivár­gott, hogy nem sokáig vár­nak az önkormányzat és a helyi irányítás rendbe téte­lével. A gazdaságban szinte folyamatos a vezetőváltás. A háíulsó pánt fut-e mindenütt előre — vetődik fel sokakban a kérdés. Az ország és megyénk gazda­sági és politikai vezetésé­Jön az ilaj Aláírták a sztrzőáásl Az első féléves olajszátil­tási szerződést Moszkvában aláírták a szovjet szállítóik, a Magyar Otaj és Bányater­mék Küllkereskedetmá Vál­lalat (MineraHimpex), vala­miint — parafáiéként — az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt (QKGT) illetékesei — erről tájékoztatták szerdán az MTI-t. Az ólajszálil íitási szerződés megkötését a ko­rábbi egyéves időtartam he­lyett fél évre vállalta a szov­jet partner, ezt követően újabb féléves megállapodás jön majd létre. Az első fél­éves szerződésiben az első negyedévre vállalt 1 millió 230 ezer tonna olaj már megérkezett. A megállapo­dás értelmében a második negyedévben, 1 millió 570 ezer tonnát szállítanak. A kábítás trükkje (2. oldal) Előre fuss nek nagy része az utóbbi hónapokban feltűnést kel­tő gyorsasággal nyugdíjba ment. Hát aki tehette, kora és kapcsolatai szerint... Aki pedig maradt, az vagy nyugodt maga felől,- vagy nem. Hallani b-listázásról, és miinél inkább cáfolják azok, akiket ezzel kapcso­latban gyanúba kevernek, annál erősebb az aggoda­lom. A gyermekek játékában a hátulsó pár mindenkép­pen előre fut, ha ő követ­kezik. A játékszabályokat azonban sokáig „rugalma­san” kezelték. Az futott előre, akit engedtek, vagy toltak. Ha pedig odakerült, jobbnak látta önmagával befejezettnek nyilvánítani az egész csereberét. A kör­forgás újraindítása — ál­láspontunk szerint — csak akikor indokolt, ha alkal­matlan személy áll az élen. Abban dönteni pedig, hogy valóban az-e vagy sem, nagyon csalóka dolog. A gazdaságban nincs al­kalmasabb döntőbíró, mint a cég eredményessége. A nem termelő szférában is elhamarkodott lenne, ha valamelyik politikai szer­vezet szája íze szerint ten­nék mérlegre a megméren­dő embert. Az illető párt saját magát méretné meg ezáltal, s imigyen könnyű­nek találtatna hamarvást, akárcsak leszerepelt elődje, amelyből csak egy volt, és átadta helyét az előre fu­tónak. XLVII. évfolyam, 86. szám ARA: 4,M FORINT 199«. április 12., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents