Kelet-Magyarország, 1990. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-29 / 100. szám
1990. április 29. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 11 Barangolás Múzeumliget M intha a mesék birodalmában járna az ember, a csodák titokzatos országában, ahol nincs idő, és a végtelenségbe tárul a tér; ahol minden megtörténhet, ahol a hétköznapok szűkös fogsága helyett a képzelet tágasságában hajdanvolt időkről álmodozhat az ember, a földtörténet hajnalába tekinthet vissza. Tavasz van- e vagy nyár? Még ebben sem lehetünk bizonyosak, hiszen a májusfa virágzik már, a turbánliliom is szirmait bontja, s a kankalinok, tavaszi héricsek sárga virágai és a medvehagyma fehér csillagocskái között már a veronika kékje integet. „Egymillió esztendő—a föld történetének négy korszaka adott légyottot” a bátorligeti ősláp alig százholdnyi védett területén. A bebocsátott szerencsés kiránduló a történelem előtti időkbe látogathat el, ahol a zergeboglárka távoli őse még a mamuttól retteghetett, és az elevenszülő gyík — a természetvédelmi terület híres ritkasága — valaha őshüllők társaságában napozhatott, ha éppen erre szottyant kedve. Becsben is tartják őkegyeimét! Bátorliget az Alföld múltjának élő múzeuma. Itt hagyta örökségét a hatszázezer évig tartó jégkorszak, amelyet aztán a fenyőnyír-kor követ. (Szemet gyönyörködtető nyírligetek és például a Salamon pecsétjének sárga virága emlékeztet erre a korra.) A vissza-vissza- térő hűvös csapadékos idő hatására a hegyvidéki bükkösök lehúzódnak a síkságra. (A kőrisligetek és a pettyegetett tüdőfű is a hűvös bükk-kor tanújaként maradt itt.) A nyirkos klíma után felmelegedés következik, pusztai éghajlat lett uralkodóvá, amelyet sztyeppkorszaknak is nevezhetünk. A tölgyesek birodalmának idejéhez már alig kell az időben visz- szautazni, hiszen alig öt-hétezer évre kell visszatekintenünk. (A lápok félelmetes világáról még ma is mesék árulkodnak.) A nyírjesek kedves ékessége, a leánykökörcsin és a magyarkökörcsin már a római birodalom peremvidékének kedvelt virágai is lehettek volna. Mindezen korszakok eleven metszete itt megtalálható. Meglehetőségen hosszadalmas utánajárás előzi meg a természetvédelmi területre való bebocsáttatást. Két-három telefonálás után végül is kiderül: a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága illetékes az engedélyt kiadni. Megtudom, Bátorliget elsődleges rendeltetése a tudományos kutatás, a felsőfokú oktatás és a biológiai továbbképzés. Már csak ezért is óvni kell a természeti körülmények teljes zavartalanságát. Na és a páratlan értékek miatt, hiszen Bátorliget flórája, a ritka növényfajok és kísérőik együttese ilyen teljességben, kis területen sehol a világon nem található meg. Visszatérve a bebocsátás lehetőségére — ki ne szeretne a múltban barangolni? — megtudtuk, hogy kisebb főiskolás és egyetemista csoportoknak, akár családoknak és külföldi vendégeknek is kiadható az engedély. (Elképzelni is rossz viszont, hogy egy eleven kisiskolás csoport egyetlen látogatása — még a legnagyobb jóakart mellett is milyen károkat, ritka növények letaposá- sát, pusztulását okozhatná.) Baráth Károly területkezelő szívélyesen fogad. Huszonkét éve dolgozik itt, jó és féltő ismerője a tájnak. Legelőször az ősláp szomszédságában lévő kiállítóterembe kalauzol, ahol megismerkedhetünk a bátorligeti lápvilág fejlődéstörténeti múltjával és felfedezésének körülményeivel. (A harmincas évektől indul meg a táj — legalább egy részének — megmentéséért a harc. Sikerül is megvásárolni mintegy harminc kataszteri holdat, majd a háború után végül is 1950-ben nyilvánítják természetvédelmi területté Bátorligetet.) Visszatérve a kiállítóteremhez, amely mindenki előtt nyitva áll, érdemes elidőzni, hiszen itt a növénytársulások féltett kincsei mellett a rovarvilág elengáns képviselőit, az állatvilágot is megismerhetjük. A kószapocok, a törpeegér s a miniatűr „tigris”, azaz az erdei cickány mellett a táj lakójaként a hófehér hermelin is látható, no és a törékeny elevenszülő gyík is békésen megfér a ritkán látott, kitömött madarak társaságában. A kiállítás tanulmányozása után indulunk csak útnak a kellemes tavaszi időben. (Csak azt sajnáljuk, hogy semmilyen útikalauzt, képeslapot nem vásárolhatunk.) A kapu meg- nyittatik, a házigazda felkészült vezetőként igyekszik megmutatni az ősláp ritkaságait. Hamarosan megsejtjük, hogy mi tette lehetővé e különös növényi flóra fennmaradását. Hiszen a felszínhez közeli talajvíz minduntalan utunkba szegődik, s bizony, ha nem volnának megfelelő pallók, még csizmában sem igen járhatnánk. Nos, a magas talajvíz a homokot nedvesen tartja, és hűti, ezért a fölötte lévő levegőréteg is hűvös marad. Most ugyan nem üli meg köd a területet, ám mondják, reggelente még nyáron sem ritka vendég a földre szállt felhő. A lápot körülzáró erdő pedig marasztalja a ködöt, ami „olyan klimatológiai viszonyokat teremt, amely a jégkorszakban élt és ma egyébként csak hegyvidékeken található fajok fennmaradását is biztosítja”. Ma viszont a ködhöz, hála istennek, nincs szerencsénk. Az egyik pallón, a gyíkok hídján — ahogy magunkban elneveztük — elevenszülő gyíkok sütkéreznek. Kissé neheztelnek, hogy megbolygatjuk nyugodtnak ígérkező lustálkodásukat, ám igyekszünk a legkevésbé háborgatni őket. Házigazdánk sorra mutogatja és meg is nevezi a növényritkaságokat, a szibériai hamuvirágot, a héricseket, kökörcsineket, a nagy legyezőfüvet, a mocsári kígyófüvet, a zsombékok között a puha tip- pant, a hármaslevelű vidrafüvet és más, sosem látott növények sokaságát. Sokat közülük legközelebb például a Magas- Tátrában találhatnánk meg, vagy a távoli Szibériában. Tűnődik a látogató, vajon a lápok tőzeg- eperje miféle rokonságban lehet a Finnországban közismert mocsári hamvas szederrel, de hát ehhez egy biológus felkészültsége kellene. Megtudjuk, 1948-ban egy kutatás során 4672 állatfajt sikerült összegyűjteni, de a mostani, már három éve folyó újabb kutatómunka során bizonyára tovább bővül az itt fellelhető állat- és növényvilág listája. Idegenvezetőnket kérdezem, a hosszas szárazság vajon nem okoz-e kárt, hiszen esetleg a talajvíz süllyedéséhez vezethet. Megnyugtat, az ott lévő kanális vizét úgy terelték, hogy táplálja ilyenkor a talajvizet is. Bejárjuk a lápos réteket, ligeteket. Egy sárga virágon hatalmas kardlepke pihen, a nádiboglárka fölött gyöngyházlepkék kergetőznek. A kerítés mögött éppen szántanak, az már a valódi világ, s az átmenetet a traktort követő gólya képviseli, amely talán éppen az egyik láprétről repült át frissen ásott elemózsia reményében. * Autóval becserkésszük a környéket, tűnődünk, rejt-e ez is ritkaságokat, hiszen olyan a táj, hogy úgy érezzük: itt minden megtörténhet. Ha már a mesék birodalmában járunk, meg szeretnénk tekinteni az első nagy mesemondó, Fedics Mihály emlékszobáját. (A mesemondó élete utolsó nagyobb szakaszát itt, ebben a lápi, nyírligetekkel zárt világban töltötte. Csak Ortutay Gyula nagy unszolására mondta tollba a meséit, s könyve több kiadásban is megjelent. Végül olyan kedvet kapott a kiapadhatatlan mesemondáshoz, hogy „nincsen annyi papír, nincsen any- nyi ceruza, amennyi mesét én tudnék mondani a tanár úrnak” — nyilatkozta. Könyve a magyar kultúra egyik gyöngyszeme lett.) A községházán kicsit furcsállkodva néznek rám, mikor kérérrt, nyissák ki az emlékszoba ajtaját. Meg is értem a csodálkozást; a néhány régi tárggyal kiegészült szobácska kiállítása szegényes, de kis fantáziával érdekesebbé lehetne varázsolni. Talán emiatt is alig- alig tér ide be vendég. Kérdezem Csabi László tanácselnököt, vajon nem érde- melne-e meg nagyobb figyelmet Fedics szellemi hagyatéka. A tanácselnök a fejét vakar- gatja. Kiderül, a helybéli lakosság nem tartja valami nagy becsben, Fedicset „aki annyi mindent kitalált”. B átorliget a szegénység települései közé tartozott — írta róla Ortutay Gyula. A tanácselnök szerint ma már nem így van. A község felzárkózott. Bár igaz, a határ menti élet sok hátránnyal jár. Messze van ide a munkát kínáló Nyírbátor; szerencsére az Új Barázda Tsz helyi telepe sok embernek ad kenyeret. Örvendetes, hogy a település legtöbb lakásába — legutóbb például éppen a nemzeti parknak köszönhetően — eljutott a vezetékes víz. Olykor tehát gyümölcsöző a kapcsolat a természetvédelmi terület és a település között. Bátorliget lakosságának 40 százaléka hatvan éven felüli. Az oktatást csak körzetesítve lehetett megoldani. Az alsó tagozatos gyermekek Teremben, míg a két település felső tagozatos kisdiákjai Bátorligetben tanulnak. Iskolabusz viszi- hordja őket. Kérdés: vajon milyen hátránnyal jutnak majd el az ország pereméről, a mesék világából később a valóságba? Bodnár István y Kelet A Magyarország
