Kelet-Magyarország, 1990. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-21 / 93. szám
8 HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1990. április 21. Gyógyszerészeti emlékek ,,Szívet kell adnunk a szívtelen anyának” A Szatmár Megyei Orvos- Gyógyszerész Egylet az orvosok és a gyógyszerészek egyleti életéről ad korhű képet, amely már az 1840-es években Jelenffy Károly orvosdoktor, vármegyei főorvos és mindenekelőtt Kőszeghy Mihály orvosdoktor, városi főorvos irányítása mellett működött. A szabadságharc bukása után azonban, mintegy 20 évi kényszerű szünet következett, s csak az alkotmányos élet visszaállításakor nyílott tér újból a gyülekezésre és a társasági életre. A fellendülést jelzi, hogy az Egylet már 1872-ben megjelentette az 1869—71. években kifejtett tevékenységére vonatkozó Évkönyvét. Eszerint ebben az időben 55 tagúk volt, akik között 35 orvos, 19 gyógyszerész és 1 állatorvos adódott. Az orvosok közül 23 volt tudor, azaz orvosdoktor, s a többi 12 pedig egyszerűen orvos, vagyis chirurgus. A 19 gyógyszerész között egyetlen „tudor" akadt: „Lengyel Márton tr. gyógysz.” Pontosan körvonalazták az Egylet célkitűzéseit: „a köz- jobblét emelése volt irányunk, mely felé törekedve rendünk önállóságát megvédeni, a köz- egészségügy terén befolyásunkat megszerezni”,vagyis mai szóhasználattal élve közjóléti, érdekvédelmi és közegészAz Évkönyvet 1872-ben Nagykárolyban nyomtatták (a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum szívességéből közölhetem) ségügyi célokat kívántak megvalósítani. Mindezek elérése érdekében havonta szakülése- ket és ritkábban közgyűléseket tartottak, lehetőleg másmás városban (Szatmár, Nagykároly és Nagybánya szabad királyi városokban) a megyének. Az itteni előadások és javaslatok alapján „ felirat” -okkal fordultak megyei felettes szervekhez, országos főhatóságokhoz, illetve más vármegyék Orvos-Gyógyszerész Egyletéhez (itt csupán utalunk arra, hogy a „Nyíregyházi Orvosok és Gyógyszerészek Köre” 1894- ben alakult meg). Néhány felhívásukat a „Gyógyszerészet”, „Orvosi hetilap” és a „Gyógyszerészeti Hetilap” c. szaklapokban is közzé tették. Igen figyelemre méltó a korszak tudománytalan orvosi irányzatával: a hasonszenvi gyógyítással (homeopathia) szemben kialakított felfogásuk. Javasolták, hogyha már az országgyűlés rendeletileg engedélyezte a homeopathiát, akkor legalább szüntesse meg a hasonszenvi orvosok törvényellenes gyógyszerrendelési eljárását: az öndispensatív gyógyszerrendelést (azaz a saját gyógyszerkészletből való árusítást), mégpedig külön hasonszenvi patikák létesítésével. így a homeopathiák nem zsarolhatják a „szenvedő közönséget” és az eljárásuk is ellenőrizhetőbb lenne szakmailag. Dr.Tomcsányi Imre egyleti titkár 1870-ben a „Szamos” c. lapban cikket írt a Szatmár városában tervbe vett megyei kórház megvalósulása érdekében. Megjelent az Évkönyvben néhány olyan elemző cikk, illetve esetközlés, amely a mai ember érdeklődésére is számot tarthat. így a munkások betegbiztosításának kezdeti időszakára vet fényt dr. Tóth János bányakerületi főorvos, a bécsi Orvosok Társasága levelező tagjának: „Áttekintése a nagybányai m. kir. bányakerület munkásainál 1866—68-ig terjedő 3 év alatt előfordult bete- gülési, halálozási és nyugbére- zési mozgalomnak, valamint a nevezett bányakerületben humanisticus czélokra tett kiadásoknak” c. értekezése. Eszerint az összesen 3426 munkásra (nagybányai 1376, felsőbányái 624, kapnikbányai 562, oláhláposbányai 682 és rodnai 182 munkás) évi átlagban 1,14 „betegülés” esett, s közülük „567 súlyos beteg 10,926 ápolási napon át 2398 frt 29 kr.- ra menő ápolási költséggel a helybeli társkórházban a társláda költségén részesült ápolásban és ellátásban”. Itt csak megjegyzem, hogy ez a nagybányai Bányakórház 1850- ben létesült 18 ággyal. Rendkívül érdekes dr. Low- rich Gyula műtőorvosNagybá- nya város főorvosának: „A Nagy-Bányán és vidékén 9 évi orvosi gyakorlatom alatt előfordult húgykövekröl” c. írása. Kiderül, hogy 1862—71 között 6 ilyen beteget észlelt, s közülük 2 betegén a nagybányai (Közkórházban ez 1866-ban létesült 24 ággyal) sikeres műtétet végzett. Dr. Adler Adolf gyakorló orvos pedig beszámolt egy hatalmasra nőtt nőgyógyászati daganat (2 kg!) sikeres eltávolításáról. A Budapestre küldött szövettani mintákból dr. Balogh Kálmán kórboncnok professzor végezte fel 1867-ben (!) a vizsgálatot, amely jóindulatúságot mutatott és ezt a kórlefolyás is megerősítette. Tény, hogy hazánkban a megyei kórházak kórbonctani osztályainak kialakulása előtt, ritkaságnak számított a szövettani vizsgálattal alátámasztott kórisme, de elvétve területünkön is előfordult. Az Évkönyv legértékesebb és máig időszerű cikkét dr. Tom- csányi Imre (1840—1891) egyleti titkár, a későbbi híres ez- redorvos írta. „A gyermekek nagy halandóságának oka és a népesség szaporodásának akadályai Magyarhonban” címen. A cikk szerint Sauerorvostanár volt az első, aki „A népesedés szaporodásának akadályai Magyarhonban” címen 1863- ban értekezést közölt. Azóta a budapesti kir. Orvos Egylet is pályázatot hirdetett a magas gyermekhalandóság okainak felderítésére. Tomcsányi sok okot felhoz. 1. kölcsönös vonzódás nélkül lépnek a párok házasságra. 2. nem kívánják és nem szeretik a gyermeket. 3. babo- naság (szenes víz, mákfőzet vagy fehér mák pálinkás kivonata csecsemőnek; hit a „ron- tás”-ban stb.) 4. anyagiak hiánya. Ezek „mindannyian egy fő okra: szellemi vadságra, mű- veletlenségre vezethetőek visz- sza.” Felfogása szerint nem a kórházak, lelenc- és árvaházak szaporítása az igazi megoldás, mert „a lelencházak szaporítása szaporítaná a szívtelen anyák számát... Szívet kell adnunk a szívtelen anyáknak, ki elég könyörtelen ártatlan kisdedét a véletlen szeszélyére bízva kitenni!” Úgy érzem, hogy ilyen időszerű gondolatok olvasásakor óhatatlanul is a mai állami gondozottak sorsa jut eszünkbe. A vidéki orvosok és gyógyszerészek egyesületi élete korai kezdeményének tekintjük a Szatmár Megyei Orvos-Gyógyszerész Egyletet, amely más hasonló szakmai társulatok mintájára az Országos Orvosszövetség megyei fiókjává alakult át még az I. világháború előtt. Dr. Fazekas Árpád Tolcsvayék húszévi termése Tolcsvay László és Béla Magyar Mise című szerzeménye emlékezetes siker volt. 1987 nyarán ötször adták elő a Margitszigeten, és kétszer a Szegedi Szabadtéri Játékokon, zsúfolt nézőtér előtt. Kiadták a Mise nagylemezét is (kapható még). Most országos turnéra indul a gárda — túlnyomórészt az eredeti felállásban —, hogy tizennégy előadással örvendeztessék meg híveiket. Tolcsvayékat legutóbb március 15-én hallhatták, amikor is a budai Várban és Szentendrén adták elő a Nemzeti dalt. Egyébként megjelent kazettán Tolcsvay László megzenésítette Nemzeti dal, valamint a Kőszívű ember fiai című zenés játék, amelyet a Szegedi Nemzeti Színház, majd a budapesti Arany János Színház tűzött műsorára. Az április 5-től 27-ig tartó turnéról mondja Tolcsvay:-A' A Mise előadása annyiban módosult, hogy új a színpadképe, Olasz Ferenc filmrendező művészi fotója alapján készült. (Fotókötetei közül megemlítem a Pléhkrisztusok című, gyönyörű albumát, ebből való ez a régi magyar templombelső is.) A Póker Kulturális Kisszövetkezet segítségével mozgékonyabb lett negyventagú utazógárdánk: megoldódott annak technikai lehetősége, mozgathatósága, ami rendkívül sokat jelent, hiszen a belföldi turné után a szomszédos országok magyarlakta területeire utazunk, majd Finnország, Olaszország és Kanada következik. A produkció szólistái: Pitti Katalin, Begányi Ferenc, Demjén Ferenc, Vikidál Gyula, a Tolcsvay testvérek. Fellép az Amadinda Ütőegyüttes, a Tomkins Énekegyüttes, a Téka Együttes, és neves rockzenészek. A dirigens Dobra János, a rendező Nagy Viktor. A műsor első részében Tolcsvayék húszévi termése, régi és új dalaik szerepelnek. A hazai tűmé színhelyei: Miskolc, Pécs, Győr, Békéscsaba, Tatabánya, a budapesti Erkel Színház, Kaposvár, Debrecen, Szombathely, Kecskemét, pontosabban e városok sportcsarnokai. — Célunk — mondja Tolcsvay László —, hogy ebben a zűrzavaros, disszonáns világban egy nyugodt', szép este emlékével térjenek haza híveink. P. G. Színpadkép a Magyar Miséből Az álmok gyetemista koromban E a régmúlt idők nagyjait választottam eszményképül, azokat, akik külföldi híres egyetemeken ösztöndíjas diákokként gyarapították tudásukat, s hozták haza a műveltebb nemzetek új tanait. így lett egyik eszményképem Bőd Péter , a magyarigeni református pap, akinek az Osztrák Monarchia határ menti kis templomában tartott prédikációját hallgatva, Nagy Frigyes porosz király, kieszközölte Mária Teréziától, hogy magával vihette „szép Erdélyországba” egyetlen kincsét, az egyetlen ládába csomagolt könyveit. Szívemhez nőtt Szenei Molnár Albert, aki ékes magyar nyelvre fordította Dávid király 150 zsoltárát, és Béza Teodor nyomán megzenésítette, hogy a magyar szívekből is szár- nyálhasson a bánat, az öröm, az alázat, a bűnbánat az egek urához. Aki hajnalra kelve naponként vitte Göncről Vizsolyba a Károli Gáspár által fordított Biblia lapjait, s estére vitte vissza a már kinyomott oldatokat, hogy azokat Károli kijavítsa. Eszményképem lett Apácai Csere János , aki külföldi tanulmányai után igazi mestere lett a magyar nyelv megszépítésének. De álmodoztam azokról a stipen- dista diákokról is, akik tudásuk gyarapítása érdekében igyekeztek a külföldi egyetemekre. Álmodoztam nappal a stúdiumok tanulása közben, álmodtam éjjel, ha a kemény napi tanulás után elnyomott az édes álom. Hogy álmom valóra válhasson, tanultam keményen. Tanultam a nyelveket is: németet, franciát, latint, görögöt, hébert. Tudtam, hogy ezek nélkül külföldön nem áilhatom meg a helyemet. Amikor vizsgámat summa cum laude letettem, álmom valóra vált. Az egyetem rektora, dr. Csi- kesz Sándor magához hívatott. Szava rövid volt: „Akarsz-e külföldi egyetemre menni, gyerek?” „ Ha igen, úgy néhány nap múlva utazhatsz Baselbe.” Egy hét múlva megérkeztem Baselbe, a Hé- belstrasse 17. szám alatti Alum- neuoba, a külföldi ösztöndíjas diákok otthonába, ahol én lettem a negyedik ösztöndíjas magyar diák. Akkor még a régi egyetemi épület állott a Rajna-parton. A Rajna habjai nyaldosták a part menti kőfalat andalítóan. A kor kiváló professzorai: Thurneisen, Stahelin, Kőber- le, Wendland, Eberhard, Fisezer előadásai nyitogatták eszünket, a Bernouli Strassen lévő hatalmas könyv- és levéltár bőven adott anyagot a kutatásra. Az egyetem előadótermének öreg padjai olyan otthonossá tették a termet, mintha a „Debreceni Kollégium” termében ülnénk. Ezekbe a padokba is bele voltak vésve az imádott lányok nevei. Kivétel nélkül mind magyar leánynév, úgy ősi magyar szokás szerint Pedig igen komoly munka folyt A harmadik hónapban az egyetem által hirdetett pályázaton már 100 frank pályadíjat nyertem Úgy éreztem ez az első lépés az álmok valóra váltása útján. Basel lassan a szívemhez nőtt. Kedves emlékem a cifra Spalentor, a régi városfal egykori emléke, még kedvesebb számomra a Johannestor, mert ennek egyik szobájában írta Kálvin János az Institúció religio- nis chistiáné című hatalmas munkáját, melyet végül Genfben fejezett be. A Rajna partján áll a hatalmas épület, amelynek erkélyét a magyar Kolozsvári testvérek készítették. A „Dreiecke kilátója”, amely három ország határán áll. A hatalmas Münszter, melynek falában van Grineus Simon, Mária magyar királynő udvari papjának márvány táblája. Életem Basel- ben a kemény munka, a kutatás volt, melyet ritkán szakított meg örömteljes kikapcsolódás. Ilyen volt a Fastnacht, magyarul a farsang ünnepe. Ősi bázeli szokás szerint ezt a napot a bázeli polgármester nyitotta meg. Vadembernek öltözve, a Mittlere Reinbrückén elejtette a vadember táncát a régi és az Újbasel között, s ezzel megnyitotta a három napig tartó farsangot. II Kelet M A Magyarország j Országos turnén a Magyar Mise
