Kelet-Magyarország, 1990. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-14 / 88. szám
1990. április 14. Ünnepi melléklete r zlelgetem a szót: baI rangolás. Az oldódást kereső magány muzsikál benne, mély zengésű orgonahang. Telt akkordok törnek fel a múltból. Ha eszembe jutnak azok, akik gyermekkoruk emlékeit naponta új ragyogásban élik át, akik tudnak beszélni róluk, az irigység halvány árnyalatával átszőtt nosztalgiát érzek. Nekem nincs mire emlékeznem. Mintha nem is lettek volna azok az évek, mai hangulatomat, belső világomat mégis meghatározták. Csak kavargó, szemet gyötrő homok volt, mintha izzó lapon járna az ember, a portölcsér kavargása messzire látszott a tanyák között. Néhány akác szomorkodott a szegényes házikók mellett a szántóföld szélén, néma őrzőiként az évszázados magánynak. Igaz, a házunk tövében meséket rejtegető hatalmas erdő zúgott, tisztásait, madárfészkeit el nem felejthetem. A tölgyes higgadt bölcsességét, a galagonya- és a kökénybokrok kusza Szertelenségét az évek más jellegű érzelmei sem tudták eltakarni. * Már elszállt a reggeli hűvösség, kellemes napsütés cirógat. Csodálatos április eleji fényesség. Virágok mindenütt. Ismerkedem Jékével, ezzel az alig nyolcszáz lelkes községgel. Sétálok a Fő utcán — szokatlan látvány lehet ez dologidőben —, próbálok kontaktust teremteni a házakkal, a virágokkal, a madarakkal. A járda mellett meggyfák fehér fátyla vakít, a felső udvarokban kerti virágok. Az alsó kertekben fóliasátrak egymás mellett. A kövesút Tornyospálca irányába vezet, érezhetően nagy a forgalom: szovjet és lengyel, román és magyar rendszámú autók követik egymást. Azt hinné az ember, hogy úgy megbújik ez a kis település a Nyírség homokjában, mint egy rejtőzködő pacsirtafészek. De már itt sem lehet sokáig hallgatni a csendet. ízlelgetem a szót: barangolás. Az oldódást kereső magány muzsikál benne, mély zengésű orgonahang. Telt akkordok törnek fel a múltból. * Ma már a község közepén található a régi temető. Reformátusok, római katolikusok, görög katolikusok nyugszanak itt rendezett sorban. Varjúkáro- gás riszatja az idegent, aki a régi sírokat faggatja, vagy a középen egykori bástya-méltóságában emelkedő, ma már csaknem térdre ereszkedő kápolna, kripta nemesi címerét vizsgálgatja. Micsoda ellentmondás ez: az örök álom suhaná- sának bölcselkedésre szorító csendjét nem szűnő varjúkáro- gás pusztítja! — Amíg ezek ide nem költöztek — mutat a nyárfák tetején hangoskodó madarakra Juhász István bácsi —, minden reggel a fülemülék, a sárgarigók, vagy az aranyos stiglincek hangjára ébredtem! — Régi fájdalmak, máig sem enyhülő keserűség bujkál a szavaiban, szorít görcsöt még ma is a torkára. A hangja meg- megcsuklik, amikor a szüleit emlegeti. Az édesapja a református, édesanyja a katolikus temetőben van eltemetve. — Két és fél hónappal élte túl apámat, annyi évet éltek együtt, mégsem kerülhettek egymás mellé. Kicsit kényelmetlenül érzem magamat. Régi sebeket szakí- tokfel, mert Pista bácsi a nyolcvannegyediket tölti, a szüleit pedig hatvanöt évvel ezelőtt veszítette el! Szégyellem is magam, mert arra gondolok: lobog-e bennem, bennünk a szeretet annyira, hogy hatvanöt év távlatából is könnyeket csaljon a szemünkbe? Előttünk frissen gondozott sírok. Pista bácsi maga elé mutat: — Az ott az édesapámé, az meg a bátyámé, melette az öcsémé. — Látszólag indokolatlanul vált át másik témára . —A feleségemmel most szombaton ünnepeljük a hatvannegyedik házassági évfordulónkat. Csak nehezen bírja magát szegény. Nagyon beteg. Már hatvankilenc éves. Én itt születtem, sohasem gondoltam arra, hogy elmenjek innen. A családunk mindig gazdálkodott, a földosztáskor a meglévőhöz még kaptunk egy keveset. Béreltem is, vettem is. Megéltem belőle. A Tisza mentén született ember egyébként is hűséges: Tornyospálca, Mező- ladány, Újkenéz után már a Tisza következik. Nyolc-tíz kilométer mindössze! Ez a föld, annak ellenére, hogy homokos, mindig meghálálta a munkát, csak érteni kellett a gazdálkodáshoz. Akármilyen idő volt, itt nem járt a Tisza. Biztonságban érezhettük magunkat. Krumplit termesztettünk meg kukoricát, árpát, zabot, takarmányt, mindent, ami az állatoknak szükséges volt. Amikor a magam embere lettem, a nyolc hold föld eltartott engemet is, meg a családot is. De a termelőszövetkezetben csak nyomorogtunk. Nehéz idők voltak... * Harangszót hozott az enyhe fuvallat. Pista bácsi szavaiból most már tudni vélem, mi kötötte, köti őt ehhez a községhez. De ott a Fő utcán — és másutt is — tekintélyt parancsoló új házak épültek. S azt mondják, aki házat épít, bízik a jövőben. Jéke lakóinak egyhar- mada idős ember, a felújításra váró óvodában szerencsére minden hely foglalt. Nem fogy tehát a község, nem jut az emlékezetes Gyűrűfű sorsára. De hogyan élnek a fiatalok és a harmincasok, negyvenesek? — Ide építettem, mert nem volt más lehetőségem — mondja Medve Miklós asztalosmester. — A városban rettenetesen drága a telek, itt sokkal olcsóbban megvehettem. Csak ezen nyertem vagy háromszázezer forintot. — És a veszteség? —A gyerekeknek át kell járni a szomszéd községbe, mert itt csak alsó tagozat van, az ellátás nincs olyan, mint a városban , de az autó azért van, hogy leküzdje az ember ezt az akadályt. Minden ehhez a településhez köt, itt élek csaknem harminchét éve, mindenkit ismerek. Szeretem a tájat, a tavaszi zöldet, az erdőt, a friss levegőt. Itt is zajlik, mégsincs az a nagy, embert pusztító rohanás, mint a városban. Bár azelőtt tizenöt évvel elevenebb volt a település, ma mindenki a maga haszna után rohan. Jó kultúrházunk, klubunk volt. A futballcsapatnak is lehetett drukkolni. Szinte naponként összejártunk, vagy a kultúrba, vagy futballozni. A kultúrházat lebontották, a csapat szétesett, ahogy kiöregedtek a játékosok. Az az igazság, hogy ma már én sem érzem magamat se falusinak, se városinak. Mindenütt dolgozni kell. Úgy tapasztalom, hogy a mai fiatalok bezárkóznak, semmiben sem akarnak részt venni. Hiányzik belőlük a tenni akarás, bár lehet, hogy mi neveltük őket ilyeneknek. Csak a diszkó érdekli őket. Nincs akaraterejük, az első nehézségnél abbahagyják, amihez esetleg hozzákezdenek. * A község óvodájában éppen a délutáni alváshoz készülődnek a gyerekek. A kétszázhetven éves kúria valaha szebb napokat látott. Utolsó tulajdonosa Barna Szőgyeni Bertalan százegy éves korában halt meg. A kúriát a községre hagyta, egyetlen kikötéssel: a mestergerendát nem lehet eltávolítani, mert az épület történetét is elmeséli. Talán még az idén felújítják, s akkor méltóbb lesz a múltjához. A katolikus templom előtt fiatal lány száll le a kerékpárjáról. — Szeretek itt lakni, itt születtem, de nem is vágyok el innen. Azért is jó itt, mert ösz- szetart a falu. A fiatalok gyakran együtt vannak. Összejövünk a klubban, vagy a szabadban szalonnát sütünk, mint legutóbb is. Vagyunk harmincán, negyvenen, vetélkedőket és más rendezvényeket szervezünk a kisebbeknek, vendégeket hívunk a szomszéd községből. Diszkóból van a legkevesebb — mondja Szűcs Anita más - dikos gimnazista, aki Kisvs - dán, á Bessenyéi György Gi*K náziumban tanul. Tornyospálca és Jéke 1973 óta él egy közigazgatás ala:t. Tornyospálca talán dinamik - sabban fejlődik, de Jékén ; van orvosi rendelő (heten j kétszer rendel az orvos), tanácsi helyiség, klubkönyvtár. A jékeik azt mondják, hogy lassabban fejlődik a település, mint kellene. A tornyospálcaiak szintén elégedetlenek. A közelmúltban aláírásgyűjtés volt Jékén. Háromszázct- venen azt kérték, hogy bontsák fel ezt a kényszerű házasságot, s legyen ismét önálló a község. Az önkormányzatok megalakulásakor ennek sem lesz már akadálya. Sokan bíznak itt is a vállalkozás megélénkülésében, ami egy-két évtized alatt átalakíthatja a község arculatát. Az óvodában ebéd utáni álmukat alvó gyerekek nagy száma, a településre beköltöző fiatalok is ezt a reményt erősí- - tik. w zlelgetem a szót: I Jéke. Talán a besenyő ősök harcai, véres küzdelmei sírnak fel a nevében huszadik századi magyar sorssá szervesülve. Talán a jövő derűsebb szípei ragyognak benne. Pista bácsi megszenvedett érzelmektől átfűtött szeretetét nem felejthetem: sohasem lesz nép- telen az a föld, amelyhez halálukig így ragaszkodnak gyermekei. Nagy István Attila || Kaiéi — A rajjgnrszág Barangolás ——Wl ^ 1u - ymfssTsimmméf ii#i
