Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
Hétvégi interjú Banga Ferenc mérnökkel Kiket véd a szakszervezet? Banga Ferenc 41 éves üzemmérnök, a megyei húsipari vállalat műszaki előkészítési osztályvezetője. Az 1200 fos nagyvállalat társadalmi szb-titkára- ként megyénk egyik küldötte volt a magyar szakszervezetek XXVI. kongresszusán. 9 Csupán cégtáblaátfestés vagy alapvető változás — e két véglet között sokféle értékelés hangzott eí az elmúlt hét végén tartott szakszervezeti kongresszusról, amelynek fényét nemcsak a vélemények megosztottsága, hanem a zajos parlamenti képviselőválasztási kampány finise is halványította. Hogyan látta a Budapest Kongresszusi Központban az eseményt megyénk egyik küldötte? — Aki csupán cégtáblaátfestésként értékeli az ezer küldött munkáját, s azt, hogy megalakult a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, keveset tudhat a kongresszus eseményeiről. Talán elég csupán arra is hivatkoznom: a mai túlfűtött politikai légkörben aligha fordulhat elő, hogy ezer ember —1 ezer küldött — nevét adja egy egyszerű névváltoztatáshoz. Kétségtelen, nem rózsás ma a szakszervezeti mozgalom megítélése. De nem ez a fő probléma — hiszen sokan küszködnek ma hazánkban gondokkal —, hanem az, hogy nagyon komoly erők szívesebben látnának egy megosztott, gyenge szakszervezeti mozgalmat, mint egy erőset. 9 Elmondaná, kikre gondol konkrétan? — Az utóbbi idők egyeztetései, tárgyalásai a kormány és a szakszervezetek között nem voltak konstruktívak, úgy tűnt, mintha nem partnerek, hanem, haragos ellenfelek álltak volna egymással szemben. Mintha a kormány számára nyűg lett volna a szak- szervezet, s ez így van ma is. Szintén nehéz hónapokat éltünk meg a különböző új pártokkal. A vállalati szintű szakszervezeti vezető szemszögéből gyakorta úgy tűnt: miközben a legkülönbözőbb pártok a népszerűség megszerzésére törekedtek, a szakszervezeti mozgalom értékeit is megtiporták. Holott számos kérdésben inkább a szövetségest kellene látni, és együtt fellépni. Ám ez jobbára jámbor óhaj. A szak- szervezet egyre hangosabban mutat rá: a bérből és fizetésből élők fizetik meg mindazt a kárt, ami az országot az utóbbi évtizedekben érte, s a pártok többsége az általánosságokon túl máig nem mutatott fel olyan programot, amely a bérből és fizetésből élők számára kedvező változásokat eredményez. 0 A külső szemlélő számára úgy tűnik, a SZOT sem tudott ilyet... — Ez igaz. Mindenesetre a SZOT már korábban belátta, hogy előző formájában működésképtelen, s ezért hozta létre tavaly az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, és látott hozzá szervezetének, mi több, a szakszervezeti mozgalom egészének teljes megújításához, amelyet végül is ez a kongresszus végzett el. 0 Miben különbözött végül is ez a kongreszszus a korábbiaktól? — Alapvető dolgokban. Korábban ki voltak osztva a „menetrendek”, sokszor előre megírt, többszörösen ellenőrzött felszólalások hangzottak el, a vita formális volt, s a vezető testületekbe is inkább statisztikai alapon lehetett bekerülni, mintsem a rátermettség, tehetség alapján. Most merőben más volt az alapállás. Felszabadult vita zajlott, és belekóstoltunk a demokratizmus valódi ízébe is... 0 ...ami a rádió és a televízió közvetítéseiből (még a „fésülése” után is) néha inkább zűrzavarosnak hatott... ... Ezt sem szégyelljük. A demokráciát is meg kell tanulni, most pedig sokakból kijött a feszültség. De a kongresszus érettségről is tanúbizonyságot tett, amikor a legkülönbözőbb — sokszor egymással is ellentétes — véleményeket meghallgatta, majd egyetértésben döntött a jelenlegi legjobb változat mellett. Az is igaz, hogy volt sok „filosz” hozzászólás, volt szőrszálhasogatás is. Főleg a vidékről jött, kétkezi munkások szóvá is tették, hogy nagyobb rend kellene a kongresszus munkájában. Előfordult, hogy valaki többszöri hozzászólás után adta be a derekát, mert más felszólalók meggyőzték. Olyan törekvésre is akadt példa, hogy széttördeljék, határozatképtelenné tegyék a kongresszust, mi több, egyet nem értés miatt látványosan kivonuló küldöttek is voltak. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztük, hogy az elszabadult indulatok közepette nem tud létrejönni a szövetség. Most mégis azt mondom: a négy nap megmutatta azokat a lehetőségeket is, amelyekkel élni lehetett, sőt élni kellen, és nagyot léptünk előre egy korszerű, európai formátumú szakszervezeti mozgalom megteremtésében. Mert itt valóban nagy volt a tét, sikerül-e a késő éjszakába nyúló hosszas, sokszor szenvedélyes vita után az alapokmány elfogadásával a jelenlévő szakszervezeteknek létrehozni a munkavállalók érdekképviseletére és érdekvédelmére a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét. Ehhez egyébként éppen a hagyományos „nagy” szakszervezetek jócskán hozzájárultak toleranciájukkal. Megoldás született a szakszervezeti vagyonról is, ami különösen fontos. A vagyonból minden, a kongresz- szus idejéig bejegyzett szakszervezet részesül: tíz évre visszamenőleges létszám- és tagdíj arányában eszmeileg szétosztották, és kezelésére részvénytársaságot hoztak létre; ebben nemcsak a korábbi SZOT-hoz tartozó szakszervezetek vesznek részt, hanem az újak képviselői is. 9 Kérem, lépjünk vissza még egy napot az időrendben. A híradásokból úgy tűnt, a kongresszus nem fogadta el a beszámolót, hanem egy nyilatkozatot adott közre a szakszervezeti mozgalom helyzetéről. Mi volt ennek a hátterében? — Ez is a régi beidegződések megszüntetését jelzi. Ki kellett ugyanis mondani, hogy a szakszervezeti mozgalom az elmúlt negyven év alatt zsákutcába, pontosabban a pártállam fogságába került, és ezért a magyar szakszervezeti mozgalom egyes felsőszintű vezetőit terheli a fő felelősség... 9 Bocsánat, hogy megszakítom, de ezt konkrétabban most sem fogalmazták meg? —Név szerint nem, de pontosabbá tette a kongresz- szus: elsősorban azok felelősek, akik kettős funkciókat viseltek. így a szakszervezeti vezető tisztség mellett a párt legfelsőbb testületéinek is tagjai voltak. Úgy érzem, a kongresszus szintjén ez elegendő, mert aki kicsit is ismeri a mozgalom korábbi vezető személyiségeit, pontosan tudja, kikről van szó. Kinyilvánította azt is a kongresszus, hogy a szakszervezeti mozgalom a jövőben nem akar kiszolgálója lenni a hatalomnak, és egyetlen pártnak sem. ^ Ez a mondat kínálja a következő kérdést: mi lesz a szakszervezet célja az új, szövetségi formában? — A klasszikus szakszervezeti feladatokhoz akarunk visszatérni. A szövetség alakuló kongresszusát az a felismerés hívta életre, hogy a pusztán fizikai és szellemi munkaerejükkel rendelkező dolgozók csak egy módon válhatnak sorsuk formálóivá: akkor, ha közös érdekeik érvényesítéséért létrehozzák saját szervezeteiket, és e szervezetek erejük megsokszorozásáért szövetségre lépnek egymással. Hétköznapibban megfogalmazva: olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a munkáltatóknak jól felfogott érdekük, hogy a dolgozókkal meg tudjanak egyezni elsősorban a kollektív szerződések készítése, a béralkuk során. 0 Én mégis tovább kérdezném: hogyan kívánja új alapokra helyezni kapcsolatait a szak- szervezeti szövetség a kormánnyal, a pártokkal, minthogy ez semmiképpen sem kerülhető el, mi több, egyre fontosabb lesz? — A kongresszus megfogalmazta: a hatalomból való kilépés együttjár azzal, hogy a jövőben a szak- szervezet kormányzati felelősséget sem vállal. Vállalja viszont a felelősséget a társadalmi partneri viszony keretében megkötött megállapodásokért A többpártrendszerű parlament keretei között a mozgalom érdeke, hogy a partementben legyen működésképes szak- szervezeti frakció. Érdeke az is, hogy mindazokkal akciószövetségre tudjon lépni, akik programjukban vállalják a munkavállalói érdekek képviseletét. A szakszervezeti mozgalom függetlensége olyan elvi alap. amely egyes kérdésekben nem zárja ki a pártokkal való együttműködést. 9 Országos tanácsból országos szövetség lett. Hogyan tudná megvilágítani a különbséget? — A megújult szakszervezeti mozgalom alulról felfelé építkezik. A munka fő terepe tehát az alapszervezet, amely önálló. Szövetkeztünk viszont szakmai szinten is, így jöttek létre a szintén önálló szakmai szervezetek, tagozatok, s ezek alkotják az országos szövetséget. A kongresszuson 86 szervezet írta alá az alapító okiratot. Az országos szövetség tehát — mint testület — elsősorban a szakmai szervezetek, tagozatok választott tisztségviselőiből, vezetőiből áll, így markánsabban megjeleníthetők a speciális szakmai réteg — és a kisebbségi érdekek is. Nem lesz nagy létszámú apparátus, hanem csak néhány jól felkészült szakértő dolgozik majd a szövetség keze alá. Én az új szervezeti rendszer lényegét abban látom, hogy minden a dolgozókért, az alapszervezetekért van, és nem fordítva. £ Reméljük, ezt a szemléletet hamar sikerül átültetni a gyakorlatba is, ami az alapszervezeti munka fellendítését is eredményezi... — Kétségtelen, hogy a jövőben az alapszervezetet kell megerősíteni. A szakszervezet megítélése ugyanis a dolgozók helyzetének alakulásán múlik. Számítanunk kell arra is, ahogy nőnek a gazdasági nehézségek, úgy nő az elégedetlenség is. Ha mindezeket időben nem érzékeljük, most úgy reagálnak, hogy kilépnek a szakszervezetből. De az is előre látható: a gazdasági élet előbb-utóbb kikényszeríti, hogy egységbe szerveződjenek a bérből és fizetésből élő dolgozók, mert csak így tudják érvényesíteni akaratukat. Tehát ezt figyelembe véve kell dolgoznunk, hogy egy mainál alkalmasabb pillanatban vagy időszakban felkészülten mozdulhassunk a gazdasági élet új feladataira. 9 A szolidaritás újfajta értelmezése is nagy érdeklődést váltott ki. Vajon miért? — Mert a korábbi értelmezésében lejárattuk. Most a munkásszolidaritást abban az értelemben írta zászlajára a szövetség, hogy a jó ügy érdekében a többség kiáll és összefog bármely kisebb csoportját ért sérelem esetén. Ha például tudjuk azt is, hogy a szövetség kereteit vállaló szakszervezetek létszáma háromezer és félmillió között van, akkor érezhetjük, adott esetben mit jelenthet egy kisebb szervezetnek, ha maga mögött tudja a nagyobbak szolidaritását. Nem megfoghatatlan, táyoli, a fejünk felett intézett „szolidaritási” akciókról van tehát szó, hanem arról, miként segíthetjük egymást egy-egy kollektíva nehéz napjaiban. De sokkal gyakorlatiasabb példát is tudok mondani. Szívet melengető érzés volt, amint az ózdi kohásztragédia hírére egymás után álltak fel a küldöttek, s ajánlottak segítséget. Aki volt már bajban, az tudhatja: a nehéz pillanatokban jelent sokat mások önzetlen támogatása. 9 Engedje meg, hogy néhány személyes kongresszusi élményéről kérdezzem. Hogyan élte meg a választás például azt, hogy a megújuló mozgalom új vezetőjére egy jelölt volt — a régi vezető, miközben itthon egy-egy képviselői helyért is 8—10 jelölt indul harcba? —r A jelölőbizottság a kongresszuson is több jelöltet állított, de mire szavazásra került a sor, ők visszaléptek. Lehetett volna a forma kedvéért még újabb jelölteket állítani. De általános volt a vélemény: a tagság nagy többségének tetszik az, ahogy Nagy Sándor dolgozik, például ebben a mostani, ellentmondásoktól is terhes időszakban formálja a szakszervezeti mozgalmat. Idézném az egyik felszólalót is — minthogy a kongresszuson is elhangzott a főtitkári-elnökkel kapcsolatos kérdés: —A hiteles vezető megválasztásának nem minden áron feltétele a többes jelölés. Ezt bizonyítja a kilencven százalékos támogató arány is. Mindamellett azt is figyelembe kell venni, hogy egy komoly testületben fontosak ugyan az egyes személyek, de — ha komolyan veszik a munkát, hivatásukat — a testület a meghatározó. Tehát a kollektív döntés és annak jó képviselete, amely folyamatosan ellenőrizhető. 9 A kongresszus oldottabb perceiből mi maradt meg emlékezetében? — Egy remek hasonlat. Az ország szekere kifejezés nagyon sokszor tért vissza a kongresszuson. Először természetesen a kátyúval, amelyben most vitathatatlanul benne van. A kihúzás, kiemelés mikéntjéről is sok szó esett. Más viszont azt bírálta, hogy túl sokan ülnek ezen a bizonyos szekéren, s kevesebben akarják valóban kilendíteni. Valaki viszont úgy fejlesztette tovább a szekeres példát, hogy neki már az sem számít, mennyien ülnek rajta, csak lenne valaki, aki mértékadóan megmondaná, melyik irányba kellene húzni, s aztán húznánk. De ettől még messze vagyunk... 9 És itthon, saját munkahelyén hogy fogadták munkatársai, a szakszervezeti tagság? — Még nem tartottam beszámolót. A jövő héten ugyanis a húsos és az élelmezésipari ágazat tanácskozásai következnek. Ezektől sok függ, mert vissza kell igazolniuk a kongresszus döntésit, hogy aztán valóban egy irányba húzhassuk azt a bizonyos szekeret... Köszönöm a válaszait. Marik Sándor Szerintem ...sokan hiányolják manapság, hogy a mezőgazdaságban a kisüzem és a nagyüzem között nincs még középméretű vállalkozás vagy ahogy mások nevezik: farmergazdaság. Hiányzik-e valóban a magyar farmer? Megoszlanak a vélemények. Ha a jól működő ipari középüzemeket nézzük, melyek egyike-másika világhírnévre is szert tett, valóban kívánatos lenne, hogy a példa az agrártermelésben is megvalósuljon, ott is létrejöjjenek hasonlók. A mezőgazdasági kisvállalkozók némelyikében, főként a fiatalabb korosztályban már felvetődött, sőt igényként jelentkezik a vállalkozás méretének a bővítése. Különösen az állattartással foglalkozók látják úgy, hogy nem járna akkora többletmunkával, ha a portájukon az eddigi állatlétszámnak a többszörösét tartanák, gondoznák. A mindennapos etetéshez, itatáshoz vagy fejéshez így is, úgy is föl kell kelni hajnalban és estére is meg kell érkezni valakinek a családból. Ugyanakkor a jelenlegi takarmány-, és termék felvásárlási árak mellett az állatonként elérhető haszon oly alacsony, hogy csak az ólba, istállóba elhelyezett jószágok számának növelésével tudná biztosítani a családja eltartásához szükséges jövedelmet. Ahol hagyománya van ennek és aki az állatok szeretetét is magával hozta a szülői házból, mégis csak ezt csinálja, mert a munka zömét otthon végezheti el, viszonylag biztos útja van a készterméknek és a befektetett pénz talán biztonságosabban és — főként a tejtermelésnél — gyorsabban térül meg, mint a szántóföldön. Hasonló példa azért a növénytermesztésből, kertészetből is felhozható. Mert szerintem lényegesen nem több az évi ápolási, növényvédelmi munkája kétszáz almafának, mint kilencvennek, feltéve ha gépesítve van. Vagy nem ugyanannyi szántóföld kell egy család tisztes megélhetéséhez, ha kukoricát-, mint ha paprikát termeszt. Csakhogy, tőke kell a termelés bővítéséhez, a vállalkozás elindításához,Viszont az, aki ugyanazttegészéle; tében, kicsiben csinálta, tehét érti' szeretiis(.f)'és minden bizonnyal nagyobb méretekben is eredményesen tudná folytatni, nem rendelkezik elegendő pénzzel. Amihez nem forintok, hanem erő, fáradtság, összefogás, küszködés szükséges, az megy már-már a beledöglésig. Nincs azonban aki az állat megvásárlására, tápra, gépre, épületre, szaporító anyagra hitelt biztosítson tisztességes, a mezőgazdaság sajátosságait figyelembe vevő feltételek mellett! Mert az agrártermelésbe fektetett forintnak alacsony a hozadéka és lassú a megtérülése. Az ebben az ágazatban vállalkozók nem tudnak az éhenhalás veszélye nélkül 25—30 százalékos banki hozadékra kölcsönt felvenni. Nekik alacsony kamatra, a törlesztés megkezdését néhány évre elhalasztva kell a hitel, mint ahogy azt Nyu- gat-Európában, ahová tartozni szeretnénk adni szokták. Ezért szorgalmazzák ma a mezőgazdasági termelés megújítását, az ágazat fellendítéséért felelősséget érzők az agrárbank hálózat létrehozását. Ez a típusú bank a várt felemelkedést, a célszerűbb termelést és annak biztonságos hátteret nyújtó szolgáltatásokat, szakmai megalapozottsággal pénzügyileg lenne hivatva biztosítani. Az idő sürget. A falvak népében a munka, az állatok, a föld szeretete és a vállalkozási szándék még megvan. A falujuk szebb jövőjébe vetett hitüket sem vesztették el. Ezt az energiát jobbra, szebbre törekvő szándékot kihasználatlanul, támogatás nélkül hagyni jóvátehetetlen bűn lenne. Az anyagi háttér biztosítása mellett nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy okos gazdálkodáshoz korszerű ismeretekre, megfelelő szaktudásra és kicsit újfajta gondolkodásra is szükség van. Tanítani is kell a jövő sikeres farmereit, amihez bennük a tudásszomj megvan. A magyar falvak anyagi, szellemi gyarapodása, az ott végzett értelmes, szorgos munka, az egész ország fel- emelkedését fogja szolgáln*‘ Galambos Béla a Baflflrország hétvégi melléklete ——m II Kelet
