Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-07 / 56. szám
1990. március 7. Kelet-Magyarorszíg 3 Meglootoltan A kik végignézték és. hallgatták hétfőn este a Nyíregyházi Városi Televízióban az 1- es számú országgyűlési választókerület jelöltjeinek bemutatkozását, kellemesen csalódhattak. Napjaink zaklatott, olykor már-már felkorbácsolt közhangulatában a képernyőre került jelöltek egyszerre tettek tanú- bizonyságot higgadtságról, megfontoltságról, realitás- érzékről. A legkülönfélébb pártállású, hitvallású leendő képviselők óvakodtak mindenféle hangzatos és megtévesztő ígérgetésektől, holmi olcsó demagógiával nem akarták „lenyűgözni” a nézőt, a hallgatót, hanem az ország, a nemzet, közelebbről pedig a város, a megye nehéz helyzetéből indultak ki, s igyekeztek röviden, közvetlen hangnemben felvázolni elképzeléseiket a gondok apasztására, miközben válaszoltak a nézők kérdéseire. Nem maradt rejtve egyetlen olyan lényeges, az utóbbi évtizedekben elkövetett hibákból eredő probléma sem, amely ezreket foglalkoztat és érint, legyen az napi megélhetési gond, avagy a munkaalkalom hiánya, az évszázadok óta érezhető hátrányos megkülönböztetés, s az sem, hogy miként lehetne, kellene erkölcsileg is rehabilitálni a szűkebb és a tágabb közösséget, előtérbe állítva a családnevelést, a tisztességet, a munka utáni megbecsülést, s helyreállítani végre az igazi értékek rendjét. Voltak ma- gasztosabb pillanatok, amikor a jelölt a népben, nemzetben gondolkodásról vallott és elhangzottak a mindennapok apróbb- cseprőbb, de mégis a városlakó életét megkeserítő ügyek is a boncolt témák között, s a néző, a hallgató meggyőződhet róla: zömében olyanoknak adott előzetes bizalmat az ajánlócédulával, akik nem egyéni babérokra, önös célokért indulnak a választási küzdelemben, hanem a városközösség érdekét helyezik mindenek elé és fölé. Dicséretes a városi televízió kezdeményezése, elismerés illeti mindazokat, akik szakmai hozzáértésükkel segítették ezt a kétórás műsort életre hívni, amely valójában 120 percen át erősítette a hitet a választópolgárokban az iránt: érdemes lesz elmenni március 25-én az urnákhoz, mert a jelöltek —■ köztük a tanárnő, a lelkész, az ügyvéd, az agrármérnök, a közgazdász, a filmrendező, a történész, a jogász, a mérnök — őértük vállalta a megméretést, s dolgozik külön elismerés nélkül a bizalomért. A. S. Új gazdabolt Tisza vas váriban A napokban adta át a vásárlóknak a Tiszavasván ÁFÉSZ új mezőgazdasági boltját. így közel a városközponthoz, a gépkocsik részére parkolóval ellátott boltban vásárolhatják meg a kiskert- tulajdonosok a szükséges magvakat, növényvédő szereket és kisgépeket. Az épület felújítása több mint ötszázezer forintjába került a szövetkezetnek, a felújítással egyidőben készült el a szaküzlet gázfűtése is. A bolt ki- lencszázezer forintős készlettel készült fel a tavaszi munkákra. Drukkerek és ellendrukkerek Magángyár alulnézetből A szakállas, elegáns, 31 éves fiatalember magabiztosan beszél a tervekről, hiszen érzi, hogy a hosszú bizonytalanság után hitet kell önteni az emberekbe. De nemcsak ezért teszi. Mándoki forgácsolóüzemében kicsiben már kipróbálta a vállalkozás lehetőségeit. Most ' egy ugródeszkán keresztül sokkal magasabbra kapaszkodott. A becslések szerint egy 80—90 millió forintot érő üzem tulajdonosa lett. Hogy főnöknek, vezérnek, vagy egyszerűen uramnak fogják hívni, még nem tudja, de ez Heiner Jenő számára jelenleg sokadrangú. Négy hete szinte mindennapos vendég volt a Medicor Röntgen Rt. volt vásá- rosnaményi gyárában Heiner Jenő és Petró Béla, ajaki esztergályos kisiparos. Tervezgettek, gondolkoztak az üzleten, majd ajánlatot tették. Véletlenül jutottak el a gávavencsellöi takarékszövetkezethez, amely finanszírozza az ügyletet, emellett ígéretet kaptak a megyei tanácstól. hogy foglalkoztatási és területfejlesztési alapból is jut nekik.,. Az üzem forgá- csolóü&emében szinte egész évre van munkáié, a szereidé egy hétig á Medicor Röntgen Rt.-nek készít részegységeket, a munkájuk egy részét a lakatosok szintén Budapestre szállítják, a festők pedig az ígéret szerint már ebben a hónapban jelentős munkához jutnának. Új gazda A gyárat már szinte mindenki árulta a megyében, mégis kevés jelntkező volt rá. Egy nyugatnémet üzletkötő is járt Vásárosnaményban, de még egyszer nem ment visz- sza. Pedig az üzemben központi fűtés, szennyvízhálózat működik, — sűrített levegőt is használhatnak az itt dolgozók —. szilárd burkolattal vontak be valamennyi utat és az eddigi hét tulajdonos folyamatosan korszerűsítette az épületeket. Mindenki tett hozzá valamit. így jelenleg számtalan tevékenységre alkalmas. Heiner Jenő ezt kívánja pénzre váltani. Az orkánszerű szél miatt látogatásomkor mindenki behúzódott az üzemcsarnokokba. A bizonytalanság és a szorongás még látszik az arcokon. hiszen a térségben nehéz lett volna munkát találni. Lazur Gyuláné csak egy pillanatra tekint fel a szerelésből, úgy sorolja, hogy fia és ve je is itt dolgozik az üzemben. Sóhajt egyet, és azt magyarázza, hogy a terveik, az elképzelések nagyon szépek. csak be is jöjjenek. Mellette Bartha Béláné sem keresett az utóbbi két hónapban munkát, amikor az üzem leállásáról volt szó. ezért megkönnyebbülésül fogadta, hogy férjével együtt maradhat. Néhány részegységet még elkészítenek, majd március 9-ig a leltár következik, amikor az új tulajdonos átveszi az üzemet. Reménykedők Zágonyi Gábor két éve a forgácslapgyár létszámleépítésekor került egy házzal arrébb. a Medicorba. Gondolkozott. hogy elmenjen februárban Budapestre dolgozni. de a vándorló életmódot a család miatt nem vállalta. Maradt és reménykedett. • A jelek szerint neki volt igaza. Művezetője. Andrássy József 4 szakmának az oklevelével a zsebében, szintén két éve, végigjárta a környék összes üzemét, de hiába, végül a Medicorhoz került. Munkanélküli-segélyt nem akart igényelni, bízik a nyereséges folytatásban. A szomszéd üzemben a Vitkáról beiárp Bálint László harmadéves szerkezetlakatos azt említi először, hogy az új tulajdonos határozottan kijelentette, a tanulókra szüksége van, nem máshonnan hoz ifjú szakembereket. A 28 forintos órabér szerinte kedvező, társai, akik Tisza- szalkára kerülnek, ennél kevesebbet fognak kapni. Hozzáteszi. tudja, ezért minőségi munkát kell produkálnia, de vállalja. Kovács Zoltán üzemvezető azzal egészíti ki. hogy jelenleg minimális munkájuk van. emiatt közel egy hónapig teljesítménybérről órabérre > térnek át. Ha Heiner úr beváltja ígéretét, akkor rövid átállás után az itteniek ismét 120—130 százalékot fognák teljesíteni. Az új tulajdonos testvérével az ország másik végéből, Győr-Sopron megyéből hat éve került a keleti országrészbe. Előbb testvérével közösen dolgozott, majd különváltak. Kettejük géplakatos, illetve forgácsolóüzemében nyolc embert foglalkoztatnak. Heiner Jenő és Petró Béla. mint fővállalkozók felszámolják az ipart és teljes energiájukkal a naményi üzem munkáját segítik. Egyelőre egyikőjük sem költözik Naményba, hiszen egyik napról a másikra történt a vétel. A velük szimpatizálók és az ellendrukkerek aránya egyelőre megegyezik, hogy tél év múlva melyiküknek lesz igaza, az a tulajdonoson és a kollektíván múlik. (máthé) Ez mé| dm ívnia N em szokványos módját választotta a pénzkeresésnek a tiszavasvári Pente Lajos. Prémgörényeket tenyészt, jelenleg tizenkettőt. A kilenc anyaállat szaporulatait értékesíti majd, mint prémállatokat. A házi „beruházás” több mint százezer forintjába került. Az állatok etetéséhez szükséges táplálékot Nyírtelekről szerzi be, egy-egy görény napi adagja 10—15 deka hús. A tenyészt görényekből minden bizonnyal őszre már összeáll egy bundára való prém. A képen Pente Lajos kisvállalkozó a tenyészállatokkal. Orvos és beteg örül majd neki Egészségünk a tét Kell-e, s ha igen, miért éppen most kórházi rekonstrukcióba kezdeni? Szükség van-e újabb ágyakra, osztályokra akkor, amikor üres az államkasz- sza? Efféle kérdéseket a megyeszékhelyen manapság mind gyakrabban hallani. Nem csoda. A nyíregyházi Jósa András kórház rekonstrukciójának harmadik üteme közel három- milliárd forintot emé3zt(ene) fel. Hogy mégis szükség van rá, az már elöljáróban kijelenthető. Már csak azért is, mert Szabolcs-Szatmár közismert és régről örökölt elmaradottsága az egészségügy területén is tapasztalható. Ilyen helyzetben, épüljön, vagy ne épüljön tovább a megyei kórház? Vágvölgyi János főigazgató elmondta: — A megyei tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta a kórház-rekonstrukció harmadik ütemét. A szakemberek nagyon jól tudják, hogy ez a fejlesztés a gyógyításban mit jelent. Olyan körülmények birtokába juthatunk, amelyek megléte nemhogy az országos, de az európai szintű betegellátást is lehetővé teszi. Merthogy ettől, ma még minden törekvés ellenére is igen messze állunk. A szaktudás, az orvosok és szakdolgozók magas szintű munkája ugyanis nem pótolja a hiányzó műszereket, a korszerű betegellátáshoz szükséges berendezéseket. Márpedig ezeknek ma még igencsak híjával van a megyei kórház, amely épp a harmadik ütemtől várhatja a jelentős előrelépést. 200 ágyas szülészeti, 80 ágyas fül-orr- gégészeti osztály épül, 40 ágyas ortopédiai osztály, két- bunkeres sugárterápia kezd munkába, bővül a műveseál- lomás, s végre az oly nagyón hiányzó computer-tomográ- fot is telepíthetnének. Méltó körülmények közé kerülhetne a véradóállomás is, amely annak idején 2000 liter vér vételére épült, s amelyben ma már évente 6000 liter vért dolgoznak fel. Itt már szinte talpalatnyi hely sincs. A felsorolás közel sem végleges. A kórházfejlesztés és -bővítés igencsak időszerű, hiszen ma még olyan gyógyító eljárásokat, műszereket nélkülöznek az orvosok és betegek, melyeknek megléte más megyékben természetesnek tekinthető. — Igyekeztünk és igyekszünk csak a legszükségesebb dolgokat megépíteni, amit tudtunk, menet közben máris kialakítottunk. Az eredeti elképzelések között szerepelt még az infúziós labor és a gyógyszertár építése is, de az elviselhetetlen zsúfoltság — no meg a takarékoskodás miatt ezeket saját erőből, máris megoldottuk. A véradóállomáshoz hasonló helyzetben van a patológia is, amelynek munkája ugyancsak duplája a korábbinak. S akkor még nem is szóltunk azoknak a lehetőségeknek a hiányáról, amelyek nemhogy szűkösen, de egyáltalán nem léteznek a megye legnagyobb kórházában. A daganatos betegségek megállapításához, gyógyításához nélkülözhetetlen berendezések hiányoznak, így a megye betegeinek hol a szomszédos Debrecenbe, hol ‘ meg Szegedre, Budapestre kell a gyógyulásért, kezelésért utazniuk. A rekonstrukció során ezért is épül meg a negyvenágyas sugárterápiás egység, olyan színvonalú műszerekkel, amelyek a legkorszerűbb eljárásokat is lehetővé teszik. — Épp ez az *— érvel a főigazgató. — A rekonstrukció ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy a betegek és a gyógyító osztályok jó körülmények közé kerülnek, — bár ez is igen 'fontos szempont. Jelenti azt is, hogy beA sugárterápiához szükséges berendezések elhelyezése a legbiztonságosabb körülmények között történik. Az átadás után nagyot lép előre megyénk egészségügye. Fenn: így látjuk majd az új szárnyat a Vörös Hadsereg út felől. (Harasztosi Pál felvétele) fejezése után új, eddig nélkülözött gyógyító eljárásokat vezethetünk be, olyan vizsgálatokat, amelyek a korszerű diagnosztikában ma már természetesek. Ügy gondolom tehát, hogy a fejlesztés nemcsak emberiességi, hanem szakmai szempontokból is rendkívül szükséges. — Természetesen. A nagy- beruházás és a kórházi rekonstrukció központi pénzből épül, programunkat a tárcaközi bizottság jóváhagyólag elfogadta, s pénzügyi ütemezése még ezekben a nehéz időkben is biztosnak látszik. — Ez azt jelenti, hogy a kapott pénz kizárólag a kórház-rekonstrukció befejezésére használható fel, s nem épülhet belőle sem út, sem pedig járda? — Pontosan ezt jelenti, s egyben azt is, hogy az e célra fordított pénz nem csorbítja a megye fejlesztését sem, nem csökkenti a megyei költségvetés összegét. Más kérdés az, hogy ha olyan gazdagok lennénk, amilyenek nem vagyunk, a megyei költségvetésből átutalt pénz csak gyorsíthatná a munkálatok befejezését. Kovács Éva Lidérc Az Éj Asszonya fekete fátylát a földre borította. Ám pirkadatig tartó gyászát suhanó lidérc töri meg a határban. Felvö- röslik az ég alja. Ejféli napkelte. Foltokban villó- dzó sárgás nyelvek űzik egymást. Hamar kihunyó, tavaszhívó násztánc. Ég a tarló. (tapolcai) Vezetők devizaügye Terjed a hír, hogy Vásárosnaményban több vezető devizabűncselekménybe keveredett. Az ügyről Tóth Lászlótól, a vásárosnaményi rendőrkapitánytól kértünk tájékoztatást. — A híresztelések szerint 4—5 vásárosnaményi ember körülbelül 2—3 hete Svájcban bankszámlát nyitott, ahová nagy pénzösszegeket akart elhelyezni, s a határon lebukott — közölte a rendőr- kapitány. — Az országos és a helyi adatok, valamint a Vám- és Pénzügyőrségtől kapott információ nyomán tényként állapítottuk meg, hogy a híresztelések alaptalanok. Valamennyiük útlevele arról tanúskodik: az idén nyugati országban nem jártak és azt meg sem kísérelték. A városban megtudtam, hogy a pletykákban érintett személyek a Szocialista Párt tagjai. Néhányukat felkerestem, akik elmondták, hogy a híresztelésekről ők is hallottak, s szerintük a pletykater- iesztés sajnos a választási küzdelem része. Kérdésük: vajon a rémhirkeltés és .-terjesztés ki()k-nek ált érdekében? (esetéoyi) Bemutatkozik a Budapesten, a Royal Szállóban mutatkozik be ma délelőtt a tavaly létrejött mátészalkai MOM Mechanikai és Optikai Rt. Vezetői ismertetik a gyáregységből alakított részvénytársaság termelési profilját, üzletpolitikáját, szerkezetátalakítási programját és gazdálkodási helyzetét. Szimpatizálók