Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-28 / 73. szám
1990. március 28. Kelet-Magyarország 5 Köszönet a szavazatokért Tisztelt Választóink! A Magyar Demokrata Fórum Szabolcs-Szatmár- Bereg* megyei szervezetei megköszönik az első szabad és demokratikus választáson való részvételüket. A demokrácia győzött! Külön köszönjük a ránk leadott szavazatokat, a bizalmukkal felelőséggel fogunk élni. Köszönetünk mellett megkérjük, hogy április 8-án ismételten járuljanak az urnákhoz és adják szavazatukat a Magyar Demokrata Fórum képviselőjelöltjeire. MDF Megyei Választási Bizottsága és képviselőjelöltjei: 1. sz. körzet dr. Takács Péter, 2. sz. körzet dr. Szil- lassy Géza, 3. sz. körzet Várkonyi István, 4. sz. körzet Pekk Antal, 5. sz. körzet Jakab Ferenc, 6. sz. körzet dr. Szendrei László, 7. sz. körzet dr. Mezey Károly, 8. sz. körzet Szűcs , M. Sándor, 9. sz. körzet dr. Móré László* 10. sz. körzet Tóth László, (x) Köszönet és gratuláció A Magyar Szocialista Párt megyei és nyíregyházi szervezete ezúton mond köszönetét azon választó polgároknak, akik szavazataikkal a pártot támogatták március 25-én. Köszönik a segítséget és továbbra is kérik a választópolgárok bizalmát. Egyúttal gratulálnak a választáson sikereket elért pártoknak, (x) FIDESZ-CSOPORTALAKITÖ gyűlést tartanak március 29-én csütörtökön délután 3-kor Nagy káli óban az egészségnevelési központban. A házigazda: Kállay Kristóf a FIDESZ, a Kereszténydemokrata Néppárt és az SZDSZ közös képviselőjelöltje, a vendégek: Mádi László, a FIDESZ megyei listavezetője és Seszták Oszkár a megyei kampányfőnök. A rendezvény témája: a FIDESZ a választások után. * A Szabad Demokraták Szövetsége csütörtök este tartja taggyűlését Nyíregyházán a Városmajori művelődési házban. A KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPART városi taggyűlést tart március 28-án este 6-kor Nyíregyházán a Tanácsköztársaság téri irodaház pártirodájában a választások utáni helyzetről és han - gulatról. A párt tagjain kívül szívesen látják a szimpatizáló érdeklődőket is. ÁPRILIS 20: ŰJABB HATÁRIDŐ Adóbevallás Lejárt a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. Közeledik viszont április 20., ameddig a költség- vetési szerveknek, a társadalmi szervezeteknek, az alapítványoknak. valamint a társulati adó és társulati különadó fizetésre kötelezett adózóknak kell bevallást benyújtani az adóhatósághoz. A tudnivalókról kérdeztük meg Gabulya Györgyöt, az APEH Megyei Igazgatóság osztályvezetőjét. Elmondta: a költségvetési szerveknek, valamint minden adószámmal rendelkező társadalmi szervezetnek (szakszervezetek, tömegszervezetek, egyesületek. érdekképviseleti szervek. egyházak) bevallást kell benyújtani még nemleges esetben is. azaz. ha az adóalanynak az adóévre vonatkozóan nem állt fenn fizetési kötelezettsége, vagy juttatási igénye. A bevallást 2 példányban kell beadni az APEH 22. rsz. nyomtatványon. Szeretném felhívni a figyelmet arra. hogy az adó megfizetése nem minősül bevallásnak, ezért annak megfizetése nem mentesíti a szerveket a bevallás teljesítésétől. Megemlíteném még, hogy a társadalmi szervezeteknek. alapítványoknak április 20-ig beszámolót is kell készíteniük, de annak 1 példányát csak azoknak az adóalanyoknak kell a bevallással egyidejűleg az adóhatósághoz benyújtani, amelyek vállalkozási tevékenységet is folytattak 1989. évben. Fontos tudni, hogy e szervezeteknek a beszámoló benyújtása az adóhatósághoz akkor is kötelező, ha külön szabályozott kedvezmények miatt adófizetési kötelezettségük nem keletkezett. * ÜJRA MDF-piac. Március 31-én, szombaton a szokásos helyen, Nyíregyházán, a Korányi Frigyes és a Garibaldi utca sarkán bővülő árukínálattal várja az’ MDF-piac a vásárlókat. A kistermelők friss áruin kívül megjelenik olcsó termékeivel a kisvár- dai Hunniacoop, a Konzervipari Vállalat és a Ságvári Tsz is. A szervezők kérik a kistermelőket és az üzemeket, hogy a termékskála további szélesítése érdekében csatlakozzanak a most már folyamatos kezdeményezéshez, és járuljanak hozzá a nagyobb sikeréhez. Az MDF-piacot addig működtetik, amíg a lakosság igényli. ABSZURD REVÜ. A L’art pour Fart együttes előadásában az érdeklődők egy abszurd angol revüt láthatnak március 28-án, szerdán 18 órától a nyíregyházi tanárképző főiskolán. A mű címe: Tudnak-e a hollók víz alatt repülni. Mit építenek? Nyíregyházán, a Marx téri forgalmi csomópont közelében építők dolgoznak. Mi célból? — kérdeztük Hering Istvánnétól, a Nyíregyházi Megyei Városi Tanács munkatársától. — A Korányi Frigyes út mentén a 7-es, 12-es buszok megállója és a Krúdy Gyula út csatlakozása között 1,5 méter széles járda épül — hangzott a válasz. — Ezzel, valamint egy zebra felfestésével a gyalogosok közlekedését, és a Korányi úton való átkelését szeretnénk biztonságosabbá tenni. ALAPFOKÚ KAZÁNFŰTŐI tanfolyamot indítanak általános iskolai végzettséggel rendelkezők részére a szakszervezetek házában Nyíregyházán. MOSZKVA: Kikucsi Rjoko japán űrhajósjelölt és Anato- lij Arzebarszkij szovjet kiképzőtiszt a kényszerleszállást gyakorolja a főváros közelében fekvő erdőségben. A szovjet—japán közös űrrepülést a szakemberek 1991-re tervezik. Görbe Nórát és az Albatross együttest láthatják a gyermekek március 29-én csütörtökön délelőtt fél tizenegytől illetve délután kettőtől Nyíregyházán a Krúdy moziban. Az títőa- dást a megyei művelődési központ szerve- xi. Befejeződött a Közéleti Népfőiskola Március 26-án értékelő baráti beszélgetés keretében befejeződött a több mint két hónapig tartó Közéleti Népfőiskola második évfolyama. A résztvevők hasznosnak, eredményesnek minősítették a népfőiskolát és döntöttek abban, hogy ez év novemberében folytatódik a vitaestek és egyéb programok sorozata. A Közéleti Népfőiskola kezdeményezi a Nyíregyházi Népfőiskolái ’ Tanács létrehozását, arhely szakmailag, gyakorlati tanácsokkal segíti majd a működő és létrejövő népfőiskolákat. A Közéleti Népfőiskola javá- soljjia a Nyíregyházi Megyei Városi Tanácsnak egy százezer forintos Népfőiskolái Alap létrehozását, amely anyagilag segítheti majd a ilétrejövő új szabadművelődési formákat. A vitaest végén dr. Vinnai Győző történész, a népfőiskola tanára 23 résztvevőnek színes emléklapot adott át. Sötét lámpák. Március 23- án, szerdán 11,30 és 13 óra között Nyíregyházán, Széchenyi utca és a Vasgyár utca találkozásánál lévő forgalom- irányító lámpákat karbantartás miatt kikapcsolják. Az arra járók a kihelyezett KRESZ-táblák utasításai alapján közlekedjenek. Vállalkozócska 4 10 év körüli legény az út közepén járkál. A mellette elhúzó autóktól meg sem rebben. Nem valami jó helyen sétál — mondom magamban. De nini, a pulóvere alatt hírlapokat tart. Tehát a srác nem sétáló, hanem vállalkozó, s újságot árul. — Hány éves vagy? — kérdezem tőle. — Tizenegy — válaszolta. — Hogy megy a lap? — Jól — mondja. — Három óra alatt eladtam negyvenet, a bácsi vette meg a negyvenegyediket szól, s azzal egy autósnak újabb lapot kínál. Hát, hiába, új idők, s új szelek járnak. Ügy látszik, a vállalkozást nem lehet elég korán megkezdeni. (csgy) rAkóczi-emlékünnepSÉG KISVÄRDÄN. II. Rákóczi Ferenc születésének 314. évfordulóján a nevét viselő kisvárdai ipari szakmunkásképző intézetben egész napos megemlékezést tartottak. A rendezvénysorozat az iskola előtt álló Rákóczi-szobur megkoszorúzásával indult, majd a tanulók kulturális és sportprogramon vettxk részt, melyben történelmi vetélkedő (Rákóczi életéről, szabadságharcáról) szavalóverseny, valamint különböző sportversenyek szerepeltek, (vp) A MINAP vizsgáztak- a KIOSZ oktatási központja nyíregyházi kirendeltségének szervezésében a virág- kötészeti tanfolyam résztvevői. A harminchat hallgató betanított munkás bizonyítványt kapott, ezzel kiskereskedői engedélyt is válthatnak illetve könnyebben elhelyezkedhetnek. G YERMEKTÄN CHÄZ indul Nyíregyházán a művelődési központ kamaratermében április 9-én. Délután három és öt között várják vasárnaponként azokat a gyerekeket, akik szívesen megismerkednének szatmári játékokkal, énekekkel, néptánccal. Típusmódosítás Pusztuló tenger A népességrobbanás és az idegenforgalom 2025-ben a \ Földközi-tenger partjainak teljes pusztulásához vezethet, ha a 18 földközi-tengeri ország nem hoz azonnali intézkedéseket a környezetrombolás megállítására. A pesszimista jóslat egy athéni sajtókonferencián hangzott el az ENSZ Kék terv elnevezésű környezetvédelmi tanulmányával kapcsolatban. A Kék tervben 24 szakember és 300 tanácsadó működött közre. Az ENSZ környezetvédelmi .programjának elnöke, Michel Batisse kijelentette: nem akarja lekicsinyelni a figyelmeztetések komolyságát, de az 1977-ben megkez- iett tanulmányban a legkedvezőtlenebb körülményeket vették figyelembe. A vizsgálat eredményei szerint a következő években a 46 ezer kilométer hosszúságú tengerparton erőteljes népességnövekedés várható. A számítások szerint a partvidéket a jelenlegi 360 millió ember » melyett rövidesen 520 millió ember fogja benépesíteni: 9 Elsősorban a városokban lesz hirtelen növekedés. KÖSZÖNET A MÁTÉSZALKAI RENDÖRKAPITÄNYSÄGNAK Megtalálták a két kislányt 1990. március 22-én a fá- Ibiánházi Általános Iskoláiból (családi problémák miatt szerk.) elszökött két ötödik osztályos kislány. Hiába kerestük őket késő délutánig, nyomuk veszett, így segítséget kértünk a Mátészalkai Rendőrkapitányságtól. Ezúton szeretnék köszönetét mondani minden dolgozójuknak, valamint a ruagyecsedi rendőröknek, segédrendőrnek, akik lelkiismeretesen, fáradtságot nem ismerve este negyed kilenc (körül épségben átadták a szülőknek a ikét megszeppent, idegileg kimerült kislányt. Meghatódva hallottam keresés közben: „Odaadnám a félhavi fizetésemet, ha megtalálnánk már őket.” „Csak valami rossz szándékú emberrel ne találkoznának!” — .mondta a szülő. Az egész falu együtt izgult a gyerekekért, és mondhatom, életemben nem láttam boldogabb arcokat, mint azokét a rendőrökét, nyomozókét, akik végül az igazgatói irodáiban írásba foglalták: „Épségben átadtuk a szülőknek.” Egyetlen ünneprontó megjegyzést azonban nem hallgathatok el: ha minden rendőrségi kocsi olyian szegényesen van ellátva technikai felszerelésekkel, mint az övék volt, akkor bizony nagyon sajnálom a magyar rendőrséget. Ezen a területen sürgős változtatást kérek és javaslok! . Huszíí Alfrédné ált. isk. igazgató A MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat április 2-átóI 13-ig típusmódosí- tási igényt fogad el kétféle személygépkocsira. Akik 1990-re Lada Samara 2108 típusú autóra érvényes visszaigazolással rendelkeznek, kérhetik a módosítást Lada Samara 2109 ötajtós, 1300 köbcentiméteres változatra; Budapesten a 10 750, Debrecenben a 7738 és Győrben az 5105-ös sorszámig. A kocsi ára 295 ezer forint. Típusmódosítást lehet kérni ugyancsak a múlt év december 31- ig befizetett bármilyen gépkocsiknál az ötajtós Moszkvics 21 412 típusra. Az új típusú Moszkvics 288 ezer forintba kerül. A módosítást a vételár-előleget kezelő pénzintézetnél az előleg kiegészítésével lehet igényelni. A besorolásnál, illetve az előjegyzési sorszám megállapításánál a MERKUR az eredeti sorszámot veszi figyelembe. A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍN- HÁZ költségvetési gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt felvesz. Telefon; 11-901/28. (993» HÍREK Márciusszerda GEDEON NAPJA A Nap kél 6 óra 32 perekor —, nyugszik 19 óra 07 perckor. A Hold kél 6 óra 48 perckor —, nyugszik 21 óra 51 perckor. Százhetvenöt évvel ezelőtt halt meg Sándor István (1750—1815) író és bibliográfus, a magyar kultúra fejlesztésének fáradhatatlan munkása. Időjárás Várható időjárás ma estig : folytatódik a túlnyomóan borult idő. Legfeljebb -délkeleten, szakadozik fel ■ a felhőzet.- Ismétlődő eső, záporeső várható. A keleti, délkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és U , fok között, délkeleten 13 \ fok körül alakul. MESEJÁTÉK. Március 30- án pénteken fél háromtól „Öz a nagy varázsló” c. mesejátékot tekinthetik meg az óvodások és a kisiskolások a Bessenyei Színkör előadásában, sok új szereplővel. A mesejátékot a „Kölyökvár- ban” játsszák, jegyek korlátozott számban még kaphatók az MVMK jegypénztárában (kedd kivételével naponta 3-tól este hétig). SZEXUALITÁS Az ÓKORBAN címmel dr. Tegyei Imre, a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára tart előadást március 28-án, szerdán 18 órától Nyíregyházán, az ifjúsági centrumban. TEREMTŐ MEGISMERÉS címmel dr. László András tart előadást március 28-án, szerdán 17,45 órától Nyíregyházán, a tanárképző főiskola 7. számú körelőadójában. Megér egy mosolyt — Istenem, milyen példás anya tudnék lenni, ha nem lenne ez a két neveletlen gyermekem! Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-271. Délutáni és esti hirügyeleies: CSELÉNYI GYÖRGY Eseményhírek 17 órától lapzártáig:: (42) 15-124. —■mm m ■ r... if «xrvftfüWSifiÄ11 rtdiiici ici u V» ■ Kútba esett pénz (3. OLDAL)