Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-27 / 72. szám
4 Kclct-Magyarország — Nyíregyházi Elei 1990. március 27. Akadémiai elemzés Nagyvárosi sorrendek Ugyancsak kapkodhatja a fejét mostanában az a messziről jött vendég, aki tíz-tizenöt éve. vagy régebben járt Nyíregyházán. A poros kis fészekből szépen fejlődő nagyváros lett. amit az 1989. április 1-jén megkapott megyei városi rang is alátámaszt. Nyíregyháza ezzel a régebbi megyei városokhoz. Debrecenhez. Győrhöz. Miskolc- hoz. Pécshez és Szegedhez is felzárkózott —, hogy milyen eredménnyel, arról a Magyar Tudományos Akadémia készített egy összehasonlító elemzést, az 1985—88 közötti időszakot véve alapul. Mivel a megyei városi rang egyik feltétele a legalább százezer lakos. Nyíregyháza Kecskeméttel és Székesfehérvárral együtt került be a ..nyolcak klubjába”. Városunknak tavaly január t-jén 119 ezer lakosa volt. míg a legnépesebbnek Debrecen bizonyult. 220 ezer lakossal — megelőzve ezzel Miskolcot is! Nyíregyházán nem kell szorongásuk az ittlakóknak. hiszen népsűrűségünk nem éri el a többi város átlagát. Messze alulmaradunk a halálozások számában is. ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a nagyvárosi stresszhatások még nem értek el bennünket, nem úgy. mint a miskolciakat és a szegedieket. A fiatal nagyvárosnak tehát jórészt fiatalok a lakói, aminek az az eredménye, hogy nálunk igen kedvező a természetes szaporodás, az országos városi átlagnál ötször, a többi hét megyei városhoz viszonyítva pedig háromszor nagyobb! Kedvező az élveszületések száma, ami az erőteljes beköltözés eredménye: a faluból városba települők ugyanis a fiatal korosztályból tevődnek ki. Az élveszületések nagy. és a halálozások viszonylag kis száma arra enged következtetni. hogy jól állunk az egészségügy terén. Ez valóban így is van. a működő kórházi ágyak számában Miskolc kivételével messze lehagyjuk a többi várost, s további javulás várható, ha felépül a Jósa András kórház Vörös Hadsereg úti új tömbje. Érdekes viszont,- hogy sok városunkban betöltetlen a körzeti és körzeti gyermekorvosi helv. annak ellenére, hogy a szomszédos varosban. Debrecenben orvostudományi egyetem működik. Azokban a városokban. ' ahol ilyen egyetem van. betöltetlen körzeti orvosi állások nem léteznek, de Kecsekemét és Székes- fehérvár sem tud további körzeti orvosokat foglalkoztatni. Nálunk 1989-ben talán javult valamit a helyzet, mert a tanács a hiányszakmák betöltése esetén segített a lakáshoz jutásban. Lakás, az örök probléma ... Ha csak a számokat vizsgáljuk, akár elégedettek is lehetünk. hiszen nálunk jóval több lakás épijl. mint a többi városban. A számok mögé nézve azonban kiderül, hogy önelégedettségre semmi ok. mert az állami erőből elkészült lakások aránya ugyanakkor mélyen az átlag alatt van. A lakosság magánerőből építkezik, abból a jövedelemből, ami tudvalévőén az egész országban itt a legalá- csonyabb! (Ilyen körülmények között vajon meddig dicsekedhetünk a stresszmentes élettel?...) A lakások átlag alapterülete más városokéhoz hasonlóan 81 négvzetmé- tér. egy lakásban nálunk hárman élnek, az v átlag 2,8-cal szemben. A siralmas lakáshelyzet ellenére igazságtalanság lenne a tanácsot tétlenséggel vádolni. A kommunális beruházásokat — például közműveket — ugyanis erejüket meghazudtolva szorgalmazták. így ezek kiugróan. öt ven százalékkal jobbak a hét másik megyei városhoz viszonyítva. Az állami és szövetkezeti szervek beruházásaikkal ellenben messze lemaradtak... A vizsgált időszakban dinamikusan fejlődött Nyíregyháza vezetékes gázhálózata, valamint a rendszeresen tisztított közterületek mértéke, s ezeknek jelentős környezetvédelmi kihatásaik vannak. Nem mondható el viszont ugyanez, vagyis az ütemes fejlődés a kiépített belterületi utakra: mindössze 56 százalékuknak van valamilyen burkolata, s ez bizony az átlag 66 százalékhoz képest meglehetősen kevés. Nem beszélve arról, hogy mi még a belváros közepén is mutogathatunk idegen- forgalmi látványosságként földutakat: többek között a Sas utcát. Közép utcát. Virág utcát. Ha úgy érezzük, hogy lemaradtunk az útkSépítésekkel, akkor mit lehet mondani a telefonhálózatunkra?! Egyenesen tragikus a helyzet ezen a téren. Amíg a megyei városokban 10 ezer lakosra 1100 távbeszélő főállomás jut, addig nálunk mindössze 134 (!), vagyis az egytizede. Ennél .is siralmasabb a kép, ha az egész megyét vizsgáljuk... Némi magyarázatot ad minderre, hogy a Debreceni Postaigazgatósághoz tartozunk — Debrecen pedig egészen jól ellátott telefonokkal ... A nyíregyházi tanács a konténerközponttal igyekszik javítani a helyzeten, az így bekötött telefonok azonban igen aragák, igy egyesekben (akik hiába is re- ménykednek) eleve visszatetszést keltenek. A telefon hiánya előbb-utóbb az iparfejlesztés, vállalkozás, az idegenforgalom akadályává válik — ha ugyan már most Néhány mutatóban elmaradtunk az ország más megyei városa mögött, s ez különösen a telefon és a szilárd burkolatú utak, utcák. Van azonban néhány fontos terület, amelyben nagyon jó helyen állunk, s ez a kórházi ágy, a bölcsőde és az iskola ___Képünkön a ma legújabbja: a Körte utcai általános iskola belülről... is nem ez a legfőbb gond. Nem nagyon csábítja az igényesebb idegeneket, hogy el vannak zárva a világtól, mint ahogy az sem, hogy nincs hol megszállniuk. Roppant •kevés a szállodai férőhelyünk — a minőségről ne is tegyünk említést! —. ami 85—89 között még tovább apadt, hisz felszámolták a Béke Szállót. Azóta legalább nyílt néhány magánpanzió, lesz sportszál- lórtk és a hosszas vajúdás után egyszer talán csak megszületik a sóstói gyógyszálló. Addig minden marad a régiben, külföldi vendégforgalmunk messze elmarad a többi városétól, s ezen sajnos a kis- határmenti forgalom sem sokat javított, mert többen aludtak a saját kocsijukban, az állomásokon és a padokon, mint a szállodákban. Aki a szomszédos országokból hozzánk átlátogatott, az elsősorban bevásárolni jött, nem várost nézni. A 89. évi kereskedelmi forgalom ennek köszönhetően lényegesen megugrott, pedig annak előtte sem volt alacsony, ugyanis a környező települések ről sokan jöttek be Nyíregyházára vásárol- hi. A vevőkön kívül azonban eládók, kistermelők is előszeretettel látogatják a várost, legfőképp a piacot, aminek bizonyítéka. hogy nálunk rendkívül olcsó szabadpiaci forgalomban az alma, a krumpli és az élő tyúk. Tojást ellenben bármelyik megyei városban érdemesebb venni, mint nálunk, mert az meg itt a legdrágább. Ékes bizonyíték arra, hogy a turisták nem a kulturálódás kedvéért választják célpontjuknak Nyíregyházát, hogy a múzeumaink nem túl népszerűek. A Jósa András Múzeumon kívül a skanzen is páratlan ritkaságokkal szolgál, csak sajnos kevesen kíváncsiak rájuk. Érdemes lenne arról készíteni egy felmérést, hogy az idevaló gyerekek, fiatalok közül hányán fordultak meg a helyi múzeumokban ... Pedig, mint azt már említettük, az ifjúság képezi a város magját. Kora délutánokon, szép időben csak úgy pezseg a városközpont a középiskolásoktól, s mi lesz két-három év múlva, amikor a demográfiai hullám majd ennél a korosztálynál tetőzik? Egy középiskolai osztályba egyelőre harmincötén járnak, ami átlagos létszámnak mondható. Jobb a helyzet az általános iskolásoknál, itt „csak” harmincán tanulnak egy teremben — a többi nagyvárosban harmincnégyen jutnak egy osztályteremre —, míg az óvodásoknál egyenesen „kotyognak” a férőhelyek: száz óvodai férőhelyre kilencven gyereket Írattak be, a megyei városi átlag 101-es létszámmal szemben. A tanács kitett ezen a téren is magáért, rohamos gyorsasággal építette fel a szükséges alsó fokú oktatási intézményeket. A területi feszültségek ugyan az Örökösföld benépesülésével kiújultak, de ezt is sikerült átszervezéssel megoldani: a 3—6 éves gyerekeket óvodabusz hordja rendszeresen a város egyéb pontjain lévő óvodákba — amit a többi városban a szülőknek kell megtenniük! A szülőkre hárúl viszont majd az a feladat, hogy bölcsődés korú gyermeküknek még nyitva lévő bölcsödét találjanak. Egyre kevesebb kisgyermeket iratnak ugyanis bölcsődébe, eljutottunk odáig, hogy egy gondozónőre ténylegesen átlag 1,5 gyermek jut, ami valljuk bé, elég nagy luxus. Nemcsak a bölcsődei férőhelyekkel, hanem a szakképzett pedagógusokkal is kiemelkedően jól állunk, ami a tanárképző főiskolának köszönhető. A felsőfokú oktatási intézmények hallgatói létszámában megelőzzük Miskolcot, Székesfehérvárt, Győrt, s még kedvezőbb lesz a helyzet, ha megindul az oktatás az egészégügyi főiskolánkon. Akkor talán kikerül majd az oktatók közül valaki, aki megkapja a tudományok doktora címet, vagy az Akadémia beválasztja tagjai sorába —1 ilyenek ugyanis 1985—88 között egyáltalán nem voltak városunkban. A tudományos fokozatokkal egyébként sem állunk túl jól: mindössze harmincöt kandidátussal dicsekedhetünk ... Bartha Andrea Sóstó és környéke Karnyújtás a gyógyszálló...? Milyen volt tegnap? Csilingelve érkezett a villamos, érintetlen volt a 600 hektárnyi erdő majálishangulatot teremtettek a kádfürdőbe, a csónakázni, a szabadstrandra induló családok. Milyen ma? A villamos csilingelőse helyett busz dudál, a fák levelei kén-dioxidtól sárgulva hullanak már nyár elején, az elöregedett fák alatt cserjével nőtte be az erdő. A központi rész változatlanul kialakulatlan, a Krúdy Szálló környezetével együtt rég felújításra szorul, a kádfürdő rommá vált épületét kívülről olyan állapotba hozták, hogy ne ez legyen az üdülőhely csúfja, de általában és együttesen is elhanyagolt. Ami egykor szép volt, a város ékessége volt, ma nem ugyanaz. És milyen lesz holnap? Azon a sűrű, vegyes beépítésen, amelyet olykor engedéllyel, olykor anélkül az üdülőtelep ellen elkövettek. hosszú évekig változtatni már nemigen lehet. De arra lehet talán számítani, s lehet reménykedni benne, hogy legalább a főbb útvonalak mentén elkezdődik egy építészeti rekonstrukció, vagy nagyobb rend és összhang lesz azokon a területeken, ahol bővíteni szándékozzák Sóstót, ahol növelni kívánják az üdülő területét. Sóstó központját mindenképpen bővíteni kell, amelynek egyik létesítménye lehet az az idegenforgalmi gyógyszálló, amelynek építését körülbelül öt évvel ezelőtt határozták el. Igaz. voltak már jóval korábban is üdülő- és szállodaépítési tervek. Valamikor abban bíztak a nyíregyháziak, hogy egy SZOT-üdülö épül Sóstóra, ami nem is elsősorban az üdülőhely megtöltése miatt volt kívánatos, sokkal inkább azt remélhettük tőle, hogy olyan infrastruktúrát lesz kénytelen az üdülő, vagy az üdülőterület gazdája létrehozni, ami nemcsak az üdülőépület kerítésén belül jelentett volna fejlődést, hanem az egész üdülőkörzetnek. az ott lakóknak és a turistáknak is. Aztán volt egy másik terv. amely szerint a megye tsz-ei építettek volna üdülőt a tsz- tagoknak, de ebből sem lett semmi. A pénz mindig elment másra, máshová, a hely pedig árván maradt. A sok huzavona után egyre inkább az lett a kérdések kérdése: ha a 70-es években nem volt pénz Sóstó fejlesztésére, honnan is lenne a 80-as évek közepére, amikor már egyértelművé vált, hogy a magyar gazdaság egyre nagyobb gondokkal kénytelen szembenézni? Ekkor született meg az az elhatározás. hogy külföldi tőke bevonásával mégiscsak meg kellene építeni azt a rég óhajtott gyógyszállódét, mert vétek, hogy egy ilyen gyógyvizű fürdőhely kihasználatlan legyen, amikor az ország más vidékein sokkal gyengébb adottságú területek híres fürdővárossá. üdülőterületté lettek. Helyét egyébként az úttörőtábor és anyáscsecsemő közötti területen, a kilátó mögött jelölték ki az. illetékesek. Az eredeti tervek szerint ott földszint, plusz háromszintes éoü- let lesz, s körülbelül kétszáz szoba lenne benne, de az is elképzelhető, hogy az emelkedő költségek miatt valamelyest csökken a szobák száma. A vendégeket kiszolgáló létesítményeké viszont természetesen nem. Sörbár és étterem, presszó és tekepálya, saját uszoda és fürdőmedence és ki tudja mi lesz még, ami a vendégeket, méghozzá elsősorban a külföldi vendégeket várja. Külföldiek lesznek a vendégek, mert már előre megjósolható, hogy ez az üdülő magyar vendégeknek túlságosan drága. De külföldi a partner is, aki a nem kevés összegű beruházáshoz a pénzét adja. Most bankok közötti ügyletek miatt látszik úgy, mintha nem történne semmi, de reméljük, hogy ezek az adminisztrációs munkák hamar elrendeződnek, s még az idén elkezdődik az építkezés is. Az idő most már sürget, mert a befektetett tőke megtérülési ideje csak akkor egyezik meg a tervezettel, ha a beruházás üteme is a tervek szerint történik. És a külföldi partner ettől egy szikrát sem tér el, mert akinek pénze van, azt a luxust nem engedheti meg maganaK, hogy nozaaeaat veszni hagyja, vagy az akárcsak egy fél évvel is később térüljön meg, mint ahogy azt elhatározták. A kádfürdőből is valószínű motel lesz, kisebb nyilvánvalóan, mint a gyógyüdülő, de ez legalább a belföldiek számára is hozzáférhetőbb lesz az ára miatt. Tulajdonképpen a területrendezési tervben nem sokkal több létesítmény szerepel, mint amennyi jelenleg van, s amennyiről most szóltunk, de nem is igen hiányzik Sóstóra sokkal több objektum, a mostaniaknak kellene emelni a színvonalát. Az infrastruktúrát szükséges javítani. Gáz már van, most elsősorban a szennyvízkezelést kellene sürgősen megoldani és az ott lakókra is gondolva a kereskedelmi hálózatot kellene olyanná tenni, hogy az üdülővendégek kényesebb igényeit is képesek legyenek kielégíteni. Ma Sóstó továbbfejlesztésén meditálnak a tervezők, azt csak az üdülőterület határainak kitolásával tudják elképzelni. Szó van arról, hogy a Kemecsei út és a vasút közötti területet zártkertté nyilvánítják, de arról is, hogy a Korányi utca végétől üdülőterületté váljon a terület. Van viszont egy gond is ezzel a területnöveléssel, mert ha egyszer mégiscsak megépülne az M—3-as út Záhonyig, vagy akár Vásárosnamény—Beregsurány felé, akkor ez az autópálya — az eddigi tervek szerint — Sóstót kettévágná, illetve északi oldalát teljesen lezárná, így az üdülőterület az autópálya, a vasút és a véderdő között területileg nem fejlődhene tovább. Lehetett volna már üdülőfalut kialakítani a Nyírség utca környékéből, volt is rá egy terv, de ezt á részt eltünteti az esetleg felépülő autópálya. Szakemberek nemrég a repülőtér ügyében végeztek vizsgálatokat és itt is szóba került az M—3-as autópálya megépítése. Szóba került egy olyan javaslat: mi lenne, ha ez az autópálya nem északról, hanem délről kerülné meg a várost? Ennek egyik döntő oka épp az. hogy a várostól északra sűrűn beépített területek vannak, és Nyíregyháza elég régóta ebben az irányban bővül. Dél felé viszont az ipartelepek olyan határt szabnak, amelyek a lakóterület fejlesztését egyébként is lehetetlenné teszik. Ilyen kérdés a nemzetközi repülőtér ügye is. Ezért vizsgálták az autópályával kialakítandó későbbi kapcsolatát is. A repülőtér természetesen még hosszú ideig a jelenlegi helyén képzelhető el, de elkerülhetetlenül felmerült egy nagyobb kapacitású repülőtér későbbi megvalósításának igénye is. Ha lesz valami a Bécs—Budapest világkiállításból. reméljük, hogy az nemcsak a főváros. nemcsak a két fővárost összekötő út mentén élők helyzetén fog javítani, hanem alkalmat találnak arra, hogy az ország társadalmi-gazdasági vérkeringésében elfoglalt hátrányos helyzetünkön is javítsunk. Ehhez nekünk, helyben is nagyobb hangsúlyt kell helyezni az üdülés, az idegenforgalom, a kereskedelem isnfrastruktúrá iának kiépítésére, éppen ezért a Sóstóra tervezett fejlesztések ennek az elgondolásnak lényeges részeit jelentik. Balogh József Tavaszi várakozás, rügyfakasztó remények. A sóstói régi kádfürdő kívülről szépen rendbehozott épülete. Ha minden jól megy, ebből az épületből hamarosan motel lesz, belföldiek számára is hozzáférhető áron.