Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-27 / 72. szám
4 Kelet-Magyarorsiág 1990. március 27, Pártok az esélyekről FIDESZ Győr-Sopron megye 7. számú egyéni választókerür Jetében, Soproniban 35 833- an szaivaztak, ami 79,6 százalékos részvételi arányt jelent. A legtöbb szavazatot dr. Szájer József, a FIDESZ jelöltje kapta, 29,01 százalékot. A második dr. Kárpáti László (MDF) lett, aki a szavazatok 19,85 százalékát szerezte meg. Az ebben a választókerületben induló Pozsgay Imre a szavazatok 17,37 százalékának elnyerésével csak a 3. helyet szerezte meg. A pártlisták előzetes összesítésében a nem hivatalos részeredmény szerint első az MDF, második az SZDSZ, harmadik a FIDESZ, negyedik az MSZP és ötödik a Kisgazdapárt. Győr-Sopron megyében egyébként a vártnál sokkal lassabban halad a szavazatok összeszámlálása. A reggeli órákig a munkának még csaik a 40 százalékát végezték el. Az urnák a városokból és a vidéki körzetekből reggel hat-hét óra tájban még útban voltak a megyeszékhely felé. Kereszténydemokraták Elégedett hangulat tapasztalható a Kereszténydemokrata Néppárt Arany János uteai központjában. Az eddig ismert részeredmények alapján Keresztes Sándor, a KDNP elnöke az MTI-nék elmondta: legutóbbi információi alapján — amelyeket a televízióból szerzett — pártja az 5. helyen áll, s véleménye szerint a vidéki szavazatok összesítése után még előbbre is rukkolhat. A KDNP-t, a jövő. pártjának tartja, hiszen ma még csak formálódik szervezetük. Még jobb eredményeket várnak a helyhatósági választásokon, mert a kereszténydemokrata eszmeiség jobban érvényesülhet az önkormányzatokban. Végezetül hangsúlyozta, hogy az eddigieknél jobban szeretnének támaszkodni az ifjúságra. « ' 1 ■ Kisgazdapárt Ä Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt vezetői hétfőn délelőtt Budapesten a nemzetközi sajtóközpontban értékelték választási eredményeiket. •Vörös Vince, a párt elnöke úgy vélekedett; a kisgazda- párt a vártnál lényegesen gyengébben szerepelt, bár az eredmény a végső összesítésnél még módosulhat. A falviakban, a községeikben — ahonnan az adatok csak késve érkeznek — elsősorban rájuk voksolták. Eredetileg 28 százalék körüli eredményt várták, de úgy tűnik, a szavazatoknak csak a 15— 20 százalékát fogják megkapni. Vajon a kisgazdapárt fontos szerepet fog-e játszani a koalíciós tárgyalásoknál? Ha a kisgazdapárt olyan helyzetbe kerülne, hogy együttműködhet a kormányt alakító pártokkal, csak olyan kormányban akarnak résztvenni, amelyben érvényesíteni tudják (alapvető célkitűzéseiket Az alapvetően erkölcsi alapon álló kisgiazdapárt a magán- tulajdonon alapuló gazdálkodás híve — hangsúlyozta a párt elnöke. MDF Kiss Gy. Csaba, a párt elnöki szóvivője az MTI-nék elmondta: elégedettek az eddigi eredményekkel, úgy tű - nik az MDF biztosan tartja első helyét, bár a még fel nem dolgozott adatok tartogathatnak meglepetéseket. A mostanra kialakult erőviszonyok előrevetítik annak árnyékát, hogy a választások nehéz koalíciós helyzetet teremtenek. Kiss Gy. Csaba szerint az MDF számára meglepetés volt a szociáldemokraták gyenge szereplése a választásokon, s a kisgazdák is elmaradtak a várakozásoktól. Kellemesen érintette ugyanakkor a Fórumot a Kereszténydemokrata Néppárt viszonylag jó pozíciója. Arra számítanak, hogy az egyéni választókerületek többségében nem dől el mcst. hogy ki lesz a képviselő. Ezért az MDF tárgyalásokat kezd a pártokkal, elsősorban a kereszténydemokratákkal és a kisgazdákkal, s keresik a megegyezést a kedvező választási eredmény elérése érdekében. MSZP A Magyar Szocialista Párt „főhadiszállásán” hétfőn rendezett nemzetközi sajtóértekezleten a Szocialistá Párt elnökségé' íiyílatkozátőt'tétt' közzé. Ebben hangsúlyozza: a választásokkal befejeződött az a történelmi fordulat, amely 1988 májusával vette kezdetét. A vártnál többen vettek részt a szavazásban, s az nyugodt körülmények között zajlott. A békés átmenet a szavazás első fordulójával nem zárult le. A parlaBejutottak, ismételnek Megszerezték a választó- polgárok szavazatainak több mint 50 százalékát, és már bent tudhatják magukat a Parlamentben: Debreceni József (MDF) Deine Zoltán, Király Zoltán (MDF) Németh Miklós, Raffay Ernő (MDF). Talpon maradt, és a második fordulóban újra küzd a választók bizalmáért néhány közismert személyiség: Berecz János, Csurka István, Horn Gyula, Nagy Sándor, Pozsgay Imre, Torgyán József. 1. sz. választókerület Nyíregyháza 62,37% 1. Takács Péter MDF 22,28% 2. Laborczy Géza SZDSZ 19,73% 3. Kosa Ferenc MSZMP 12,95°,, 4. Helmeczy László Függ. 5. Szent-Királyi István FIDESZ 6. Antalóczy Tiborné KDNP 7. Nagy Miklós FKgFPP 8. Somos Gábor VP 9. Szőllősiné Fitos Éva MSZMP 10. Merza Ödön A—HVK 11. Hajnal Béla Függ. 6. sz. választókerület Nyírbátor 51,14% 1. Szendrey László MDF 30,58% 2. Somos József KDNP 18,07% 3. Kiss Tibor FKgFPP 15,45",, 4. Veres János MSZP 5. Fejes Zsolt SZDSZ 6. Kith Károly A—HVK 7. Nagy László VP 8. Berecz Miklós VP 9. Tóth László Függ. mentáris demokráciát a kormányzó pártoknak.és az ellenzéknek egyaránt tanulniuk kell. A szocialisták az európai gyakorlat szerint fognak tevékenykedni. A szabad választások első fordulójának eddigi eredményei jelzik: a szocialista párt számottevő tényezőként vehet részt az elkövetkező időszak politikai életében. Előzetes várakozásaik teljesülni látszanak: jók az esélyek a szocialista, a szociáldemokrata értékekre épülő baloldal parlamenti pozíciójának biztosítására. Reményeik szerint a második fordulóban is versenyben lévő — eddig több mint 40 — jelöltjük elnyeri a választópolgárok támogatását. SZDSZ Hétfőn a déli órákban a választási eredményeié eddigi ismeretében Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője a Magyar Távirati Iroda munkatársának elmondta: úgy ítélik meg az SZDSZ-nek a listás és az egyéni választókerületek ösz- szességét figyelembe' véve győzelmi esélyei vannak. Véleménye szerint fontos lenne, hogy a pártok a hátralévő időben ne egymás jelöltjeinek rágalmazásaival, más pártok lejáratásával foglalkozzanak. A Szabad Demokraták Szövetsége akárcsak eddig, a jövőben is ezt az alapelvet kívánja érvényesíteni tevékenységében. A Magyar Demokrata Fórumnak és a Szabad Demokraták Szövetségének már nem az a legfontosabb feladata, hogy bemutatkozzon. Ennél lényegesebb, hogy segítséget nyújtsanak az embereknek a döntéshez: kik, milyen elképzeléssel kormányozzák az országot. Ezért bejelentette: három nyilvános TV-vitára hívja ki az SZDSZ az MDF- ,et. . Diákjaink Rákóczi nyomában (1. rész) Hol sírjaik domborulnak... Isztambul. Kelet kapuja^ a dzsámik, a karcsú minaretek, a szép bőrkabátok, a nagy alkudozások városa. Néhány nyíregyházi diáknak azonban ennél többet jelent a település. Számukra ez a török város összekapcsolódik az 1848/49-es szabadságharccal, ugyanis ők a világosi fegyverletétel után Törökországban otthonra lelt honvédek sírjának gondozása céljából utaztak el e távoli vidékre. Az emlékűt gondolatát a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ, az Art Tour Utazási Iroda és a Magyar-Török Baráti Társaság közösen karolta fel. Amikor a temető gondozásának ötlete felmerült, a művelődési központ munkatársai a nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskola diákjaira gondoltak, hiszen a növényvédő és kertész tanulókhoz közel áll a gyomlálás, a kapálás, a cserjék, virágok ültetése. A középiskolásokat szállító autóbuszban jutott egy hely-e sorok írójának is, így résztvevője lehettem a nem mindennapi úttörő vállalkozásnak. Március 10-én kora reggel indultunk el az iskola elől, miután bepakoltuk a járműbe a sírok gondozásához szükséges eszközöket: ásókaL, kapákat, gereblyéket, baltákat. locsolókannákat, fűrészt, valamint 18 tujafát. A tujá- kat a nyíregyházi Közterületfenntartó Vállalat ajánlatta fel, a növényegészségügyi vizsgálatokat pedig a Növényvédő Állomáson végezték el ingyen, ugyanis csak szigorú feltételek mellett lehet növényeket kivinni az országból. A röszkei határállomáson csatlakoztunk a Magyar—Török Baráti Társaság tagjait szállító autóbuszhoz, s együtt folytattuk utunkat Isztambul felé. A Balkánon a középkorban kiépített kereskedelmi útvonalat követi napjainkban is az autópálya, ezért Belg- rádon keresztül Nis, Szófia, Plovdiv, Edirne — egykori nevén Drinápoly — érintésével jutottunk el célunkhoz. Indulásunk napján éjfél körül léptünk át Bulgária területére, 6—7 óra múlva pedig már Törökországban jártunk. Éjjel sajnos nem tudtunk gyönyörködni az elsuhanó táj szépségeiben, de ha néha kényelmetlen testhelyzetünkben álmunkból felriadtunk, a telihold által megvilágított sejtelmes hegyvidék fogadott bennünket. A határátkelőhelyeken a vámőrök csodálkoztak az autóbusz aljában lévő szerszámokon, aztán érdeklődésük a Marlboro cigarettára terelődött, Ezzel azonban nem tudtunk szolgálni, s két sofőrünk hiába ajánlott nekik Sopianaet, igényeikből nem adtak lejjebb. Végül megelégedtek egy-egy üveg Kékkúti ásványvízzel, s így tulajdonképpen mindenki jól járt. Pár kilométerrel a bolgár-török határ után, hirtelen Edirne városa hívta fel magára a figyelmet a sok égbe meredő minarettel. A trák síkság szélén fekvő város monumentális művészeti emlékeinek megtekintése egy későbbi időpontban ' szerepelt, így megállás nélkül utaztunk tovább a Boszporuszhoz, de közben tettünk egy kis kitérőt Tekir- dag, azaz Rodostó felé. Szelíd lankák mellett vezetett utunk, legelők, zöldülő vetések, szántások váltogatták egymást, s a táj képét csak néha törte meg egy-lcét fa. A tavaszi napsugarakat vakítva verték vissza a kis falvak fehér minaretjei. Az utolsó dombra is felérve váratlanul elénk tárult a Mar- ványtenger ezüstösen csillogó vize. Alattunk a város, amely befogadta és otthont adott II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek és bujdosó társainak. A fejedelem eredeti lakóházát korábban lebontották, s Kassán építették fel a bontási anyagokból. Rodostóban a tengerre néző magaslaton a régi helyén új házat építettek, amelyet emlékmúzeumnak rendezett be a Magyar Nemzeti Múzeum. A kis kiállítás bemutatja többek között a magyar-török történelmi kapcsolatokat, a Rákóczi-szabadságharc török vonatkozásait, a kuruc fegyvereket és hadjáratokat. A bejáratnál lévő Rákóczi mellszobornál emlékezett meg delegációnk a fejedelem politikai és emberi magatartásáról, s azokról a bujdosótársakról, akik távol hazájuktól is hűek maradtak a szabadsághoz és Magyarországhoz. A koszorúk elhelyezése után az idegen környezetben szokatlanul szárnyalt nemzeti himnuszunk, de talán épp azokban a pillanatokban érezte át fiatal es idős a hely történelmi jelentőségét, a hős elődök tiszteletreméltó áldozatvállalását. S a tenger felől fúvó lenge szellő nemcsak az utolsó hangokat sodorta tova, hanem az éneklés közben a szemek sarkában gyöngyöző könnycseppeket is felszárította ... M. Magyar László (Következik: Isztambul, a világváros) (Folytatás az 1. oldalról) A pártok listájára nem kell mégegyszer szavazni, mert — Nyíregyháza és Fehérgyarmat jóvoltából — a szavazásra jogosultaknak több mint fele szavazott. A végeredmény 53,71 százalék. A leadott szavazatokból minden pártnak jutott, vagyis mind all párt kapott szavazatokat, amely listát állíthatott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Megyénkben a Magyar Demokrata Fórum győzött, az MDF-re a szavazók 22,48 százaléka szavazott. A Szabad Demokraták Szövetsége 14,77 százalékot szerzett, a harmadik helyet pedig — az előzetes közvéleménykutatá- soknak megfelelően — a Független Kisgazda Földműnr kás- és Polgári Párt 14,51 százalékát szerezte meg. A várakozás szerint szerepelt a Magyar Szocialista Párt, 10,75 százalékkal a negyedik 2. sz. választókörzet Nyíregyháza 58,97% 1. Szilassy Géza MDF 17,74% 2. Lenti István SZDSZ 17,13% 3. Baja Ferenc MSZP 15,18'% 4. Tarnavölgyi György Függ. 5. Mádi László FIDESZ 6. Gombos József FKgFPP 7. Paál István KDNP 8. Bodnár Ákos HVK 9. Donka Miklós VP 10. Pethő László MSZMP 7. sz. választókerület Kisvárda 49,2",, 1. Mezey Károly MDF 33,68% 2. Kriveczki Béláné SZDSZ 14.64% 3. Révész Balázs FKgFPP 14,61% 4. Seszták László KDNP 5. Szabó Imre MSZP 6. Bodzás Árpád A 7. Kői Tibor MSZMP 8. Heiner Ferenc VP 9. Szarvadi Antal Függ. 10. Sárosy Zoltán HVK 11. Náday Gyula TTVSZ 3. sz. választókerület Tiszavasvárt 52,44% 1. Makkai László SZDSZ 16,04% 2. Várkonyi István MDF 14,15% 3. Berecz János MSZMP 12,67% 4. Farkas Antalné FKgFPP 5. Bokor Imre vp 6. Kiss László MSZP 7. Guth István KDNP 8. Karakó László A 9. Olajos Árpád MN 10. Turkó Sándor Függ. 11. Vajda László Szt. KT 8. sz. választókerület Vásárosnamény 48,89",, 1. Szűcs M. Sándor MDF 18,14% 2. Iványi Tamás SZDSZ 17,73% 3. Abrók Imre A 11.76% 4. Szabó Gyula FKgFPP 5. Törös Barna VP 6. Kelemen Miklós MSZP 7. Szervánszky István KDNP 8. László András Függ. 9. Dobos Bertalan • NKgp 10. Máté Tóth Árpád HVK 4. sz. választókerület Nagykálló 49,07% 1. Kállay Kristóf FIDESZ. SZDSZ, KDNP 31,18% 2. Kun Bertalan FKgFPP 16,91'% 3. Pekk Antal MDF 13,33% 4. Veress Ferenc FKgFPP 5. Erdei Gyula MSZP 6. Gulyás József A 7. Horváth László VP 8. Tóth János MN 9. Soltészné Pádár Ilona HVK 10. Estók Károly Függ. 9. sz. választókerület Mátészalka 56,14 1. Móré László MDF 21,49% 2. Torgyán József FKgFPP 18 32% 3. Dömötör István SZDSZ 14*32% 4. Varga Károly MSZP 5. Kicsálc Gábor FIDESZ 6. Ráti József KDNP 7. Fábián Imre MSZMP 8. Szántó Miklós VP 9. Takács Lajos a 10. Czine Mihály MN 11. Vékony Miklós HVK 12. Szakács István Függ. 5. sz. választókörzet Baktalórántháza 47,00% Jakab Ferenc MDF 22,21% Iván Ernő KDNP 13,16% Kozma László SZDSZ *12,35% Bálint Pál FKgFPP Pál Elemér a Békési Zoltán Függ. Lucza János MSZP Szabados József HVK Szűcs Mihály MSZDP Nagylucskay László VP 10. sz. választókörzet Fehérgyarmat 61,55% 1. Vargáné Piros Ildikó A 17,57% 2. Kávásy Sándor FKgFPP 14,28% 3. Siket Zsigmond FIDESZ ’ 12,52% 4. Tóth László MDF 5. László Béla MSZP 6. Nóta József Függ. 7. Pacza Mihály MSZMP 8. Balogh Gábor KDNP 9. Varga Károly VP 10. Kónya József HVK (A: Agrárszövetség, FIDESZ: Fiatal Demokraták Szövetsége. Függ. Független jelölt. FKgFPP: Független Kisgazda-. Földmunkás és Polgári Párt. HVK: Hazafias Vá- h K°ahcl°- KDNP: Kereszténydemokrata Néppárt. MDF: Magyar Demokrata Fórum. MN: Magyar Néppárt. MSZDP: Magyarországi Szociáldemokrata Párt MSZMP: Magyar Szocialista Munkáspárt. MSZP: Magyar Szocialista Párt. NKGP: Nemzeti Kisgazda Párt, SZDSZ: Szabad Demokraták Szövetsége Szt KT- Szent Korona Társaság, TTVSZ: Természet és Társadalomvédö Szövetség, VP: Vállalkozók Pártja) Demokraták szövetsége. Szt. KT. Szent helyen végzett, s meglepetésre ötödik helyre a Kereszténydemokrata Párt futott be 9,63 százalékkal. A FIDESZ, a Fiatal Demokraták Szövetsége 8,47 százalékot mondhat magáénak, ami várakozásainak megfelel. Az eredménylista harmadik harmadába az öt és hat százalék közötti szavazatot szerzett pártök kerültek. 5,60- nal az Agrárszövetség, 5,33- mal a Vállalkozók Pártja, s 5,17-tel a Magyar Szocialista Munkáspárt, amely talán többre számított. Mélyen a várakozás alatt szerepelt a Hazafias Választási Koalíció, amelyet a pártonkívüliek pártjának tartottak, s talán ezért mindössze 1,87 százalékot ért el. Tőlük csak a Magyar Néppárt szerzett kevesebbet, 1,36 százalékot. Valamennyi párt eredménye lehetett volna kedvezőbb is, ám a megye lakói valami megfoghatatlan ok miatt otthonmaradtak vasárnap. Az országban sehol nem szavaztak ilyen kevesen, s arra sincs példa, hogy 10-ből négy egyéni választókerületben meg kell ismételni a választást. Igaz, a többi helyen is újból választani kell, de ott már csak három jelölt között billeg majd a mérleg nyelve, míg a négy helyen újból 10—11 jelölt verseng. A távolmaradás okainak kutatásával még megpróbálkozunk, de addig is szeretnénk hinni, hogy ez inkább tájékozatlanság, mint a jövőtől, a rendszerváltástól való félelem. A megyei eredmények alapján nem mondhatjuk ki biztonsággal, mely pártok juttathatnak be listán képviselőket a parlamentbe, hiszen az alsó határ, a 4 százalékot az országos összesítés után húzzák meg. Egyedül a felelősséggel. (B.-zs.) Igen a rendszerváltás i