Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-14 / 63. szám
12 Kelet-Magyarország — sport 1990. március 14, Nem lesz röplabda junior ¥b Magyarországon Kun remekelt. Dobi megsérült Jó úton a kézisek Nem minden hazai sportág vezérkarát éri az a megtiszteltetés, hogy világbajnokságot rendezzen Magyar- országon. Az még ritkáb- 'bam fordul elő, hogy aztán lemondjon a rendezésről. A Magyar Röplabda Szövetség ezt tette. Az MRSZ megkapta az 1991-es junior női vb rendezésének jogát, s az eseményt a nemzetközi szövetség (FIVB) százezer dollárral támogatta volna. Azonban a sportág hazai fi döntőbe jutás a cél A napokban megkezdődnek a párharcok az európai kézilabda kupák negyeddöntőiben. A magyar színeket képviselő négy együttes közül elsőként a KEK-ben érdekelt debreceni lányok lépnek pályára Csehszlovákiában, szerdán este a cipőgyáráról híres Partizans- kébar,, az Iskránál vendégeskednek. — Döntetlen körüli eredményre számítunk, de még egy-két gólos vereséggel is kiegyeznénk, mert akkor nyugodtan várhatnánk a jövő csütörtöki visszavágót — nyilatkozta dr. Jaifcafo Sándor, a klub ügyvezető elnöke. Március 15-e megemlékezése ikerelében sportnapot rendeznek csütörtökön Nyírbátorban. Az egynapos sorozat 9 órakor a kispályás labdarúgótornával veszi kezdetét, ennek helyszíne a nyírbátori sporttelep. Fél órával később a férfi és női röplabdázók veszik birtokukba a pályát, 10 órától pedig atlétikai verseny kezdődik, nevezni a helyszínen lehet. A cipőgyár klubterme várja azökat, akik a sakkozásban kívánják kamatoztatni tudásukat, a lövészverseny kezdete 10 óra, az Ady Endre utcában az ÜSZÖTANFOLYAMOT indít a „VIDÁM DELFIN” gmk márci- us 19-én 19—20. és 20—21 óráig. Minden úszni vágyót szeretettel várunk. Jelentkezés: naponta a 9. sz. Alt. Iskola uszodájában DALLOS SÁNDORNÉ- NAL 17—18-ig. (936) irányítói lemondták a jövő szeptemberi esemény lebonyolítását. Sinka László főtitkár elmondta, hogy fölmérték a lehetőségeket, s a mai gazdasági helyzetiben a szövetség nem tudja vendégül látná a világ legjobbjait. A 16 csapat mindegyike 16 versenyzővel érkezne Magyarországra, rajtuk kívül gondoskodni (kellene a mintegy 30—40 főnyi játékvezetői és versenybírói gárda ellátásáról, valamint a rendezők biztosításáról is. Hírek — röviden A Heves megyei Kompolton, csarnokavató keretében rendezték a tollaslabda országos serdülő bajnokságot. Az NYVSSC versenyzők eredményéi. Fiú egyes (48 induló): 2. Molnár Zsolt. Fiú páros: 3. Molnár Zsolt egy miskolci versenyzővel az oldalán. A többi szabolcsi résztvevő a legjobb B-ig jutott. * * * Kétnapos focitornát rendez március 16—17-én Mátészalkán a •Szatmári Ifjúsági Szövetség. A pénzdíjas találkozóra a szövetségnél lehet jelentkezni: Mátészalka, Lenin tér 1—3. A rendező szervek értesítik az altalános iskolák sakkcsapatait, hogy március 15-én 9 órai kezdettel kerül megrendezésre a megyei döntő. Részvételi feltétel a versenykiírás szerint, amelyet minden iskola megkapott. Készletet és sakkórát mindenki hózzon magával. Színhely: Nyíregyháza, Árok u. 33. szám. . állomás mellett. Mivel amatőrök részére szervezett tömeg versenyről van szó, mindenütt szakemberek állnak rendelkezésre, segítik a versenyek zökkenő nélküli lebonyolítását. A sportág céljainak megfelelő • felszerelést mindenki vigyen magával. A keddi Magyar Kupa- mérkőzésre, illetve a bajnokságra készülő NYVSSC NB I/B-s férfi kézilabda együttese tegnap két edzőmérkű- zést is játszott a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Az ellenfél az NB I-es Szolnoki Olajbányász együttese volt. A délelőtti mérkőzésen a 13:10-es hazai vezetéssel véget ért első félidő után végül 25:25-ös döntetlen született. A délutáni találkozón még jobban játszott a hazai együttes, és 13:8-as első félidő után nagyon biztosan, 29:18-ra nyert a magasabb osztályú ellenféllel szemben. A nagyszerű csapatteljesítmény mellett külön dicséretet érdemel Kun László, aki főként a második meccsen remekelt, akkor tizenkétszer talált a szolnokiak kapujába. Délelőtt egy sajnálatos esemény is történt: Dobi ' István Régi kedves ismerősök jártak tegnap délután Nyíregyházán, a bujtosi sportcsarnokban. Olimpiai bronzérmes ökölvívónk, a már pro- fiskodó Váradi János és edzője Szántó József tett látogatást. Nem volt nehéz kitalálni miért tárgyaltak Lisi- ván Lajossal, a csarnok igazgatójával: szóba került, hogy Váradi profi mérkőzést játsz- szon a nyíregyházi sporcsar- nokban. Egy júniusi találkozóról lenne szó, amelyen amerikai ellenfele lesz Jancsinak. Amint azt Listván Lajostól megtudtuk, a tárgyalások *még csak a kezdeti stádiumban vannak. Tulajdonképpen megkezdődött egy alku, mert Szántóék egyelőKun kitűnően játszott súlyosan megsérült, a térdénél szalagszakadást szenVé- dett, ezért meg kell műteni. re sokat, három millió forintot kérnének a mérkőzésért. Remélhetőleg sikerül majd közös nevezőre jutni, és akkor sporttörténeti mérkőzés szemtanúi lehetnének az ökölvívás itteni kedvelői. Új elnök a teniszezőknél Amint arról korábban beszámoltunk, a legeredményesebb vidéki teniszszakosztály az NYVSSC, elnök nélkül maradt. A korábbi első számú vezető, Hugyecz Mihály Ugyanis lemondott. Hétfőn este kibővített ülést tartott a fehér sportág szakosztályvezetése, ezen megválasztották az új elnököt Újhelyi József személyében. A nevezettet sokan, ismerik, korábban az NYVÖSC kézilabdázója volt, de időközben „átnyergelt” a teniszezőkhöz. További tisztújításra is sor került: a Budapestre távozott Tóth Barna utódjaként Káplán István lett a szakosztály vezető edzője. Szakosztályvezető továbbra is Bodnár Ferenc. 30 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNY! . a harmincasoknak, japán csúcstechnológiával készült, kiváló hő és hangszigetelő THERWOOLIN üveggyapot termékekre március 1-jétől — március 31-ig. Megrendelhető munkaidőben: 13-105/32, du. 13-618. Sóstógyógyfürdő, Mackó út 14.. Vásárosnamény, Jablo- kov u. 2/b., Tiszavasvári, Petőfi út 74/A. Árukiadás: minden pénteken 13—17, szombat 8—12-ig, Nyíregyháza, Hunyadi út 80/A. alatt. (655) Bátori sportnap Váradi profimeccse a bujtosi csarnokban? Bravúrosan szerepelt Szegeden a SZAÉV SE OB II-es sakkcsapata. Az együttesből négy mesterjelölt, és két I. osztályú játékos hiányzott, 6m az őket pótoló fiatalok nagyszerűen helytálltak és felborították a papírformát. Szeged—SZAÉV 5:7. GyőzSakk, OB II. Siker Szegeden tek: Prokopisin, dr. Nagy, Bartha, Sigér. Döntetlen: Mihalkó, Karsai, Jánosi, Juhász, Barabás, Kocsis A Szilágyi függője tisztelőnyös, nyertnek tekinthető, míg Trembácz függője pozícióhátrányos, de talán esélyes a döntetlenre. Teremfoci Nyíregyháza város labdarúgó terembajnokság végeredménye. A csoportok 1—2 helyezettjei március 16. és 17-én a bujtosi csarnokban vívják a döntőt. „A” csoport 1. Epszer to 8 2 — 29 : 9 18 2. Jősaváros 10 7 1 2 36:13 15 3. Taurus 10 7 — 3 35:13 14 4. Vendéglátó 10 6 — 4 11:16 12 5. Hardw. SC 10 5 1 4 23:15 11 8. Színház 10 4 2 4 18:18 10 7. MHSZ 10 4 1 5 17:23 9 8. Világos SC 10 3 3 4 16:14 9 9. Tigáz 10 3 1 6 11:18 7 10. Belváros SC 10 2 l 7 19:33 5 11. Vasipari 10 -------- 10 8:42 0 ,,B” csoport 1. M. R. F. K. 10 7 2 1 34:10 16 2. Napsugár 10 7 1 2 20:13 15 3. KemSv 10 7 — 3 34:12 14 4. Vagép 10 6 2 2 33:17 14 5. Krúdy öf. 10 6 1 3 30:16 13 6. Borbánya 10 4 4 2 23:15 12 7. Astla 10 4 1.5 15:23 9 8. Vectigália 10 3 2 5 15:23 8 9. Papírgyár 10 1 2 7 10:29 4 10. tlvit 10 1 — 9 13:53 2 11. Nyírség T. e. Kizárva! „C” csoport 1. Dohánygy. 10 8 1 1 54:11 17 2. Nyírterv 10 8 1 1 33 : 9 17 5TB. Sz. Cs. lo 6 2 2 25:13 1« 4. KIOSZ 10 5 2 3 34:16 12 5. Volán 10 6 — 4 19:17 12 6. MN 5125 10 4 2 4 24:26 1« 7. Szavicsav 10 3 3 4 30:33 I 8. Megyei T. 10 3 1 6 22:22 7 9. Lakszöv 10 3 1 6 15:27 7 10. Déli Ipart. 10 2 1 7 16:34 5 11. Nyírszőlős 10 ----- 10 5:68 « «DI&Kbbb A középiskolás országos kupában továbbjutott a Krúdy Gimnázium fiú kosárlabda- csapata. A nyírségiek előbb hazai pályán nyertek, majd a debreceni visszavágón is jobbnak bizonyultak, így kerültek a következő fordulóba, ahol a miskolci Kilián Gimnázium gárdája lesz az ellenfelük. Nyh. Krúdy DSK—Debreceni Tóth A. Gimn. 86:7^(46:43). Debr. Tóth A. Gimn.—Nyh. Krúdy 55:74 (21:28). • • Ünnepi előzetes CSÜTÖRTÖK KOSÁRLABDA: Nyh. Tanárképző—Közg. Egyetem, női rájátszás az NB I-be jutásért, Tk-csarnok, 11,30. Krúdy Kupa mérkőzései, Nyíregyháza, Krúdy köz 2. sz. 8. SAKK. Aktívsakk megyei döntő, Nyíregyháza, Mártírok tere 9. sz. 9., általános iskolai megyei csapatbajnokság, Nyíregyháza, Árok u. 53. sz. 9. TEKE. NB II férfiak: Nyh. Taurus—Lyukóbánya, stadion, 10,30. TOLLASLABDA. Megyei serdülő bajnokság, Bánki D. Szakközépiskola tornacsarnoka, 9. TÖMEGSPORT. Bátori Tavaszi Sportnap, Nyírbátor 9. Magyar Ifjúsági Centrum Kupa megyei döntők (női felnőtt, fiú serdülő) Kisvárda, 5. sz. iskola tornacsarnoka, 9. Március Kupa kispályás labdarúgótorna, Nyírkárász, 9. ŰSZÁS. Olimpiai reménységek területi versenye, Sóstógyógyfürdő, 11. LABDAROGAS. NB III-as mérkőzés: Rakamaz—Tiszavasvári, v.: Fodor F. (Szabó, Vilmányi), 14,30. 1990. március 14., szerda nyíregyházi rádió 17,00: Mikroobjektiv. Gazdasági közelképek. Közben: Filmlevél. — 18,00—18,30: Hírek. — Tudósítások. — Lapszemle. — Müsorelőzetes. Szerkesztő: Szoboszlai Tibor. MAGYAR TV 9,00: Képújság. — 9,05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9,10: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NDK tévéfilmsorozat — XIII 12. rész: Házassági tervek (FF) (ism.). — 9,35: Felelet. Déry Tibor regényének tévéfilmvál- tozata — VIII 3. rész (1975) (FF) (ism.). — 10,ío: Stúdió ’90. A Televízió kulturális hetilapja (ism.). — 11,25: Képújság. — 16,15: Képújság. — 16,25: Déli videóújság. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. — 16,35: Sprá- vy. — Hírek szlovák nyelven. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. — 16,40: Hármas „csatorna” — IV 3. Állatok és szörnyek a mitológiában. Janko- vics Marcell sorozata. A bárány. — 17,25: Régi magyar táncmuzsika. Táncok a Vieto- risz kódexből. — 17,30: Üjabb történetek a kiskertekről. NDK tévésorozat — VII’4. rész: Félrelépések. — 18,30: Tájak, városok, emberek. — 19,05: Reklám. — 19,10: Esti mese. Tündér Amálka. A göndör bárányka. Csehszlovák rajzfilm. — 19,20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Magyarország márciusa. — 21,05: Reklám. — 21,10: Választási vitamüsor. — 22,10: Amerikai anzix. Magyar film (1975) (FF). — Kb. 23,50: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Aigner Szilárddal 17,00: Képújság. — 17,15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok. — lejárás. — Zene. — 17,45: Mozaik. Telefonos játék. — 18,00: Telesport. — 18,25: Gyerekeknek! — l. Én és a kutyám. A festő. Csehszlovák • kisfilm, 2. Rosszcsontok. Francia rajzfilmsorozat, " 3. Münchhausen báró kalandjai. A páva. Szovjet rajzfilm. — 18,44: TV2. — 19,00: Mandela. Angol tévéfilm — II 2. rész. — 20,21: TV2. — 20,30: MESÉL A FILMHÍRADÓ ... — 21,00: Hiradó 2. — 21,20: TV2. — 21,30: örökbefo- gadás. Lengyel tévéfilm — II 1. rész: Anna. — 22,20: TV2. — Napzárta. — 23,05: Ez csodálatos! Olasz zenés film. — Kb. 24.00: TV2. SKY—EUROSPORT 6,00: Üzleti világhíradó. — 6,30: Európai üzleti hírek. — 7,00: DJ Kát Show. — 9,30: Eu- rosport-étlap. — 10,00: Nemzetközi autó- és motorsport. — 11,00: Műkorcsolya vb. — 12,00: Nemzetközi teremiabdarugás. — 13,00: A pankráció szupersztárjai. — 14,00: Egyetemi kosárlabda. — 15,30: Gólok. — 16,00: Díjugratás. — 17,00: Kosárlabda. — 19,00: Kézilabda vb. — 20,00: A'világ sportja. — 21,00: ökölvívó vb. — 23,00: Kosárlabda — Koracs Kupa, Ronchetti Kupa. — 1,00: Body building. — 2,00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7,00: Napkezdet. — 8,00: Halló, Ausztria, halló, Bécs! — 8,30: Egyveleg. —.16,00: Forró drót. — 17,00: Hullámhosszon. — 18,30: Kék éj. — 19,30: Hírek, időjárás. — 19,45: Időlánc. — 20,00: Nemzetközi hírmagazin. — 20,30: Der Spiegel. — 21,00: Bepillantás. — 21,30: Üzleti hírek. — 22,00: Hírek, időjárás.— 22,15: Nemzetközi hírmagazin. — 22,45: A tudomány távlatai. — 23,15: Der Spiegel. — 23,45: Bepillantás. — 0,15: Hírek, időjárás. — 0,30: Kék éj. — 1,30: Időlánc. — 1,40—7,00: Egyveleg. TV5 16,05: Hírek. — 16,15: Ezt látni kell! — 17,15: Dalnosztalgia. — 17,45: Fözőlecke. — 18,00: Számok és betűk. — 18,20: In- ci-finci fantázia. — 18,35: Pihenőidő. — 19,00: Lökhárító. Autós magazin. — 19,30: Hírek, időjárás. — 19,40: Csillogó papiros. — 20,00: Különleges megbízott. — 20,55: Magazinműsor. — 21,30: Felfedezés. A tudomány eredményei. — 22,00: Tv- híradó. — 22,25: Időjárás. — 22,30: Szenteste. Varieté. — 24,00: Ex libris. — 1,00: Műsorzárás. SATl 6,00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30: Hírek, időjárás. — 8,35: Szomszédok. — 9,00: Hírek. — 9,05: Szeretethajó. — 9,50: Háztartási tudnivalók. — 10,00: Hírek. — 10,05: Tévébolt. — 10,30: Vihar Ceylon fölött. NSZK—olasz—francia akciófilm. — 12,15: Szerencsekerék. — 13,00: Tévétőzsde. — 14,00: Műsorelőzetes. — 14,05: Alf. Rajzfilm. — 14,30: Egészségvédelem. — 14,40: Szeretethajó.— 15,30: Boldog napok. — 16,05: örült Vadnyugat. Western. — 17,00: Hírek, időjárás. — 17,10: Szomszédok. — 17,45: Műsorelőzetes. — 17,50: Az Enterprise űrhajó. Sci-fi. — 18,45: Híradó. — 19,05: Szerencsekerék. — 19,50: Időjárás, hírek. — 20,00: Mike Hammer. Krimi. — 20,55: Hírek. — 21,00: Hogyan mentiünk meg egy házasságot és tegyük tönkre az életünket? Amerikai vígjáték. — 22,50: A nap hírei, sport, időjárás. — 23,00: Kemény fickók. Olasz— francia bűnügyi film. — 0,30: Müsorelőzetes. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,35: Szerencsés nők (3—4. rész). — 9,00: Rajzfilm. — 9.10: A világ körül. — 10,10: A VIII. Nemzetközi Népművészeti Tévéfesztivál. — 10,22: Reklám. — 10,30: Híradó. — 14,30: Mozart műveiből. — 15,25: Nyelvlecke. — 16,25: Reklám. — 16,30: Híradó. — 17,00: Lépcsőfokok. — 18,10: Királyka, az énekesmadár (film 3. rész). — 19,00: Híradó. — 19,30: Zenei est. — 22,10: Hír- szolgálat. — 22,30: Délibáb (tévéfilm 3. réífc). — 23,33: Találkozás Andrej Mironovval. SZLOVÁK TV—1 9,00: Iskolásoknak. — 9,25: Cseh film (Ism.). — 10,55: Vetélkedő (Ism.), — 15,35: Kék fény. — 16,15: A nap percei.— 16,30: Szerelem, mint a gerenda (cseh film, FF). — 18,00: Nézetek és álláspontok. — 19,00: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Természetfilm, — 20,20: Imádság Horowitz Katalinnak (tévéfilm). — 21,30: Rablás a Kremlben (Jozef Spacek visz- szaemlékezése). — 22,10: Ebben a városban találkoztunk (írók találkozása). V SZLOVÁK TV—2 16,25: Csehszlovákia—Svédország, Eb utánpótlás labdarúgó- mérkőzés. — 18,15: Jégkorong- mérkőzés. — 20,00: A párbeszéd stúdió. — 20,35: A szeretett Celimar (tévéjáték). — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: A nő (tévéjáték). — 23,15: Missa Pastoralis (felvételről) . MOZIMŰSOR Krúdy mozi: DOLGOZÓ LÁNY (am.) Ea.: 16. 18 és 20 óra! Videoház: PILÓTÁK A KÉK ÉGEN (mozi japán) 20 órától nem vetítjük! Béke mozi: A NÉMA (magyar) Ea.: 16, 18 és 20 óra! Móricz mozi: VÉGSŐ VISZSZASzAMLAlAS (am.) Ea.: 15,30, 17,45 és 20 óra! Nyírbátor: EGYIK KOPÓ, MÁSIK .EB (am.) Mátészalka: *HARLEMI ÉJSZAKÁK (am.) Kisvárdá: HARAPAS (ol.) Fehérgyarmat: RENDŐRAKADÉMIA IV. (arra) Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058