Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-13 / 62. szám

A nap híre Marad az ÉPSZER Lapunkban hirdetés je­lent meg arról, hogy a Szabolcs-Szatmár Megyei Építő és Szerelő Vállalat egy ezer fős kft.-t alakít márciusban. A vállalati tanács most úgy döntött, hogy marad a vállalat je­lenlegi szervezeti forrná' ja, mert egy ilyen kft. létrehozásának jelenleg ■nincsenek meg a gazdasági feltételei. Munka, szabadság, biztonság Ái MSZMP megyei választási nagygyűlése Sokaknak csak állóhely jutott vasárnap este Nyíregyhá­zán, a volt pártház nagytermében a Magyar Szocialista Munkáspárt választási nagygyűlésén. Dr. Kiss Lajos me­gyei pártelnök köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, majd Thüraier Gyula, az MSZMP országos elnöke emelkedett szólásra. Szubjektív szavakkal kezd­te mondandóját, elmondta, hogy 15 éve járt itt, azóta két-háromévenként fordult meg Szaboles-Szatmár-Bereg- ben és székhelyén, így neki szembetűnő volt az a fejlődéi, amit ez az évszázados elma­radottságát behozni nehezen tudó megye elért. Elmondta, most egy december óta meg­újult párt vezetőjeként kö- szöntheti a munkásokat, a pa­rasztokat és az értelmiségie­ket. A párt programjáról szól­va hangsúlyozta, hogy legfon­tosabbnak azt tartják: legyen mindenkinek munkája, akkor magabiztosan nézhetünk a jövő elé. Ma tíz- és százezre­ket fenyeget a munkanélküli­ség réme, ezért ha szükség is van sruktúraváltásra, olyan módját keil találni, hogy az minél kisebb áldozatokká1, minél kisebb munkanélküli­séggel járjon. És legyen mun­kája a parasztembernek is — mondta a pártelnök — ezért nem ért egyet az MSZMP a Kisgazdapárttal, ezért tűzte célul az olyan földreformot, amely nem új földesurakat termel, hanem azé legyen a föld, akkanegműveli. A falu döntsön a saját sor­sáról, mert a falu népe bölcs, amelyet bizonyít majd ha lesz igazi önkormányzat. A vidéki értelmiséghez szólva Thür- mer Gyula a pedagógusokra váró különlegesen nagy fel­adatokról szólt részletesen, s azt fejtegette: meg kell őriz­ni az ingyenes oktatást, hogy mindenki azt tanulhassa, amihez tehetsége van, s ne a szülők pénztárcájától függjön a gyerek jövője. A gazdaság problémáit csak fokozatosan lehet megoldani — hangsúlyozta —, de az el­engedhetetlen, hogy az ára­kat kövessék a bérek, legye­nek olyanok a minimális ke­resetek, amelyből meg lehet élni, és ezt a pénzt nyolc órai munkával lehessen meg­keresni. Rendel kell tenni az adózásban is, olyan rendszert kell kidolgozni, ami a kirívó­an magas jövedelmeket adóz­tatja és nem az átlagember sorsát keseríti meg. Bírálta a kormányt, amiért nemzeti ér­dekeinket alárendelte külföl­di pénzemberek (az IMF) kí­vánságainak, s amikor szót emelt ellene a lakosság, ak­kor lemondással fenyegető­zött. A munka, a megélhetés mellett a szabadság és a biz­tonság megteremtése és meg­A választási nagygyűlés résztvevői Thürmer Gyulát hallgatják. tartása szerepel az MSZMP programjában. Ezzel kapcso­latban elmondta a párt elnö­ke: nem csak munkára, sza­badságra és demokráciára van szüksége az országnak és nem egy szűk elitnek, hanem a népnek kell dönteni. Má­tyás király óta először nyílik most lehetőség arra, hogy a nép saját sorsának irányítá­sát- a kezébe vegye és elin­duljon egy korszerű út felé. (Folytatás a 4. oldalon) Gyors döntés q szoborbontásról Szamuelyt mázeumba viszik (LAPZÁRTA ELŐTTI INFORMÁCIÓNK) Hétfőn este szerkesztősé­günk hírügyelete arról ér­tesült, hogy Nyíregyházán elviszik helyéről Szamuely Tibor szobrát. Volt, aki tud­ni vélte, hogy ugyanerre a sorsra jut a Lenin-szobor is. A helyzet rendkívüliségére való tekintettel lakásán ke­restük a városi tanács elnö­két, hogy megtudjuk: mi az igazság az ügyben? A tanács­elnök-asszony arról tájékoz­tatott, hogy hétfőn döntés, majd megállapodás született a Közterületfenntartó Válla­lattal. Eszerint március 15-ig valóban elbontják a Szamu- ely-szobrot. A Lenin-szobor sorsáról még nincs döntés, mert a városi tanács nem hí­ve a szobordöntögetésnek, és azt szeretné, ha a szobor esetleges eltávolítása kellő méltósággal történne. A szob­rok — lebontásuk után — a múzeumba kerülnek. Késő este a helyszínen tá­jékozódtunk. A munkások hozzákezdtek a Szamuely- szobor leemeléséhez. A témá­ra még visszatérünk. <n. i. a.) A szovjet és a magyar külügyminiszter által aláírt szerző­désnek megfelelően megkezdődött a szovjet csapatok kivo­nulása. Elsőként március 12-én Hajmáskérről indult el egy gépesített lövész-zászlóalj Záhony felé. (Kelet-Ma- gyarország telefotó) További szigorítások a rubelexportban Olást tartott a Minisztertanács A hétfői kormányülést kö­vetően Bajnok Zsolt szóvivő tájékoztatta a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőit a Minisztertanács napirend­jén szereplő témákról. El­mondta, hogy Somogyi Fe­renc külügyi államtitkár tá­jékoztatta a kabinetet a szovjet csapatok teljes kivo­násáról március 10-én aláírt megállapodásról. Ennek kap­csán az ülésen számos olyan problémáról, tennivalóról is szó esett, amely szorosan kö­tődik a kivonáshoz. A kormány döntése értel­mében az ingatlanokat, épít­ményeket a honvédelmi tár­ca veszi át. A helyi önkor­mányzatoké lesz viszont a . kezelői jog, ha a honvédség nem tart igényt az ingatla­nokra. Ilyen esetekben díj­mentesen kapják meg a ke­zelői jogot. A szovjetek tá­vozása után nem kis szám­ban megüresedő lakásokat a helyi tanácsoknál, illetve a fegyveres szerveknél nyilván­tartott igényjogosultak kö­zött megfelelő arányban oszt­(Folytatás a 4. oldalon) Elnök vagy báró? (3. oldal) kamaraelnök Megtartotta alakuló köz­gyűlését a Magyar Színész Kamara hétfőn, a budapesti Egyetemi Színpadon. A szí­nészek érdekvédelmét, s a szakma etikai védelmét el­látni hivatott szervezet ülé­sén a több mint ötszáz meg­jelent művész megválasztotta a vezetőséget. Az elnök Tö- rőcsik Mari lett. Időben megalakultak me­gyénkben a választási szer­vek, mind a területi, mind az egyéni bizottságokban biztosított a pártok képvi­selete is — mondta Kőrössy Kálmán, a megyed tanács végrehajtó bizottságának titkára tegnap azon az érte­kezleten, amelyet a helyi tanácsok vb-titkárainak tar­tották, a téma pedig a kö­zelgő választásokkal kap­csolatos feladatok volt. Kőrössy Kálmán nyoma­tékosan felhívta a jelen­lévők figyelmét a törvé­nyességre és a pontos elő­készítő ' munkára, a tanács hibájából eredő probléma a választásoknál nem lehet. Számítani lehet arra, hogy a pártok együttműködési készsége csak addig tart, amíg meg nem született az eredmény, és arra is, hogy amelyik párt nem nyer majd, kétségbe fogja vonni a választások tisztaságát, a tanács munkáját. Elég a szeg szavakból ajánlatukra pár sort tele- xezni. Más. Barackpálinkát akart venni pár éve egy amerikai cég, kérte az ille­tékes magyar vezérigazga­tót. van-e akadálya az üz­letnek? A világon semmi — így a válasz, ám a pálinkát azóta hazai torkokon en­gedték <ie és a biznisz ug­rott. Úgyhogy Zwack Pé­ter a rugalmatlanságunkat, a partnerekkel szembeni felelőtlenségünket ostoroz­ta és ebből egyenesen kö­vetkezik: ne reméljük, hogy ilyen körülmények közepet­te a nyugati tőke bizalom­mal lesz irántunk. Vagy idézhetjük egy ko­rábbi amerikai kormány­zat gazdasági tanácsadóját, ő a hazai viszonyok meg­változtatására azt javasolta, a kisvállalkozások élénkí­tését felesleges deklarálni, azok nem a szép szavaktól vált<?znak meg. Ellenben, ha eltörölnénk a dzsungel­ként fojtogató szabályzó­kat, csökkentenénk az adó­kulcsokat, lényegesen több ember kezdene'vállalkozás­ba és az államkasszába több adó folyna. Igaz, nem kevesebb embertől több pénz, hanem többtől egyen­ként kevesebb, dehát a kincstárnak az közömbös. Eliiiiltak a csapatok XLVII. évfolyam, 62. szám ARA: 4,30 FORINT 1990. március 13., kedd Bl _________________________________________________________...____________________________Ól Tiz és lél millióan vagyunk M essziről jött ember azt mond, amit akar, tartja a mondás, de jaj nekünk, ha nem hallga­tunk időnként a messziről jött emberre! Szombaton késő éjszaka ugyanis né­hány külföldi gazdasági szakember fejtette ki véle­ményét a TV2 Napzártájá­ban arról, ők hogy látják, miként lehetne a magyar gazdaság egyre mélyebbre süllyedt szekerét kirángatni a gödörből. Nem világra szóló dolgo­kat mondtak, éppep az volt a megdöbbentő az egész­ben. Csupa olyasmit hall­hattunk, amit a kormá­nyunk régóta szorgalmaz, igaz, papíron, szépen cso­magolt körmondatokban. És azt hihetjük, itt van a kutya elásva. Mert például a világszerte ismert magyar —olasz Zwack Péter, az unikumkirály elsorolta, gazdasági vezető barátai háromszor írtak megrende­lést magyar termékre kül­kereskedelmi cégeknek és még csak választ sem kap­tak! Ne higyjük már azért, hogy a magyar termékekért majd a nyugati vállalatok sorban állnak a valutájuk­kal és csak arra várnak, hogy kedveskedjünk az • Fokozottan őrködni a törvényességen Választási feladatok A DEBRECENI BAROMFIFELDOLGOZÓ , VÁLLALAT megkezdte Élelmiszer-kereskedők! sbabobcs-szatmar-bereg É, fi? i ' f területén If 7 enaemOSOK. fagyasztott és előhűtött baromfitermékek, ^ valamint töltelékáruk értékesítését. Konyhavezetők! Árurendelés: Debrecen, Pf.: 9. 4013 és inform, telefonon: 18-200/181, 183 mell. * ***jz>>' kereskedelmi osztály. Telex: 72-447

Next

/
Thumbnails
Contents