Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-10 / 35. szám

1990. február 10. Kelet-Magyarország 15 MfiG ÖT NAP fis ELDŐL Lesz-e év lakóháza? Már a pénz sem csábít. Ezt a következtetést lehet levonni abból a tényből, hogy noha a múlt év novemberében meg­hirdette a megyei tanács az év lakóháza nívódíj pályáza­tot, amelynek határideje feb­ruár 15-én lejár, még egyet­len pályázat sem érkezett be. Pedig most 45 ezer forint az első díj és 20 ezer forintra emelték a dicsérettel járó ju­talom összegét is. 1989-ben sok családi ház, sorház, tár­sasház épült, még az emelet- ráépítés és a tetőtér-beépítés is divatos volt, százszámra korszerűsítettek lakóépüle­teket, mégsem ítélte meg egyetlen építtető és egyetlen tervező sem úgy, hogy nyer­FOGADÖÓRÁK. Dr. Kő- rössy Kálmán, a megyei ta­nács vb-titkára február 12-én, hétfőn délelőtt 8 és 10 óra között hivatali helyiségében fogadóórát tart. Dr. Baja Fe­renc, a megyei-városi tanács elnökhelyettese február 14-én, szerdán délután 3 órától 6 óráig tart fogadóórát hivata­lában. Dr. Bárány János, a megyei-városi tanács vb hi­vatal elnöke február 12-én, hétfőn délelőtt 8 és 10 óra között, február 14-én, szer­dán délután 3 órától 6 óráig tart fogadóórát hivatali he­lyiségében. Sulyok József, a Tiszavasvári Városi Tanács elnöke fogadóórát tart feb­ruár 12-én, hétfőn 8 és 10 óra, majd délután 2 és 4 óra között hivatali helyiségében. MEGALAKULT a Pedagó­gusok Demokratikus Szak- szervezetének helyi csoportja a Kisvárdai 4. sz. Általános Iskolában. tese lehet a pályázatnak. Igaz, hogy már csak öt nap van, ennyi idő is elegendő a pá­lyázathoz szükséges doku­mentumok — terv, helyszín­rajz, a műszaki leírás, a hasz­nálatbavételi engedély vala­mint a pályázók adatainak benyújtására. A NYÍREGYHÁZI 2. számú vá­lasztási körzet Vállalkozók Párt­jának képviselője, Donka Miklós közlekedési üzemmérnök, sze­mélyszállító kisiparos február 12- én hétfőn 17 órától ismerteti választási programját a körzet választópolgáraival a KIOSZ Fuvarozó alapszervezet Nyíregy­háza, Dózsa Gy. u. 9. (udvari épület) alatt. A párt kéri mind­azon választópolgárokat, akik még nem adták le ajánlószel­vényüket a jelöltre, szívesked­jenek azt mielőbb megtenni. A MAGYARORSZÁGI SZOCI­ÁLDEMOKRATA PÁRT a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei 2-es számú egyéni országgyűlési vá­lasztókerületében is indít or­szággyűlési képviselőjelöltet. A nyíregyházi székhelyű választó- kerületben Árendás Miklós ker­tész üzemmérnök az SZDP je­löltje. Az ajánlószelvényeket la­kására, Nyíregyháza, Kert u. 24. II. em. 12. szám alá küldheti' a párt és a jelölt szimpatizánsai. AZ MDF FEHÉRGYARMATI szerveretek 10. számú választó- körzetben képviselőjelöltként in­dított Tóth László középiskolai tanárt és választást programját a következő helyeken és idő­pontokban mutatja be: február 13- án Gacsály, február 14-én Szamossályi, február 15-én Ro- zsály, február 16-án Nagyar. A gyűlések, amelyekre várják a választópolgárokat, a művelődé­si, közösségi házakban minden­hol este 6-kor kezdődnek. MEGALAKULT az SZDSZ fe­hérgyarmati csoportja, 15 fővel február 8-án. A 10-es számú vá­lasztási körzetben a FIDESZ-szel indítanak közös jelöltet Siket Zsigmond agrármérnök, kér- semjéni lakos személyében. Az ajánlószelvényeket a következő EMLÉKKIÁLLÍTÁS NYÍ­LIK az MN Helyőrségi Klub­ban (Nyíregyháza, Színház utca) a Pál Gyula hagyaté­kából, amely a hónap vé­géig tekinthető meg. KRUTILLA JÓZSEF kép­zőművész-tanár kiállítása nyílt meg a Gávavencsellői Általános Iskola aulájában február 9-én. A kiállítás megtekinthető február 20-ig, naponta 10-től 16 óráig. címen gyűjtik: Németh Tibor, Fehérgyarmat, Kossuth tér 19., Kapitol Attila, Csenger, Fáy András út 3., valamint a FI­DESZ és az SZDSZ megyei vá­lasztási irodáiban. A SZOCIALISTA PÁRT vá­lasztási gyűlést tart február 12- én, hétfőn 18 órakor 'Urán, a művelődési házban. SZARVADI ANTAL független képviselőjelölt várja az érdeklő­dő állampolgárok kérdéseit, ja­vaslatait személyesen, vagy le­vélben minden nap 16 órától 18 óráig Kisvárdán, Lenin utca 42. Tel.: 739. ÚJABB független jelölt. A be­regi és a felső-szabolcsi térség 8-as számú képviselői választói körzet több településén László Andrást, a megyei tanács el­nökhelyettesét jelölték képvise­lőnek, aki a jelölést elfogadta, s független képviselőként kíván indulni. Jelölőivel körzetenként keresni fogja a személyes talál­kozást. A MAGYAR Demokrata Fórum nyíregyházi 2. számú választó- körzetben induló képviselőjelölt­je, dr. Szilassy Géza február 13- án, kedden este 6 órától vá­lasztási nagygyűlést tart Oro- son, a művelődési házban. A MAGYAR Függetlenségi Párt február 11-én vasárnap délután 4 órakor a nagykállói művelődési házban programismertető és tag­toborzó gyűlést tart. Várjuk Apagy, Balkány, Biri, Bököny, Érpatak, Geszteréd, Kállósem- jén, Levelek, Nagykálló. Nap­kor, Nyírtura, Szakoly és tJjfe- hértó lakosait, mindazon becsü­letes ellenzéki érzelmű embere­ket, akik ez ideig nem találták meg a helyüket jelenlegi politi­kai helyzetünkben. Különösen várjuk azokat, akik 1956-ban a lakosság bizalmát élvezték és szerepet kaptak, akiket bebörtö­nöztek, üldöztek, elnyomtak. A teljes nyíltság, őszinteség jegyé­ben! Isten! Haza! Szabadság! A NYÍREGYHÁZI 1. számú vá­lasztási körzet MSZMP-képvise- lőjelöltje Szőllősiné Fitos Éva 1990. II. 12-én (hétfőn) 17 órakor a Városmajori Művelődési Ház­ban ismerteti programját, mely­re tisztelettel meghívja a körzet választópolgárait. SZENT-KIRÁLYI ISTVÁN, a FIDESZ képviselőjelöltje (a nyíregyházi 1-es választókerü­letben) és Mester Béla, az SZDSZ nyíregyházi csoportjának ügyvivője bemutatkozó előadást tartanak szombaton 17 órától a nyírpazonyi általános iskolában. „A csecsemő téli öltözteté­se” címmel hangzik el elő­adás a Telefondoktor jövő he­ti sorozatában február 12 és 16-a közöttó A 13-555-ös te­lefonon hétfőtől péntekig, na­ponta reggel fél nyolc órától péntek este hét óráig hallhat­nak hasznos tanácsokat a kis­mamák. Pártok hírei Nyersanyagszegény ország lévén Jól jón a népgazdaságnak a MfiH-be hordott, illetve ipari előtevékenység (darabolás, osztályozás) után újrahasznosításra onnan elszállított má­sodnyersanyagok különböző ajtái. A vásárosnaményi telep forgalma tavaly 41 millió forintra rúgott. (Balázs A. felv.) Stressz az utazáskor 4 vezetők és felső beosztású alkalmazottak uta­záskor hajlamosabbak a stresszre, mint a kö­zönséges utas. Ez az amerikai Hyatt szállodalánc vizsgálatának eredménye, melyet 700 amerikai és angol üzletember úti élményeivel kapcsolatban végzett. A kísérleti személyeket arra kérték, hogy úti tapasztalata­ikról vezessenek naplót. Utazáskor — írja a jelentés — a vezető alkalmazott elveszti „irodabeli státusát és az üzleti ügyben utazók tömegében a névtelenségre cseréli”. Az önérték érzésé­nek ez az elvesztése a stressz forrása. Azt írják to­vábbá: „A stresszt reakciónak tekintik az elszigetelő­désnek és elmagányosodásnak kedvező olyan helyze­tekre, mint az embertömegek a repülőtereken, zavarok a légitársaságoknál és a szállodában, valamint az el­válás a hozzátartozóktól”. A fiókkönyvtárak ajánlata Több program várja a gyer­mekeket Nyíregyháza fiók- könyvtáraiban februárban: 15-én az orosi könyvtárban kisiskolásoknak tartanak me­sedélutánt. Ugyanezen a na­pon a jósavárosi könyvtár­ban az új könyveket mutat­ják be az alsótagozatos isko­lásoknak. Nevető irodalom címmel február 20-án a vá­rosmajori intézményben ren­deznek foglalkozást. Nyírsző­lősön pedig 21-én zenés mű­sor várja a gyermekeket. Javában folynak a beirat­kozások. Jó tudni, hogy a fiókkönyvtárakban a beirat­kozás gyermekeknek és fel­nőtteknek egyaránt díjtalan. Megváltozott a sóstóhegyi könyvtár nyitva tartása, ezen­túl délutánonként csak 13 és 18 óra között tart nyitva. Tízpercben az iskolai büfé előtt. (E. E. felv.) FŐPRÓBA ITTHON Amerikai koncert Közös hangversenyt ad a nyíregyházi és a debreceni zeneiskola vonószenekara február 10-én, szombaton 17 órától a nyíregyházi 4-es is­kola dísztermében. Mind ez, mind pedig a február 18-án Debrecenben, a zeneművé­szeti főiskola nagytermében tartandó koncert egyben fel­készülést is jelent a nyíregy­házi gyermekzenekar, a Pic- coli Archi számára, ugyanis a Magyar Szívalapítvány fel­kérésére május végén egyhó­napos amerikai—kanadai hangversenykörútra utazik az együttes. JELENTKEZfiS FEBRUÁR 12-IG Tanfolyam a gyógynövényekről A gyógynövényeket, a fű­ben, fáiban orvosság elv alap­ján mánél többen ismerjük annál jobb. Mindezeket meg­fontolva jó kezdeményezés az, ha egy művelődési köz­pont előadássorozatot indít a gyógyító növényekről. Az ötlet a Váci Mihály Me­gyei és Városi Művelődési központé. Február 20-áv.al a művelődési intézmény öt hé­tig tartó tanfolyamot hirdet. Akit érdekel — remél jük so­kakat érdekel — a követke­ző témákból kapnak részle­tes ismereteket. Bevezetés a fitoterápiába, — a természe­tes gyógymódok kialakulása — gyógylhatások ismertetése és a háziszereink elkészítése — gyógyító növények felis­meréséhez szükséges alapis­meretek — a gyógyító növé­nyék hatóanyagai és a növé- vények gyűjtése — környe­zetünk legfontosabb gyógyító növényeinek ismertetése. A záróelőadás április 3-án; a mérget tartalmazó gyógyító növények gyűjtése és a gyó­gyításban váló alkalmazásuk. Az előadásokat dr. Garaguly Gyula biológus tartja. A tan­folyamra az érdeklődők feb­ruár 12-ig jelentkezhetnek a nyíregyházi művelődési köz­pontban. FOCIFARSANGOT rendez a Vasutas Ifjúsági Szervezet Kisvárdán, az 5. sz. Általá­nos Iskolában február 10-én, szombaton délelőtt 9 órától. ZÖLDÉRT-árak szombaton A ZÖLDÉRT Vállalat — piac­csarnoki — 20-as boltjában ezen a héten tárolt árukból bőséges a választék. A boltvezető közlése szerint az árak csak tájékoztató jellegűek, ugyanis a végleges ár a mindenkori felhozatal és fel­vásárlás függvénye. Mit és meny­nyiért vásárolhatunk. A burgonya kilóját 14 forintért, a karalábét 19-ért, a vöröshagy­mát 14-ért, a fokhagymát 70-ért, a céklát 12-ért, a fekete retket 20-ért, a sárgarépát 14-ért, a zel­lert 38-ért, a gyökeret 32—39-ért, a dughagymát 60-ért kínálják. A savanyúkáposztát 19,50-ért, a kel­káposztát 20-ért adják. A száraz­bab kilója 50—85, a mák 130, hé­jasdió 70, és a dióbél 260 forint. Az alma ára kilónként 20 forint, a citrom 48. A tojás darabja 3,80 —4 forintba kerül. ÁRENGEDMÉNYES VÁSÁR február 12—17-ig az OLIMPIA sportüzletben. Most 20—30%-kal olcsóbban vásárolhat tolldzsekit, farmereket, ADIDAS, NIKE, PUMA CIPŐKET! Bizsuvásár 30% engedménnyel. Csak három napig, most olcsóbban. Nyíregyháza, Széchenyi út 1 , az OMNIA presszó mellett, az udvarban. (41121) Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékheti lottónyerémé- nyek — a nyereményiíleték levonása után — a követke­zők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 3 mil­lió forint. A 4 találatos szel­vényekre egyenként 443 452 forintot, a 3 találatos szelvé­nyekre egyenként 1792 forin­tot, a 2 találatos szelvények­re egyenként 50 forintot fi­zetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) A TELEFONOS LELKI- SEGÉLY-SZOLGALAT szombaton és vasárnap is hívható a 13-097-es és a 13- 804-es telefonszámokon. Mind az utcai, mind az ott­honi telefonon történő hívás ingyenes. DR. BOGNÁR REZSŐ két­szeres Kossuth-díjas, a Deb-: receni Akadémiai Bizottság alapító tagja, aki megyénk tudományos életével is szo­ros kapcsolatban állt, elhunyt. Temetése február 16-án 11 órakor lesz a debreceni köz­temető 2. sz. ravatalozójában. NYOLC NAPON TÚL GYÓGYULÓ súlyos sérülést szenvedett az a tízesztendős gyermek, aki tegnap Nyír­egyházán, az Alma utcában egy álló autóbusz előtt akart átszaladni az úttesten. Egy személygépkocsi éppen akkor kerülte ki az autóbuszt, s a vezetője már nem tudta el­kerülni az ütközést. Az elő­zetes vizsgálatok alapján a gépkocsi vezetője vétlen a balesetben. 10., szombat ELVIRA NAPJA A Nap kél 6 óra 59 perc­kor — nyugszik 16 óra 58 perckor. A Hold kél 17 óra 58 perc­kor —, nyugszik 7 óra 10 perckor. Száz éve született Borisz Paszternák (1890—1960) No- bel-díjas szovjet-orosz köl­tő. regény- és esszéíró. 1990. február 11., vasárnap BERTOLD. MARIETTA NAPJA A Nap kél 6 óra 57 perc­kor —, nyugszik 17 óra 00 perckor. A Hold kél 19 óra 09 perc­kor —, nyugszik 7 óra 27 perckor. Százötven éve született Abafi Lajos (1840—1909) iro­dalomtörténész, könyvki­adó és bibliográfus. Várható időjárás az or­szág területén ma estig: csökken a felhőzet. Eleinte még szórványosan eső. zá­por. északkeleten helyen­ként hózápor is valószínű. Változóan felhős lesz az ég. rövidebb-hosszabb időre csaknem mindenütt kisüt a nap. A gyakran erős észak- nyugati, északi szél a pén­tek esti óráktól mérséklő­dik. A várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet —1. —6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3. 8 fok között alakul. ELMARAD a jazzbalett, a klasszikus balett, a testépítő és a kondicionáló klub február 12-i foglalkozása a kisvárdai műve­lődési központban más rendez­vény miatt. ZARVA TART, technikai okok miatt, vasárnap a nyíregyházi Jósa András Múzeum. Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (43) 11-277. Délutáni és esti hírügyeletes: SZŐKE JUDIT Eseményhírek 17 érától lapzártáig: (43) 15-124. aasflasaa #ggg|-■ - v/s, •- J&TS ■■ f : /j?11*13 mm ■ 111 i 11 iII . ' ■ ' Á x ' 7:; M Kelet­agyarország KÉPEK |-- MMM é£ SSSfö ■ . , ; . V. -i. A' % ' ■ _ ......_........i------x__ — Olvasni tudok a szemedből, Éva! — És mit olvasol ki belőle? — Minden vágyad, hogy elvegyelek felesé­gül! — Analfabéta!

Next

/
Thumbnails
Contents