Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-01 / 27. szám
1990. február 1. Kelet-Magyarország 3 Kerékasztal az áremelésekről Az eltűnt haszon nyomában Ki beszél a nyelvünkön? A januári áremelések soha nem látott mértékben rázták meg társadalmunkat. Az élelmiszeripari vállalatok számára megszűnt az állami dotáció. A feldolgozók és a termelők az eddigi adatok szerint 15 százalékos áremelést hajtottak végre, a kereskedőknél viszont már 30—35 százalékra rúg ez az érték. Elszabadult a pokol? Ilyen szavakkal vetődött fel a kérdés az Agrárkamara megyei elnökségének legutóbbi ülésén. Néhány termékről konkrétan is eszmét cseréltek — tájékoztatta szerkesztőségünket Bacsu József titkár. Közreműködésével hívtuk meg szerkesztőségünkbe három termelő és három felvásárló cég egy-egy képviselőjét. Radványi Károly, a Sza- bolcs-Szatmár Megyei Tejipari Vállalat termelési és kereskedelmi igazgatóhélyette- sét, Hegedűs Bélát, a Szabolcs Húsipari Vállalat területi osztályvezetőjét,. Makrai Lászlót, a SzabolcSrázatmár Megyei G abomiforgalnii és Malomipari V(illatát1 'j igazgatóját, Inántsy Istvánt, a nyíregyházi Ságvári Tsz termelési elnökhelyettesét. Bonka Györgyöt, a rtagykállói Nyírség Tsz elnökét és Hírős Andrást, a Nyíregyházi Állami Tangazdaság igazgatóját. R. K.: Még mindig a Kormány által meghatározott felvásárlási árak érvényesülnek vállalatunknál. Igaz, -hogy a termékeink közül rögzített formában csak a 2,8 százalékos tejre, a többi ár ehhez igazodik, melyek kalkulációját a tröszt -készítette el, és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium hagyta jóvá. Ha valaki azt gondolja, hogy mi az áremeléssel busás haszonhoz jutunk, az bizony téved. Eddig is 3 százalék körüli volt az árbevétellel arányos nyereség, mos1 is ennyi marad. A költségeink az alapanyagon kívül energiában, társadalombiztosításban és sok -minden másban igencsak emelkedtek. H. A.: Hozzá kell szoknunk a szabad árhoz. Most még nem tudjuk jól kezelni. Keresni kell a megoldásokat, amelyek által csökkenthetők a kötlségek. A húsipar monopóliuma a regionális üzemek belépésével már megszűnt. A tejnél azonban ez még nem taipasztál-ható. Nem kedvez a helyzet senkinek. Égbe szökStt árak az ipari termékeknél K-M.: Kákám azon és Be- regdarócon már vannak körzeti jellegű tejipari társulások. Ezeknél magasabb a nyereség és rugalmasabb az ügyintézés. H. A.: A fizetési fegyelem javítása a mai közgazdasági környezetben mindenképpen szükséges lenne. Tangazdaságunk minden hónapban csak 20-a után kap előleget, addig valójában mi hitelezünk. Tavaly egyetlen egyszer fordult elő, hogy 19-én szerettünk volna pénzhez jutni, akkor sem sikerült. Számos más probléma is beárnyékolja kapcsolatunkat. Ilyenek a mintavétel időpontjai, valamint az, hogy a kistermelőkkel közös tejre vonatkozó szankcióik bennünket is sújtanak. A termelőknek az az érdekük, és rá is kényszerülnek, hogy más partner után nézzenek. K-M.: Érdemes alaposabban szemügyre venni azt a költségszerkezetet, amelyből a termékek ára összejön. M.L.: Én még emlékszem arra az időre, amikor az volt a jelszó, hogy egy mázsa búza egy pár csizma ,ezért küzd a kommunista. Hol van ez már... Fél évtizede voltam egy tanácskozáson, aihol az egyik résztvevő szétnyitotta a markát, amelyben három csavar volt. íme, — mondta. Ez egy mázsa búza uraim. És igaza volt. Mindezt azért mondtam el, hogy végre megértsük: az élelmiszerek ára nem attól magas, hogy a termelő drágán adja a búzát, a tejet, vagy a húst. Hanem attól, hogy a felhasznált ipari termékek ára az égbe szökött, az energiáival, a társadalombiztosítással egyetemben. D. Gy.: A vertikális integráció, az eladó és a vevő kapcsolata szorosabb kell hogy legyen. Egyelőre — egy kis túlzással — ki sem alakult meg-felelő képpen. Nekem is az a véleményem, iho-gy körzet esíteni kellene valamennyi olyan nagyvállalatot, amely jelenleg monopolhelyzetben van. Ami pedig az alapanyagárak emelkedését illeti: néhány számmal érzékeltetni tudom, hogy a termelőt legalább úgy sújtja, mint a vásárlót. Növényvédő és gyomirtó szerekért a tavalyi harminccal szemben az idén ötven milliót fizettünk ki. Az energiaárak 30—40 százalékkal emelkednek. Még azt is megkockáztatom, hogy a most év elején megkötött szerződéseiket negyedévtől, félévtől újra kell tárgyalni, mert egyszerűen felbecsülhetetlen az a kár, amit az árrendszer mostani megbolygatása okozott. A termelők lélegzete elakad, amikor -megnézik az új műtrágya-árlistát, amelyen nem ritka a 230 százalékos emelkedés. M. L.: Az alapanyagon kívül, összeszámoltuk, 38 költségelem emelkedik, ami a GMV-nek 150 milliós többletkiadást okoz. K-M.: Igen, már szóba került az energia, a társadalombiztosítás, néhány más tétel. Vizsgáljuk meg azonban, — hogy a gabonaipari termékeknél maradjunk — min lehet spórolni, például a kifli még- sütésénél. A liszt nyilván nem maradhat ki belőle, viszont lehet energiatakarékosabban sütni, és lehet kisebb vállalati apparátust tartani az alacsonyabb társadalombiztosítási költség végett. Kérés a munkás, sok az eltartott M. L.: Való igaz. Nálunk azonban kialakult egy olyan istenverte szokás, ami még ma is sújt bennünket. Az, hogy a szocialista embertípus fejlettebb minden másnál. De ha mégse lenne az... Én nem vagyok antikommuniista, de szidom annak a régi szisztémának a kialakítóját, akinek köszönhetjük azt a bürokratikus túlbiztosítást, amely még ma is annyi ember alkalmazását teszi szükségessé nálunk is. Mert hogy van ez kapitalistáéknál: egy négytagú család egy kisüzemben, és ők mindent megcsinálnak. Nálunk pedig ugyebár vannak a trösztök. De én nem vagyok trösztellenes sem. Ez a szervezet mentette, meg ugyanis néhány megye veszteséges vállalatát. K-M: Vajon érdemes volt-e? De ebbe most ne menjünk bele. I. I.: Ez az áremelés legalábbis a termelői oldalról még kevés is volt. Nekem, mint termelési irányítónak a/ a dolgom, hogy az eszköz és a személyi feltételrendszer rendelkezésre álljon és meg is legyen fizetve. Csak ekkor várható az olyan mennyiségű és minőségű termék, amit elvárnak tőlünk. Fokozatosság kellett volna K-M: Nem abból kelle- ne-e inkább kiindulni, hogy ennyi az ár, amit kaptak a termékemért és ezen belül kell maradni a költségekkel? I. I. Mi nem bányászok vagyunk, hogy a kész terméket a felszínre hozzuk, hanem mi állítjuk elő azt. Éppen ezért, ahogy szakberkekben hívják, input árakkal dolgozunk. Azaz a termelés folyamatába bemenő árak adottak. A baj az, hogy hirtelen lökték rá a nép nyakára ezt az egészet Fokozatosságra kellett volna törekedni. Romlanak a pozícióink a hozzáadott érték kevesebb lesz. H. B. Nekünk a húsipari vállalatnál tavaly átlagosan 45, most 60 forint a felvásárlási átlagár kilónként. Ha egy forinttal emelni óhajtanánk a felvásárlási árat az 2 százalék termelői ár növekedést jelentene. Ez pedig mosteri áremelés megfej elését jelem tené. Sajnos költségeink hasonlóképpen emelkedtek az előttem szóló urak cégeiével Nekünk különösen jelentős tétel a bankhitel. Az élőállatelőállítás ciklikussága miatt. Ráadásul a termékskálánk olyan, hogy nem mi határozzuk meg az összetételt. Kötelező olyasmit is tartani a vásárlók alacsonyabb árutermékekkel való ellátása érdekében, ami nem kifizetődő. És valamennyi árunál tartani kell a minőséget. BármennyiSzarka — Az a hír járja, hogy ti igencsak szerettek lopni. —: Ugyan mi mást csinálhatnánk, ha gyenge a farkunk? Légy — Azt mondják rólatok, hogy szemtelenek vagytok. — Nono. De csak akkor, ha a piacgazdálkodásról van szó. re is hihetetlen, ma már 40 százalék körüli kamattal adják a pénzt. Ilyen körülmények között talán hihető, nekünk épp olyan károkat okoz az áremelés, mint a vásárlóknak. H. A.: Visszatérve még a költségelemzésre. Ma már annyira drága a munkaerő hogy mindenképpen spórolni kell vele. Nálunk 20 százalékkal esett vissza az elmúlt évek során a létszám. K-M: Mégis nagyon sok vállalat nehezen szánja rá magát a felesleges emberek elbocsátására, sőt mindenáron el akarja ismertetni az ő bérüket, valamint az utánuk fizetendő társada- lomblztosítási járulékot a7 árakban. M. L.: Ez a tendencia ma már kevésbé érvényesül. Nem itt van a kutya elásva. D. Gy.: Hanem ott, hogy egy Jaguár nevű silózó 6-5 millió forintba kerül. M. L.: És az a munkás tüntet, aki azt az ekevasat gyártja, ami úgy kopik, mintha fából lenne. Divat most bűnbakot keresni, arra hogy ki lehet, mi lehet az oka az áremelésnek és ki lehet, mi lehet a haszonélvezője. Meg vagyok győződve arról, hogy nemcsak közöttünk kell keresni, hogy ki tehet róla. B. J.: A termelés, a feldolgozás és a fogyasztás fázisait mesterségesen állították szembe, nekem ez a véleményem. A szabadár a termelésnél kellett volna, hogy kezdődjön, a kormányzat viszont fordítva fogott hozzá. Ez itt a baj. Amennyiben hagyta volna, hogy a természetes „állomásokon” keresztül — tehát termelés, feldolgozás, értékesítés — haladjon végig az árrendezés, és össz- nangban más népgazdasági ágak tevékenységével, munkájával szállított áruik megfelelő értéken való elismertetésével, akkor kisebb lett volna a kavarodás. K-M: Köszönjük a beszélgetést. Ésik Sándor Hiéna — Ti szerettek kacagni — mondjáik. — Ez afféle megtévesztés, legfeljebb a kacagó gerlével akarunk választási szövetségre lépni. Kutya — Hiába ugatok, senki sem hallgat rám. — Ügy látszik, nem vagy nagykutya. Pesti M. Gábor T essenek már megmondani, kire kell szavazni, melyik pártra?! — kérdezte tegnap B. néni. Merthogy eddig már hat párt kereste meg, de ő nem tudja, kinek kell átadni az ajánlócédulát, és ő az illetékesekhez szeretné eljuttatni. Azt sem érti, ha most megnevez egy személyt, vagy pártot, minek kell a választást is megrendezni ? S egyáltalán, miért van annyi párt, miért nem rendelkezik a kormány, hogy csak négy-öt legyen, akkor tisztábban láthatnánk. Ilyen és hasonló kérdéseket is kapnak szerkesztőségünk munkatársai. Ez is jellemzi a politikai helyzetet, nemcsak az etikai kódexekben és a szándék - nyilatkozatok világában csukott szemmel is jól tájékozódók jelenléte. Elég sok azoknak az olvasóinknak a száma, akik tőlünk kérnek tanácsot, mert nem tudnak eligazodni a bonyolulttá vált körülmények között. Igyekszünk századszor is türelmesen és újra elmagyarázni, a gyakorlati teendőket ismertetni. Sokan nem értik, miként B. néni sem, mi a következménye az ajánlócédula átadásának, és ha az megtörtént, mi szükség lesz a választásra? Lepunkban is többször megírtuk már: az ajánlócédula nem a választást, hanem a jelölést szolgálja. A mostani listákon szereplő jelöltek közül viszont hivatalos jelölt csak az lehet, aki ezek közül a cédulák közül legalább 750-et összegyűjtött, és azt a választási irodában bemutatja. Hogy az esetleg több ezer jelöltből kik juthatnak be a Parlamentbe, arról határoz majd a nép március 25-én. Nagy kérdés: melyik szervezettel, párttal, irányzattal tudunk szimpatizálni, kit ajánljunk jelöltnek? Tanácstalan olvasóinknak azt szoktuk mondani, ismerkedjenek meg a különböző pártok választási programjával — melyek lapunkban is folyamatosan olvashatók — és amellett döntsenek, amelyikkel a leginkább közösséget tudnak vállalani, amelyik az ő nyelvükön beszél. Persze lehet, hogy a politikai csatározásokban a szerényebb hang elhalkul és a zajos csinnadrattázó hívja fel magára a figyelmet, és nem biztos; az fog többet adni, aki most többet ígér. Józan értékÁUati interjúk (2) ítélet szükséges, kiszűrni a tiszta szót és szándékot és felismerni a politikai viszketegséget. Tanúsíthatják az eddig nálunk jelentkező olvasóink, igyekszünk eloszlatni a régi beidegződéseket, megcsontosodott szemléletet. Elsősorban is azt, hogy bármi is kötelező volna. Választani, ajánlani nem kell, hanem az csak jog és lehetőség. Leszokunk a kell-ről, elfelejtjük a felszólító módokat, mert elérkezett az idő, amikor a választópolgár szabad aka- rátából dönthet, kíván-e a választásokon való rész- vétel jogával élni. Az ajánlócédulát oda lehet adni, de nem muszáj, és feljelenthető az a személy, aki ahhoz zsarolással akar hozzájutni. Ne féljenek tehát azok a nyugdíjasok, akiket esetleg így kényszerítenének — szó sincs arról, hogy nem kapnának tovább nyugdíjat, ha nem adják át a cédulát. Politikai kultúránk állapotát is jelzi a tájékozatlanság, a bizalmatlanság, vagy a visszatérés szándéka az elmúlt évtizedekben meggyökeresedett módszerekhez. Amikor felteszik a kérdést: miért nem szabályozza a kor mán;.', hogy csak néhány párt működhessen, a pártállam eszméje él tovább, az tapasztalható, nehezen tudunk megszabadulni a belénk ivódott megszokásoktól. Még nem mindenki számára magától értetődő, hogy nem rendelkezhet a kormány, mert a kormány nem felettese a népnek, hanem ügyeinek az intézője. Miközben azt keressük, ki beszél a nyelvünkön, a szabadság és a demokrácia földje felé igyekszünk, örüljünk annak, hogy végre nem a fejünk felett fognak dönteni, hanem a nép maga válaszjta meg vezetőit, képviselőit. Az volna most a kívánatos, ha népünk nem kiábrándultán, passzivitásba süly- lyedve, közömbösen szemlélné az eseményeket, hanem minél többen élnénk politikai, választási jogainkkal. Minél többen adják át a kopogtatóeédulá- kat, és minél többen járulnak maid az urnák elé, annál nagyobb az esélye, hogy nem tévelyegünk valamiféle politikai zsákutcában, hanem valóban a népakart érvényesül. Baraksó Erzsébet A nyíregyházi repülőtér műszaki dolgozóin nem fog múlni a mezőgazdaság ez évi sikere. A teljes géppark készen áll a tavaszi mezőgazdasági munkarepülésekre. A nagyjavításon az AN—2 (Ancsa) típusú mezőgazdasági gép. (B-zs.)
