Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-08 / 6. szám

Egyeztelve a pártokkal íz állami vagyon védelméről A kormány még januárban a parlament elé terjeszti az állami vagyon védelméről, valamint az Állami Vagyon­alapról szóló törvényjavasla­tot. A Minisztertanács a két törvénytervezetet még az egyik decemberi ülésen meg­tárgyalta és elfogadta azzal, hogy azokat a politikai pár­tokkal és érdekképviseleti szervekkel egyeztetni kell. Az egyeztetés során a pártok és az érdekképviseleti szerveze­tek túlnyomó többsége egyet­értett azzal, hogy a két tör­vénytervezetet a parlament januári ülése elé terjesszék, mégpedig sürgősséggel. Több párt, így az MDF és a Ma­gyar Néppárt a nemzeti va­gyon védelme érdekében erő­teljesebb intézkedéseket is javasolt. így szorgalmazták a vállalati vezetők korlátlan anyagi felelősségének beveze­tését, a vállalati tanácsok­ban a dolgozói képviselet erő­sítését A Magyar Szocialista Párt szintén szükségesnek tartja az állami vagyon védelmét, de álláspontja szerint ezt nem lehet felhasználni arra, hogy létrejöjjön a tulajdon „állam- talanítási” politikájának in­tézményrendszere. A Magyar Liberális Nép­párt — más pártok egyetérté­sével — javasolta, hogy ál­lítsák vissza a munkástaná­csokat. A kormány ezzel a javaslattal egyetértett, ezek a szervezetek ugyanis alkalma­sak lehetnek arra, hogy az állami vagyon értékesítésénél fokozottan érvényesítsék a munkások érdekeit. XI.VII. évfolyam, 6. szám ARA: 4.S» FORINT 1990. január 8., hétfő Ellenőrzés a megyében Áremelés előtti roham Szombaton délben még árultak húst Az ellátás alakulását meg­próbáltuk szombaton is fi­gyelemmel kísérni, amikoris a húsipari vállalatnál, az ár- és piacfelügyelőségnél, vala­mint egy tiszavasvári, egy vá- sárosnaményi és egy nyíregy­házi ABC-nél érdeklődtünk. Szombat, 11 óra 20 perc. — Csak ennyi, 500 kilo­gramm hús van — mutat a hűtőraktár kiadócsigája fe­lé Mikulás Tamás, a Szabolcs Húsipari Vállalat osztályve­zetője. A szerkezeten félser­tések lógnak. — Azokat a vasárnap is nyitva tartó nyír­egyházi piaccsarnoki üzletnek tartalékoltuk, hogy ha valaki szombaton végképp nem tu­dott húst venni, ott vasárnap vásárolhasson. Szombaton fél 12-ig a vál­lalattól 5200 kiló sertéshúst szállítottak ki, de az igények azt jóval meghaladták; még 2—3 ezer kiló simán elkelt volna. Lehetőség szerint a vidéki üzleteket is igyekeztek ellát­ni. Például szombaton a ti­szavasvári, a baktalórántházi, a balkányi, a nyírbátori és a nagykállói áfész szállított el húst. Ekkora felvásárlási lá­zat mint most, régen nem ta­pasztaltak, igaz ilyen mérté­kű áremelést sem. A megyei tanácson az ár- és piacfelügyelőség is ügye­letet tartott. Palincsár Já­nosáé megyei tanácsoshoz főként árképzési felvilágosí­tásért fordultak. — Az átárazással nem volt gond — közli Palincsárné —, ugyanis a szállítók az illeté­keseknek megküldték árjegy­zéküket. — Az ár- és piac- felügyelet munkatársai a me­gye egész területén ellenőr­zést tartottak, illetve segítet­ték az átárazást. Ügyeltek A hét végén valamennyi autós megtudta, hogy Január 8­tól literenként 3,50 forinttal felemelik a benzin árát. En­nek hatására vasárnap sokan igyekeztek a még „olcsóbb” üzemanyagból vásárolni. így például a nyíregyházi Pazonyi úti AFOR-kút — mely felvételünkön látható — a szokásos napi forgalmának a dupláját bonyolította le. (H. P.) rá: a január 8-ára meghirde­tett árváltozást valamelyik üzlet nehogy hamarabb érvé­nyesítse. Pénteken este és szomba­ton a húsipari vállalat az ál­latokat már a magasabb áron vásárolta fel. De mivel az új fogyasztók árak csak január 8-tól érvényesek, ezért a hús­iparnak költségtöbblete ke­letkezett, melynek fedezésé­ből a Zöldért, az élelmiszer­kiskereskedelmi, és a Kelet- Szövker. Vállalat, valamint a tiszavasvári, a nyírbátori, a baktalórántházi és a baíká- nyi áfész vállalt át. Ezek után az ellátásról és a kilátásokról telefonon ér­deklődtünk. — A hús déli egy órakor fogyott el — tájékoztatott Mezei Sándor, a tiszavasvári Kossuth utcai ABC Vezetője — Csaknem záróráig lehetett kapni, mert a húsipari válla­lattól pótszállítmány érkezett. A felvásárlási láz itt csak szerdától volt érezhető. A nemzet érdeke: A demokratikus erők sikereket érlenek el Az MSZP eddigi tevékenységét, az elmúlt év októberében tartott kongresszusa óta megtett útját értékelte szombaton Budapesten a Magyar Szocialista Párt Országos Választ­mánya a párt országos központjában. A jelenleg 111 tagú testület zárt ajtók mögött tanácskozott. A bevezető referátumot Nyers Rezső, az MSZP és az Országos Választmány elnö­ke tartotta, a választás stra­tégiai alapkérdéseit Pozsgay Imre, a párt elnökségének tagja terjesztette elő. aki egyben a párt választási te­vékenységét koordináló gré­mium vezetője is. A választmány megállapít­hatta. hogy az októberi kong­resszus óta a belpolitikai fo­lyamatok kedvező irányt vet­tek, békésen ment végbe a Magyar Köztársaság megala­pítása. s a sarkalatos törvé­nyek megalkotása. A párt új­jáalakítását bizonytalanság jellemezte, helyenként válsá­gos belső állapotok közepette kezdődött a szervezés, ezen azonban sikerült változtatni. A testület véleménye szerint a Közép-Kelet-Európában végbement változások új helyzetet teremtettek az or­szág és az MSZP számára is. Nyers Rezső kifejezte meg­győződését, hogy a párt meg­erősödhet. de máris a ma­gyar demokrácia jelentős té­nyezője. Pozsgay Imre véleménye szerint lármás, és nem min­dig objektívnak nevezhető választási kampány kezdőd­het. A nemzet érdeke azon­ban azt kívánja, hogy a de­mokratikus erők sikereket ér­jenek el. Ennek eredménye­ként döntésre képes — a tör­vényhozás által meghatáro­zott —, erős kormánya le­gyen az országnak. Az MSZP e politikai érdekből és meg­fontolásból kiindulva jelent­kezik a választási kampány­ban. mert hiszi és vallja: je­lentős választási eredményei nélkül nincs semmi esélye az országnak a demokratikus fejlődésre. Hangoztatta azt is. hogy egy újabb hatalmi centrum kialakulását el kell kerülni, a hatalmi monopóliu­moknak egyszer s minden­korra véget kell vetni az or­szágban. Nyers Rezső a személyét érintő kérdésekre válaszolva elmondta: nyugdíjba ment, hogy a párt kiadásait ezáltal is csökkentsék, elnöki tiszt­ségét, munkálkodását azon­ban ez nem érinti. Havonta csupán jelképes díjazásban részesül. ugyanis sokan vágtak disznót. — Legközelebb kedden ér­kezik hús, de hétfőn nem is lesz rá igény. Negyven-ötven százalékos keresletcsökken­tésre számítok, s így hetente körülbelül 5—6 mázsa fog el­kelni. A hullámvölgy talán 3 hónapig tart. Szombat, 13 óra 17 perc. A vonal túlsó végén Végh Fe­renc, a vásárosngményi Rá­kóczi utcai ABC vezetője. — A hús félórája fogyott el — mondta. — A nyitva­tartási időt meghosszabbítot­tuk. Volt 7 mázsa sertés- és 1,5 mázsa marhahús. Féltar­tós tej és kenyér van bőven. Hatalmas roham volt, mert a naményi ABC-k közül szom­baton csak a miénk tartott nyitva. Friss húst szerdán kapunk, ilyen a megszokott menetrend. Egy mázsányit kértem, fele annyit mint ko­rábban. Ha sikerül, a var- sánygyürei húsüzemtől kedd­re rendelek egy szállítmányt. Az emberek mindenféle áru­ból rengeteget vettek. Az ét­olaj, a rizs és a cukor hiány­cikk. Nyíregyháza, Kígyó utcai ABC, Kovács Sándor üzletve­zető-helyettes: — A hús már szombaton fél 9-kor elfogyott — említi. — Töltelékáru van. Hétfőre minimális mennyiséget, 50— 60 kiló sertéshúst kértünk, ami a szokásos napi rende­lésnek a negyede. Szerintem a keresletvisszaesés húsvétig tart. A felvásárlási láz de­cember elején kezdődött. Liszt, cukor van, étolaj és piros arany nincs. Cs. Gy. Magánerőből épített lakások sorakoznak egymás mellett a kisvárdai Dobi István utcában. (E. E. felv.) I Minisztertanács közleménye Kizpetli ár- és szociálpolitikai intézkedések A Minisztertanács az Or­szággyűlés által jóváhagyott 1990. évi gazdaságpolitikai program és állami költségve­tés alapján a következő fo­gyasztói ár- és szociálpoliti­kai intézkedésekről döntött. 1990. első hónapjaiban a lakosság által vásárolt szá­mos fontos terméket és szol­gáltatást érintő áremelésre kerül sor. Az áremelések a ráfordítások növekedésével, a termelői és fogyasztói ár­támogatások csökkentésével, az adózási feltételek változá­saival vannak összefüggés­ben. Az élelmiszerárak a mező- gazdasági támogatások jelen­tős csökkentése, valamint az egyéb szabályozó- és költ­ségváltozások következtében január 8-án, illetve egyes terméknél azt követően szá­mottevő mértékben emelked­nek. Ez időponttól az élelmi­szerek körében csak a 2,8 százalékos zsírtartalmú pasz­tőrözött tej, a fehér kenyér, a kifli és a zsemle marad ha­tósági árformában, ezért ezek kivételével a tájékoztatás a termelők által ajánlott árak­ra épül, és így egyes keres­kedelmi egységeknél eltérő árakkal is találkozhat a vá­sárlő. A húsipari termékek árai átlagosan mintegy 32 száza­lékkal emelkednek. A malomipari termékek közül a liszt ára 22 százalék­kal, a rizsé 16 százalékkal emelkedik. A sütőipari ter­mékek árai várhatóan mint­egy 26 százalékkal növeked­nek. Az élvezeti cikkek közül a fogyasztási adó emelése és a termelői ráfordítások növe­kedése miatt a cigaretta, a sör és az égetett szeszes ita­lok kb. 20—22 százalékos drá­gulásával kell számolni a ter­melő vállalatok árközléseí alapján. A rubelviszonylatból, beho­zott személygépkocsi árak döntően az adó emelése és kisebb részben az importárak növekedése miatt január 8- án átlagosan mintegy 25 szá­zalékkal emelkednek. így például a Lada 1300 S típu­sú új ára 255 ezer forint, a Lada Samara (3 ajtós) ára 285 ezer, a Trabant Limousin 102 ezer, a Wartburg 1,3 Li­mousin 253 ezer, a Dacia 1300 TX Limousin 217 ezer forint lesz. A lakosság részére nyújtott közüzemi ivóvíz- és csatorna­szolgáltatás díjai január 8-tól átlagosan 336 százalékkal emelkednek. Ezen belül az ivóvíznél a díjemelés átlagos mértéke 310 százalék, a csa­tornaszolgáltatásoké 437 szá­zalék. A vízdíjemelés nemcsak a saját tulajdonú lakásokra, hanem a bérlakásokra is vo­natkozik. Azokban a bérle­ményekben, amelyekben a vízfogyasztás mérhető, ott a fizetendő díj az igénybe vett szolgáltatáshoz igazodik. Ha a vízfogyasztás lakásonként nem mérhető, 1090-ben a díjfizetés a bérlemények komfortfokozatának és szo­baszámának függvényében differenciált normatívák alapján történik. Az új díja­kat február 1-jétől kell meg­fizetni, erről a területileg il­letékes ingatlankezelő válla­latok Írásban tájékoztatják a bérlőket. A lakbérek február l-jét$l átlagosan 35 százalékkal emelkednek. A komfort nél­küli és a félkomfortos álla­mi bérlakások dijai változat­lanok maradnak. A komfor­tos állami lakások lakbére négyzetméterenként 12 fo­rintról 15 forintra, az össz­komfortosoké 15 forintról 22 forintra emelkedik. Február 1-jétől a helyi közlekedési tarifák átlagosan 45 százalékkal nőnek, a tari­faemelés Budapesten 55 szá­zalékos, egyes vidéki váro­sokban 43 százalékos, a Vo­lán helyi közlekedésnél 27 százalékos lesz. A 70 éven fe­lüliek ingyenes utazási lehe­tősége továbbra is fennma­rad. A tanuló- és nyugdíjas­bérletek változatlanul a tel­jes árú bérlet egynegyedébe kerülnek majd. A vasúti és a közúti sze­mélyszállítási díjak szintén február 1-jétől átlagosan 20 százalékkal emelkednek, A munkába járásnál, valamint a tanulók iskolába járásánál a szociálpolitikai kedvezmé­nyek mértékei változatlanok maradnak. A tanintézetek ál­tal igénybe vett különjárati autóbuszok trifái ugyancsak február 1-jétől 15 százalék­kal emelkednek. (Folytatás a 4. oldalon) Kevesebb hely kell Pártházból irodaház A Magyar Szocialista Párt megyénkben működő szerve­zetei döntöttek arról, mely ingatlanokat tartják meg sa­ját kezelésükben. Amelyekre a továbbiakban nem tartanak igényt, átadták, illetve átad­ják a helyi tanácsoknak. Ügy határoztak például, hogy az MSZP megyei koordinációs irodája működéséhez elegen­dő a nyíregyházi Szarvas ut­cai székház 3. emeleti néhány irodája. A nyíregyházi szer­vezet központja — amint az archiválást elvégzik — a Kun Béla utcai volt körzeti párt­ház helyiségeiben tevékeny­kedik. A Nyíregyházi Városi Tanács a nagy értékű épüle­tet irodaházként hasznosít­ja, a hozzá tartozó konyhával együtt. A Belvárosi Autószer­viznek is az önkormányzat lesz az új gazdája. Hasonló a sorsa a volt Sóstói úti ven­dégháznak. 1989. december 31-től az egykori oktatási igazgatósá­gon az Egészségügyi Főiskola tagozata kapott helyet. A vi­déki városi, községi, nagy­községi pártházak jövője el­térő. Van, ahol az MSZP egy­két helyicéget tartott meg, van, ahonnan az ingatlan más jellegű hasznosítása mi­att elköltöztek szerényebb körülmények közé.

Next

/
Thumbnails
Contents