Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
1990. január 6. Kelet-Magyarország 15 KENÉZ SÁNDORNAK, a megyei tanács közgazdasági főosztálya tanácsosának az államigazgatás területén végzett közel harmincéves munkája elismeréseként a megyei tanács elnöke a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetést adományozta, amelyet a napokban vehetett át. FÉNYESLITKÉN ÁLLAM- POLGÁRI KEZDEMÉNYEZÉSSEL gyűjtöttek élelmiszert a bajba jutott Romániának a két ünnep között, öt község, Dögé, Fényeslitke, Komoró, Tuzsér és Szabolcs- veresmart lakóinak adományait három IFÁ-val és egy ARO-val szállították a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészképző Egyetemre. Az ott készült szándéknyilatkozat biztosítja a küldemény felhasználásának korrektségét. Az egyetemen tanuló magyar hallgatók és tanárok köszönetü- ket küldik az önzetlen támogatásért a falvak lakóinak. Az adományokat szállító gépkocsikat Balogh János magánfuvarozó (Komoró), Hegedűs Ferenc vállalkozó, F. Márta Tibor gékocsive- zető és Varga György (Fényeslitke) vezette. FOGADÓNAP. Ungvári Sándor, ezredes, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok január 10-én 9—11.30-ig fogadónapot tart hivatali helyiségében. A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM mátészalkai szervezete köszönetét mond a Mátészalka lakosságának, valamint a Városi Tanács V. B. Kórház vezetőségének és a rohodi AGROFRUCT üzemegység vezetőjének, akik az Erdélybe irányuló segélyszállítmányok gyűjtését adományukkal támogatták. VÁSÁROK ÉS VÁSÁROZOK Szatmár megyében a 18. század végén címmel lesz TIT szabadegyetemi előadás január 8-án, hétfőn 17 órától Nyíregyházán a Jósa András Múzeum második emeleti előadótermében. Az előadásra minden érdeklődőt várnak. A HÉTFŐI HÜSÁREME- LÉSRE és a nagy felvásárlásra való tekintettel vasárnap, január 7-én is vásárolhatunk tőkehúst Nyíregyházán a Piaccsarnok 4. számú húsboltjában. — kaptuk a hírt Mikulás Tamástól, a Húsipari Vállalat kereskedelmi osztályvezetőjétől. Reggel héttől körülbelül 11-ig lesz nyitva az üzlet. Kisiparosok ügyeleté Vigh István üvegező, Nyíregyháza, Szőlő u. 5., Szabó András lakatos, Vasvári Pál u. 5., Kertész Zoltán autószerelő, Csipke u. 10., Hudák György háztartási gépszerelő, Arany János u. 3. 2/1., Sánta Sándor víz- és gázszerelő. Krúdy Gv. u. 34 a. A BEREGI NÉPFŐISKOLA keretében megalakult a Beregi Ellenzéki Kör. A klubszerűén működő szervezet elsődleges célja: lehetőséget nyújtani a pártokba belépni nem szándékozó állampolgárok számára a politikai, közéleti tevékenységhez. Koordinálni kívánja továbbá az ellenzéki pártok választási kampányát is. (Levélcím: Vásárosnamény, PL: 2.) KI TUD TÖBB Lenin-ké- pet gyűjteni címmel országos pályázatot hirdet a FIDESZ Nyíregyházi Csoportja. Céljuk: megszabadítani az iskolákat, tanácsokat, laktanyákat, középületeket a bukott rendszer ideológiai jelképeitől, rituális tárgyaitól. Lenin, Marx, Szamuely és más híres-hir- hedt személyiségek képeit, rekvizitumait, vörös csillagokat, kitüntetéseket és egyéb tárgyakat várnak. A legeredményesebb közösségeket és egyéneket a sajtóban értékelik, az összegyűlt tárgyakat pedig ünnepélyesen átadják a Munkásmozgalmi Múzeumnak, illetve utódjának. Beküldési határidő: március 10. Bővebb információval a Nyíregyházi FIDESZ Irodában szolgálnak (Tanácsköztársaság tér 9. III 306., telefon: 15-258). (A szerk. megjegyzése: az akció nyilván célza- tos politikai indítékú, hiszen az említett személyiségek történelmi megítélése nem egyforma. Bár helyet adtunk a hírnek, de a magunk részéről nem ilyen módon látjuk a történelmi események átértékelésének végrehajtását.) A nyíregyházi Hupikék törpikék faluja, háttérben a Mélák óriás házal. (H. P. felv.) Adomány Csíkszeredának Telefondoktor „Kóros havivérzés” címmel előadás hangzik el a Telefondoktortól január 8 és 12-e között — naponta — hétfő reggel fél nyolctól péntek este 7 óráig. A hívószám: 13- 555. E témáról ezúttal is hasznos tanácsokat kaphatnak az érdeklődők. Csíkszeredára ma hajnalban indul segélyszállítmány Tiszavasváriból, amely a város és térségének adományát szállítja a román lakosságnak. A 19 fős küldöttség 70 mázsa lisztet, 50 mázsa babot, 10 mázsa étkezési borsót, 10 mázsa kristálycukrot, Várospolitikai estét tart Nyíregyházán a Magyar Szocialista Párt január 9-én, kedden este hattól. A város közéletéről, a közéletiség történetéről, az értelmiség A szabolcs-szatmAr-be- REG MEGYEI Gyógyszertári Központ értesíti a psoriasisban szenvedő betegeket, hogy PSO- RICUR-olaj az alábbi gyógyszer- tárakban már kapható: Nyíregyháza, Szabadság tér 1. (éijel- nappalos) ; Mátészalka, Mosolygó Antal tér 7.; Kisvárda mindkét gyógyszertár: Nyírbátor. Édesanyák útja 3. 200 ezer forint értékű tej- és hústerméket, valamint 100 ezer forint értékű gyermektápszert, bébiételt, mosószert visz. A konvoj rakománya könyveket és ruhaneműt is tartalmaz. A küldöttség várhatóan hétfőn éjszaka érkezik vissza. szerepéről az eszmecserét Margócsy József, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola nyugalmazott főigazgatója vezeti. Ez a program egyébként a március végéig tartó sorozat része, amelyben szó lesz még a megyeszékhely közlekedéséről, az adózásról, kereskedelemről és gazdaságpolitikáról. Az előadásokat és a vitákat az MSZP Kun Béla utcai házában tartják. ZÖLDÉRT-árak A ZÖLDÉRT VáUalat — Piaccsarnoki 20-as boltjában ezen a héten is bőséges a választék. A boltvezető közlése szerint az árak csak tájékoztató jellegűek, ugyanis a végleges ár a mindenkori felhozatal és felvásárlás függvénye. Mit és mennyiért vásárolhatunk? A burgonya kilóját 10 forintért, a karalábét 10-ért, a gyökeret 22-ért, a répát 11-ért, a vöröshagymát 12-ért, a fokhagymát 70-ért, a céklát 10-ért, a feketeretket 10-ért, a vöröskáposztát 10-ért, a kelkáposztát 14-ért, a savanyúkáposztát 17-ért kínálják. Primőrből kevés a felhozatal, csak paradicsom 120 forintért, és hegyes erős paprika darabja 17 forintért vásárolható. A szárazbab 50—75, a mák kilója 130 forint. Az alma ára kilónként 10—15 forint, a citrom 48, a kubai narancs 30, a narancs 60, a mandarin 70 és a grapefruit 35 forint. A tojás darabja 3,30 forintba kerül. Lesz-e még Sky-mozi? Nyíregyházán a kábelhálózatra kapcsolt lakásokban a két ünnep között örömmel tapasztalták a tévénézők, hogy a francia adás helyén a Sky mozicsatornája fogható, ráadásul a legújabb filmekkel, amelyek a mi mozijainkban bizonyára csak évek múltán láthatók. A mozicsatorna azonban volt — nincs. Hová lett? — Ez a Nyír-Kábel Kft. karácsonyi ajándéka volt — kaptuk a választ Mandula Tamás ügyvezető igazgatótól. — Az engedélyezési oldala ugyanis még nem tisztázott a Sky-mozinak. Amint a feltételek biztosítottak lesznek a vételre, visszatérünk rá. (csk) Ár- és piacfelügyeleti tájékoztató Ma, január 6-án 12 óráig hívhatják az érdeklődők a megyei tanácson az ár- és piacfeiügyeletet a (42)-10- 705-ös telefonszámon. Az ügyfelek a hétfőtől esedékes árakról és a kereskedelmi ellátásról kaphatnák tájékoztatást. Lottótájékoztató 5 találatos szelvény nem volt, a 4-esekre egyenként 255 859 forintot, a 3-asokra egyenként 1309, a 2-esekre egyenként 41 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt jutalom összege 2 millió forint. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése folyamatban van. A nyereményösszegek változhatnak. ZÖLDÉRT: OLCSÓBBAN Jó hír a vásárlóknak A fehérgyarmati 1. sz. általános iskola kiállítást rendezett, amelyen bemutatták a diákok által készített térítőkét, faliképeket, szoknyákat. A kis képzőművészek seregszemléje kedvcsináló a város többi fiataljának is. Kétszerkettő „A huszadik század utolsó évtizedének első híradója” — mondja a műsorvezető kedden este a tévében. Ügy látszik, kár a szóért. A történészek és más szakavatottak — továbbá a laikusok, akik azért veszik a fáradságot, és a kétszerkettő ismeretében utánaszámolnak — hiába magyarázzák el újból és újból, hogy kérem nulladik év nincs! Következésképpen ennek az évtizednek (tessék kiszámolni!) 1981 volt az első és 1990 lesz az utolsó éve. Vagyis a huszadik század utolsó évtizede 1991-gyel kezdődik. Dehát minden hiába. Előre látom, 2000. január elsején micsoda pezsgődurrogás köszönti majd az új évezredet... Pedig akkor még egy kerek esztendeig tart majd ez az áldott-átkozott huszadik (sokak szerint büntető-) század... (gm) Várospolitikai est Hajmeresztő csemegék Alighanem az egész világon csak Mexikóvárosban vannak olyan éttermek, ahol a vendég legfeljebb akkor hívja méltatlankodva a pincért, ha nem talál legyet a levesében. Ez persze tréfás túlzás, de az igaz, hogy ezekben az éttermekben az európaiak számára hajmeresztő csemegék szerepelnek az étlapon a Kolumbusz előtti idők mexikói konyhájából. Az egyik ilyen étteremben apró hernyóktól, ropogósra sütött szöcskéktől, hangyatojástól és valamiféle fekete bogaraktól roskad az asztal. És ezek csak az előételek. Leopoldo Ortega, az egyik tulajdonostárs főételnek iguánát (sárkánygyíkot), tatut (örvösállatot) és csörgőkígyót ajánl. Az escamoles úgy néz ki, mint a rizs, de nem az: hangyatojás. Mexikói kaviárnak is szokták nevezni. Már csak azért is különlegesség, mert a hangyatojás- szedés nehéz és veszélyes munka. Az escamőlgyűjtö embernek teljesen meztelenül kett dolgoznia az óriási hangyavárban, közben a társa szünet nélkül söpri le róla egy ággal a hangyákat. A közlekedési és a postai szolgáltatások árváltozásai A Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium és az Országos Árhivatal tájékoztatást adott pénteken a vasúti és közúti árutovábbítás, valamint postai szolgáltatásokat érintő 1990. január 8-ai hatósági árváltozásokról. A vasúti árufuvarozási díjak átlagosan 30 százalékkal, a Volán országos hálózatában a darabáru fuvarozás díjai átlagosan 15 százalékkal emelkednek. A vasúti árufuvarozásban a belföldi áruküldemények fuvardíja 30 százalékkal, az árfuvarozáshoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díjai 30—50 százalékkal emelkednek. Nem emelkedik a fuvaroztatók által a vasúti kocsik késedelmes kirakodásáért fizetendő kocsiálláspénz. A lakosság által igénybe vett expresszá’ a fuvarozás díja átlagosan 30 százalékkal emelkedik. A szabad árformába tartozó vasúti export-import fuvarozás díjai átlagosan 32 százalékkal emelkednek, a kocsiálláspénz itt is változatlan. Lapunk csütörtöki számában adtuk a „tippet” a kereskedelemnek; hogyan járhatnának a vásárlók kedvébe, ha az árakkal „alámennének” a hivatalos árfolyamnak. Örömmel vettük tehát a .’öleiért vállalati vezetőségének pénteki döntését, mely szerint néhány keresett terméket olcsóbban adnak, az árrés terhére. Ez a vállalatnak mai árakon kb. 8—10 milliós kiesést jelent, de amennyiben lehetőség van rá, szeretnék az alábbi cikkeket egész évben így forgalmazni. Termék régi ajánlott Zöldért ár új ár ár tej 1 1 12,90 18,20 17,— fehér kenyér 1 kg 12,— 14,80 14,— sertés párizsi 100,— 130,— 125,kenyérszalonna 46,— 60,— 55,— sertésfej 16,— 22,— 18,— sertésláb 12,— 15,— 12,— I KeletMagyarország KEPEK 6., szombat BOLDIZSÁR NAPJA A Nap kél 7 óra 32 perckor —, nyugszik 16 óra 01 perckor. A Hold kél 11 óra 39 perckor —, nyugszik 2 óra II perckor. Nyolcvan éve született 9 Verőce vármegyei SuhopcH- je községben és Kecskeméten halt meg Mészöly Gyula (1910—1974) Kossuth-dijas akadémikus, kertészeti növénynemesítő.. 1990. január 7., vasárnap ATTILA NAPJA A Nap kél 7 óra 31 perckor —. nyugszik 16 óra 09 perckor. A Hold kél 12 óra 14 perckor —, nyugszik 3 óra 41 perckor. Negyvenöt évvel ezelőtt ezen a napon tartotta az 1939-ben megalakult Nemzett Parasztpárt a felszabadulás utáni újjáalakuló ülését Debrecenben, ahol a párt elnökévé Veres Pétert, főtitkárává Erdei Ferencet választották. Várható időjárás ma estig: napközben is folytatódik a változóan felhős idő, számottevő csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél többnyire mérsékelt marad, csupán a Kisalföldön erősödik meg időnként. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és mínusz 8 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet fagypont közelében várható. TELEFONOS LELKISE- GÉLY-SZOLGÁLAT január 13—14-én, szombaton és vasárnap is hívható 18—2,2 óráig a 13-097, és a 13-804-es telefonszámon. A hívások ingyenesek. — Ez aztán szemtelenség — mondja a vendég a vendéglőben —, hiszen ez nem babkávé. — Azt mondja a kedves vendég, hogy ez nem ; babkávé? — kérdezi a pincér. — Akkor mitől i olyan izgatott már egyetlen korty után? Olyasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kér ,ések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Délutáni és esti hírügyeletes: CSERVENYÁK KATALIN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: