Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
8 || KeletIragyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE K. 1990 . január 6. Szombati galéria Ratkó József: Mégiscsak ök Mégiscsak ők tartják a földet, drága halottaink. Csont törik, izom kékül, foszlik rajtuk a hús, az ing. Szép szemük behorpad, pedig vannak már annyian, mint az égen a csillag, annyi szülém, lányom, fiam. Közöttük küszködik, feszül elsöhalott anyám. Tapossuk ágyékát, gerincét, járunk a derekán. Illyés Gyulának Ház épül rájuk; tartanak falat, falut, hazát. S jövőnk ha van, ók cipelik még ezer éven át. Mert mindent elbírnak, hiszen mi vagyunk a teher. Vagyunk mi olyan gyöngék, árvák — minket is vinni kell. Halandó — egyrangú velük csak az lehet, aki oly kemény, legalább magát meg tudja tartani. Pádon (Krutilla József tollrajza) Halláskárosító fejhallgatók Egy New York-i fülorvos és közegészségügyi tanácsos Manhattan utcáin és a fökiluttin szúrópróbaszerűen kiválasztott negyven Walkman-fejhallgatós járókelőt, s megmérte, hogy hangszóróik mekkora hangéi övei szólnak. Kiderült, hogy túlságosan hangosra állították he őket, mert hangerejük 95—122 decibel volt.Tudni való, hogy az Egyesült Államokban 85 decibeles zajszint fölött a munkásoknak fülvédőt kell hordaniuk. Ha a hangerő meghaladja a 90 decibelt, nyolc óra múltán átmeneti halláscsökkenéssel kell számolni. Ha pedig a hangerőt további 10 decibellel fokozzák, két óra múlva tartós halláskárosodás következik be. Egy-egy rockhangversenyen a hangszóró közvetlen közelében 120 decibelt is elérhet a hangorkán — s ez már a fájdalomküszöböt súrolja. Ekkora zaj azonnali károsodást okoz a belső fülben, s olyan érzéksejteket roncsol szét, amelyek többé nem regenerálódnak. Kutatások a megye történetéből Megelevenedik a múlt Emlékkönyv Hársfalvi Péter születésének 60. évfordulójára Nyílt levél Nyíregyházáról Mentőövet zönölc. az Új Tükörnek! „Utöl'sószám” — olvasható a december 31-ével keltezett, de hozzánk csak január 3-án, szerdán érkezett Új Tükör címlapján, jelezvén, hogy a 26. évfolyam 53. számával a képes kulturális hetilap megszűnt. Legalábbis egy időre és ebben a formában. Az előzményekről annyit, hogy — mint az Pusztai Ferenc államtitkárnak az Új Tükör szerkesztőségének címzett levelében olvasható «4 a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat ebben az évben már nem tudja vállalni az ott megjelenő irodalmi, kulturális lapok (így az Új Tükör évi 50 milliós) veszteségét. S mivel a Művelődési Minisztérium sem képes — még átmenetüeg sem - támogatást nyújtani, ezért a tárca „a Lapgazdaságról, így az ezzel járó kötelezettségeiről lemond”. Az államtitkáré mellett olvasható azonban az Új Tükör említett számában egy másik levél is, még pedig a nyíregyházi tanácsé, amelyben Csabai Lászlóné. Baja Ferenc és Fazekas János a város támogatását ajánlja a lap megmentéséhez. Érdeklődésünkre Baja Ferenc elnökhelyettes elmondta: A nyílt levél megfogalmazásakor arra gondoltak, hogy — természetesen csak akkor, ha ehhez a.tanács testületének jóváhagyását is elnyerik — a város lehetőségeihez mérten szívesen hozzájárulnának egy olyan lap fenntartásához, amely vállalná a vidék szellemi életének, értékeinek, kultúrájának, kezdeményezéseinek felmutatását. Egy ilyen orgánum ugyanis nagyon hiányzik a mai magyar sajtó kétségtelenül színes, ám a piac elsekélyesítő hatásától sem mentes palettájáról. Az eddig is színvonalas Új Tükör ily módon meg-újítva szolgálhatná az értelmiség leg-szélesebb rétegeinek tájékozódását. Mindezt annak reményében tenné Nyíregyháza, hogy — más vidékek, városok hasonló jelentőségű eseményeivel egyetemben — például az itteni tavaszi Művészeti Hetek, a sóstói nemzetközi alkotótelep, vagy a karikatúra biennálé is „téma” lesz végre egy országos kulturális lap számára is. Ezenkívül az a szándék is vezérelte a nyílt levél megfogalmazóit — tette hozzá Baja Ferenc —, hogy felhívják a figyelmet egy újfajta gondolkodás- mód meghonosításának szükségességére: arra, hogy ha valahol megszűnik az állami támogatás, az érintettek ne tartsák fel rögtön a kezüket — szervezzék meg saját érdekvédelmüket! Ez utóbbihoz kíván (az egyik) partner lenni Nyíregyháza tanácsa az Új Tükör esetében. S hogy az ügy nem reménytelen, tanúsítja Fekete Sándor főszerkesztő is, aki lapja utolsó számában arról tájékoztatja az olvasótábort, hogy mások is jelentkeztek hasonló elképzelésekkel, továbbá hogy két nap alatt három kiadó is jelentkezett az Új Tükör átvételére. Talán mégsem kell majd végképp „leírnunk" ezt a kulturális hetilapot. (gm) A Bessenyei György Tanárképző Főiskola Történetttudományi Tanszéke tanulmánygyűjteménnyel emlékezik meg négy éve elhunyt vezetőjéről. A kötet felelős szerkesztője a mostani tanszékvezető, dr. Cservenyák László, a szerzői pedig Hársfalvi Péter munkatársai, tanítványai, akik ápolják, folytatják értéket jelentő örökségét. Emléke előtt az ő fő kutatási területe, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyének a múltjával foglalkozó írásaikkal tisztelegnek. Dr. Hársfalvi Péter (1928— 1985), a történettudomány kandidátusa közel két évtizeden át vezette a főiskola történelmi tanszékét. Ez alatt az idő alatt a személyi és anyagi lehetőségektől függően elismert tudományos műhelyt hozott létre a megyében. E kutatócsoport, a tanszék és a maga feladatának elsősorban a megye történetének a kutatását tekintette. Az. általa és irányításával készült munkák nemcsak a szakma által számon tartott alkotások, hanem azoknak az egészséges lokálpatriotizmus és várostudat fejlesztésében, erősítésében is számottevő hatásuk volt. Váci Mihály vallomása Az emlékkönyv szerzői tehát megyénk kiemelkedő tudósáról, tanáráról emlékeznek meg, amikor az ő tevékenysége szellemében készült tanulmányokat kötetbe gyűjtötték. A közzétett 20 dolgozat nemcsak témájában eltérő, hanem — a szerzőktől függően — hangvételük, téma- megközelítésük is nagyon különbözik. Ízelítőül különösebb válogatás vagy rangsort jelentő sorrend nélkül nézzünk bele néhány írásba. Számomra rendkívül impresszív, ahogyan Sallai József a képesítőző Váci Mihály írásában újra felfedezi a megye — korábban sok esetben rossz célokra is felhasznált — költőjét és tanítóját. A képesítő dolgozatból a tanító lép elő, aki a ma értelmiségének legalább annyira megszívlelendő tanácsot ad, mint a világháború idején helyét kereső magyar falusi tanítónak. Vácinak az a vallomása, hogy a magyar tanítónak kell élesztgetni a magyarságban a közösségi érzést, az összefogásra, az összetartozásra késztetni őket. Kifejleszteni minden értéket, előszedni minden szellemi fegyvert, amellyel megvívja élete döntő órájának létéért folyó véres összecsapását... úgy lehetséges, ha segítségül vesszük éppen azokat az értékeinket, amelyek magyarságunk alkotásai, a magyarság kifejezői, és amelyekkel megnyerhetjük az idegeneket.” (I. m. 311) A középkor forrásaiból válogat Németh Péter és igyekszik a megye múltjának egy mozaikdarabját elhelyezni az ország történetében. A megye névadó helysége, Szabolcs késői középkori tulajdonosainak felsorolása — összegyűjtése — feltehetően jól használható majd egy, a korral foglalkozó dolgozathoz. Ezt célozzák feltehetően a dolgozathoz függelékként csatolt genealógiai táblázatok is. Bársony István Termelési adottságok és lehetőségek Szabolcs me1 gyében a XVIII. sz. elején a legismertebb szerzők (Tagányi, Acsády, Weltmann Imre, Varga János) és levéltári források alapján ír részletes áttekintést a gazdálkodási -. iszonyokról. Koroknay Gyula (15 év az újratelepített Nyíregyházán) dolgozata krónikaszerűen mutatja be — alcímekkel is tagolva — az eseménysort ajelölt időben. Olyan levéltári anyagot ismertet meg az olvasóval, amely minden városát szerető lakó számára érdekes. Cselédek, nemesek, választások Cservenyák László Nyíregyháza várossá fejlődésének egyik első, igen fontos mozzanatát a vásártartási jog megszerzését veszi korszakhatárnak a város életében. Jeles kutatók munkái és levéltári források alapján mutatja be a település gazdasági és társadalmi fejlődését. Szakállas Sándor Szabolcs megye XIX. sz. eleji történetébe enged bepillantást, elsősorban levéltári kutatások alapján. Margócsy József a Nyíregyházi örökösföldek című dolgozatában a tőle megszokott pontossággal és igen jó értelmű lokálpatriotizmusából származó részletességgel elemzi témáját. Elsősorban saját levéltári gyűjtésére támaszkodik és egészíti ki a Hársfalvi Péter korábbi feldolgozásaiból ismert megállapításokat. Kriveczky Béla igazi kultúrtörténeti különlegességet ad Kisvárda nyomdaipara és sajtótermékei 1866—1946 között címmel. A vegyesen használt különböző eredetű és forrású segédanyagokat kellemes olvasmánnyá ötvözte. Czövek István bőséges jegyzetanyaggal ellátott áttekintése szerves részét képezhetné egy megyei monográfiának. Szabolcs megye 1861—1871 közötti 10 évének gazdasági, társadalmi és politikai keresztmetszetét gazdag forrásanyaggal teszi hitelessé. Reszler Gábor a Szabolcs megyei gazdasági cselédség helyzetét mutatja be a XIX—XX. század fordulóján. Fő módszere a statisztikai adatok értelmezése. 13 táblázatot közöl a dolgozat függelékeként, de ennek ellenére nem száraz adathalmazzal „szúrja ki az olvasó szemét”, hanem éppen ezen adatok teszik a századelő cselédjeit hús-vér emberekké, segítségül híva ide Veres Péter szociográfiáját is. Itt sem a hatásvadászat a cél, hanem a hitelesség, annak megindoklása, hogy miért volt olyan jelentős a kivándorlás. Szászi Ferenc a Szabolcs megyei kivándorlók megoszlását taglalja nemük, életkoruk és foglalkozásuk szerint (1890—1941). Adatsorai, összehasonlításai nem öncélúak, hiszen segítségükkel Szabolcs megyét elhelyezi Magyarország más területei között, és végül sajnálkozva állapítja meg, hogy Sza- bolcsot munkaerő szempontjából a legértékesebb rétegek hagyták el. Ugyanezeket a vizsgálatokat Cson- ka-Magyarországon is elvégezte, és eredményei ott is hasonlóak. De itt a helyzetet súlyosbítja, hogy nemcsak a szakképzetlen munkaerő hagyja el a megyét — és az országot —, hanem szakmunkásokról — tömegesen — és tanítókról is szólnak a források. Vinnai Győző Választások Szabolcs vármegyében című dolgozata korrektül követi a címben ígérteket. Trianont követő események bemutatása után az 1922-es és 26—27-es választások krónikáját adja. Igen érdekes olvasmány lenne, ha a szerző jobban merne a köznyelv fordulataiból is meríteni, hogy színesítse stílusát. Az eddig ismertetett dolgozatok közvetlenül Szabolcs megyével foglalkoztak. Hasonló igényességgel készültek a szatmári, beregi és egyéb megyei témát feldolgozó tanulmányok. Kávássy Sándor a Nemes községek és elöljáróságok Szatmárban a XVIII. és XIX. sz. fordulóján címmel mutatja be szélesebb körű kutatótevékenységének egy kis szelet- jét. Érdekes, tudományos fejtegetését igen bőségesen adatolja a megyei jegyzőkönyvek alapján. Fazekas Rózsa a szatmári zsidóságot mutatja be az 1848. évi össze írás alapján. Az összeírás adatainak segítségével képet formál a szatmári zsidóságnak nemcsak a számszerű összetételéiül, hanem életkörülményeiről és szokásairól is. T udományos tevékenység Be reg vármegye vú és beregi vásározók XVIII. s- végi történetéhez Takács Pét. és Udvari István közös tanulmány tikban hoznak igen értékes adatukat. Maga a dolgozat egy nagyobb kutatási téma feldolgozásának a része, de így is egész. Gazdaság- és kortörténeti értékével, érdekességével egyaránt megragadja az olvasó figyelmét. Mandrik Iván Kárpátalja dolgozóinak helyzetét és mozgalmait foglalja össze a XIX. sz. második felében. A Kárpátalján élő szerző zömmel ottani forrásanyagot használ figyelmet érdemlő áttekintéséhez, bár szemlélete nem elég korszerű. Barabás László a szatmári svábok legújabbkori történetéből villant fel egy részletet korrekt, alapos tényközléssel. A bemutatás végére hagyott három dolgozat szerzője (Kuknyó János. Gyarmathy Zsigmond Erdész Sándor) a megye mezőgazdasági, művelődés- és településtörténeti kultúrájából mutat be avatottan egy-egy témát (A Szaboles-Szatmár megyei gyümölcstermes/tő körzet kialakulásának áttekintése, A Sza- bolcs-Szatmár Megyei Levéltár a közművelődésért, Felsö-Tisza-vi- déki települések párhuzamos főutcái), s gazdagítja, színesíti a kötet tartalmi választékát. A bemutatáshoz a tanulmányok sokféle csoportosítására nyílt volna mód, de ezt tartottam leghűbbnek a kötethez. Nem titok, hogy az egyes dolgozatok mögött igen alapos tudományos tevékenység van, és nem jelentenek könnyű olvasmányokat mindenkinek. Meg kell mondanom, hogy az olvasmányosság megkér- dójelezhetősége nem minden dolgozatra jellemző és nem is helyi probléma, hiszen ez országos jelenség. így mindazoknak ajánlom a kötetet olvasásra, akik érdeklődnek a megye iránt, esetleg most akarnak megismerkedni vele. Kár, hogy csak ezer példányban készült, mert ha az olvasók megismerik, azonnal elkapkodják. Vásárhelyi András írójegyzet f ; Szentmihályi Szabó Péter: Felzárkózni Európához? vagy fordítva? Ivasom, hallgatom O az új jelszavakat, programokat: zárkózzunk fel Európához. Aztán sokat beszélnek vezetőink az úgynevezett Európa- házról — legalább olyan hévvel, mint korábban a Szovjetunióról vagy a KGST-ről. Én persze zárkóznék is, meg költöznék is, mert az a bizonyos Eu- rópa-ház még akkor is vonzóbb, mint a mostani viskó, ha nem jut benne nekünk összkomfort. Nem is fog jutni, ne áltassuk magunkat. Európa peremvidékére szorultunk, a sokszor lenézett Balkán színvonalára. Balkáni lett gazdaságunk, úthálózatunk, telekommunikációnk, kereskedelmünk, kultúránk, egészségügyünk, hadd ne soroljam. Primitív emberek vezettek minket, erőszakkal — és mi magunk is primitívek lettünk. Hozzájuk hasonultunk, az alacsony homlokú, zsíros nyakú, de megbízható kiskirályokhoz. Politikusokhoz, akik csak a sarcot akarták: orvosokhoz, akik a hálapénzt: szolgáltatókhoz, akik a baksist, hivatalnokokhoz, akik a vesztegetést. Eladósodott, mogorva, egymást harapó, szomorú emberek országa lettünk. A demokrácia is úgy,,ütött be”, hogy egy párt helyett több párt nyújtja mohón kezét támogatásért, s a cenzúra nélküli irodalom is egyelőre csak az üzletet, a silány szenzációt keresi. Hát ilyen szomorú volna a helyzet? Ennyire távol volnánk Európától? Vigasztalnom kell magunkat. Az utóbbi két évben igazán sokat cselekedtünk, még ha közvetlen eredménye jólétünkben nem is látszik. Szinte észrevétlenül lezajlott egy (hála Istennek) vér nélküli forradalom, a magyar történelemben nem először, hiszen 1848 nagy példája ebben is utat mutatott. Most itt állunk, tanácstalanul, kifosztva, használhatatlan eszmékkel és igazságokkal, de szabadabban, mint ahogyan remélni mertük. Mi hát Európa? Mihez kellene felzárkóznunk? Hol van az az Európa-ház, amely szívesen lát egy ilyen „egzotikusán” rendetlen, lepusztult és többszörösen vesztes kis népet? Vagy ha sikerül valamiképp bejutnunk, vajon nem mi leszünk a házmesterek, kukások ebben a gyönyörű házban, nem mi leszünk lenézett vendégmunkások, akiknek nyugati valutában a kinti fizetés fele, negyede is maga a sóvárgott nagy lehetőség? Vagy csodavárón reménykedjünk, hogy Európa zárkózik fel mihozzánk, megcsodál minket, mint valami történelmi kövületet, egy skanzent, ahol lám, valódi emberek élnek, és lám, milyen romantikus, hogy semmi sem működik, de országházuk tán még az angol parlamentnél is nagyobb... Én már annak is örülnék, ha önmagunkhoz felzárkóznánk, mondjuk 1938-hoz, amely a gazdasági statisztikákban mint az „utolsó békeév” szerepel viszonyításként. Ezért nem repes a lelkem a közelgő világkiállítás gondolatára. Vajon mit tudunk mutatni Európának?
