Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-26 / 22. szám
4 Kelet-Magyarország 1990. január 26. Az Országgyűlés harmadik munkanapja (Folytatás az 1. oldalról) kiemelte: a javaslat elfogadásával alanyi joggá válik a vállalkozás. Hat hozzászólás után a törvényjavaslat vitáját ezután felfüggesztették, s az elhangzott észrevételeket véleményezésre a reformügyi bizottság elé bocsátották. Ezután vita bontakozott ki arról, melyek azok a napirendek, amelyeket a mostani ülésszakon még feltétlenül meg kell tárgyalniuk a képviselőknek. Végezetül a Tisztelt Ház úgy döntött: a földtörvény és a családjogi törvény módosítását a mostani ülésszakon tárgyalják meg míg az átalakulási törvény csak februárban kerül napirendre. Következő napirendi pontként a földről szóló 1987. évi I. törvény és a tenmelőszö(Folytatás az 1. oldalról) bank. Ugyanis évek óta hasonló fikciókkal fogadtatják el velünk a költségvetést. — Természetesen én is tudom, mit szól a Világbank. De ehhez az állapothoz mit szól majd? Az viszont úgy tűnik nem is merült fel kérdésként az illetékesekben, hogy a nép mit szól majd, és meddig tűri? Meggyőződésem, a költségvetés elfogadása ellenére is sajnos megtörténik rövid időn belül az összeomlás. És akkor jobb lett volna korábban tiszta vizet önteni a pohárba egy koalíciós kormánynak. — Ma nincs látszata sem a kilábalás első lépéseinek. Nő a költségvetés hiánya, évek óta bizalmat adunk a kormánynak. A hiány rendezésére meg engedélyt, hogy hitelt vegyen fel a Nemzeti Banktól. Minden évben így végződött a költségvetés vitája. Mikor mondjuk már hogy elég? A népet egyre sanyarúbb helyzetbe hozzuk, a gazdaságból kivonjuk a pénzt és bedobjuk a feneketlen zsákba — a költségvetésbe — eredménytelenül. Vagy talán van még mindig olyan előlünk eltitkolt tevékenység, ügylet, ami eszi a pénzt eredménytelenül és a bejelentése ezután következik? Miért várjuk meg míg padlóra kerül az ország? Csak onnan van felemelkedés? Ha ezt csináljuk tovább, elsodor a nép haragja. — Másfél hónappal ezelőtt még 20—25 milliárd költség- vetési hiányt jósoltak. Az előző ülésszakon már 49,3 milliárddal tárgyaltunk. A vetkezetetoről szóló 1967. évi III. törvény egyes rendelkezéseinek módosítására tett törvényjavaslat ikerült a Tisztelt Ház elé. A törvényjavaslatot Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter terjesztette elő. A vitában tizenöten szólaltak fel. Mivel számos képviselő még jelezte felszólalási szándékát, ezért a földtörvény módosítása feletti vitát csütörtökön nem síi ker ült lezár ni. Így az Országgyűlés pénteken ugyanezzel a témával folytatja munkáját. Holnap valószínűleg megszületik a döntés az eddig függőben maradt kérdéseikben, így az állami vagyon védelméről, az Állami Vagyonügynökségről és az egyéni vállalkozásokról szóló törvényjavaslatok ügyében is. most kapott anyag szerint 53 —54 milliárd és még ez sem végleges. És ismét a régi lemez: a kormány kéri az Országgyűlés engedélyét, hogy a hiány pótlására rövid lejáratú hitelt vehessen fel. Csak részben vígasztal az anyag azon része, mely szerint most már így nem tolunk magunk előtt veszteséget a következő évre, mint az korábban ezek szerint gyakorlat volt. Bizalmatlanságára példának hozta fel Técsy László, hogy a megyei képviselőcsoport-ülésre több állami alkalmazott érkezett Budapestről. Megkérdeztem egyikő- jüktől: miből adódik, hogy 2 hét alatt 20—25 milliárdról 49 milliárdra nőtt a költség- vetés hiánya? A válasz: a hitelek egy részét a bevétel rovatban tartották nyilván. Csoda-e ha megjegyezte: ezek szerint olyan emberek is kezelik az ország pénzügyeit; akik nem tudják, hogy a hitel olyan bevétel, amit kamatostól kell visszafizetni. — A gyors kilábalásra nincs illúzióm — mondta végezetül a képviselő. — Mi a lehetőséget elmulasztottuk. Csupán azt remélem, még ez a nemzedék felrázza az országot és kivezeti ebből az állapotból, miközben a falu, a parasztság is elnyeri méltó helyét e hazában. Ehhez hit kell, egymás tisztelete, szeretete, az egész nép összefogása és kemény, magyar emberhez méltó munkája, valamint a népet ismerő, tisztelő, azt szolgálni kész vezetők — fejezte be felszólalását Técsy László. A kamatadó ellen A Magyar Szocialista Párt Megyei Szövetsége — a lakosság és a párttagság körében megnyilvánuló nagyarányú egyetértő véleményeik alapján — a kedvezményes lakáshitelek kamatoztatásáról hozott döntés hatályon kívül helyezésének támogatására aláírásgyűjtési akciót szervez. Mindazok, akik egyetértenek a kezdeményezéssel, kérjük fejezzék azt ki aláírásaikkal a párt helyi szervezeteinél található aláírásgyűjtési íveken, melyeket eljuttatunk az Országgyűléshez. MAGYAR SZOCIALISTA PART SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KOORDINÁCIÓS TANÄCSA A Magyar Optikai Művek Mechanikai és Optikai Rt. Mátészalka pályázatot hirdet vállalatfelügyeleti osztályvezető munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség, legalább ötévi, az iparban szerzett szakmai és vezetői gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat részletes önéletrajzzal, az iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatával 1990. március 15-ig kérjük az alábbi címre megküldeni. Cím: \ • MOM Mechanikai és Optikai Rt. Személyzeti és oktatási o. v. Mátészalka, Felszabadulás u. 5. 4 7 0 0 (227) Kontra világkiállítás Égi rendhagyó előadás beharangozása „A világkiállítás megrendezése ugyanolyan gigantikus — hivalkodó és fölösleges — szocialista nagyberuházás, mint a Kádár- rezsim hasonló gazdasági produkciói” — hangzott el nem olyan régen a FIDESZ sajtótájékoztatóján Kosa Lajos szájából. Ennek a hátteréről tudhat meg bővebbet az érdeklődő a péntek este 19 órától kezdődő előadáson magától a fenti kijelentést megtevő közgazdásztól, a FIDESZ gazdasági szakértőjétől. Ha valahol életbevágó fontosságú a Világkiállítás kérdése, az éppen a mi térségünkben, hiszen a megrendezés esetén ez a terület a fejlesztésekből alig, míg a terhekből jócskán részesedne. Különösen így van ez. akkor, ha a nagyberuházás gazdaságossága igencsak kérdéses. Jelképes Világkiállítást! — ez a FIDESZ véleménye, hiszen a megkötött szerződés miatt viszszalépni már nem lehet, de a kárt — amennyire lehet — csökkenteni kell. A csupán jelképes részvétel oka egyértelmű: sem infrastrukturális háttér, sem saját tőkeforrás és technológia nem áll rendelkezésünkre a rendezvény lebonyolításához, így az csak további hitelfelvételekkel éo az infláció gerjesztésével lenne finanszírozható. A jelen állapot ahhoz hasonlítható. mintha egy végelgyengülésben lévő beteget százméteres síkfutó döntőn akarnák indítani. Az eredmény könnyen megjósolható. . . Találkozzunk tehát 26-án pénteken 19 órától az MVMK Kamaratermében, majd az előadó- kőrút további állomásain, szombaton 15 órától Nyírcsaholyban, végül pedig ugyanaznap 18 órától a Fehérgyarmati Művelődési Házban. Választási előkészületek AZ IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG áltál támogatott KÉPVISELŐJELÖLTEK ' Az első szabad képviselőválasztásokon a SZABISZ szervezetei független jelölteket indítanak. A 7-es számú választókerületben a kisvárdai Demokratikus Ifjúsági Szövetség Szarvadi Antalt, a TUNGSRAM dolgozóját indítja jelöltként. Ebben a választási körzetben a jelöltállításhoz szükséges 750 ajánlási szelvényt megszerezték, de a gyűjtést tovább folytatják. A jelölt választási irodája: Kisvárda, Lenin u. 42. sz. A 9-es számú választókerületben a Mátészalkai Szatmári Ifjúsági Szövetség Szakács Istvánt, a SZIM elnökét indítja. Választási irodája: Mátészalka, Lenin tér 1—3. „Jelöltjeink nem a pártokat, hanem az állampolgárt szolgálják.” AZ AGRÁRSZÖVETSÉG KÉPVISELŐJELÖLTJEI MEGYÉNKBEN Az Agrárszövetség a megye mind a tíz választókerületében indít jelölteket, azonban Nyíregyháza 2, Tiszavasvári, Nyírbátor és Fehérgyarmat körzetében csak a hét végén tudják a jelöltek nevét közölni, kérve a tisztelt választópolgárokat, hogy addig szíveskedjenek maguknál tartani a nekik szánt ajánlási szelvényeiket. A meglévő jelöltek: Nyíregyháza 1: Merza Ödön (Nyírtelek, tsz-főagronómus). Nágykálló és körzete: Gulyás József (Üjfehértó, tak. szöv. elnök). Baktaló- rántháza és körzete: Pál Elemér (Kótaj, tsz-elnök). Kisvárda és körzete: dr. Takács Lajos (Máté- da, tsz-elnök). Vásárosnamény és körzete: Ábrók Imre (Barabás, tsz-elnök). Mátészalka és körzete: dr. Takács Lajos Mátészalka, tangazdaság, vezérigazgató). Fehérgyarmat és körzete: Vargáné Piros Ildikó (Csaholc, Erdőhát Tsz elnöke). A választási iroda címe: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 33. Telefonszám : 10-322. ÚJABB SZOCIALISTA KÉPVISELŐJELÖLT A Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltje lett a 4. sz. (Nágykálló) választókörzetben Erdei Gyula, a Balkány Szabadság Tsz elnöke — mivel a hivatalos jelöléshez szükséges ajánlásokat az állampolgárok a párt helyi szervezeteihez eljuttatták. Sajtótájékoztatót tartott január 24-én szerdán este a HNF székházában a Kereszténydemokrata Néppárt nyíregyházi szervezete. ahol beszámoló hangzott el a párt,megyei helyzetéről, illetve bemutatták a KDNP kép- viselőjelöltj eit. Szilágyi Szabolcs, a párt megyei ügyvezető titkára adott ismertetést arról, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében jelenleg 18 helyi szervezete működik. összesen több mint 650 taggal. Egyúttal bejelentették, hogy a KDNP a megye tíz önálló képviselői körzetéből nyolcban kíván képviselőjelöltet indítani. Eszerint Nyíregyháza 1. számú körzetében Antalóczy Ti- borné nyugdíjas pedagógus, a 2. számú körzetben Tass.y Tamás tisztviselő, a 4-es nagykállói körzetben Kállay Kristóf matematikus (az SZDSZ-szel és a FI- DESZ-szel közösen), az 5. bak- talórántháziban dr. Iván Ernő körzeti orvos, a 6. nyírbátoriban Somos József agrármérnök, a 7. kisvárdaiban Seszták László, a párt országos alelnöke a Kérész ténydemokrata Néppárt képviselőjelöltje. A 3. számú tiszavasvári és a 9. számú mátészalkdi körzet jelöltjeit technikai okok miatt nem nevezték meg, nevük néhány napon belüli közlésére ígéretet tettek. A jelöltek Kállay Kristóf kivételével tagjai a KDNP-nak. Közülük hárman a helyszínen mutatkoztak be képviselői programjukkal. Közreadták: az ajánlócédulákat Nyíregyházán a Krúdy utca 4.. a Körte utca 53.. a Tavasz utca 3. és a Munkácsy tér 2. szám alatt gyűjtik. RDIDBS-termékik Nyírbátorból (Folytatás az 1. oldalról) Jelentősen javullak a munka- feltételek is, s minden dolgozónak jár az üzemi étkeztetés egyre növekvő támogatása, s karácsonyra mindenki 2500 forint jutalmat vihetett haza. A decemberi bérrel összesen egymillió 200 ezer forint célprémiumot is kifizettek. A piaci helyzet gondjai persze a Nyírbátori Ruhaipari Szövetkezetét sem kerülik el. A mind növekvő meny- nyiségben lévő bérmunka eddig szépen hozott a konyhára. A nyugatnémet, svájci, valamint osztrák megrendelők azonban ma már nemcsak a modellt, a szükséges anyagot és kelléket adják, egyre gyakrabban a gyártáselőkészítés bizonyos részeit is magukra vállalják, így a nyírbátoriaknak csak a gyártás és a szállítás marad. A gyakran változó divat, a vevők igényeihez igazodó mind kisebb szériák miatt gyakori az átállás, az ebből eredő termeléskiesés. Másik gond az, hogy az északi országok, valamint az olasz megrendelők nem elsősorban termeltetők, hanem forgalmazók, így ők leginkább a nyírbátoriak által megtervezett s magyar alapanyagból legyártott sportru*házatot keresik. Ez a tény olykor szinte áthidalhatatlan problémák elé állítja a nyírbátoriakat. A megrendelés ugyanis arra szól, hogy a divatos sportruházathoz magyar alapanyagot használjon a szövetkezet, mivel a hazai méteráru egyre kedveltebb nyugaton is. A tőkés partner bizonyára nem is gondol arra, hogy ezzel alaposan feladja a leckét. A hazai anyag beszerzése ugyanis néha körülményesebb és drágább, mint némely nyugatról származó anyagé. A növekvő minőségi és mennyiségi követelményeknek megfelelő gépek és berendezések birtokában felelhet meg a nyírbátori ruhaipari szövetkezet. Az elmúlt évben megvalósított beruházás az Adidas-termékek gyártásához teremtett ideális feltételeket. Az automatizált szabászati berendezés, valamint a vákuumos megoldású terítő- és vágógépek a szabászat korábbi szűk kereszt- metszetét is alaposan javították. A berendezések munkába állításával minőség és mennyiség egyszerre javulhat. A varrodai szalagra vásárolt, speciális gépek hárommillió 700 ezer forintba kerültek, s nemcsak biztonságosak, hanem gazdaságosak is. Mii akar az MSZP Szabob-Szatmár-Beregben? A szocialista párt megyei választási programja FÉLELEM NÉLKÜLI DEMOKRÁCIÁT! Megyénkbe! is biztosítani mindenki jogát és lehetőségét arra, hogy esély- lyel vehessen részit az Öt és közösségét érintő döntések meghozatalában. Se a kisebbségnek, se a többségnek ne kelljer félnie egymástól. Békét, higgadtságot, megértést a társadalmi rendszer átalakításának folyamatában. ÖNÁLLÓSÁGOT! Az egyének és közösségek önrendelkezését, egymást segítő önkormányzatok létrehozását és szövetségét. Valóságos tulajdonnal és valóságos döntési jogokkal rendelkező „kiskirályoktól” mentes, demokratikus közösségeket! TULAJDONREFORMOT! Változatos tulajdonformál kialakítását. Az egyének és közösségek saját létfeltételei! fölötti döntési hatalmát. A szabad vállalkozás és a tulaj donból eredő hozadék elismerését, megyénkben a meglévt tulajdonformák korszerűsítése mellett a magán- és szövet kezeti tulajdon erősítését. SZOCIÁLIS PIACGAZDASÁGOT! Szerves gazdaság fejlődést! A történelmi és földrajzi adottságok figyelembe vételét és kihasználását. A mezőgazdaság megyénkben je lentőségéhez méltó elismertetését, termékeinek jövedelmezi értékesítését, az agrárolló zárását, különleges gazdasági övezetek kialakítását A piacgazdaság és a kisvállalkozás ki bontakozását akadályozó monopóliumok korlátozását. A JOGOK ÉS A LEHETŐSÉGEK EGYENLŐSÉGÉT Az ország eltérő lehetőségekkel bíró területei, települései etnikumai és közösségei, valamint családjai közötti különb ségeket, hátrányokat fel kell számolni. Ehhez törvényadti biztosítékok és az érintettek kezdeményező erőfeszítése szükségesek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és az itt élöl hátrányos helyzetének megszüntetését! ÖSSZKOMFORTOS MEGYÉT AZ ELVÁNDORLÁS HELYETT! Korszerű tárgyi, személyi és szociális infra struktúrát! Lehetővé tenni ezáltal a modern gazdaságho: való felzárkózást és a mindennapi élet minőségének ja vulását. A MŰVELŐDÉS SZABADSÄGÄT! Elismertetni a mű veltséget, a tudást, á humánumot, az erkölcsöt és a vallás mint értéket, mint a válságból való kiút megyei tartalékát Minden erőforrást ennek szolgálatába állítani, hagyománya szellemi értékeinket megőrizni és újrateremteni. A mű veltség hatalmát és a hatalom műveltségét megteremteni. TÁRSADALMI SEGÍTSÉGNYÚJTÁST, LÉTBIZTON SÄGOT! Az önhibájukon kívül szegények és elesettek fel karolását, a tisztességes munkában megfáradt nyugdíjasol megbecsülését, az inflációs hatásoktól való megvédését, i fiatalok életterének növelését! Mindezekhez állami felelős ségyállalást! Veszteségtámogatás helyett szociális jóléti új raelosztást, önálló betegbiztosítást. SZOCIALISTA PARTOT! A megyében dolgozó embe reknefe, a kétkezi munkásoknak, a szellemi és fizikai ere jükkel vállalkozóknak, a bérből és fizetésből élőknek az ér dekeit képviselő, elkötelezett modern baloldali pártot. Olyai mozgalmi pártot, amely felépítésében és működésében tagság akaratát követi, s melynek igazi erejét a konkré cselekvési programok, és konkrét akciók sokasága adja min den alapszervezetben, minden tagozatban és minden tele pülésen. Kiszámítható politikát és megélhetési biztonságot! MAGYAR SZOCIALISTA PARI SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZETI Választási bizottságok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 10 országgyűlési képviselői választókerületben megválasztott választási bizottságok székhelye és irodájának, valamint a Területi Választási Bizottság irodájának címe a következő: TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Nyíregyháza, Tanácsköztársaság tér 5. I. emelet 155. A bizottság titkára: Dr. Fekete Zoltán 1. SZÁMÜ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Nyíregyháza Címe: 4400. Nyíregyháza, Kossuth tér 1. 1/123. Titkára: Dr. Estók János 2. SZAMÜ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Nyíregyháza Címe: 4400. Nyíregyháza, Kossuth tér 1. 1/123. Titkára: Dr. Kiss Edit 3. SZAMÜ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Tiszavasvári Címe: 4440. Tiszavasvári, Városháza tér 4. I. em. VB-terem Titkára: Dr. Szabó László 4. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Nagykáiló Címe: 4320. Nágykálló, Somogyi B. u. 5—7. Titkára: Abonyi Arnold 5. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Baktalórántháza Címe: 4561. Baktalórántháza, Zrínyi I. u. l/b. Titkára: Bodócs Emánuel 6. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Nyírbátor Címe: 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. Titkára: Lazókné dr. Petróczi Olga 7. számú orsz Agy Ölési választókerület: Székhelye: Kisvárda . Címe: 4600. Kisvárda, Lenin u. 7—11. Titkára: Dr. Polgár Árpád 8. SZAMÜ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Vásárosnamény Címe: 4800. Vásárosnamény, Szabadság tér 2. 21—22. szoba Titkára: Fórizs Árpád 9. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Mátészalka Címe: 4700. Mátészalka, Szabadság tér 9. 1/17. Titkára: Dr. Péteri Lajos 10. SZAMÜ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET: Székhelye: Fehérgyarmat Címe: 4900. Fehérgyarmat, Kossuth tér 36—38. B. ép. 1/24. Titkára: Dr. Nemes István Técsy László felszólalása nyolc körzetben