Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-04 / 3. szám
4 Kelet-Magyarország 1990. január 4. Nézetek, kritikák, vélemények Szerkesztőségünk címére gyakorta érkeznek olyan írások, amelyek a felgyorsult társadalmipolitikai változás jelenségeiről szólnak. Várhatóan ezek száma a jövőben — a választások közeledtével — szaporodni fog. Miután az írások sokszor terjedelmesek, arra kényszerülünk, hogy — a napilap jellegének megfelelően — szerkesztett, a lényeget nem befolyásoló rövidítéssel közöljük. Ezt tesszük most is, remélve, hogy segítenek az írások olvasóink tisztánlátásában. A jövőben rendszeresen sort kerítünk ilyen összeállításokra, csupán azt kérjük: a véleményüket ki- fejtők vegyék tekintetbe a napilap terjedelmi követelményeit. Ellenszenves, rokonszenves Nagykövetek az elnöknél Szűrös Mátyás a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke az új év alkalmából szerdán az Országház Munkácsy termében fogadta a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit. A szívélyes légkörű fogadáson részt vett Horn Gyula külügyminiszter. Fabius Romániában Laurent Fabius, a francia nemzetgyűlés elnöke kedden Bukarestben találkozott az új romániai vezetés több tagjával, köztük Ion Iliescu elnökkel, Dumitru Mazilu al- elnökkel, Petre Roman miniszterelnökkel és Sergiu Celac külügyminiszterrel. Alaszkai vulkánkitörés Alig három héttel ezelőtti kitörése után most ismét működik az alaszkai Redoubl vulkán. Az Anchoragetól 180 kilométernyire délnyugatra fekvő tűzhányó kedden hatalmas hamufelhőt lövellt 13 kilométeres magasságba, s ezzel útvonala megváltoztatására kényszerítette a Delta Airlines légitársaság egyik repülőgépét. Omar Sharif kórházban Szívkoszorúér-trombózis miatt Kairóban kórházba szállították Omar Sharif világhírű egyiptomi filmszínészt. Az Al-Gumhurija című egyiptomi lap szerdai értesülése szerint az 57 éves legendás férfiszépség állapota nem válságos, és néhány nap múlva gyógykezelés céljából átszállítják Londonba. Köd Milánóban Köd bénította meg szerdán a milánói Linate légikikötő forgalmát. A repülőtér csütörtökig várhatóan nem fogad járatokat. Ezeket Bergamo és Malpensa városok repülőtereire irányították át, de ez utóbbi ugyancsak beszüntette később a gépek fogadását a rossz idő miatt. Cj húsárak Január 8-tól átlagosan 32 százalékkal drágulnak a húsipari termékek. Eszerint a rövidkaraj szűzpecsenyével 250, a sertéscomb 250, a lapocka 210, az oldalas 130 forintba kerül majd. A marhahúsok közül a Stefánia 220, a lábszár 180, a szegy, az oldalas, a csontos leveshúsok ajánlott ára 110 forint. A felvágottak közül a párizsi kilója 130, az olasz 170, a Zala felvágott 190, a gépsonka 360, a Pick szalámi pedig várhatóan 460 forintba kerül majd. A füstölt kenyér- szalonna ajánlott ára 80, a disznósajté 80, a füstölt kolozsvári szalonnáé pedig 160 forint. Az év során már csak kisebb mértékű árnövekedés várható, ha a termelők áremelést hajtanak végre. Jelenleg a sertés felvásárlási kilónkénti ára 66 forint, szemben az elmúlt évi átlag 56-tal, ám a termelők már most 70 forintot szeretnének kapni. Több helyen visz- szatartják az árut, hogy ily módon érjék el a fel- vásárlási ár további emelését. Ezért nem zárható ki a későbbiekben egy újabb, mintegy 5 százalékos fogyasztói áremelés. Volt már divatja az ódái hangú eufóriáknak és ennek ellenhatásaképpen létrejött az áltárgyilagosság. Egyik Is, másik Is utálatos. Amikor meghallottam, hogy megyénkben 55 százalékot Is meghaladta november 26-án a népszavazáson az első kérdésre adott „nem” szavazatok száma, városomban (Mátészalkán) pedig 58 százalék volt a „nem”, akkor tombolt bennem a lelkesedés. És miért ne tombolhatott volna, hiszen pénz nélkül, látványos pro- paganda nélkül, a nemzeti médiáktól elhagyatva, saját kétbalkezeseinktől leterhelve (akik nem is szavaztak), ilyen eredményt elérni csak egyféleképpen lehetett: a mi politikai céljaink és szavazó népünk józansága találkoztak. Józanság és lelkesedés. A nép józansága fölött érzett lelkesedés. Így foglalhatnám össze ezt a bonyolultan egyszerű, képletet. A ,,nem”-mel szavazók között voltak a társadalmi tulajdon hívei, akik úgy látják még ma is, hogy egzisztenciális létük függ ettől a tulajdontól, és voltak olyanok, akik tulajdonreformot akarnak. Ha jól akarunk politizálni, mindkettőjük érdekeinek kifejezését vállalni kell! Számomra tehát ellenszenves minden olyan törekvés és program, amelyik a közösségi tulajdont például egyszerűen lekommunis- tázza és elvetendőnek tartja. De az is ellenszenves lenne, ha gazda-őseim sérelmeit és az erősza- kos téeszesítés következtében bekövetkező kifosztásukat „ad acta” tennék. Teljességgel ellenszenves szá- momra mindenféle avantgárd. Természetesen a bolsevik avantgárd is. Végy egy jó adag agresszivitást, elegyesítsd . el szociális demagógiával, vegyél ho^*1 zá néhány feltétlenül érvényesülni akaró embert, lehetőleg fiatalt, mert őket könnyebb még szédíteni és az eredmény már is megvan: a kisebbség zajgásával a többség látszatát kelti. Ilyen volt a barnaingesek „Jugend”- je, ilyenek voltak 1919-ben a „Lenin fiúk”, akadt hasonszőrű a „Fényes Szellők” nemzedékében, bizonyság rá Jancsó Miklós hasonló című döbbenetes filmje, ilyen törekvéseket ismertem fel a „négy Igen” mellett agitálók között, végezték bár munkájukat plakátragasztóként, vagy hirdették volt magukat a televí- zióban és a rádióban. Józan népünk — biztosan így van ez — éppen ezért szavazott ellenükre, mert ösztönei mélyén érezte: itt valami bűzlik. Ellenszenves számomra a ma- gukat prögresszívnek nevező „tiszták” akciója, mert még ha nem is mondják ki (van, ahol kimondják), sőt már programmá tették, hogy „le a vénekkel”, ha- tárolódjunk el a kiváróktól, „csak be nem sározódott emberek alkossanak pártot.” Ismerjük el: ezek tipikus avantgárd jegyek. Akkor, amikor a párt legitim körülmények között működik, amikor az „egy szavazat az egy szavazat”-elv a meghatározó, amikor a mozgalmi jelleg és a mozgalmi módszerek vezethetnek eredményre, akkor ilyen „elhatárolódjunk” módszerekkel dolgozni politikai öngyilkosság. Ugyanakkor rokonszenves az, amikor valaki bízik a józan érvek erejében. Amikor rábízza igazsága súlyára, karátjára azt, hogy egy plénumon meggyőzzön, illetve engedi magát ott meggyőzni. Aki(k) előre alakítanak ki álláspontot, azok akarva, vagy akaratlanul elkövetik a legnagyobb hibát a politikában. Nem azt figyelik, hogy mit mond a felszólaló, hanem azt, hogy ki mondja, Argumentum ad Hominem . . . így nevezi a logika ezt az érvelési bakit, azaz: személyre szólnak az érvek. Magyarságunk sorskérdéseiről. Vallom: nem az adó, nem a romló életszínvonal a fontos, hanem az, hogy mi van a piros- fehér-zöld színekkel. Az, hogy magyar vagyok, számomra nemcsak véletlen, nem csupán sors, hanem hivatás. Nem érdekel, ha két öltönyöm helyett csak egy lesz, az sem, hogy zsíroskenyér jut már csupán, még az sem, ha lassan csak fele karéj, csak magyarul mondhassam el minderről a véleményem. Tehát magyarul szerethessem családom, magyarul legyek gyöngéd unokáimhoz és magyarul káromkodhassak, ha valaki bánt. Rokonszenves, végtelenül rokonszenves, ha olyan törekvéseket fedezek fel, hogy mások is, egyének és csoportok, be akarják építeni a nemzeti érzést programjukba és szívükbe. Rokonszenves, ha azt tapaszta- lom: vannak végre írástudók és tisztaszívűek (nem a „tiszták”- nak nevezettekre gondolok), akik úgy látják: ideje kimonda- ni, hogy a második világháborút lezáró békék is igazságtalanok voltak. Hogy ideje lenne már a győzteseknek is belátni (úgy értem, hogy a második világháborúban győzteseknek), hogy valamit nagyon elrontottak. Ideje lenne beláttatni: nem vagyunk senkitől bünösebbek. A történelemben végre (!) eljött az idő, amikor nem nekünk magyaroknak kell bocsánatért esedeznünk a nagyvilág népeihez, hanem azoknak, közülük is elsősorban az antifasiszta koalíció Keresem az emlékeim között azokat az epizódokat, melyek segítségével meg tudnék saját magam énjeivel birkózni. Illő volna rendberakni ezeket, mert hamarosan választani, szavazni kell. Remélem mindenki úgy van vele. hogy ha valami mellé leteszem a voksot. akkor tegyem azt tiszta szívből, meggyőződésből. Eddig a meglévőt csak javítgatni. frissítgetni kellett, azt pedig megtették helyettünk mások, a vezetők, akiknek a hozzáértésében megbíztunk! Megbíztunk, mert a földesúri elnyomás alól. a 3 millió koldus országából kivezettek bennünket. A hangzatos jelszavak ígéreteivel teljesen megbékéltünk, hiszen nem tagadhatjuk: egyre inkább jobban éltünk! Nem kívánok emlékeim között mélyebbre nyúlni, csupán egy évtizednyire, amikor már imitt-amott elhangzottak elégedetlen szavak, egy- egy helyen még arra Is fény derült. hogy X és Y visszaélt a hatalommal. anyagi előnyökért! Közben kiépüli a sógor-koma szocializmus. Helyettünk azok meditáltak a választások előtt, akiknek el kellett hitetni velünk, hogy X, Y helyett Z és P jobb lesz. Mi a munkaversenyek szervezése az állandó megértésre való agitáció miatt nem értünk rá gondolkodni. Fejek hulltak a porba, pártok hulltak szét, a föld alól mint a gomba a jó táptalajon, előbújtak a különböző egyesületek, szövetségek, pártok stb. Fogvicsorgató beszédek, követelések. tüntetések, s ami a fö: ígérgetések tömkelegéi jelennek meg naponta. Ennyi tudós sohasem volt hazánkban, mint most. Merengek a pártokon. MSZMP- tag voltam, két éve kiléptem, s nem a harctól való félelmemben, hanem a sok kompromittálódott vezető miatt. Nem léptem be az MSZMP-be és egyik pártba sem. Egy dolog azonban bánt. s nem vagyok egyedül. Fáj, hogy az elmúlt 40 év értékei is veszélyben vannak, azok Mielőtt témánkra térnénk, három — látszólag nem épp ide tartozó — dolog jusson eszünkbe. Talán évtizede is lehet, hogy a MÉM egyik, épp megyénkből elszármazott vezetője így fakadt ki a krónikásnak: — Ezek leülnek úgy a miniszterrel, hogy azt sem tudják, miről akarnak tárgyalni! Ezek kérni sem tudnak! Kérni! Az „ezek” szóval megyénk akkori fő vezetőit jelölte. A másik. Szintén nem tegnap esett meg. Tévés beszélgetésen megyénk egyszemélyes intézménye így elmélkedett: — Szabolcsban sem nagyobb az országos átlagnál az egy főre jutó hülyék száma, csakhogy itt előnyösebb pozícióban vannak. (Remélhetőleg szó szerint idéztem.) A harmadik: egy alapvicc. (A krónikás erre szavaz az 1989-es Év Vicce választáson — ha kérdezik.) Az idős feleség így szól a halálos ágyán fekvő férjéhez: — Tudom, hogy negyven éven át pokollá tettem az életed, de kezdjük újra. Mindezek arról jutottak a krónikás eszébe, hogy osztályozta a pártokat, méghozzá három csoportba téve őket: van, amelyik leszámolást követel, amelyik elszámolást, és van, amelyik hali- gat. Az első kettőnél kéretik jói vigyázni az igekötőre, ugyani? írásban alig van különbség, amúgy meg . . . Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a nemzet (és benne: megyénk lakossága) keresi a felenagyjainak kellene az ellenünk elkövetett vétkeikért bocsánatot kérni. Mert milliókat odadobni egy primitív gondolatnak több volt, mint bűn: hiba volt. A temesvári sortűz-determináció valahol ott keletkeztek . . . S ha minderről szólni rokonszenves, akkor nem lehet számomra semmi ellenszenvesebb, ha erről nem szól egy csoport, egy platform, egy párt a programjában. Szomorú vagyok, nagyon szomorú, hiszen a pártom — a Magyar Szocialista Párt — legutóbbi december 16-i megyei értekezletén ezekről a kérdésekről keveset sem hallottam. Jó lenne ezen változtatni, míg nem késő. Dr. Varga Károly Mátészalka az értékek, melyeket a legvadabb jobboldali sem tagad meg. Mialatt egy nagyszájú, de annál kisebb réteg azon mesterkedik, hogy minél hamarább a nyakunkba ültesse újra a Habsburgokat, földesúri rendszerbe taszítsa az országot, addig a baloldali érzelműek egymásra mutogatva civakodnak. Pedig mo^t volna itt az ideje, hogy összefogva megvédj ük a maradék szocializmust. s együttesen a többi józanul gondolkodóval kezdjük el újra, de most már a tiszta demokratikus szocializmus szervezését, megvalósítását. Ne öljenek ki belőlünk minden baloldali érzést! Álljanak félre a kompromittálódott veze- tők. Vezessenek olyan fiatal politikusok, akik hitet tesznek a demokratikus szocializmus mellett. Csak így menthető meg, illetve így teremthető meg egy egységes baloldal a szakszervezeti mozgalommal együtt, melyre a bérből, fizetésből, nyugdíj- ból élőknek olyan szükségük lenne, mint egy falat kenyérre. Meditációmat folytathatnám a többi párttal, de attól félek, hogy indulatokat szítok fel vele, pedig pont az ellenkezője a célom. Az egész magyarság és a nemzetiségek összefogása a legfontosabb. Tudom, az elherdált dollármilliárdokért történő kesergés, de az ún. „boszorkányüldözés” sem vezethet célra. Tudjuk, hogy most az idősebb korosztály, a nyugdíjasok szavazatain fog múlni sok minden, de ha ilyen egymásra vicsorgás lesz itt a baloldalon és senki nem von le következtetéseket, akkor lehet, hogy gyermekeink, de unokáink is elátkoznak bennünket. Abban reménykedve fejezem be hangosan gondolkodásomat, hogy ne kelljen öreg korunkra kezet csókolni a mél- tóságos uraknak. Kovács József nyugdíjas Záhony lősöket. Keresi, és olykor bűnbakokat lel, olykor ténylegesen meg is találja. A bűnbakok szerte megtalálhatók hazánkban, leginkább piti harácsolók, sunyi korrumpálók esnek áldozatul, leggyakrabban tanácselnökök, nagyritkán volt párttitkárok buknak le hol lakásügyekben, hol telekosztásban, hol focibundában, hol apró kapzsiságokon, de jelentős tételen eddig még sosem. A valódi felelősök közül egyetlen egynek a vesszőfutása érdekes: Czinege Lajosé, aki föltehetően éppúgy elbúvik az emberek elől, mint Péter Gábor (az ÁVH volt főparancsnoka), vagy felesége, Simon Jolán (Rákosi egykori titkárnője). Hiába na, nehézkes ilyenkor bárkinek a szemébe belenézni. De hát Czinege Lajos is csupán a forgásban lévő jéghegy éppen kilátszó része — s nem a csúcsa. Nyilvánvaló, hogy az ország elbírt volna még néhány tucatnyi Kaszópusztát, lónyai vadászkas- télyt — ha csak az lett volna. (A lónyai kastélyt a kormány Egyetértés nevű vadásztársasága építtette 1987-ben.) Czinege Lajos ügye jelzi, hogy az ország nem elégszik meg az általános elmaszatolással, a fe- lelősség szétmázolásával. Hogy mert a pártállam (hát az meg mi az isten csudájáért felelős?), merthogy hibák voltak, mert tévedések, mert titkolás, mert elhallgatás, meg hát hazugságok is, meg a nagyvállalati lobby, meg nem sikerült, meg nem működött, meg nem hajtott a motor, nem fékezett a fék . . . Szóval úgy általánosságban. A pártállam. Meg hibák. Csak semmi konkrétum. Csak konkrét személyekről ne. Csak senkit megnevezni. Így állunk mi, Szabolcsban. Nyugdíjba ment néhány vezető — az istenért, meg ne említsék, mennyivel! a kiemelt nyugdíjak nagyobb felhördülést okoztak, mint az egész sztálinista adórendszer! —, aztán ezzel Szabolcs-Szatmár-Bereg letudta a maga peresztrojkáját. A nyugdíjba vonulók nyilván nem tehetnek semmiről — érdemeiket rendre elismerték —, s nyilván nem ők ültek le úgy miniszterekkel tárgyalni a megye érdekében, hogy azt se tudták, mit fognak kérni. Azt meg az ember végképp föl sem meri tételezni, hogy egyszemélyes intézményünk által emlegetett jobb pozíciók őket valaha is érintették volna. Nem, itt mindenki tette a dolgát, itt mindenki küszködött, de hát a kormány padlássöprése ellen mit sem tehetett, meg azok a szörnyűséges szabályzók, meg idióta időjárás, akkor esik, mikor meleg kéne... Itt felelős, a bajokért közvélemény elé állítható vétkes nincs, itt még piti visz- szaélések sem történtek, s nem igaz az összetartó klikkszellem sem, hiába irogálnak róla egyes írók, merő kitaláció. t Itt megújulás van, és virágzó falvakat akarunk, s még virágzóbb városokat. No igen, ha ez ilyen egyszerű lenne. Az utódpárt(ok)ban egyre több régi vezetőnk tűnik föl. És mindkét párt úgy tesz, mintha mi sem történt volna. ő ugyan nem vállalja a múlt hibáit sem Az ország legkeletibb területének képviseletében jöttem el e sorsfordító kongresszusra. Azt a területet képviselem, ahol Kölcsey Ferenc, Móricz Zsigmond, Zalka Máté élt és alkotott. Mi ott a haza baloldalán megdöbbenve és a kezdeti időkben lebénulva néztük az MSZMP feltartott kézzel való hátrálását, majd térdre kényszerítését. Aztán rövid két hét után cselekedtünk, és mostanra megerősödve képviseljük Fehérgyarmat és térségének MSZMP-tagjait. Az agrárolló eddigi hatásaként lassan veszélybe kerülnek apró falvaink. A szövetkezetek feje felett Damoklész kardjaként lebeg a pénzügyi és jogi szabályozás eredményeként a tönkreme- nés veszélye. Ott nem követel a parasztság többsége földet, mert az silány és nincs saját eszköze a műveléshez. Az ott élők érzik igazán a társadalmi egyenlőtlenségek elmélyülését. Ott természetes a szegénység, és felütötte fejét a munkanélküliség. Ott ipari üzemeink zöme gyáregység, kiszolgáltatva a központok ké- nye-kedvének. Ez egy igazi „gyarmat”! Az eltelt 40 év minden vívmányának kétségbevonása az, amely minket fiatalokat és időseket most egyaránt mozgósított. Berecz elvtárs egy rádióinterjújában szép házakról, kerítésekről beszélt. Ez így igaz. Azonban ezek mögött eladósodott, a napi megélhetésért már kemény harcot folytató emberek élnek! A modern társadalmakban bevált piacgazdaságra való áttérés idő- szakában nő e területen a félelem. Az MSZMP csak abban az esetben tudja tömöríteni a baloldali gondolkodású személyeket, ha nyíltan kijelenti, hogy vállal- ja az eltelt négy évtized eredményét és hibáit. Ha hitet tesz amellett, hogy a most tartott A magyarországi baloldal tel- jes válságban van. Egyetlen szervezete sem képc:; határozott, egyértelmű választ adni a hazai problémákra. (Ez alól csupán az MSZMP kivétel, amely többnyire a levitézlett múl! értékeiben keresi a megoldást mai gondjainkra.) A szocialista párt szinte klasszikus példája a koncepciót anságnak. Kommn: la ideák keverednek, kiforr- sejtelmes szocialista esz ír .kel. A hibridállapot köv ezmériye, hogy a múlttal valí. szakításon túl az MSZP komoly értéket nem hozott létre, offenzív politizálásra képtelen. Ennek köszönhető a párt egyre csökkenő támogatottsága és kevésbé az MSZP-kormány viszonyának, vagy a párton belüli platformvi- táknak. Az országgyűlési képviselőválasztások közeledtével ismét lábrakap a misztikus egység óhajtása, hogy belső vitáinkat napoljuk el. Ez követendő magatartás lehetne- egy kikris- tályosodott párt esetén, amely (hogy bűneiről említeni se merészkedjünk), az más volt, más személyek, más párt. Hogy valami felelősség? Ugyan kérem! Egyre világosabb: föltett kérdéseire konkrét választ vár a közvélemény. Konkrétat, személyre bontva, s már ma. Nem lehet a pimasz utókorra bízni, hiszen az még a kérdés föltevését is későnek fogja találni. Mert későn lett föltéve! A pokollá tett negyven év — négy vaskos nemzedék. Nemzedékek — ezernyi-százezernyi lélekkel. És minden lélek — ember. És az embereknek egyetlen élete — visszahozhatatlan ifjúsággal, pótolhatatlan mulasztásokkal. Az az egyetlen egy életük vált zaklatottá, nélkülözővé, az az egy esett áldozatul kiskirályok sorának, az az egy porlott szét alkoholtól, kötéltől, méregtől, az az egy vált elviselhetetlenné hajszától, önrabló munkától. . . Az az egy sínylette meg a világ- történelmi tévedést, a minden téglájában széteső társadalmat . . . Válasz kellene, őszinte válasz: ki Toppantotta szét kaptármeleg közösségeinket, és ki keserítette meg örömeinket? A kérdés éles, ám mindmáig megválaszolatlan: mire ment rá egyetlen életünk? A kérdéseket a népek mindig fölteszik, a történelem mindig fölteszi — de vannak esetek, amikor a felelet késik. Késik — de elmaradni még sohasem maradt él! A választ most vagy később meg kell adni. Most — egyelőre — nincs erről szó. Keleten hallgatnak a felelősségről. Keleten a felelősség is hallgat. Ám ez a csönd — nem őszinte csönd. Kun István Székely A leselkedő veszély Misztikus egység helyett kongresszusával megnyit egy új szakaszt. Én olyan párt tagja akarok lenni, amelyben nem alakulhat ki többé hierarchia, amelyben minden tag valaki és egyformán fontos. Amelyben olyan erős a belső szolidaritás, hogy tagjai nem félnek az „agyagba taposástól”, ahol a közösséget ösz- szetartó erő egy eszme és nem az anyagi függőség. Ennek a pártnak mélységesen demokratikusnak kell lennie. Én nem vetem el a demokratikus centralizmust, de annak több éve gyakorolt formáját igen. Nincs szükség egy elbürokratizálódott, osztályrendszerben dolgozó apparátusra. De kell egy testületi döntések végrehajtását szervező, képzett szakértőkből álló szűkkörű hivatásos pártalkalmazotti csapat. Olyan működési mechanizmust kell e pártnak kidolgoznia, amely mozgalmi eszközökkel képes aktivizálni, cselekvésre mozgósítani. Az MSZMP nyíltan hirdesse meg választási felhívását. Zárkózzon el minden olyan személyiségtől, aki komp- romitálódott. Az nem lehet, hogy é pártban ne legyenek tiszta, példaként állítható emberek. Lépjünk választási szövetségre azokkal a baloldali erőkkel, akiknek célja a szocializmus megvédése. Azt hiszem az ellenünk irányuló hisztériakeltésnek csak a nyilvánosság előtti bizonyítással szabhatunk gátat. Néha dermedten figyelem a sajtó híradásait. Bosszant: e párt valamennyi tagjáról azt sugallják, hogy gazember és a társadalom vámszedője. Nekünk most a történelem az utolsó lehetőséget adta meg. Csak olyan határozatokat fogadhatunk el, melyek végrehajtásához eszközeink és lehetőségeink megvannak. (Részletek Piros Sándor Olcsvaapáti küldött felszólalásából az MSZMP XIV. kongresszusán.) sbatil. kiszámítható politikai rendszerben működik. Az MSZP képtelen önmagát meghatározni. Ez ellen egyetlen ellenszer létezik, a párton belüli áramlatok minél markánsabb tevékenysége és egymás közötti vitája. Ez nem jelentheti azt, hogy a képviselőválasztásokon egy platformhoz tartozó jelöltünket más irányzathoz tartozó párttagok ne támogassák. Persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy az MSZP-ben található platformok sem képviselnek teljesen világos karaktert. Ezért kénytelenek az ösztöneik alapján politizálni. De legalább törekednek egy markáns arculat létrehozására, és nem fogadják el a különbségeket szétmaszatoló, aggályoskodó, a szocialisták arctalanságát konzerváló szemléletet, amely mind rövid, mind hosszú távon politikai öngyilkossággal fenyegeti a pártot. Kántor Csaba Áron a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Progresszív csoportja Ne kelljen kezet csókolni... Hallgat a felelősség
