Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-20 / 17. szám
Lebontották a Meskó-házat Múzeumba került Irányi Dániel emléktáblája A nyíregyházi Dózsa György utca 24. sz. házáról van szó, amelyen 1969 óta a következő szövegű emléktábla állt: „Meskó László házában halt meg 1892. november 2-án IRÁNYI DÁNIEL politikus és publicista, az 1848-as márciusi ifjak egyike, a szabadságharc idején a Felvidék kormánybiztosa, az emigrációban Kossuth küzdőtársa. 1867 után a 48-as és függetlenségi párt elnöke és vezéregyénisége.” Dienes Ö. István szövegét csak annyiban kell kiegészíteni, hogy Irányi a nyolcvanas években többször járt városunkban; egy-egy alkalommal a függetlenségiek népgyűlésén a városháza erkélyéről is szónokolt; az egyikre Krúdy is szívesen emlékszik gyermekkorából. Amikor utoljára került erre, kitört rajta a vérhas, s hamarosan meg is halt. A városi tanács másnap ülést tartott, s a jegyzőkönyv szerint méltán emlékeztek meg a 71. évében elhunyt neme? hazafiról; a testület kö-szönetet mondott a Meskó családnak, Pálnak és fiának, Lászlónak, hogy „hazánk elhunyt nagy fiát évek hosszú sora óta kedves vendégül fogadta házához, s utolsó napjaiban a legnagyobb önfeláldozással és gyöngéden ápolták.” Irányi koporsóját egyébként a város közönsége fáklyás menettel kísérte ki a vasúti „in- dóházig”, ahonnan a végrendelkezés szerint a temetés színhelyére szállították. De kik voltak Meskóék, akiknek a házában Irányi vendégeskedett, meghalt? A nyíregyházi szábócéhben „legénykedett”, majd hét évi vándorlás után felszabadult, nagykorú felnőttként kapott teljes polgárságot Meskó Pál 1810-ben. Most két fiáról ejtünk szót. A fiatalabb: M. Sámuel (1821—1882), aki népszerű közéleti ember. Először 1860-ban választják szabadon polgármesterré a Bach-korszak letűnése után, de a visszakemé- nyedett időkben rövidesen lemondani kényszerül. A kiegyezés utáni szabadságban újra őt kívánják a város élére, és az 1872. évi ciklusváltásig viseli ezt a hivatalát. Legközvetlenebb munkatársával, Riszdorfer János főjegyző társaságában elérik, hogy az országosan centralizált igazságszolgáltatás megyei központja 1871-ben Nyíregyházára kerül (bár még Nagykálló a megyeszékhely!); ők szervezik meg, hogy megfelelő elhelyezést kapjanak e hivatalok. Rövid tervezési, kivitelezési idő alatt 1871/72-ben, az eladdig földszintes városházát újjáépítik, immáron emeletesen, — lényegében a mai külső képe szerint. Mivel ekkor így az épület fele „igazságügyi palota,” innen ered az a két igazságügyijelvény is a homlokzaton, amilyen egyébként nemigen található más városházákon. Az idősebb testvér, Meskó Pál (1814—1894) Nyíregyháza egészségügyének félévszázadon át tevékeny szolgája, főorvosként első számú őre és irányítója. Ö már ebben, a most lebontásra kerülő házban lakott, s Bőiké Mariiddal kötött házasságából három fiú született. A legfiatalabb Pál, elkerült innen és Nyitra megyében tisztviselős- ködött. A legidősebb fiú az emléktáblán is megnevezett László (1851—1922), jogi tanulmányokat folytatott, majd itthon ügyvéd. Bekapcsolódik az akkor még fiatal Takarékpénztár Egyesület munkájába, s 1888-ban már ő írja meg a pénzintézet, a mai OTP elődjének történetét működése első negyedszázadáról. Irányi haláláig Békés városnak parlamenti képviselője: megtiszteltetésül a békésiek Meskónak ajánlják fel az elárvult mandátumot; nem sokkal később már szülővárosa küldi az országházba Meskót; 1907—9-ig igazságügyi államtitkár, 1917-ben pedig őt nevezte ki a király Szabolcs megye főispánjának, s ő az első, nyíregyházi születésű, polgári származású férfiú ebben a hivatalban. Szűkebb hazájában, Nyíregyházán fejtette ki aktivitását a középső Meskó fiú, Elek (1854—1932). Ő még szorosabban kap-csolódott a bankszakmához, mint bátyja; 29 éves korában lett a Nagytakarék tisztviselője, 10 év múlva már „főkönyvvezető”, egy újabb évtized elteltével pedig az intézmény vezérigazgatója; élete utolsó öt évében pedig a részvénytársaság elnöke. Az ő vezetése idején épült meg a ma istetszetős nagy bank és bérház. Nemcsak a Meskó házat bontják: az elmúlt hetekben, hónapokban eltűnt a többi, 90—100 évvel ezelőtti épület is az egykori Jókai és Nyár utca közé eső, régebben Vay Ádámról elnevezett szép utca nyugati oldalán a 14. és 28. számok között. Érdemes visszaemlékezni ezekre a kétutcás nagyobb házakra: a túlsó oldalon, a Nyírfa téri épületek eredetileg a főutcai főépület „kiszolgáló” építményei voltak: istállók, raktárak, mosókonyhák stb. Most, ahogy számba vettem ezeknek a házaknak egykori építtetőit, kitűnt, hogy valamennyiüknek iskolai évei, — rövidebb-hosszabb ideig — a hajdani evangélikus főgimnáziumhoz, a nyíregyházi Kossuth- hoz kapcsolódtak. A legrégebben, még a kiskörút kialakítása idején bontották le a 14. számú háromutcás házat (Jókai utca 8., Nyírfa tér 1. sz.), amelyet a híres orvos, Rosenberg Emil építtetett, Király Sándor tervei szerint, még 1898- ban. Fia, Rényi Tibor ügyvéd lett, s a Kossuth öregdiákok albuma szerint az I. világháborús hosszú szolgálata végén főhadnagyként szerelt le, a „koronás arany érdemkereszt a vitézségi érem szalagján” elnevezésű kitüntetés tulajdonosaként. Rényi lánya, Erzsi nyerte 1930-ban a Magyar Hét gyermekszépség- versenyét. — A 18. sz. házban lakott Füredi Sándor ügyvéd, aki diákkora eseteit dolgozta fel anekdotagyűjteményében; ő annak idején még Przemyslriél esett fogságba, majd 1920-ban egy szibériai fogolytáborból szökve, kalandos utakon érkezett haza. — A 20. sz., szép dufartos ház tulajdonosa is itteni diák, Böhm Ignác, szintén ügyvéd. Az ő feleségére, Glanc Júliára még sokan emlékezhetnek, a negyvenes évek második felében szerepelt sokat városi közéletünkben, akkor már Tóth István Lajosnak, a Kossuth tanárának nejeként. Hogy a 22. sz. ház Kubassy Sándor Emil ezredesé, s hogy ő itt volt gimnazista, már „fel sem tűnik”. Itt következik sorban a Meskó- ház. A már említett László a főgimnázium kormányzótanácsának 32 éven át volt felügyelője; a most lebontott házról egyébként úgy végrendelkezett, hogy özvegyének, Olchváry Ilonának halála után értékesítendő, és árából különféle városi, megyei, országos kulturális intézmények (pl. az Akadémia, a Kisfaludy Társaság) részeljenek. Erre 1940-ben kerülhetett sor, az előírtak szerint. Akkoriban nevezték el róla azt a 2. keresztutcát, amelyet a Sóstói út és az Ószőlő utca között nyitottak. Sajnos, csak 1950-ig viselte az új utca az ő nevét, azóta Garibaldi utcaként ismeretes... Ma a Morgó temető előtti téren dolgozik autóvillamossági' üzemében Peller Károly (ő is a Kossuthban érettségizett); de a negyvenes évek elején következő, 26. sz. telken volt a műhelye, akkor még fivérével, Kálmánnal. Itt, a lebontás előtt egy üvegipari műhely működött. Végül, a 28. sz., sarokház tulajdonosai, a Pataki család tagjai közül több fiú is diákja a régi főgimnáziumnak, mint ahogy későbbi lakójának, Mikler Sándornak, hasonló nevű fia is ott érettségizett 1931-ben. Maga, Sándor bácsi, aki tanfelügyelőként vonult régen nyugdíjba, évtizedeken át tevékeny tagja a gimnázium kormányzótanácsának. Örömmel értesültem múzeumunk igazgatójától, hogy idejében intézkedtek, az emléktáblát levétették és megőrzik. így — most már a múzeumban — azok is megnézhetik a márciusi ifjak egyikének emlékét őrző táblát, akik régebben, talán figyelmetlenül, elhaladtak a szép ház és az emlékjel előtt. Mert azért a rohanó világunkban olykor ilyen is előfordulhat Margócsy József Babák ezer év divatjában címmel Wiedra-Berzsenyi Mónika kiállítása nyílt meg Óbudán a Zichykastélyban. A Münchenben élő művésznő saját készítésű babái az elmúlt korok divatját bemutató ruhákban szerepelnek, ámelyek összegyűjtött régi, eredeti anyagokból és csipkékből készültek. (MTI Fotó — Pintér Márta) Pusztai Zoltán: Harmadnapon későn értem haza. barnasöröktől kapatoson, osontam fel a lépcsőn, bocsánatkérőn kushadtam lábaid elé—napzárta ment éppen a televízióban; egyszerre hallottam horkolni az összes szomszédokat: Júdást, Heródest, madonna arcú Caligulát, álltában aludt megannyi fáradt vízhordó, nem várta senki a háromkirályokat—inaszakadt öszvérek topogtak üres jászol előtt, nem simíthattam gyűrött párnádat, aludtál te is. nem mondtam mikorra jövök; nem tudtál várni tovább — Budaházi István: Szemle A homok mozdulatlan. ' Felderítésre nem jár erre a szél se. A dinnyék zöld sisakos serege fölött zizzenő, fénylő levél-váll-lappal szemlét tart egy jegenye ezredes. Nagy István Attila: Mesék a kisöregnek I. No, ülj mellém kisöreg — mesélem az életet. Figyeld kint az őszi fát, rügyet bontó zúzmarát, hogy szól számról a bánat, homlokom ráncba fáradt. Nem pezsdül már az ének. nem hívnak már vitéznek. bölcs mesemondó lettem, szakállat nem viseltem, de szóim mind igazak, hazugra szám nem fakadt No, ülj mellém kisöreg — mesélem az élelet. Figyeld kint a házakat, a házgyári várakat. bennük az éj úgy oson, nem pihen a vánkoson, mire elér szivedig ártó zajjal megtelik. Ezért vagyok nyugtalan: minden vágynak hamva van, elporlik a kardvirág, hanyatt dől a nagyvilág. Esterházy Péter: A Petőfi-rejtély egy részmegoldása * A puha, nyugati világban vonatozni valami kellemes, gyakorlatias, semleges dolgot jelent, hajszálpontos indulások, logikus csatlakozások (egyáltalán: a mellékszárnyvonalak!), légkondicionált fülkék, tisztaság, nyugalom, kis olvasgatás, csak úgy röpül a szárnyas idő kedvesen. Ehhez képest Nyíregyházára utazni mondjuk egy könnyű pénteken, mégiscsak olyan, mint valami rettentő kaland, amiről nem tudhatni, hogyan végződik, és csak remélni lehet, hogy Nyíregyházán. • Az angolok pedig még a nyugatinál is nyugatibbak. Az angol a civilizáció maga. Ismerjük a viccet, hogy mért olyan szép az angol gyöp. Locsoljuk, sir, és vágjuk, sir. Ennyi volna? Ennyi, sir, locsolni, vágni... 1600 óta. Egy angol az mindent 1600 óta csinál. Amikor a Salzburgba tartó Euro- City expressz fülkéjébe belépett az a : korombéli férfi, akiről lerítt (ordított róla), hogy angol, a kockás zakó, a sál, a sildes sapka, a cipő—mind egyértelmű jel volt az efféle jeleket ismerő, világlátott embernek (és mellesleg Good aftemoon-nal köszönt), ez - olyannyira érdektelennek tetszett, szó- | ra sem érdemesnek, ami mondjuk Ma- t gyarországon el sem volnaképzelhető. Ha mégis hazai hasonlatot kéne mondanom, a (korombéli) férfi személytelensége, finom rezerváltsága talán annak felelne meg, ahogy a sörcimke csöndben leázik a Nyírség Expressz Utasellátójában — bár nem, nem jó, mert hisz annak akkurátus célja van, nevezetesen engemet átalvemi, Kőbányai kontra Tuborg, és egy angol úrnak nincsen célja, legalábbis egy utazó angolnak bizonyosan nincsen, annak csak úti célja lehet. Utazunk, a barbár a kontinensről és ő. Hirtelen durván fölrántották a fülke ajtaját. Egy földúlt arcú nő zuhan be, és hörögve-sziszegve, rám ügyet sem vetve, magát nem mérsékelve, acsargó szózuhataggal öntötte el az angol férfiút. Annak a szeme sem rebbent, szo- borszerűen ült tovább, nem nézve senkire. You...!, a nő ránk csapta az ajtót. Roppant kínos. Egy ideig az újságomba mélyedtem, de áltapintatomat olyan brutálisnak éreztem, hogy muszáj volt útitársamra egy ki tudja milyen pillantást vernem. De nem kért belőlem. Rezzenéstelenül nézett előre, ápolt arcán csak nyugalom látszott. Utoljára Cromwell hozhatta dühbe. Akkor újra megjelent a nő! De most szétázott arccal és zokogva, szinte ne- kiugrott a férfinak, ott toporzékolt előtte, you bastard!, ez volt a viszszatérő állítás, ami alléiét tesz, hogy te állat, te! Ekkor a korombeli angol férfi fölemelte a fejét, ránézett a nőre, majd lehajtotta a fejét, és színtelenül azt mondta: Enough, elég. Leplezetlenül bámultam őket. Láttam, ahogy a férfi ökölbeszorított keze elkékül. De ez még nem volt enough. Újabb nő tolult a fülkébe, s azonnal kiderült, hogy a két nő testvér, vélhetően egy ikerpár. Olyan harmincformák, semmi különös, az egyik bömböl, a másik nem, és mindkettőből süt a gyűlölet. Illetve a bömbölős láthatóan félt is. A másik, a nyugodtabb, az idősebbnek tetsző kivonszolta a húgát. .Próbáltam a férfi szeméből valamit kiolvasni, dühöt, fájdalmat, elkeseredést, valamit, amit értek, vagy mondjuk unalmat, hogy beleunt ebbe a két nőbe, vagy az egyikbe, vagy a másikba, vagy egyik után a másikba, nem gyűlöli őket, csak elég volt, ezt jól meg tudnám érteni, de nem, semmi, csak a cipő, a sál, a sapka, a kockás zakó, a fű... Kisvártatva köszönés nélkül távozott. Teaidő, alkalmasint. Emlékszem, még nem értük el Sankt Pöltent, amikor a folyosón veszekedős zaj támadt, elébb a férfit láttam, nem futott ugyan, de nagyon kilépett, nen sokkal később a zokogó nő futva utá na, majd a nővér, aki épp akkor kiáltot ta: No, please, don’t! Ne, ne, ne Magyar kultúrember, újságomba te metkeztem. Mindez 1989. október nyolcadikál történt. Kik lehettek ők hárman? Pinté Lajos naplójegyzeteiben olvastam i következő diákfogalmazást: Petőfi a; olyan emberek közé tartozott, akinek i szerelme egybeesett a feleségével. K lehetett a korombéli férfi, és mive micsoda esett itt egybe? Petőfi az Euro Cityn... Semmit nem állítok, és nem is gon dolok semmire, csak közlöm, mert formálisan, úgy tetszik, idetartozik, hogy a másnap reggeli Salzburger Nach-> richtenben azt olvasta, hogy Sankt Pölten határában egy ismeretlen férfi tetemére bukkantak, leszúrták, és ti rendőrség kéri, hogy aki valamit tud; jelentkezzék. Ugyan. A restiben megittam egy sört, az üvegen nem volt címke, ami errefelé ritka, de nincs jelentősége, töfi bé-kevésbé huszonhárom schillinj minden. * Az MTI-Press 1989. évi tárcapályázatának I. díjas alkotása II IteM 1990. január 20. litantmnniwKin * 9 —^—■ A HÉTVÉGI MELLÉKLETE ——
