Kelet-Magyarország, 1989. december (46. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-11 / 293. szám

4 Kelet-Magyarország 1989. december 11. Érdekességek az egészségűikről A francia és az amerikai lapokban tallózva több köz­érdekű érdekesség hívta fel magára a figyelmet. A Paris Match c. francia képes heti­lap orvosokra hivatkozva megállapítja, hogy a délutá­ni alvás, a szieszta szüksége velünk született tulajdonság és ha tehetjük, tegyünk ele­get ennek a szükségletnek- A lap amerikai orvosokra és lapokra hivatkozva bizonyít­ja ennek az állításnak az igazát, összegezve az ez­zel kapcsolatos kutatások eredményeit a lap megálla­pítja: a délutáni szieszta ve­lünk született szükséglet, amely a két éjszakai alvás között jelentkezik ugyanab­ban az időben, hol erőseb­ben, hol gyengébb formában. Tehát a délutáni szieszta nines összefüggésben a déli táplálkozással. A francia lapok — orvo­sok kutatásai alapján — megállapítják, hogy van jó és rossz koleszterol. A fran­ciák 4 százaléka érintett a „rossz” koleszterintől 18—20 év között, akik veszélyben vannak, hogy 60 éves koruk előtt infarktust kapnak: 15 százalékuk meghal, 30 szá­zalékuk túléli azt, a többi könyebben kaphat más be­tegséget. A koleszterol vizs­gálatot tehát el kell kezdeni 35 éves, de mindenképpen 50 éves kor után, aki — öröklés miatt — hajlamos rá, még korábban sem árt el­kezdeni. Franciaországban például 50 gyerek közül egy koleszterol túltengésben szenved. A tömeges kivizs­gálás — nagy költségek mi­att — lehetetlen. De ha va­laki a vérét vizsgáltatja, ne mulassza el megnézetni an­nak koleszterol tartalmát. Az orvosok legegyszerűbb megelőzésnek tartják a do­hányzás beszüntetését, a fe­lesleges súlytöbbletet, a ma­gas vérnyomás csökkentését a koleszterolban gazdag táp­lálékok elkerülésével. Ha va­laki már koleszterol túlten­gésben szenved, vizsgáltassa meg magát orvossal és szedje a javasolt gyógyszereket, amelyek blokkolják a ko­leszterol lerakódását. Egy amerikai kutatás sze­rit, amelyben 8 ezer embert vontak be, megállapították: az álmatlanságok oka — 40 —47 százalékban elme ere­detű zavar, vagy nyugta­lanság valami miatt. A kuta­tás szerint megállapítható, hogy világos összefüggés van az álmatlanság és az elme­probléma között. Kovács István Ismét külföldre készülnek Sikeres a Kállai Kettős Népi Együttes A Kállai Kettős Népi Együttes 1951-ben alakult, de tradíciói 1945 előttre, az or­szágos gyöngyösbokréta moz­galomban hírnevet szerző Kállai Bokréta táncosaihoz nyúlnak vissza. Tagjai szö­vetkezeti dolgozók, munká­sok, diákok, akik sikerrel szerepelnek a szövetkezeti néptáncegyüttesek hazai fesz­tiváljain és jártak a környe­ző országokon kívül: Török-, Görög-, Francia-, Olaszor­szágban is. Idén augusztusban a Nem­zetközi Folklór Szövetség meghívására a franciaországi Chateauneuf-Du-Faeu-ban megrendezett Nemzetközi Né­pi Tánc és Hagyományok Fesztiválján a tradicionális kategóriában első helyezést értek el. A Nagykállóban rendszeresen, az idén októ­berben 14. alkalommal meg­tartott Kállai Kettős Nep- táncfesztiválon is nívódijat kaptak, az utánpótlás csoport pedig különdíjat. Az együttes vezetője, Szi­lágyi Zsolt szerint fő feladat az utánpótlás nevelése, amit el is kezdtek két éve a hely­béli általános iskolákban. Je­lenleg már két csoport mű­ködik 50, illetve 70 5—8. osztályos táncos csemetével, A gyermekcsoport tagjai a bujtosl csarnok előtt. akik már sikeresen szerepel­tek a környező községekben és a Bujtosl Szabadidő Csar­nokban is. Hetente kétszer próbálnak 6—7 órát, támogatást kapnak helyi szövetkezetektől, pl. a KÁLLTEX Ruhaipari Kisszö­vetkezet dolgozói társadalmi munkában megvarrták az együttes ruháit. Ápolják a tradíciókat, a 20—30 évvel ezelőtti együttes tagjaiból egy hagyományőr­ző csoportot szerveznek, va­lamint az 1920—30-as évek táncosait megkeresve útmu­tatást, támogatást kérnek tő­lük a munkához. Az együttes már a követ­kező év májusában megren­dezésre kerülő szakági bemu­tatóra készül új műsorral, és távlati célként jövő nyáron egy görögországi fesztiválon való fellépés is szerepel. Szabó Csaba Száraz kenyérből friss Japánban olyan berende­zést fejlesztettek ki. amely­ben a régi kenyér újra' ro­pogóssá, „frissé” válik. Fő részei: egy gyorsfagyasztó és egy fölengedtető- s nedvesí­tőkamra. Az elsőben a szá­raz kenyeret gyorsan mínusz 20—30 C-fokra hűtik le. Amikor azután kiveszik be­lőle. öt-tíz percre belehelye­zik abba a másik kamrába, amelynek levegőjét előzőleg 80—100 C-fokra hevítették fel. s amelyből kis nyomású gőzzel több mint 80 százalé­kos relatív páratartalmat hoztak létre. Ez az öt-tíz perc elegendő arra, hogy a kenyér fölmelegedjék, s el­vesztett nedvességtartalma pótlódjon. A berendezést szállodák­nak stb. szánják, de tervezik annak egy olyan -— kisebb — változatát is, amely a ház­tartásokban teszi frissé a ré­gen megvásárolt kenyeret. „Ó, mesebeli Afrika!" Két óra Romár Lászlóval Az MSZP ^városi értekezletei (Folytatás az 1. oldalról) dalmi tulajdon meghatározó szerepén nyugvó piacgazda­ság kiépítésére törekszünk”. Ez fából vaskarika — hang­zót a minősítés. A kitétel vé­delmére kelt Gyuricsku Kál­mán, a megyei szervezőbi­zottság vezetője, mondván, még ma is 95 százalék a tár­sadalmi tulajdon aránya, en­nek megváltozására csak hosszú idő múltán lehet szá­mítani. A vitában és az azt követe választáson tulajdonképpen két jelentősebb csoport ve­télkedett egymással. A magu­kat progresszíveknek nevezők nem tudták keresztülvinni akaratukat, így a reform- alapszervezet és az egyes szá­mú alapszervezet álláspont­jait fogadta el a gyűlés. En­nek megfelelően listás sza­vazáson választottak el­nökséget —, az elnök Go- riscsák Sándor, helyettese Májercsik Antal lett. Népszerű énekes, akit nem­csak a harmincasok kedve­lik, de meghódította a tini- lányok szívét is. Sőt, a leg­kisebbek is fújják Komár László azon dalait, amelyek nagyrészt szüleik gyerekko­rában voltak kedveltek. Nemrég ismét Nyíregyhá­zán lépett fel, a KPVDSZ művelődési házban. A kon­cert után beszélgettünk ame­rikai útjáról, legújabb leme­zéről, és szóba került ma­gánélete is... — Mindig szívesen jövök hozzátok — mondja Laci. — Hálás, zeneértő közönség a szabolcsi, és bizonyítja a sze- retetet a hozzám érkező leve­lek tömege is. Igazán nem dicsekvésképpen mondom, de sok levelet kapok. Elné­zést, hogy választ nem írok, csak képet küldök, de az igazság az, nem akarok „egyenlevelet” küldeni. To­vábbra is várom a leveleket a következő címre: 1446 Bu­dapest, pf. 416. — Új nagylemezem címe: Meg van írva a csillagokban. Hiszek az asztrológiában, bár aktívabban nem foglalkozom vele. nincs rá időm. Folytatom a következő lemezeken is a jelenlegi stílust, úgy látom — legalábbis egyelőre — a „Mesebeli Afrika” című szám a legnépszerűbb. Persze a — A koncerteken nagyon hiányzik a család. Igen, csa- ládoentrikus vagyok, annak ellenére, hogy nemrégiben elváltam. Hadd tegyem hoz­zá, ez egy boldog válás, a mai napig jó barátok va­gyunk feleségemmel. Tudom, hogy furcsa amit most mon­dok, de ez így van. A nyolc­éves Balázs fiamat például most is én viszem az FTC- be űszóedzésre, és külön öröm számomra, hogy igazolt versenyző lett, mert én is Fradi-szurkoló vagyok. Ha Balázs nagyobb lesz, örülnék, ha elkísérne a turnékra. — A nyáron Amerikában jártunk, esztrádműsorral, Sas József, Gaál Gabriella és én. Mit mondjak, sike­rünk volt, szívesen visszaté­rek máskor is, mert amikor nem koncertezünk, szeretek „csavarogni” Amerikában. — Az idén új szerepkör­ben is bemutatkozom: Payer András új nagylemezének va­gyok a menedzsere. A stílu­sa? Talán úgy határoznám meg: éjszakai bárzene. Kel­lemes, háttérzeneként is hall­gatható, és nem süketülsz meg tőle, mint a diszkóban — mondta befejezésül Laci. Hajdú Gabriella 1 szmog ollen Az amerikai Sandia nem­zeti laboratórium vegyészei­nek új eljárásával nitrogén­re és más ártalmatlan gázok­ra bonthatják a füstköd (szmog) és a savas esők kép­ződésében fontos szerepet betöltő nitrogén-oxidokat. A kísérletek során nem mérge­ző klórvegyületet juttatnak egy dízelmotor kipufogógázá­ba. és ezzel a kipufogógázok­ban lévő nitrogén-oxidok 99 százalékát szétroncsolják. Nyilvános?! (B-zs.) Mérlegen az ezüstvasárnap (Folytatás az 1. oldalról) házán található, ahol szin­tén több milliós árubőség fo­gadta a vásárlókat. Az áru­ház földszintjén az illatsze­rek és az jándéktárgyak mellett a banán és a mandarin volt a leginkább kere­sett, sokan még azt is vállalták, bogy néhány percre sorba álljanak a kedvenc déligyümöl- csökért. Amint azt Riczu Katalin gazdasági vezető elmondta, nagyon sok vásárló kereste fel az áruházat, ahol külön­féle árengedményes akciók­kal lepték meg a vásárlási szándékkal betérőket. Vásárosnaményban az ÁFÉSZ Ruházati Áruházban is sokan megfordultak ezüstvasárnap. Reggel nyolc­tól déli 12 óráig tartott nyit­va az üzlet, ezzel is próbál­ták a hétközi zsúfoltságot csökkenteni. Gráf József áruházvezető arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy négy-öt millió forinttal nagyobb választékot kí­náltak ezüstvasárnap mint korábban. Itt a szőnyeg, a cipő és a konfekció iránt volt a leg­nagyobb kereslet, ugyanak­kor a kötöttáru és a ruházat esetében visszaesett a forga­lom . Noha a bevétel eléri a 200 ezer forintot, ami egy hétközi nap forgalmának fe­lével egyezik meg, bírálat­ként el kell mondani, hogy évek óta nem tudnak meg­egyezni a Volánnal, hogy ezen a napon a buszjárato­kat is próbálják meg a be­vásárláshoz igazítani. Kisvárdán a Szabolcs Áruház közel 35 milliós áru­készlettel várta a vásárlókat a hétvégén. A konfekció és méter osztályon 30 százalé­kos leértékelés volt, hasonló árengedményt adtak a kötöttáru és műszaki cikkek esetében is. Talán a legnagyobb sláger itt a szőnyeg volt. Az áruház fél kilenctől délután egy óráig fogadta azokat a vá­sárlókat, akik erre a napra ütemezték az ünnepek előtti bevásárlást. (cs. zs.) NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00 Hétnyitó — hétfői in­formációs, zenés magazin — 18,00—18,30 Hírek, tudósítások, lapszemle, műsorelőzetes. — Szerk.: Szoboszlai Tibor NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ (A műsor minden vételi belyen azonos időben fogható) 20.00 Részletek a Párbeszéd Közművelődési Egyesület „Kéz­fogásest a békéért” c. 1989. de­cember 8-i műsorából MAGYAR TV 1 9.00 Képújság — 9,05 Tévétor­na nyugdíjasoknak — 9,10 Elő­este. Szovjet tévéfilm, II/2. rész — 10,25 A Hét (ism.) — 11,25 Delta — tudományos hír­adó (ism.) — 11,50 Képújság — 16,05 Hírek — 16,10 Déli videó- újság — 16,20 Stíri — hírek ro­mán nyelven — 16,25 Három nap tévéműsora — 16,35 Mi le­gyek? — pályaválasztási mű­sor — 17,25 Szám-adás — gaz­dasági negyedóra — 17,50 Esti mese: Pamacs és barátai — csehszlovák rajzfilm — 18,00 Egy szó, mint száz — nyelvi fejtörőjáték — 18,45 Reklám — 18,55 Új cim-cim. Irodalmi rejt­vényműsor gyerekeknek. O. Wilde: A Canterville-i kísértet — 19,20 Reklám — 19,30 Híradó — 20,00 Reklám — 20,05 Családi kör: Törések — 21,05 Panorá­ma — világpolitika percről percre — 21,50 Reklám — 21,55 Nyugat-berlini kollekció. 13 színes relief — 22,30 Híradó 3 TV 2 Radványi Dorottyával és Aigner Szilárddal 17.00 Képújság — 17.15 TV 2, benne: reklám, riportok, idő­járás, zene — 17,45 Mozaik — telefonos játék — 18,00 Hétfőn hatkor — 18,25 Gyerekeknek! Nils Holgersson csodálatos uta­zása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. Nyár a Lapp­földön (ism.) — 18,50 TV 2 ­19.00 A Forsyte Saga. Angol családregény. XXVI/24. rész: Délután Ascotban (ism.. FF) — 19,52 TV 2 — 20,00 Körzeti té­véstúdiók műsora: Budapest — Pécs — Szeged — 20,55 TV 2 — 21.00 Híradó 2 — 21,20 TV 2 ­Kb. 23,00 TV 21,30 Telesport 2, Napzárta SKT-EUROSPORT 6.00 Üzleti világhíradó — 6,30 Európai üzleti hírek — 7,00 DJ Kát Show. Családi móka — 9,30 Eurosport-étlap — 10.00 Sí Vi­lág Kupa — 11,00 Labdarúgás — 13,00 Sí Világ Kupa — 14,00 Maradona — a világ legjobb játékosa? — 15,00 Széllovas ma­gazin — 15,30 Tenisz — 19,00 Jégkorong — 21,00 Micsoda hét! 22,00 Nemzetközi autó- és mo­torsport — 23,00 ökölvívás — csodálatos mérkőzések — 24,00 Jégkorong — 2,00 Műsorzárás SUPER CHANNEL 7.00 Hírek - 7,05 Időjárás - 7,09 Üzleti hírek — 7,30 Hírek, időjárás — 7,39 Üzleti hírek — 7,58 Időjárás — 8,00 Egyveleg — 14,30 Forró drót — 15,30 Ni­no Firetto zenés kívánságmű­sora — 16,30 Hullámhosszon. Vetélkedő — 18,30 Off the Wall — 19,30 Időlánc — tavalyi ak­ció- és sci-fi filmekből — 20,00 Turistamagazin — 20,30 Utazás Indiába — útifilm — 21,00 Túl­élés — 22,00 Hírek, időjárás — 22.10 Vadvilág — természetfilm — 22,40 Thaiföldi magazin — 23.10 A sárgalábú törpekenguru — 0,10 Hírek, időjárás — 0,20 Coca-Cola Eurochart — 1,50 Egyveleg — 2,00 Műsorzárás TV5 16,05 Hírek — 16,13 7-ről 7-re — 17,10 Esély a daloknak — 17,30 Konyhatitkok — 18,00 Szá­mok és betűk — 18,20 Falu a felhők között — 19,00 Ütikalan- dok — 19,30 Hírek, időjárás — 19,40 Csillogó papiros — 20,00 Üj világ — 21,00 Tengeri ma­gazin — 22,00 Tv-híradó — 22.25 Időjárás — 22,30 Gros Mé- chant-show — 23,30 Belgium, 1944 — dok.-film — 0,30 Mű­sorzárás SAT1 6,00 Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30 Hírek, időjárás — 8,35 Közkórház — családfilm — 9,20 Konyhatündéreknek — 9,30 Műsorelőzetes — 9,35 Szomszé­dok — családfilm — 10,00 Hí­rek, időjárás — 10,05 Mister Ed. Vígjáték — 10,30 Ez az ember túl sokat tud. Amerikai wes­tern — 12,15 Tesztelési ötletek — 12,30 Szerencsekerék —13,00 Tévétőzsde — 14,00 Műsorelőze­tes — 14,05 Pixi az égi kakukk­fészekben. Rajzfilm — 14,30 Háztartási ötletek —- 14,40 Köz­kórház. Családfilm — 15,30 Bol­dog napok. Családfilm — 15,55 Az arany lövés — 16,05 Dániel Boone. Western — 17,00 Hírek, időjárás — 17,10 Szomszédok. Családfilm — 17,35 Divatos öt­letek — 17,45 Műsorelőzetes — 17,50 Carson és Carson. Krimi — 18,45 Híradó — 19,00 Szeren­csekerék — 19,30 Mississippi. Krimi — 20,25 Időjárás — 20,30 Hunter. Krimi — 21,25 Hírek — 21,30 Bobby gróf, a Vadnyugat édes réme. Vígjáték — 23,10 A nap hírei, sport, időj. — 23,20 Hírek és sztorik — 24,00 Vallá­sos szemszögből — 0,05 Műsoréi. SZOVJET TV 4,30 120 perc — 6,35 Buduláj visszatérése — 7,55 Rajzfilm — 8.25 Labdarúgószemle — 9,25 Ismeretterjesztő film — 13,35 Mozart: 20. zongoravers. —14,10 Rajzfilm — 14,30 Népművészek — 15,30 Francia nyelvlecke — 16,00 Üj ráolvasva Lenint — 17,00 Mi és a gazdaság — 17,40 Bu­duláj visszatérése (2. rész) — 19,00 Híradó — 19,40 A Belügy­minisztérium jelenti — 19,50 Hovanscsina (opera) — 22,15 Világhíradó — 22,30 A művész úr (film) — 0,15 Hírek — 0,20 Borisz Rubaskin énekel SZLOVÁK TV 1 16,05 Mezőgazdaságunk útjai (sorozat) — 16,35 Katonák mű­sora — 17,25 Lukasé reménye (kisfilm) — 17,45 Pozsonyi ma­gazin — 18,20 Publicisztika — 19.00 Esti mese — 19,30 Híradó — 20,00 Egész világ a fej fö­lött (tévéfilm) — 21,35 A va­rázslattól megfosztott illem (so­rozat) — 22,05 Az talán lehe­tetlen (szovjet film) SZLOVÁK TV 2 16,15 Publicisztika — 16,35 Né­met nyelvtanfolyam — 17,00 Tévéállatkert — 17,25 A nap percei — 17,35 Dokumentumfilm — 17,55 Mi, kis muzsikusok — 18,30 A hét eseményei magyar nyelven — 19,00 Jótanácsok — 19,10 Torna — 19,30 Híradó — 20.00 Sportvisszhangok — 21,00 Portréfilm — 21,30 Híradó — 22.00 Világhíradó — 22,15 Pan­tomimműsor Moziműsor Krúdy mozi: ORSZÁGÚTI DISZKÓ (Road House) (am.) Béke mozi: LESZÁMOLÁS (am.) Videoház: ŐSLÉNYEK OR­SZÁGA (mozi) (am.) Csak délelőtti előadásra! VÉGZETES VONZERŐ (mozi) (am.) Csak délutáni előadásra! Móricz mozi: A HEGYLAKÓ (angol) Ea.: 15,30, 17,45 és 20 ó. Mátészalka: X PROGRAM (am.) Kisvárda: BONVAD ASZOK (ol.) Csenger: GYILKOS OPTIKA (am.) Fehérgyarmat: IDEGEN TEST (ang.) Nagykáiló: BOSSZÚ BÖRTÖ­NÉBEN (Lock Up) (am.) Nyírbátor: JÉZUS KRISZTUS HOROSZKÓPJA (magyar) Vásárosnamény: AFRIKA EXPRESSZ (ol.) Tiszavasvári: VESZEDELMES VISZONYOK (am.) Ápoljak a tradíciókat HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG iirnniQni^iiii'aiii»HB-i4iiiiTrFi 1989. december 11., hétfő

Next

/
Thumbnails
Contents