Kelet-Magyarország, 1989. december (46. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-30 / 308. szám
989. december 30. 9 Magyarok a nagyvilágban és itthon „Egy népnél sem vagyunk alábbvalók! (Zrínyi Miklós) A „Hét”-ben robbant a hír: nagyar tudósok és orvosok ikísérleteztek egy stronciumcft ha- ástalanító vegyületet, amely itíjek- :ió formájában a szervezetbe jutatva — akár atomrobbanás utáni gyorssegélyként is — azonnal hat. Szó volt a felbecsülhetetlen értékű hatóanyag jövőjéről is, amely a magyar viszonyok ismeretében bizonytalan. A Celladam és a Béres-csepp után egy új vegyidet, amely ismét csak azt bizonyítja, hogy a magyar elme, a magyar tehetség óriási monopólium,' "a világ minden részén képes megvetni a lábát, onnan sugározva vissza fényét hazájára, mely vagy fel sem ismeri, vagy nem becsüli vagy csak későn értékeli jelentőségét. A csalódottakat pedig befogadja a „nagyvilág”, amely azért mindig csak „édes mostoha” marad. Magyarok a nagyvilágban. Lénárd Sándor, a Collegium Hungaricum egykori orvosa, aki írt, gyógyított, illusztrált, tanított; latinra fordította a Micimackót, bejárta Európát és Amerikát és végül egy brazíliai kis faluban saját ültetésű és nemesítésű kajszibarackfája alá temettette magát 1972-ben. Ő írta a magyar nyelvről: „hiába tanultál meg tizenkettőt, érezni csupán egy nyelven lehet. Az állattal, időjárással, növényekkel csakis az anyanyelven tudsz beszélni. A halállal kivált.” Amerigo Tot, a világhírű magyar szobrász, akiről megtudjuk az „Utas és holdvilág-ból, hogy gyalog jött Drezdából a Via Flaminián, azon az úton, melyről gimnazista korában megtanulta, hogy ott vonultak be mindig észak felől a győzelmes idegenek” éá aki büszke volt arra is, hogy fellépett a budai Várban. (A fent említettek Karinthy Ferenc idén megjelent „Itália mia” c. kitűnő könyvében olvashatók). Márai Sándor, akinek eszményképe volt Marcus Aurélius, az “önbeszélgető” császár, akiről azt vallotta, hogy a „stílus nemcsak az ember, a nagy stílus világkép is” akinek egyetlen „bűne” volt, hogy a világon legfontosabbnak tartotta a polgár-voltot, és aki 1947-ben Genfből nem hazajött, mert úgy érezte: ,,'el kell menni ebből az országból, mert itt már nem lehet szabadon hallgatni” (Új Tükör -r Török • Tamás cikke). Határ Győző, aki az angliai Wimbledonból a hazai olvasókhoz és a színpadhoz küldött korábbi üzenetei után — végre személyesen, is hazatalált, és akit sértett a riporter azon kérdése, hogy hogyan sikerült magyarnak maradni más kultúra vonzásában, idegen nyelvközegben. (Kelet-Magyarország — Bodnár István riportja) Bruck Edit, aki Olaszországban ma is felzokog, ha eszébe jut Tisza- karád és elpusztított családja, és aki elutazásai előtt egyetlen felvar- ratlan inggombot sem hagy, mert mindig úgy érzi, örökre távozik. Faludy' György, aki névtelen vagy kevésbé híres sorstársaival együtt nem tudja kitörölni emlékezetéből Recsket, s a „pokolbéli vígnapok” krónikásaként üzen nekünk. A Csurgay Judit kitűnő riportjából tavaly megismert magyar mezőgazdász-professzor, aki Finnország északi részén főis- I kólát alapított, paradicsomot, I burgonyát termeszt és még sokáig őrizni fogja a magyar nyelv és a ! magyar étel csípős zamatát. Gömöri György, Cambridge-ben tanító professzor, akinek -— annak ellenére, hogy megvan az angol nyelvű Ady-kötel — „mégis minden előadásán le kell tennie a nagy esküt, hogy Ady Endre nagy költő volt”. (Új Tükör — Ónody Éva riportja) Horváth Elemér, az Amerikában élő költő — most hallhatunk róla a TV 2-ben — akinek életében szeszélyesen váltakoztak a szerencsés és nehéz stációk: Pannonhalma szellemi bölcsője, Rónay Györgyi költőműhelye, Thomas Mann családjának támogatása, az olasz „Varázshegy” után Amerikában kemény fizikai munka, majd egy újságnál elfogadott biztos, de szürke egzisztencia. 1990-ben végre megjelenő válogatott verseskötete, a „Szélrózsa gyökerei’.’ muzsikáló soraival- a magyar földet idézi: „Megyünk a hóesés szerelme^ szövetén Egy bölcső, egy nóta, egy madár, “egy legény” Doráti Antal, a világhírű karmester írta: „A magyar véfj kevert vér. Hogy milyen vérek keveréke, a hivatott kutatók munkájának tárgya. Miránk az tartozik ebből; hogy ez. a keverék a szellemi élénkség terén igen „szerencsés” és éppen ez a szerencse okoz oly sok és nagy szerencsétlenséget.” (Milyen a magyar? — Magyar Világ Kiadó KFT) És milyen a magyar — itthon? Szavazó és ellenszavazó lakosság, döntéseken vajúdó országgyűlés, a pluralizmus százfejű szörnye, pártokat képviselő kuratórium, vészkiáltványt fogalmazó televízió, kiskirályok mundérban, halódó környezetvédelem és lemondó miniszter, milliókat elnyelő meggondolat-' lan beruházások, fanatikus, saját zsebből is dolgozó tudósok, nyereséget visszautasító vagy saját zsebre is dolgozó vezetők, világkiállításra készülés és szegényház, „Fekete lyuk” és fasori gimnázium, a kasz- száknál reménytelenül számoló állampolgár, akinek mindenbe van beleszólása, csak éppen semmiről sem dönt — ez Magyarország 1989-ben. Nincs hát megoldás? A magyar csak más társadalmi — gazdasági struktúrába beépülve, asszimilálódva, bontakoztathatja ki önmagát? A józanság, következetesség, türelem éppúgy sohasem lesznek a mindennapokban ható erényei, mint ahogy sohasem okul legfőbb hibájából. Jövőt ígérő, múltat vádoló, jelent elrontó politikai könnyelműségéből? Itthon mindig hiánycikk lesz a kibontakozáshoz szükséges lehetőség, a tervszerű finanszírozás, a megfontolt beruházás, az ötletek jelentőségének időben való felismerése? Mikor fogja mindenki azt csinálni, amihez ért? Mikor fog lelepleződni az, aki semmihez sem ért? Miért elég nekünk, magyaroknak, hogy a világban szétszórt tehetségeink szívét haza húzza — Babits szavaival — egy „makacs íz” „egy halk dal” amikor alkotóerejét is hazahívhatná egy rendezett, jól működő társadalom? A ma politikusainak a már-már félelmetessé erősödött politizáló „kurázsi” helyett nem inkább a polgárok nyugalmáért, megbecsüléséért kellene munkálkodniuk? És ahogy Keresztúry Dezső tanácsolja: az állampolgárnak van-e fontosabb dolga, mint a ma nagyon hiányzó „civil — fegyelem”! Ő írja: „A szétszóródás népe vagyunk tehát? Azoknak lenne igazuk, akik a visszavonásban, az egymás megvetésében, az összeférhetetlenségben látták mindig is a magyar átkot!” Magunk alatt fűrészeljük a fát, hogy módunk legyen mindig mindern újrakezdenünk?” A népszavazás estéjén vetített Kennedy — film végén Robert Kennedy szeretetel és értelmet kíván népének,- majd magába- roskadva kérdezi: Úristen, mi lesz ezzel az országgal? Magyarok itthon és a nagyvilágban — ugyanezt kérdezzük... Tóthné Lőrincz Klára A XIII. Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep (Sóstó) munkáiból: Biró Lajos: Lovas — Sirpa Ihanus (Mátészalka): Portré a múltból E vek óta rendszeresen gyűjtöm a nagyecsedi cigányok tánchagyományainak ' megírásához szükséges néprajzi adatokat. Ennek érdekében minden olyan cikket, tanulmányt, fotót, filmfelvételt felkutattam, amely e munka elkészítéséhez elengedhetetlen volt. így bukkantam rá, egy maga nemében páratlan és roppant érdekes filmfelvételre, amely még 1936-ban készült. A film a por- csalmai cigányok botoló táncait mutatja be. Jelentősége abban áll, hogy a magyarországi cigánytáncok kutatásának történetében -— ahogy utóbb kiderült —- az első filmfelvétel. Azonban volt egy kis szépséghibája, a film szereplőire vonatkozóan semmilyen írásos dokumentumot nem találtam. A néptánckutatónak pedig az egyik legfontosabb adata: a táncos neve, ki a zenész és ki a helyi szervező. Két évvel később Luby Margit az Alföld 1959. 5—6. számában írt cikkéből néhány adatot ugyan sikerült megtudnom, de nem az egészet. Tudniillik a filmfelvételt 1934- ben alapos előkészítés előzte meg, amikor is Lajtha László népzenekutatóval Porcsalmán járt és Gyene Zsigmond tekintetes úr páratlan szívességgel és készséggel állott rendelkezésükre, a-tervei és táncgyűjtés sikere érdekében. A filmfelvétel ekkor különböző technikai és hivatalos akadályok miatt nem történhetett .meg. Azonban Lajtha László és Luby Margit propagandájának köszönhető, hogy az akkori neves néprajzkutatók felfigyeltek a pór- csalmai botolóra és két évvel később GönyeJ Sándor jóvoltából sikerült keskenyfilmre (némafilmre) rögzíteni az akkor még a legszebb ősi táncjátéknak nevezett és tartott cigánybotolót. Miért olyan fontos ez a filmfelvétel a néptánckulatók számára? — kérdezheti az olvasó. Röviden szeretnék rá válaszolni: A Felső-Tisza-vidéki cigánybotoló a középkori gyökerű európai fegyvertáncok egyik legépebb típusa, amelynek történeti kapcsolatai a 16—17. századi — kelet-európai népek tánckultúrájának összefonódásáról tanúskodó —■ hajdútáncosokhoz vezetnek. 1988 áprilisában a filmet videokazettára átmásolva utaztam el Por- csalmára kideríteni, hogy kik voltak a film szereplői:.Szorongva érkeztem meg a gyönyörű szatmári faluba. Vajon felistfierik-e a filmen táncoló embereket? Találok-e olyan idős embert, aki még ismerte őket? Élnek-e még a szemtanúk? Kik lehettek a zenészek? Kikhez menjek előbb: a cigányokhoz vagy a nem cigányokhoz? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, amikor az utcán két idősebb, nem cigány férfihez odamentem. Kérdéseimre csak annyit mondtak: „Menjen csak Karikás Andrásékhó, az ő apja nagy táncos vót! — biztosan tudja.” Izgalommal várták Egy fiatalosan mozgó asszony fogadott az előszobában. (Később tudtam meg, hogy Ica néni, András bácsi felesége és 68 éves. Viszont András bácsin sem látszott még; hogy a nyolcvanon is túl van.) Miután összeszereltem a videokészüléke- ket és elindítottam a filmet, nemcsak én, de ők is izgulva-várták, hogy felismerik-e a szereplőket, vagy! sem. A segítőkészségük határtalan! volt. Hol közelebb léptek a tévé képernyőjéhez, hol távolabb álltak! meg. Egymásnak bizonygatták, hogy; a szereplők között ki kicsoda, kinek a férje, kinek a felesége, kinek az anyja, kinek a rokona. Nem tudtam megszólalni a meglepetéstől, hogy nem cigánylétükre pontosan ismerik a cigányok családfáját. Nos, végül a kilenc táncosból hatot felismertek, és a helyet is ahol a filmfelvétel történt. Nyomban el is mentem oda, vagyis Gyene' Zsigmond kúriájához. (jelenleg óvoda), hogy 'szemügyre vegyem a filmfelvéte! helyszínét. A segítségadás itt sem maradt el, mert pár perc múlva az egyik óvodai dolgozó édesanyjához, Szé- \ kelyhidy Lászlónéhoz kísért el, akii már hetvenéves. Itt két szereplőt is-] mertek fel. akinek nevét Karikásék] már említették. Innen az utam a! tanácselnökhöz. Fehér Zoltánhoz vezetett, hogy megtudjam: ki aj legidősebb cigányember a község-j ben? O nem a cigányokhoz, hanem] a 76 éves Csobai Jenőhöz vitt el. A] csodálatos memóriával rendelkező Jenő bácsiéknál aztán minden tán-! cos személye ismertté vált. De ettől függetlenül Jenő bácsival elmentünk a 70 éves Tóth Lajoshoz, akinek az apja a filmen táncolt. O a film megnézése nélkül felsorolta, hogy kik táncoltak akkor. Sőt, a zenészek nevét is felsorolta. így jutottam el Kaluca Jenőhöz, aki akkor, 1936-ban 24 éves volt, és bőgőzött. Arra a kérdésemre, hogy milyen zenét játszottak á felvétel idején a táncosoknak, a következőket mondta: „A zenére már nem emléks'zem, hogy mit játszottunk, de arra igen, hogy Kriska (Tpth Krisztina) azt énekelte: Hon van a princes bába Kicsúszott a gyermek lába... A vén Náci (Tóth Ignác)- meg azt, hogy Ördög bújjék a botomba, Rózsa meg a kalapomba. Jerom, jerom, jerom. Dehát mán régen vót! — fejezte be halkan válaszát. Megfakult emlékezet A hetvenéves Szűrös Varga József sem emlékszik már arra, hogy mit is játszottak akkor, csak arra, hogy Gyene Zsigmond, Gyene Pál tekintetes urak, Varga Ferenc lelkész és Jenei Pál patikus felhívatták őket, hogy a Pestről érkezett vendégeknek muzsikáljanak és táncoljanak. (Ebből derült ki, hogy ők voltak a helyi szervezők.) A zenekar pedig a következő volt: Kaluca AiuJrás prímás,. Varga Gusztáv tercprímás, Kaluca Jenő brácsás, Szűrös Varga József csellós, Kaluca Dezső nagybőgős. A táncosok Tóth Ignác (Náci) és Tóth Krisztina (Kriska), Ötvös Anna (Tota Anna), Tóth Sándor és Tóth Ágnes (Csikó), Tóth Ilka, Ötvös Miklós és Tóth Róza (Liba). Úgy érzem érdemes volt utánanézni e film szereplőinek, táncosainak, mivel az első cigánytánc- felvételről van szó. amely mérföldkő lehet a további cigánytánc- kutatásoknak. Balázs Gusztáv Barkácsoló kisfiú. Csizmadia Attila fametszete S A SZTLOJLSZTETJ 94‘E LUL XLTíPL || Kelet---------------------------------;---Az első filmfelvétel hazánkban A porosaimat botoló nyomában mmmm minin 11 mm n ——
