Kelet-Magyarország, 1989. december (46. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-29 / 307. szám

8 Kelet-Magyarország — SPORT 1989. december 29. Dics, Bis, Bácsi, Eszenyi, Csehi a parkettán Ma: bijtisi fncigála Belodedici Újra román színekben? A magyar labdarúgó-válo­gatott világbajnoki selejtező­sorozatát Spanyolországban zárta. A meccsről sok jót nemigen tudnánk elmondani, ám három villanásra szíve­sen emlékezhetünk vissza Mindhárom megmozdulás fő­szereplője a cseréként be­állt Bácsi volt, alki ez alatt több veszélyt jelentett a spa­nyol kapura, mint addig az egész magyar csapat. Az Üj- pesti Dózsa új üstökösét ma láthatják a Kelet-Magyaror­szág Kupa teremtorna né­zői, mert szerkesztőségünk színeiben pályára lép a válo­gatott játékos. Alkalmi csapattársai szin­tén ismert nevek a hazai fo­civilágban, hiszen ez a név­sor sokat mond az igazi druk­kereknek: Bücs (Rába ETO). Eszenyi (Üjpest), Bús (Fe­rencváros), Dúró (Vasas), Mező (DVSC), Horváth (Debreceni Kinizsi), Sebők (Szarvas). A bővebb keretbe szerepel még dr. Nedeczki (Nyih. Volán), ifj. Kovács és sportrovatunk munkatársa Mán. Ez lesz majd tehát a KM-Csillagok, lapunk csa­pata. Persze a többi együttes­ben sem akárkik lépnek majd pályára, hiszen nem győzhet­ném sorolni a már visszavo­nult és a jelenleg is aktív já­tékosokat, néhányat azért ragadjunk ki a teljesség igénye nélkül: Czeczeli, Buús,. Szekrényes, id. Eszenyi, Koz­ma, Ács, Szikszai, Cséke, Bo- da, Drobni, Csehi, Kiss, Fecs- ku, Tarczali, Szpodnyi... A nevek után bizonyára igazat adnak azok, akiknek már a délelőtti csoportmér­kőzéseket is figyelmébe aján­lom, amelyek 9 órakor kez­dődnek. Két óra körül feje­ződik be ez a kör, majd a délutáni pihenőt követően fél öttől indul a show, és kö­vetkeznek a helyosztók. Ame­lyeken még talán egy igazi nagy meglepetéssel is szolgál­hatunk: amennyiben elfog­laltsága megengedi, Mészöly Kálmán, a labdarúgó-váloga­tott új szövetségi kapitánya is megtiszteli személyével tor­nánkat, amelynek bevételét a romániaiak megsegítésére utaljuk át. n A Bujtosi Szabadidő Csar­nok ezenkívül is segít: január 2-től gyűjtést szervez sport­szerekből, felszerelésekből, amelyeket a csarnok előteré­ben lehet átadni. Ahogy egy szállítmányra való összegyű­lik, azonnal továbbítják a határon túlra. n A kézirattal már éppen az olvasószerkesztőhöz indul­tam, amikor újabb kedves vendég érkezett a rovathoz. Csehi Tibor, a Honvéd ki­válósága Nyíregyházán van, így természetesnek vette, hogy ő sem maradhat ki eb­ből a nagy gálából. Ennek mi is örülünk, még akkor is, ha nem a mi csapatunkat, hanem régi együttesét, az NYVSSC-t erősíti, ahol öccse István is játszani fog. Miodrag Belodedici, a Steaua Bucuresti egykori labdarúgója, aki egy éve szökött Jugoszláviá­ba, nyilatkozott a Reuter és az UPI tudósítójának. — Néhány nappal ezelőttig azt hittem, soha többé nem térhetek vissza Romániába — mondta a szerb származású játékos, akt rövidesen hivatalosan Is a Crvena Zvezda sportolója lesz. a FIFA döntése értelmében. — Most azonban, hogy megdőlt a Ceau- sescu-diktatúra, már az is fel­merül bennem, hogy esetleg új­ra játszhatnék a román váloga­tottban. Akár már az olaszorszá­gi világbajnokságon is! Ha szük­sége van rám az új Románia nemzeti együttesének. nagy örömmel állok a csapat rendel­kezésére. A továbbiakban Belodedici ar­ról is beszélt, hogy amikor meg­tudta, egykori játékostársai is a forradalom oldalán harcolnak, kishiján felkerekedett, hpgy ha­zatérjen Bukarestbe és csatla­kozzon hozzájuk. (Reuter. UPI) Atlétikát ranglisták Molnár Tamás duplázott Elkészült a magyar atléták 1989. évi rangsora. Az NYV- SSC sportolói közül hárman végeztek az élen a felnőtt ranglistákon. Közülük Mol­nár Tamág két számban is a legjpbbuak. bizonyult a hazái mezőnyben, rajta kívül Fi- csor József és Malovecz Zsu­zsa ért el az idén számában legjobb eredményt. Az ifjú­ságiak között Szabó József, Téglási József és Todorán Er­zsébet hagyott maga mögött mindenkit. Ezenkívül Molnár Tamás 400 m-es 45,97 másod­perces idővel utánpótlásre­kordot ért el, míg a gerely­hajító Szabó József kétszer is megdöntötte 66,76 és 66,72 m) az ifjúsági rekordot. A ranglisták, férfiak: 200 m: 1. Molnár T. (20,83), ... 10. Bekecs (21,56). 400 m: 1. Molnár T. (45,97), ... 9. Be­kecs (47,92). 110 gát: Téglási (14,92) ifjúsági rangelső. Súly­lökés: 5. Ficsor (17,42). Ge­rely: 2. Stefán (75,98), ... 9. Szabó József (68,16) ifjúsági rangelső. Diszkosz: 1. Ficsor (65,10), ... 4. Kerekes (60,80). Nők, 100 m: 7. Daku Mónika (12,01). 200 m: 9. Fogarassy Röplabda A röplabda fiú juniorbaj­nokság őszi-idényében tizen­három fordulót játszottak. A csoportban a Szegedi Építők áll az élen, az NYVSSC gár­dája a negyedik. őszi végeredmény Fiúk 1. Szegedi Ép. 2. KSC 3. Kap. Volán 4. NYVSSC 5. Dunaújv. 6. Ü. Dózsá 7. Csepel 8. Tungsram SC 9. Fab.-Vasas 10. Malév SC 12 1 37: 8 25 11 2 36:11 24 11 2 35:13 24 8 5 29:20 21 7 6 24:24 20 5 7 20:26 17 4 8 18:28 16 3 10 18:31 16 3 10 12:31 16 —13 2:39 13 (24,63). 400 m: 10. Mádai (55,68). 800 m: 2. Todorán (2:04,51) ifjúsági rangelső. Maratoni: 6. Varga (2:45,39). Gerely: 1. Malovecz (63,94). INNEN A TISZA VASVARI Lombik sakkszakosztálya területi ver­senyt rendezett 23 résztvevővel. Felnőtt: 1. Halmi Sándor 8 pont, 2. Nagy L. 6, 3. Sándor 5. Ama­tőrök: 1. Kékedi Ferenc 8, 2. Nagy Z. 4, 3. Mizik 4. ifjúságiak: 1. Szántó Zsolt 6, 2. Piskolczi 5,5, 3. Wittner 5. A MEGYEI Diáksport Tanács tájékoztatása szerint a Borsod megyei Felsőregmecen 38 férő­helyes turistaház áll rendelke­1989 ősze a KSE-nél Az ősz meglepetéscsapata: KISVARDA Beszélgetés Eszenyi Dénes edzővel A meglepetés csapataként em­legették és könyvelték el a Kis- várdai SE-t az 1939—90. évi NB III-as labdarúgó-bajnokság őszi idényének végén. Nem véletle­nül, hiszen a sokáig mérsékelt, sivár egyhangúság után a 7. he­lyen várja a folytatást, mégpe­dig eleven, színes játékfelfogás­sal. Nem könnyen jutottak el idáig. Nemcsak az ellenfeleket kellett ugyanis legyőzniük, hanem Ön­magukat is. Ez nem volt köny- nyü . . . — Előszöris a játékosok fejé­ben kellett rendet teremteni — magyarázza Eszenyi Dénes edző, — rábírni őket arra, hogy az NB Ill-ban több és intenzívebb ed­zésekkel lehet eredményeket el­érni. Arra kértem a játékosokat, hogy ki-ki a tudása legjavát nyújtsa, mert a közvélemény is ezt várja tőlük. Szerettem volna elérni, hogy az őszi szezont ha­zai veretlenséggel zárjak, ez csak részben sikerült. A Rakamaz és a Balmazújváros három ponttal távozott a várkerti sporttelepről. Kisvárdán még a nyár folya­mán meghatározták a célkitűzést, azt, hogy kerüljön el a veszélyes zónából a csapat s egykori hí­réhez méltóan szerepeljen, ké­sőbb pedig stabil középcsapattá váljon. összességében eleget tettek a várakozásnak, hiszen a bajnok­ság hetedik helyén zárták az őszt (6 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség) megszerzett pontjaik száma: 22. Gólkülönbségük pozi­tív, a 20 adott góljukra 17-et kap­tak. Hazai mérkőzéseken soro­zatban jöttek az eredmények (5 győzelem, 2 vereség), legyőzték az Ózdot, az Edelényt, a Hajdú­nánást, a Tiszavasvárit, a Lenin- várost. ,,Üj edző, jól seper!”, jelentős változáson ment keresztül a KSE csapatjátéka. Rövid időn belül kialakult a stabil védelmi sor, megfelelően helytállt a közép­pálya is. — Nehéz helyzetben voltam a támadósor kialakítását illetően — mondta Eszenyi —, sajnos, ke­vés csatár állt rendelkezésre. A megszerzett gólokat Simon (7), Lelt (6), Nyerges (2), Oláh, Ko­vács, Brankovics, Rubóczki, Szondi (1—1) szerezték. A KSE labdarúgói ,,emeletet húztak” a régi alapokra, s hogy milyen lesz a folytatás, kizáró­lag rajtuk múlik. És ennél a ONNAN zésre iskolák részére. Szállás- és túrázási lehetőség, szolid árak­kal. Részletes felvilágosítás a Spori-nál (Nyíregyháza, Mártí­rok tere 9. sz. 8. em.). A MEGYEI sakkszövetség meg­tartotta újjáalakuló közgyűlését. Elnök: Gerényi Ferenc, főtitkár: Bodor Lajos, elnökségi tagok: Bátyi Sándor, Hagymási János, Mérnyi Béla, Mihalkó József, Rácz István. Eszenyi Dénes edző pontnál érdemes egy kicsit meg­állni, boncolgatni, milyen a já­tékosanyag. Nos, az őszi osz­tályzatok alapján Eszenyi edző elkészítette a játékosok házi rangsorát, csak azokat osztályoz­ta, akik legalább 10 mérkőzésen szerepeltek. íme a sorrend: Holt­versenyben első lett Lelt József és Simon Zoltán (5,69—5,69), 3. Rubóczki Tibor (5,46), 4. Bran­kovics Béla (5,43), 5. Szondi Gá­bor (5,37). Rajtuk kívül jó osz­tályzatot kapott — de kevesebb mérkőzésen szerepelt — Lipták, Molnár és Badar. A csapat va­lamennyi őszi találkozóján sze­repelt : Simon, Brankovics, Szon­di, Lelt, Rubóczki. Ez utóbbi csak egy mérkőzést hagyott ki sérülés miatt. A Kisvárdai SE csapatának já­tékosai igyekeztek úgy szerepel­ni, hogy visszacsalogassák a kö­zönséget. A Tiszavasvári ellen közel kétezer néző tapsolta a biztos hazai győzelmet. Bizo­nyosan kevesen tudják, hogy az NB III-as KSE játékosai munká­juk befejezése után foglalkoznak a labdarúgással. Segítenek a he­lyi vállalatok, intézmények, bár a jelen gazdasági helyzet szűkre szabja támogatási lehetőségeiket. Az együttes edzője, Eszenyi 'Dé­nes, a hajdani nyíregyházi gól­király. segítője a KSE egykori játékosa, Kovács József. A ser­dülőkkel Mészáros Károly, az if­júságiakkal Veres István foglal­kozik. A csapat háza táján jó a fe­gyelmi helyzet, látványos „ügyekre”, fegyelmezésekre nem került sor. fgy aztán nem Is le­het csodálkozni, hogy a várdai szurkolók is megszerették az együttest, sokan elkísérik őket idegenbeli találkozóikra. Eszenyi Dénes így vélekedik az eddigiekről: — Ősszel elért sikereinket el­sősorban a csapat jó szellemé­nek, küzdőképességéiiek köszön­hetjük. A csapatjáték és az egyéni képzés tekintetében azon­ban még sok a tennivaló. Éppen ezért korai lenne arról beszélni, hogy hol végez a KSE a baj­nokság végén. Kedvező a tavaszi sorsolás, nyolcszor játszunk ha­zai pályán, hét mérkőzést Ide­genben vívunk. A téli szünet alkalmas arra, hogy a csapat rendezze a még meglévő „adósságait". Idegileg kipihenten kezdje meg a felké­szülést a bajnokság „második félidejére”. A sikerért azonban küzdeni és dolgozni kell. A nap minden órájában, percében. — Apropó! Mikor kezdődik a felkészülés? — Január 8-án találkozik a gárda, egy hét előalapozást vég­zünk. Utána két hét napközis rendszerben napi két edzéssel, erre Kisvárdán kerül sor. Részt veszünk a Kelet-Magyarország Kupa küzdelmeiben, amely a felkészülést szolgálja. A bajnoki rajtig mintegy tíz előkészületi mérkőzést tervezünk. Kovács György ü világ sporttá AZONOSÍTOTTAK a Sydney— Hobart vitorlásverseny áldoza­tát. A Flying Colours nevű hajó legénységéből az ausztrál Peter Taylor (58) veszítette életét, ami­kor a vitorlás felborult, s a sportember súlyos fejsérüléseket szenvedett. A HOLLAND RUUD GULLIT, a BEK-et, Szuper és Világ Kupát nyert olasz AC Milan labdarúgó- csapatának erőssége szerdán, jó három héttel idei harmadik térd­műtétje után visszatért Itáliába, s egyelőre kerékpározással, súly­zózással próbál erőt gyűjteni az újabb feladatokra. Az orvosok most még nem tudják megmon­dani, hogy mikor játszhat leg­közelebb. de valószínűleg több hónapig csak a játéktéren kívül­ről figyelheti társait. 52. HÉT 1. Ascoli—Genoa 1 x 2. Bari—Milan x 2 3. Atalanta—Fiorentina 1 4. Verona—Cesena 1 5. Bologna—Roma x 6. Ancona—Reggina x 1 7. Catanzaro—Pescara 1 8. Licata—Como x 1 9. Triestina—Cagliari 1 10. Monza—Foggia 1 11. Pisa—Padova 1 12. Reggiana—Parma x 2 13. Messina—Torino x 2 14. Lazio—Napoli x HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG 1989. december 29., péntek NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00 Jó hétvégét — jó évvé­gét! Szerk.: Gajdos László MAGYAR TV 1 9.00 Képújság — 0,05 Tévétor­na — 9,10 A jegesmedve biro­dalma. Angol ismeretterjesztő filmsorozat, III/3. rész: Az utol­só esély (ism.) — 10,05 Kincs­kereső kisködmön. VI/4. rész: Megy a ködmön világgá (Ism. FF) — 10,30 A hajó. Csehszlo­vák kisjátékfilm — 11,10 Ne- meskürty István: Széchenyi napjai. Tévéjáték-sorozat. VI/1. rész (ism.) — 12,00 Képújság — 16,50 Hírek — 17,00—19,00 Pén­tek délután — 17,00 Évgyűrűk — nyugdíjasok műsora — Kb. 17.30 Téka — közhasznú infor­mációk — Kb. 17,40 Tok és To- kozati összefüggések — 17,55 Reklám — Kb. 18,00 Ablak — közéleti szolgáltató műsor — 19.00 Reklám — 19,10 Esti me­se: Füles Mackó kalandjai — 19,20 Reklám — 19,30 Híradó — 20.00 Reklám — 20,05 Telefere — Vitray Tamás műsora — 21,15 Reklám — 21,20 Irodalmi összeálítás — 21,50 Gian Maria Volonté-sorozat: Krisztus meg­állt Ebolinál. Olasz—francia film (1979) — 0,15 Híradó 3 TV 2 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 16.00 Képújság — 16,15 TV 2 — 16,25 TS ’89. IH/3. rész (ism.) — 17,15 TV 2, benne: reklám, riportok, időjárás, zene —17,45 Kérdezz! Felelek — 18,00 Tele­sport — 18,25 Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajz­filmsorozat (ism.) — 18,45 TV 2 — 19,00 Tetthely. NSZK bűn­ügyi tévéfilmsorozat. A tanú — 20,32 TV 2 SZILVESZTER ’89 — 21.00 Híradó 2 — 21,20 TV 2 — 21.30 Napzárta — 22,20 Tokió' pop. Amerikai—japán zenés film (1988.) (Feliratos!) — Kb. 24.00 TV 2 SKY-EÜROSPORT 6.00 Üzleti világhíradó — 6,30 Európai üzleti hírek — 7,00 DJ Kát Show. Gyermekműsor — 9.30 Eurosport-étlap — 10,00 A FIFA 16 éven aluliak labdarú­gótornája — 12,00 Ritmikus sportgimnasztika VB — 13,00 Biliárd — 14,00 Krikett —15,00 „Az erő órája” — 16,00 Tenisz — 17,00 Rodeo- és westernfesz- tivál — 18,00 1989 legjobb lovas sporteseményei — 19,00 Base­ball — 20,00 Brit nyílt golfbaj- nokság ’89 — 21,00 Tenisz — 22.00 Asztalitenisz — 23,00 Pá­rizs—Dakar rally — 23,15 Film az 1974-es labdarúgó VB-ről — 1,15 Párizs—Dakar rally SUPER CHANNEL 7.00 Napkezdet, hírek, időjá­rás — 8,00 Egyveleg — 14,30 Forró drót — 15,30 Off the Wall — 16,30 Hullámhosszon — 18.30 Nemzetközi slágerstúdió — 19,30 Időlánc — 19,55 Időjá­rás — 20,00 Koncertkülönleges­ség — 0,10 Hírek — 0,15 Idő­járás — 0,20 Power Hour — 1,20 Időlánc — 1,50 Egyveleg — 2,00 Műsorzárás TV5 16,05 Hírek — 16,15 Egészsé­günkre — 17,15 Montreáli fran­ciaajkú énekestalálkozó —17,45 Konyhatltkok — 18,15 Számok és betűk — 18,35 Falu a felhők között — 18,55 TV5-klub — 19,00 Ushuaia — 19,30 Hírek, időjá­rás — 19,40 Csillogó papiros — 20.00 Üzleti hírek — 21,00 Vi­lágútlevél — 22,00 Tv-hiradó — 22,25 Időjárás — 22,30 Ünnep, hét éjen át. Film — 0,15 Viva Kultúrműsor SATl 6.00 Jó reggelt a SAT-gyel! 8,30 Hírek, időjárás — 8,35 Közkórház — 9,20 ötletek kony­hatündéreknek — 9,25 Süssünk, süssünk ... — 9,30 Műsorelöze- tes — 9,35 Szomszédok — 10,00 Hírek, időjárás — 10,05 Tévé­bolt — 10,30 Katja, a koronázat­lan császárnő. Francia film — 12.15 Utazási ötletek — 12,25 Szerencsekerék — 13,00 Tévé­tőzsde — 14,00 Müsorelőzetes — 14,05 Garfield — 14,30 Pénzügyi ötletek — 14,40 Közkórház — 15,30 Tévébolt — 15,55 Az arany lövés — 16,05 Paradise. Western — 17,00 Hírek, időjárás — 17,10 Szomszédok — 17,35 Tesztelési ötletek — 17,45 Müsorelőzetes — 17,50 Az Adams család — 18.15 A hibbantak. Vígjáték — 18,45 Híradó — 19,00 Szerencse- kerék — 19,30 Batman — 19,55 Időjárás — 20,00 Charlie an­gyalai. Krimi — 20,55 Hírek — 21,00 Az Ifjú Winston. Angol játékfilm — 23,15 A nap hírei, sport, Időjárás — 23,25 Grimm- •mese parázna párocskákról SZOVJET TV 4,30 120 perc — 6,35 Aranyka­pu — 7,25 Az északi népek művészete — 7,55 Harmoniká- sok találkozása — 9,10 Évsza­kok — 10,10 Népművészet — 13,35 A titokzatos öreg (film) — 14,45 Dokűmentumfilm — 14,55 Csináld velünk! — 15,55 V. Csernov énekel — 16,40 Reklám — 16,45 Világhíradó — 17,00 Nemzetiségi kapcsolatok — 17,10 Roland Bikov 100 szerepe — 19,00 Híradó — 19,40 Nosz­talgia — 20,10 Nézőpont — 22,00 Tarkovszklj: Nosztalgia (film, 1—2. rész) — 0,02 Hírek — 0,07 Koncertfilm SZLOVÁK TV 1 9,00 Zenés szórakoztató mű­sor gyerekeknek — 9,30 Tévé­film (Ism.) — 10,50 Kék fény (ism.) — 11,30 Publicisztikai magazin (ism.) — 15,05 Diszkó idősebbeknek — 15,45 A nap percei — 16,00 Cseh film — 17,35 A fejtörő rejtélye (soro­zat, FF) — 18,00 Nézetek, állás- foglalások — 19,00 Esti mese — 19.30 Híradó — 20,00 Ausztrál természetfilm — 20,25 Bűnügyi kalandok (tévésorozat) — 21,15 Dokumentumfilm — 21,25 Sand­ra énekel — 22,10 Szexmisszió (lengyel film) SZLOVÁK TV 2 15,10 Nemzetközi fedettpályás labdarúgó-mérkőzés — 16,10 Mesefilm — 16,35 Meseflm — 17.30 A vörös gentleman (NSZK-íilm) — 19,10 Torna — 19.30 Híradó — 20,00 Fiatalok tévéklubja — 21,05 Kínai pon­tok (dokumentumfilm) — 21,30 Híradó — 22,00 Világhíradó — 22,15 Színházi közvetítés MOZIMŰSOR Krúdy mozi: DUMBÖ (am.) Ea.: 16 óra! BATMAN — DE­NEVÉREMBER (am.) Ea.: 18, 20 óra! Béke mozi: DIOTÖRÖ (am.) Ea.: 16 óra! CALL GIRL ÖT­SZÁZÉRT (am.) Ea.: 18 és 20 óra! Videoház: TÁMADOK A MARSRÓL (mozi) (am.) Dél­előtti előadásokra! VIDÁM ÉLET (mozi) (spanyol) Délutá­ni előadásokra! Mátészalka: A KIS CSABlTÖ (fr.) Kisvárda: BATMAN — DE­NEVÉREMBER (am.) Csenger: INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSO KERESZTES- LOVAG (am.) Fehérgyarmat: ARANY ÉS VÉR (El Dorádó) (spanyol) Nagykálló: VISZONTLÁ­TÁSRA GYEREKEK (fr.) Nyírbátor: ORSZÁGÚTI DISZKÓ (Road House) (am.) Vásárosnamény: EGY ELŐ­RE BEJELENTETT GYILKOS­SÁG KRÓNIKÁJA (francia- olasz—kolumbiai) Tiszavasvári: AFRIKA EX­PRESSZ (ol.) 29. Péntek, 19,00 RIBILLIÖ BECSBEN. Moliére-bérlet Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja TTOp'liÉ Főszerkesztő: KOPKA JANOS. Főszerkesztő-helyettes: DB. ANGYAL SÁNDOR M H Ll-l11 L'1111 H174'J. f- Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Szerkesztőség és *kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zrínyi u. 3—5, 4401. Szerkesztőségi postaflók: 47. Lapkiadó posta- fiókszám: 25. Telefon: 11-277. Sportrovat: 10-319. Hirdetésügyben: 10-150. Telez: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírtapfcézbesitőnél. Budapesten: XUJ. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre (30 forint egy évre 1200 forint. INDEXSZÁM: » (09 HU ISSN 0133—205» £ 1 I ___________ ___ ■__^______ ... _______________________ ... ------------------------------------------------1______1

Next

/
Thumbnails
Contents