Kelet-Magyarország, 1989. december (46. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-27 / 305. szám
_ 1989. december 27. Kelet-Magyarország Vér, gyógyszer, élelmiszer és ruha a bajbajutottaknak Még egy utolsó megbeszélés Szatmárott az élelmiszer- elosztóban, mielőtt útnak indulna a segélyszállítmány Kolozsvárra. Müller Vilmos, a Romániai Nagykereskedelmi Vállalat Szatmár megyei igazgatója a Vöröskereszt szállítmányait veszi át Szatmárott. Az egykori újságíró kolléga készséggel nyilatkozott lapunknak. — Most már nyugodtan nyilatkozhatunk külföldi lapoknak is. Eddig ez szigorúan tilos volt. Nem törődtek itt az újságírókkal, elnyomták a nyilvánosságot. A sajtó csak azt írhatta, amit ők engedélyeztek, akartak. — Vasárnap óta jönnek a kocsik, azóta folyamatos szolgálatban vagyunk. Igyekszünk minél hamarabb kipakolni az autókat. Nemcsak a vállalatunk dolgozói rakodnak, hanem egyetemisták is segítenek. A tűzharc által sújtott területekre próbáljuk eljuttatni a legrövidebb idő alatt: Aradra, Brassóba, Kolozsvárra és Temesvárra. Állandó kapcsolatban vagyunk a határőrséggel és ahogy hazaérkezik egy kamion, azt rögtön küldik hozzánk. — Bármit hoznak, mi megköszönjük. Azért a legfontosabbak a harcolóknak a kenyér, szalonna, zsír lenne. Aradon megsérült a kenyérgyár, húskonzervet pedig hónapok óta nem láttunk. Mi még megvagyunk valahogy, de bentebb nagyon rossz a helyzet. Nálunk már van a boltokban jegy nélkül is kenyér, tej, tőkehús. A küldeményeket időben szétosztjuk a kórházakban, az öregek otthonában, a bölcsődékben és az óvodákban. Higgyék el, semmi sem vész kárba. m vasárnap délelőtt Csil- wf lag Imre, a Húsipar szállításvezetője mielőtt nekiindult volna a szatmári útnak, rakodót keresett. Én, az újságíró pedig ugyanebben az időben jelentkeztem az MDF- nél, hogy szívesen elkísérnék egy segélyszállítmányt Romániába. így találkoztunk. Vasárnap a nyíregyháziak által összegyűjtött élelmiszerek egy részét vittük ki, hétfőn pedig zsírt a Húsipartól és kenyerei Mátészalkáról. Amikor arról kérdeztem a néhány nap múlva nyugdíjba vonuló Imre bácsit vezetés közben, hogy miért vállalta a veszélyes utat, így felelt: — Mentem volna én már pénteken este, aztán szombaton is. Nem rajtam múlt, hogy nem jött össze vállalatunknál a szállítmány. Vasárnap, amikor kiderült, hogy lenne mit szállítanom, rögtön jöttem. Hogy miért vállaltam? Hát hogyne segítenék valamiképpen én is. Legalább ennyivel. Imre bácsi csak egy a sok közül, akik karácsony ide, karácsony oda, az ünnepek alatt kétszer is megfordult Nyíregyháza es Szatmár között. Köszönet érte Történelmi pillanat, a nemzeti színű zászlóból kivágják a címert, s a zászlóval ajándékozzák meg a magyarokat. (Folytatás az 1. oldalról) titkársága, a különböző politikai pártok és szervezetek, valamint az egyházak az ünnepek alatt is ügyeletet tartottak, s tartanak továbbra is, hogy fogadják és a határokon túlra juttassák a gyárak, vállalatok, szövetkezetek, intézmények és magán- személyek adományait. Sok magánszemély egyébként önállóan juttatta el segélyszállítmányát Romániába, pedig ez korántsem volt veszélytelen. Szerencsére, baj nem történt. A nyíregyházi vérellátó alközpontból keddig több, mint 300 palack vért juttattak el a határ túloldalára, sőt küldtek gyógyászati segédeszközöket, kérésre egyszer- használatos injekciós tűket is. Megyénk kórházaiban ugyancsak volt és van készenléti ügyelet, hogy bármikor fogadni tudják az esetlegesen Magyarországra hozott, a harcok során megsérült embereket. Az összeállított gyógyítóteamok felkészültek arra is, hogy kérés esetén Romániában nyújtsanak segítséget kollégáik munkájához. Csengerben a gátőrház raktárában gyűjtik az adományokat. Az első átkelők Két év után újra otthon „Megbukott a diktátor!” — fogalmaztak a hírszerkesztők pénteken délután. S rpi, akik a román határ közelében figyelhettük a con- ducator „irányítása” alatt dolgozók mindennapjait, természetesen örömmel hallgattuk ezeket a híreket. A csen- gersimai határátkelőhelyen beszélgettünk az első átkelőikkel.« Este 7 óra előtt 3 kisteherautó nyitotta meg a sort, kötszereket vittek. A mátészalkai mentőállomás mentőkocsija már Csengersima határállomáson tartózkodott, hogyha kell, segítenek. Pillanatnyi várakozás után egy újabb NSZK autó tűnik fel. Tökéletes magyarsággal beszélő ifjú pár és két csintalan gyerek nyújtja át útiokmányát, s csodálkoznak. „Hála a drága jó istennek!” — hogy átmehetünk. A fiatalember két éve hagyta el Nagybányát. Feleségé és a Román katona középen, magyar szállítókkal beszélget. Nem kellett különösebben agitálni a nagyecsedi körzeti orvost és gyógyszerészt sem, hogy a nélkülözhető gyógyszerekből, fecskendőkből, tűkből, csecsemőtápszerből állítsanak össze csomagot, s ezzel koraeste elinduljanak Szatmárra. Alig másfél óra alatt „megfordult” az első szállítmány 4 tagja. A megyei gyógyszertári központ összeállította küldeményt fogadták Szatmárnémetiben a kórházban. Ügy vették át, hogy továbbítják a fővárosba, s a nehéz helyzetben lévő Temesvár, Arad, Brassó kórházaiba. A nyíregyháziak azt kérték, maradjanak névteleTestvérlapunk, a Szatmárnémetiben megjelenő Szabad Szatmári Hírlap első száma a győzelem után. gyerekek 2 hónapja utazhattak a családfő után. A fiatal- asszony könnyes szemmel idézi a kétéves várakozást, majd arról beszél, hogy a szülők-test vérek várják őket. nek, nem hírért, nem köszönetért — emberségből tették, amit tettek. Bartls Bona színész gépkocsink ablakán átadja a videa- kaaettát. A romániai fejleményekről, a megyénkbeli szolidaritásról megjelent tudósításokat készítették: Angyal Sándor, Bagoly Dániel, Balázs Attila, Cselényi György, Elek Emil, M. Magyar László, Mán László, Molnár Károly, Sipos Béla, Száraz Attila, Vincze Péter. Semmi sem vész kárba Szatmárból Aradra, Brassóba, Kolazsvárra, Temesvárra Imre bácsi ____3 KéssWnefc a megkülönböztető jelzések.
