Kelet-Magyarország, 1989. december (46. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-23 / 304. szám
8 1989. december 23. Csapófát az öreg alá! Karácsonyi történetek Mostanában a visszaemlékezések korát éljük, egyre-másra hallhatunk vagy olvashatunk régi, többnyire fájó emlékekről. A szerencse (vagy a sors?) forgandó, ezért szinte mindannyian tudnánk múltunkból kellemes és kellemetlen élményeket idézni. Hadd emlékezzek most én is, de csak a régi karácsonyokra, azokra, amelyeket a Nyírségben átéltem az 1940-es évek végén. Bobájkát borral Akkoriban 18 éves voltam. Karácsony vigíliáján, ahogyan itt mondják: viliáján néhány barátommal összeszedelőzködtünk és elindultunk kántálni. Csak a lányos házaknál álltunk meg, összesen öt-hat helyen. A szokásnak megfelelően az ablak alatt megállva rázendítettünk a „Csordapásztorok”-ra, vagy a „Mennyből az angyalira, esetleg másra. A gazda azonnal kijött és velünk együtt énekelt, majd behívott bennünket. Leültettek, aztán (mákos nudlihoz hasonló) bobájkával és borral kínáltak. Vigyáztunk egymásra, nehogy valamelyikünk berúgjon, mert az nagy szégyen lett volna. Midőn beszélgetünk, tréfálkozunk, bejelentkezett egy bet- lehemes csoport: — Jó estét kívánok mindenkinek! Társaim kinn betlehemmel vannak. Be szeretném őket szólítani, mert igen megfáztak. Mit mondanak a hírmondónak, szabad-é bejönni? — Szabad! Öten voltak, velem hasonló korú cimborák. Tudni kell, hogy két fehérruhás angyal viszi a betlehemet a két pásztor köszöntőt mond. Majd az első pásztor behívja az öreget, aki lefekszik a földre. Aztán a pásztorok és az angyalok tovább énekelnek. Nos, eddig rendben ment. Következett volna az első pásztor és az öreg közötti tréfás párbeszéd. Kezdi a pásztor: — Kelj fel öreg, kelj fel, kísértetet látok; mind éngem, mind téged elvisz, ha ráhagyjuk! Erre azt kellett volna felelni, hogy: „Hun van, hun van, hagy üssem agyon!” De az öreg nem válaszolt. Nagy csend támadt, melyet csak a horkolás hangja tört meg. Hát igen, az öreg elaludt! A betlehemezés ment tovább! — Csapófát az öreg alá! — mondta a pásztor, annak rendje-módja szerint. Most az egyszer ezt szószerint meg is tették és kivitték az öreget a tornácra. A teljességhez tartozik az is, hogy a friss levegőn hamarkijózanodott az „öregi\ A betlehemezés vége felé, csörgős botnak ritmusára éneklik: Az öreg Jakabnak jól megyen dolga, Mert megházasodni nem akart soha, De mit tegyünk véle, Megházasítani bolondság volna. Az öreg ekkor már jókedvűen táncolt és a juhászbundájából alaposan kirázta a port. Őrt kell állni a pitarban! Talán egy évvel később, ugyancsak kántálóként betértünk egy lányos házhoz. Ott is, mint mindenütt, egymás kezébe adták a kilincset a köszöntő gyerekek, a csillagosok, a kiskántálók, a kántálók és a betlehemesek. Ott ültünk az asztalnál, kicsit hosszasan, a karácsonynak együtt örvendeztünk. Viszont a házigazda furcsán viselkedett. Ugyanis, amikor kántálók vagy betlehemé- sek jöttek, akkor mindig kiment a házból. Pedig a háziasszonynak, különösen a lánynak kínálgatni, boros poharat emelgetni nem illik. Amikor elmentek a betlehemesek, nem állhattam meg és megkérdeztem: Mondja meg már, Jani bátyám, hogy miért járkál ki olyan sokszor? — Hát azért, fiam, mert nekem őrt kell állni a pitarban! — Hogy hogy? I — Hát az úgy volt, hogy ezek a huncut legények tavaly a kéményaljból leemeltek egy sódart és két szál kolbászt. Most vigyázok rá, hogy a családom ne maradjon húsvétra sonka nélkül. Ne fázzon a kezetek! A kis kántálók általában 6-12 éves fiú- és lánygyermekekből verbuválódnak. Nem időznek seholsem, igyekeznek minél több házat felkeresni. Az ablak alatt kérdezik: „Szabad az Istent dicsérni?” Természetesen mindenütt igenlő választ kapnak. Az ének után egyikőjük nagyot kiált: „Ha nem adnak kukucát, elviszem a kiskutyát!” (Kukuca = kicsiny fonott kalács, kevés cukorral vagy anélkül.) Erre behívják őket, kukucát és egy kis aprópénzt osztanak szét közöttük. Áz egyik gazda is várta a kiskántálókat. A húszfilléreseket pléhtányérba tette és a spór tetején melengette addig, míg a gyerekek be nem tértek. De vigyázott arra, hogy túl forró ne legyen. Majd kérges kezével mindegyik gyerek kezébe nyomott egy-két pénzdarabot. Támadt nagy riadalom! Volt aki leejtette, de az ügyesebbjei egyik kezükből a másikba hajigálták, míg le nem hűlt. — Hé pulyák, mit csináltok a pénzzel? Csak megmelegítettem nektek, hogy ne fázzon a kezetek! Volt nevetés, az ijedtség utáfi. Az esetnek híre szaladt a gyerekek között, úgy hogy a következő kiskántáló csoport már kesztyűben, vagy kézre kötött kendővel vette át a kántálópénzt. A betlehemi csillag sem világított jobban! A suttyó legények hosszú fehér ingben, csákóval, zörgős bottal és csillaggal járnak, ők a csillagosok. Hárman alakítanak egy csoportot. A csillagot elhasznált szita vagy rosta kávájából készítik, úgy, hogy forgatható legyen és belül gyertya égjen. Sok színes krepp-papír kell hozzá. Az ünnep viliáján az egyik csillagos csoport is útnak indult. Azonban a negyedik vagy ötödik háznál egy kis hiba történt. Betértek Gábor bácsi házába és elkezdték az éneket: Öröm hangzik mindenfelől, eljött a Messiás Megszületett kisded Jézus, azt mondja az írás. Egész világ megváltója, mindnyájunk szabadítója Fázik a hidegben, alleluja! A középen álló fiú nagyon ki akart tenni magáért. Annyira megforgatta azt a csillagot, hogy már az se látszott, hogy hány ága-boga van. A gyertyaláng meg ide- oda hajladozott, egészen addig, míg egy papírszalag — és ettől az egész csillag — lángra nem kapott! Volt nagy visongatás, szaladgálás; öntözték és méltatlanul taposták a csillagot. Egyedül a házigazda ült nyugodtan, a szeme sem rebbent. Csak akkor szólalt meg, amikor a ház földjén eloltották a lángokat: — Köszönöm, fiaim! A betlehemi csillag sem világított jobban! * Az ünnep vigíliáján, jóval éjfél előtt a karácsonyi hangulat megváltozik, komo- I lyodik. Aki csak teheti, készül a templomba, az éjíéli misére, ahol Jézus születéséről, I karácsonyról, a szeretet ünnepéről emlékeznek meg. j A karácsony első napja meghitt, bensőséges családi ünnep, még manapság is. A I délelőtti mise, illetve istentisztelet után hazamennek, ahol a háziasszony — kará- I csonyi abrosszal — asztalt terít. Mindenütt más az étrend. A Nyírségben általában [húsleves baromfihússal, sült disznóhús rizzsel és Szilvabefőttel, töltött káposzta I hosszú lével, végül fonott kalács és bor kerül az asztalra. Az ünnep másnapja már kevésbé szertartásos, ekkor a legények felkereshetik a [ lányokat, a rokonok, szomszédok meglátogatják egymást és a leszármazottak, még I az ország túlsó feléből is, hazautaznak a szülőkhöz, nagyszülőkhöz. — Haez a I szokás az utóbbi időkben kissé elhalványult, reméljük, hogy a következő évtizedben |. újjáéled! Erdész Sándor Szeretet nélkül nem lehet élni! Csehov Ivanovja a színházban Anna már nem mentheti meg az életből kiábrándult Ivanovot. Jelenet az előadásból. (Balázs Attila felvételei). Csehov azok közé tartozik, aki legnagyobb színpadi sikerei idején sem látványosan hatott. Drámái nem igényeltek színpadtechnikai forradalmat, inkább a halk szavú újítók táborát növelte. Igazi műfaja nem is a dráma, hanem a novella. Rövid prózai írásaiban néhány mondattal képes volt megrajzolni a tizenkilencedik századi Oroszország testi és lelki nyomorúságában élő kisembert. Színpadra azt írta, amit novellában lehetetlen lett volna elmondani. Lírai töltésű drámáiban különösebb események nélkül csordogál az élet. Vissz- hangtalan üresség fojtogatja hőseit, akiket nyomaszt az élet szürkesége, unalma, akik elvágyódnak a mindennapos bezárt- ságbólságból, de nincs hová. Fellobbanó vágyaik egyszeregyszer bevilágítják a jövő kevéssé körvonalazott útját, a szándékból azonban ritkán lesz tett. A hősök visszatemetkeznek a lelket fojtogató hétköznapok egyhangúságába, vagy életük kudarcára döbbenve, eldobják maguktól az életet. Szellemi és testi tunyaságban Csehov megalkotja a drámai- atlan drámát. Darabjaiban nem az az igazán érdekes, ami a szemünk előtt zajlik, hanem amit nem látunk, vagy ami el sem hangzik. A „víz alatti áramlás” ebben a dramaturgiában azt jelenti, hogy a hősök életét alakító események csak a lélek finom szűrőin át közvetítődnek hozzánk. „Fecseg a felszín, hallgat a mély” — mondhatnánk József Attilával. Csehov első, egész estét betöltő színpadi darabját, az Ivanovot 1887 őszén írta, majd a későbbiekben többször javított rajta. A darabban érvényesített alkotói elveiről írta fivérének: „Korunk drámaírói darabjaikat kizárólag angyalokkal és bohócokkal zsúfolják tele... Ere- detieskedni akartam: nem adtam egyetlen gonosztevőt és angyalt sem (bár a bohócokról mégsem tudtam lemondani), senkit sem vádoltam, senkit sem mentettem fel.” Az Ivanovban azt a társadalmi réteget ábrázolja, amelyhez a későbbiekben is visszatér (Ványa bácsi, Cseresznyéskert): a szellemi és testi tunyaságban élő vidéki földbirtokos nemeseket. Azokat, akiknek — az író szerint — történelmi feladatuk lenne az elmaradott oroszországi viszonyok megváltoztatása. Ivanov öt éve házas, de az élettel együtt, házasságát is tehernek érzi. Korszerűsítési törekvései kudarcot vallottak, egyre nő az adóssága. Feleségét a szülei a házassága miatt kitagadták, ezért Anna minden rezdülése Ivanovot keresi. A férj menekül otthonról, bár Lebegyevék társasága is untatja, egyedül a fiatal Szása ragaszkodása élteti. Anna tüdőbaja egyre inkább elhatalmasodik, Ivanovnak lelkiismeretfurdalása van. Egy veszekedés során könnyelműen Anna arcába vágja;hamarosan meg fog halni. Az asszony gyötrődésével egyedül marad. Halála után Ivanov arra készül, hogy elveszi Szását feleségül, de meggondolja magát. Úgy érzi, hogy nem képes életcélokat találni magának, nem hisz az életben. Hiába Szása ragaszkodása, Ivanov nem akar megismételni korábbi rossz döntéseket. Kettős szereposztásban A Móricz Zsigmond Színház Ivanov-bemutatója alapvetően sikeres. Bizonyos, hogy kiérlelet- lenségei néhány előadás után megszűnnek. A díszleten nem lehet változtatni: a barna és annak árnyalatai uralkodnak a színen. A drapériával letakart bútorok az első felvonásban Ivanov kömye- zeténekzetének tartalmatlansá- gát jelzik. Csupasz ágakat erősítettek a székek karfáihoz, ugyanilyenek lógnak be a színpad magasáról. Pedig még nyár van: az intéző most készül a rozsot lábon eladni. Ugyanilyen didaktikus az első és a második felvonás összekapcsolása. Az első azzal végződik, hogy Anna Petrovna tanúja lesz férje hűtlenségének, lelkében hallja még a szerelmesek ölelkező mondatait. A második felvonás elején Anna ott áll a színpad közepén, s ismét halljuk Ivanovot és Szását. Cse- hovtól idegen a zárójelénél kimerevített megoldása, még akkor is, ha a színen elkövetett ön- gyilkosságra nehéz mértéktartóan reagálni. A társulat kettős szereposztásban játssza a darabot. A bemutatón Sabelszkij grófot Csíkos Sándor alakította. A grófot vénembernek csúfolják. Csikósról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy öreg. Nem segít ebben a maszk sem, meg a botratámaszkodás sem. Csikós Sándor „párja” ebben a szerepben Mensáros László, aki nem tudta vállalni a játékot. A figura pedig őt idézi, s nem a csupa temperamentum Csikóst. Nem lehet kifogásunk a játéka, a szerepértelmezése ellen, csak egyszerűen nem tudtuk elhinni neki, hogy öreg. Nem tudott átváltozni. Szása a darab egyik kulcsfigurája. Az ő fiatalsága, hite, rom- latlansága kínálja Ivanov számára egy másik életbe való átlépés lehetőségét. Szása egyénisége fölemelkedik a szürke és unalmas élet fölé, a megváltó- dás bizonyosságát sugallja. Vla- hovics Edit csak egy-két piUanatra tudta ezt a Szását elénk állítani. Egyébként köznapi volt, szavakban érzelmes, de inkább felszínes, mint átélve szenvedő. Zavaró volt ebben megbiCsakló hangja, néhány erőszakolt, nőies mozdulata. Úgy tűnt, mintha csábítani akarna, s nem az egyénisége lenne a legnagyobb és a leghatásosabb fegyvere. Gados Béla Lvov szerepében a fiatal orvost alakította. Vannak hiteles mozdulatai, de gyakran mintha nem hinne a figurában. Pedig jellemének vannak megmutatható mélységei. Borkint Keresztes Sándör játszotta nagy sikerrel. Borkip az, akit Csehov bohócnak szánt a darabba. Az első felvonásban talán túlontúl nagy erővel akarta jelenlétét igazolni, a másodikban játéka mértéktartóbb és színesebb lett. Szigeti András maradéktalan örömöt szerzett. Képes volt azokat a vígjátéki színeket is megrajzolni, amelyek nem idegenek Csehovtól, másrészt tragikus mélységekbe is láttatott. Ivanov feleségét, a fájdalmas sorsú Annát Peremartoni Krisztina formálta emlékezetes hőssé. Megmutatta a mélyen érző embert, az elhagyott szerelmest a halállal viaskodó elmét. Volt ereje szembenézni az elmúlással, mindezt méltósággal, önfegyelemmel tette. Az arcán hordozta a sorsát. Éreztetni a jellemet Ivanov Safranek Károly volt. Csehov egyik levelében azt írta, hogy Ivanovban a túl hamar kifáradó, önkéntelenül is bűntudatot érző, nagyon magányos embert kívánta ábrázolni. „Az olyan emberek, mint Ivanov — írta Csehov — nem oldják meg a kérdéseket, hanem elbuknak súlyuk alatt.” Safranek arra törekedett, hogy megmutassa, miként küzd Ivanov erkölcsi-emberi önigazolásáért, s amikor ez nem sikerül neki, képes önmagát is megsemmisíteni. Safranek játéka azt igazolta, hogy tökéletesén érzi Ivanovot, mert képes volt ezt a jellemet — hibáival együtt -— erkölcsileg a környezete fölé emelni. Ivó Krobot másodszor rendezett Nyíregyházán. Az Őfensége pincére voltam szakmai és közönségsikere nagy várakozásra jogosított. Krobot mostani rendezése lírai színeket is megmutatott. Érzékenyen ügyelt arra, hogy a néző ne zárja a szívébe Ivanovot, de ne is utasítsa el. Jól bánt a zenével. A drámai színezetű motívumok különböző jeleneteket kapcsoltak össze, így alkalmasak voltak a jellemzésre is. A komikus és drámai jelenetek keverése nem sikerült igazát!, mert az előbbiek önmagukban js humoros jelenetek maradtak, nem lengte át őket Csehov tragikus létértelmezése. „Szeretet nélkül nem lehet élni!” — hangzik el a darabban. De jól szeretni, amikor Ivanov torkát gazdasági gondok szorítják, amikor az értelmes életbe vetett hit látótávolságon kívülre kerül, nagyon nehéz, s olykor lehetetlen is. Nagy István Attila Vajon lesz ebből házasság? Borkin (Keresztes Sándor) mindenesetre megpróbálja a lehetetlent. ■I Kelet 1 a hétvégi melléklete —
