Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

1989. november 11.

Ny at Vua

Napjaink viharos politikai változásaiban kavarognak a vélemények: kié a föld, mi legyen a termelőszövetkezetekkel? Egyáltalán: rendezhető-e a tulajdonlás kérdése? „Földet vissza akarunk! Földet vissza nem adunk!” íme a két véglet, ám egyáltalán nem biztos, hogy a jelszavak alkalmazására is sor kerül. Túl sok dolog alakult „történelmileg” úgy, hogy megváltoztatásuk súlyos megrázkódtatásokhoz vezetne. A fenti kérdésekről beszélgettünk Kun Istvánnéval, a Magyar Néppárt megyei elnökségének ügyvezetőjével, Bodzás Árpáddal, az Agrárreform- kör Egyesület megyei választmányának elnökével, Marssó Bélával, a Magyar Demokrata Fórum nagy- kállói szervezete elnökségének tagjával. Szerkesztőségünket Esik Sándor főmunkatárs képviselte.

K. I.-né: A poltitikai változások a gazdaságot még alig érintették. Azt is mondhatnánk, hogy állóvíznek nevezhető a mezőgazdaság mai állapota. Az elmúlt évtizedekben a világ élvonalába törekedtünk, mi több , egy időben el is értük ezt a célt, de ez a gazdálkodási forma kimerítette tartalékait. A tulajdonlás motorja nem működött és nem működik, az embereket nem hajtja előre semmiféle érdek. A Magyar Néppárt álláspontja az, hogy vissza kell állítani az 1948. január 1 -je utáni állapotot a földtulajdonban. Azért éppen ezt, mert ekkor voltunk a földosztás után és az erőszakos tsz-esítés előtt.

É. S.: Ezt az elvet más politikai szervezetek programjából is ismerheti az olvasó. Azt érti-e alatta, hogy a mai termelőszövetkezetek is szűnjenek meg?

K. I.-né: Egyáltalán nem. Ne bomoljanak fel az életképes közös gazdaságok, amelyek jó életszínvonalat nyújtanak tagjaiknak, állami támogatás nélkül is jövedelmező módon gazdálkodnak. Az a baj, hogy a földet nem értékén tartják nyilván és ennek megfelelően gazdálkodnak vele. A föld értéke jelenjen meg a gazdálkodásban és fizessenek bérleti díjat a tulajdonosoknak. Az művelje a földet, aki erre a legjobban képes. Ez a helyzet önmagától adminisztratív intézkedések nélkül is kialakulhat. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek természetes szerveződés alapján kell hogy létrejöjjenek, a meglévők pedig ugyancsak természetes kiválo- gatódás, azaz az életképességük alapján maradjanak meg. Az egyes ember, a tag földkivétele legyen egyezkedés tárgya.

M. B.: A mai szövetkezeti szerkezet szovjet minta szerinti kolhozadaptáció. Hogy idáig jutottak az eredménytelenségben, az nagyrészt ennek a ténynek köszönhető. A tulajdonlás teljesen rendezetlen. A Magyar Demokrata Fórum a megoldást éppen ezért a tulajdon felől közelíti meg. A termelőszövetkezetek váljanak központi intézkedéssel vagyonközösséggé. Ez az intézkedés csak a tulajdonra vonatkozzék és kivitelezése 1-3 év alatt menjen végbe. Ez nemcsak jogi jóvátételt jelent a tagságnak, hanem anyagit is. A vagyonközösségben ugyanis mindenki a bevitelkori aranykoronarész alapján válik tulajdonossá.

É. S.: A nemrég elfogadott társasági törvényben bőven találunk új gazdálkodási formákat, részvénytársaságon és a kft.-n keresztül egészen a magántulajdonig. A vagyonközösség azonban nem szerepel közöttük.

M. B.: Ma a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben pszeudó-, azaz áltulajdonlás van. A nevén van a tagnak a földje, de vele nem rendelkezik és hasznából nem részesedik megfelelően. Ráadásul egy-egy közös gazdaságban egybe van mosva egyéb tulajdonokkal, például az állami és más tulajdonú földekkel. Az előbbieket államra kell visszaszármaztatni programunk értelmében, a közösségieket a helyi önkormányzatokra és más tulajdonosaikra. Vagyonközösség tehát akkor válik a termelőszövetkezetből, ha a földvagyon tulajdonlása részleteiben tisztázódik, és a tulajdonosok részüknek megfelelően osztoznak a hozamból. Ez a forma tulajdonképpen az eredeti szövetkezeti eszme megvalósulása lesz. A mezőgazdasági szektorban az ilyen közösségek pénzügyeit mezőgazdasági bankok kezelnék, a föld pedig piaci forgalom tárgya lenne.

É. S.: Nem rövid ugyan az idő, amit az átmenetnek szánnak, de gondolom jogosnak tartja az aggodalmat: mi lesz ellátási és exportkötelezettségükkel.

M. B.: Egyikben sem keletkezhet zavar. A fokozatosság és az önkéntesség az átmenet egyik alapelve. A földtulajdon kivételére csak az átmeneti időszakot követő második lépcsőben kerülne sor. Nem vagyunk biztosak benne, hogy ezzel sokan élnének, hiszen magunk is valljuk, hogy a szövetkezeti gazdálkodás — megismétlem: nem a mostani forma — mindenképpen hatékonyabb az egyéninél. A második lépcsőben a tulajdonosi viszonyt használatira lehet majd váltani. Nem járadékot kapnának a tagok, hanem osztalékot. Mindezek mellett alanyi joga lesz mindenkinek a föld kivétele. A mezőgazdaságról mi olyan jövőképpel bírunk, amelyben családi magángazdaságok és önkéntesen alakult szö- vekezetektől virágzik a föld.

B. Á.: A tulajdonlás jelentőségét az Agrárreformkörök Egyesülete is felismerte. Ahogy ez a viszony lazult, úgy vált mind nehezebbé a termelés irányítása. A bérmunkássá vált tag érdekeltsége a jobb és jövedelmező munkára nagymértékben csökkent. A tulajdonosi szerepet vissza kell állítani, de úgy, hogy perspektivikus legyen. Nem értek egyet a Magyar Néppárt képviselőjének álláspontjával, mely szerint 1948-ban kellene meghúzni a határvonalat. A mi programunk sarkpontja, hogy a jelenleg mezőgazdaságban foglalkoztatott állampolgárok kerüljenek közelebb a földtulajdonhoz. A termelőszövetkezetek az állami földek nagy részét már megvették, a nem tsz-tago- két megváltották. Akinek viszont tulajdonában van a föld,

A földtulajdonról

Kun Istvánná

az szabadon rendelkezzék is vele — ebben egyetértünk.

É. S.: Azt hiszem, felesleges bizonygatni, mindhárman egyetértenek vele: a megváltás összege messze elmaradt attól, ami a föld értéke.

B. A.: Ezen tényleg kár lenne vitatkozni, mert így van. Mégis elhamarkodottnak tartanám, ha mos ismét elkezdenénk számolgatni, mennyi hiányzik ebből a pénzből és utólag kiegészíteni a már említett összeget. Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. A téesztulajdona ugyanis nemcsak a föld, hanem a több évtizedes létezés óta keletkezett vagyonnövekmény. (A nagy értékű gépek, épületek, állatállomány, stb.) Ennek létrehozásában azok is részt vettek, akik nem vittek be földet, sőt jóval később váltak tsz-tagokká úgy, hogy bármiféle vagyontárggyal növelték volna a közös gazdaság tulajdonát.

E. S.: Maradjunk pusztán a földtulajdonnál.

B. A.: A már megváltott földeknél így is, úgy is igazságtalan lenne keresni a régi tulajdonost. Gondoljuk csak meg: azok, akik 30 éve vagy akár rö- videbb ideje elhagyták a falut, ott maradt a földjük és csak névleges megváltást kaptak, de azóta élvezik a város áldásait, amelyeket itt most nem sorolok fel, de megállapítható róluk, hogy egy részüket éppen a mezőgazdaságból elvont összegekből fedezi és fedezte az állam. Tehát az eddigi szociálpolitikai juttatásokból tulajdonképpen kompenzálták őket.

É. S.: Talán túlzás lenne azt állítani, hogy teljes mértékű ez a kárpótlás.

B. A.: A különbség mértékét elhamarkodottság lenne most felbecsülni, de úgy érzem, hogy az is az állam zsebébe került, onnan kellene visszapótolni. Külföldről is ismeretes az ilyesmire példa. A nagyon fejlett mezőgazdaságú Dániában például az örökösök megváltják a földet. Annyiszor, ahányszor a tulajdonos elhalálozik.

É. S.: Az eddigiekben tulajdonképpen mind a hárman saját mezőgazdasági programjuk alapvonásait ismertették. Egy ilyen vita már csak terjedelmi okokból sem teszi lehetővé a részletes kifejtést. Folytassuk inkább azzal, hogy mondjanak véleményt egymás programjairól.

K. I.-né: még mielőtt erre sort kerítenék, az előbb elmondottakhoz kiegészítésként hozzá tennék néhány gondolatot: A szocialista árrendszer óriási hibája, hogy a mezőgazdasági terBodzás Árpád

mékek árában nem volt és ma sincs benne a föld értéke. Sokan tartanak attól, hogy amikor az általuk is javasolt átrendeződés folytán ez belekerül, ugrásszerűen megnövekednek az élelmiszerárak. Alaptalan ez a félelem, mert a mezőgazdasági árak ma is alacsonyak. Az a baj, hogy egyúttal a keresetek is kicsik. Mindezt azért mondtam el, mert pártunk az MDF-fel ellentétben nem szeretne évekig tartó átmeneti időszakot. Ha a népgazdaságban helyükre kerülnek ezek a dolgok, akkor amint a bevezetőben is említettem, rövid idő alatt is elképzelhető az átmenet.

— Ami az MDF vagyonközösség szisztémáját illeti: az a baj, hogy a szövetkezet szót lejárattuk, pedig nagyon nemes gondolat rejlik mögötte. Azzal mi is egyetértünk, hogy a gazdátlan jószág, azaz a nem tagok által bevitt tulajdon kerüljön az önkormányzatokhoz. Egyedül azt nem támogatnánk, ha az egyházak visszakapnák földjeiket.

M. B.: Nem is a sok százezer holdas birtokokra gondolunk mi, hanem a községi pap 2—3 holdjára és a tanítóéra, stb.

K. I.-né: Ez természetes. Ami pedig az agrárreformkörök egyesületének földmegváltással kapcsolatos álláspontját illeti, azzal pártunk nem tud azonosulni. Véleményünk szerint semmiképpen ne legyen tulajdonos az, aki nem vitt be tulajdont. Ha mégis ilyen szándéka van, vegyen részvényt az illető.

B. A.: Mégiscsak vitatkoznék, hiszen miért zárjuk ki például azt a fiatal embert, akinek a szülei tulajdonosok voltak.

K. I.-né: Erre még visszatérek, de majd annak fényében, hogy most leszögezem: a megváltás nevetséges aktus volt, és nincs megváltott föld. Amit pedig a kárpótlásról mondott az agrárreformkör egyesületének képviselője, arról is más az álláspontom. A falu és város közötti életszínvonal és szociálpolitikai különbség egészen más téma, indokolatlan ebbe a mérlegbe bevonni. A falunak vissza kell adnia a népességmegtartó erejét. Mindazonáltal a privatizálást nem tartjuk elsődlegesnek. A jogot azonban a földhöz nem szabad elvitatni és örülök, hogy ebben vitapartnereimnél is egyetértést látok. Aki a földből akar élni, tegye azt. Mi azonban a földtulajdonlást nem kötnénk meg azzal, hogy annak legyen benne elsőbbsége, aki ma „közel van hozzá”. Ez által az agrárértelmiség kerülne kiváltságos helyzetbe. A magyar paraszt igenis tud gazdálkodni. Egyre kell vigyázni, hogy a külMarssó Béla

földi tőke ne férjen hozzá a föld- tulajdonhoz.

M. B.: Ebben egyezik az álláspontom és még kiegészíteném azzal, hogy ne szerezhessen földtulajdont pénzintézet sem. A nemrég lezajlott országos gyűlésén az MDF ezzel kapcsolatban fontos nyilatkozatot fogadott el, legfontosabb gondolatait az eddig elmondottakban kifejtettem. Kiegészítem viszont azzal és ebben azt hiszem eltér a véleményünk, hogy mi tulajdonosi jogokhoz juttatnánk a termelőszövetkezetben mindenkit. Például azt a szerelőt is, aki semmit sem vitt be. A ledolgozott idő arányában viszont lehet tulajdonos. Egyáltalán: gazdaszemlélet szükséges a termelőszövetkezetben és a mező- gazdaságban mindenütt. Az éjjeliőrtől az elnökig bezárólag.

É. S.: Abból, amit eddig elmondtak, az derül ki, hogy az Önök által képviselt egyik párt vagy egyesület sem oly mértékben tsz-ellenes, mint az a közhangulatban néhány éve benne volt. Sőt, megkockáztatom: a jobb termelőszövetkezetek felbomlását a jelenlévők egyike sem óhajtja. A magyar politikai életnek egy ilyen vitában lehetetlen volna valamennyi résztvevőjét meghívni. Szervezeteik azonban a legjelentősebbek közül valók, így véleményük a jövőre nézve mérvadó. Beszélgetésünk harmadik harmadában az előbb már érintett egyetértési pont mellett, üdvös lenne újabbakat keresni.

K. I.-né: Egyikünk sem hagyta ki, ezért talán ismétlésnek hangzik, de nem haszontalan megint kijelenteni: a radikális tulajdoni reform elkerülhetetlen.

M. B.: Fontos időpontnak mondtuk valamennyien az 1948 körüli időszakot. Biztos vagyok benne, hogy vitapartnereim sem mondanak ellent, ha még visz- szább megyek és felidézem: vannak olyan hagyományok a magyar mezőgazdaságban, amelyeket még abból az időszakból is átemelhetünk. Ezek a haladó hagyományok: a valódi önkéntes szövetkezések, nem pusztán a földművelésben, hanem a beszerzésben és az értékesítésben egyaránt, sőt, igaz ezt már érintettem, pénzügyeinket is mezőgazdasági bankokban látnám igazán biztos helyen. Ugyancsak követendőnek tartom, — hogy a modem korba ugorjak — azokat a nyugateurópai tapasztalatokat, melyek átvétele nélkül nemigen tűzhetjük ki célul a korszerű mezőgazdasági országok eredményeinek utolérését.

B. Á.: Az erőszakosságot a tsz- szervezésre vonatkozóan

Ésik Sándor

nem lehet vitatni. Egyet azonban feltétlenül el kell kerülni, és biztos vagyok benne, hogy egyikük sem mond nekem ellent, nem szabad az erőszakosság hibájába esni a szétverés által. A tsz-ek — már amelyek megmaradnak — előbb-utóbb megtalálják helyüket. Álláspontunk szerint a jövő útja a következő: vagyonkezelő, szolgáltató központokká válnak. E munka kiegészül a kereskedelmivel is, együttvéve tehát egyet tudok érteni Marssó úrral, mind a haladó magyar hagyományok, mind a modem nyugat-európai tapasztalatok átvételében.

K. I.-né: A szakmai kereskedelmi, szolgáltatói központok inkább szövetségek kellene, hogy legyenek. És van még valami, amire a beszélgetés elején már felhívtam a figyelmet, de most fejteném ki. Azt hiszem egyikőnk előtt sem kétséges, hogy Magyarországon egy „igazságos”, de nem a fejlődés érdekeit szolgáló öröklési törvény tett nagy kárt a múltban, és okoz jóvátehetetlen gondokat ma is. Ez pedig nem más, mint a föld öröklésének mai rendje, amely szerint akárhány gyerek jussol, mind egyenlő részt kap. Nyugat-Európában a fejlett mezőgazdaságú országokban ez már rég nincs így! Például az elsőszülött kapja a földet. A szülő ekképpen rákényszerül arra, hogy a többieket más irányba iskoláztassa. Ez az „igazságos” törvény nálunk ahhoz vezetett, hogy az elmúlt évtizedek során az elhalt egykori tagok tulajdona első és többediziglen követhetetlenül szétaprózódott a termelőszövetkezetekben.

M. B.: A mezőgazdaság képviseletével is bajok vannak. Ma a parlamentben a csaknem kizárólag tsz-elnökökből álló agrárlobbi képviseli azoknak a gondját, akik ugyebár mégsem valamennyien tsz-elnökök és érdekeik nem minden tekintetben egyeznek az agrárlobbi érdekeivel. Az átalakulás folyamán azt hiszem ennek is meg kell változni.

É. S.: Nagyszerű alkalom erre a soron következő választás. Beszélgetésünk végére érkezve mielőtt megköszönném válaszaikat, hadd mondjam el; úgy érzem voltak pillanatok, amikor szinte egymás szájából vették ki a szót, egészében véve pedig összeegyez- tethetőnek tartom álláspontjuk legjelentősebb vonásait. A jövő mezőgazdasága napjaink politikai képlete alapján szinte biztos, hogy nem egypárt programján alakul majd ki. Éppen ezért tartom biztatónak, hogy nézeteik a magyar mezőgazdaságról nem összeegyeztethetetlenek.

y Kelet

i a Magyarország hétvégi melléklete ■

5