Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-01 / 259. szám

8 Keiet-Magyarország 1989. november 1. Ökölvívás Bajnoki bronzérmek Két bronzérmet szereztek a Nyíregyházi Kick-Box Karate SE ökölvívói a hétvégén Diósdon rendezett országos ifjúsági baj­nokság döntőjén. Kertész Gábor (42,5 kg) és Telek» Mihály (45 kg) súlycsoportjában a harma­dik helyen végzett. Szombaton 12 órától a nyíregy­házi stadion játékcsamokában megyénk utánpótlás-válogatott­ja a hevesiekkel mérkőzik. ICEV elutasította a lyfregyhiziak fellebbezését Lesz-e felelősségre vonás? Ma bajnoki a veretlen Újpest ellen Amint az várható volt, az Európai Röplabda Szövetség (CEV) elutasította az NY. VSSC férfi röplabdázóinak fellebbezését. Amint azt már korábban megírtuk, a Kla­genfurt elleni CEV Kupa- ( meccsen a nyíregyháziak két' idegenlégiósa, Kapera és Mi- kunda a nemzetközi játék- engedély nélkül lépett pá­lyára. Az osztrákok ezt meg­óvták, a szövetség helyt adott az óvásnak, a mieink felleb­bezését pedig elutasította. így a hét végén a második for­dulóban az osztrákok játsz­hatnak a nyugat-berlini együttes ellen. Időközben kiderültek dol­gok, amelyek valamelyest módosítják a felelősség meg­osztását. A nemzetközi szö­vetség egyik kiadványában van utalás az ominózus nem­zetközi átigazolási lapra, ám a nyíregyháziak ezt bizonyá­ra nem vették észre. Figyel­metlenségüknek azonban nem lett volna ilyen nagy az ára, ha a magyar szövetségben pontosan végzik munkáju­kat. Ugyanis a nemzetközi licenszeket szeptember 10-ig kérte a CEV, ám a magyar szövetség úgy értesítette a klubokat, hogy szeptember Emlékfutás Nyíregyházán, kedden délután, a sóstói erdő útjain „Ok* tóber 31” elnevezésű emlékváltó futást rendeztek. A me­gyeszékhely általános-, középiskolás valamint felnőtt vál­tói 1600 métert teljesítettek. Képünk az esemény a rajt utáni métereit ábrázolja. (Fotó: H. P.) ÜNNEPELJEN VELÜNK! November 2-án a IS éves Nyírfa Áruház születésnapi meglepetése: valamennyi osztályon egyes cikkek . ez alkalomból 40%-os engedménnyel vásárolhatók! MINDENKIT SZERETETTEL VARUNK! (3025) 15-ig kell Budapestre külde­niük a papírokat. Még ez az öt nap sem jelentett volna nagyon nagy problémát, ám a fővárosból csak szeptember végén postázták az engedély­kérő nyomtatványokat Lu­xemburgba. Ha korábban te­szik, hamarabb jött volna vissza a hír, hogy a két csehszlovák játékosnak szük­ség van egy pluszpapírra. Ám ez nem történt meg, így csak a klagenfurti találkozó után derült ki, hogy mire lett volna szükség. így aztán a játékosok és a szurkolók jártak pórul, hi­szen rajtuk kívülálló okok miatt nem léphetett pályára a csapat a második körbe. Azt viszont kíváncsian vár­juk, hogy milyen felelősségre­vonások történnek majd a mulasztások miatt. A csapat így teljes erővel koncentrálhat a bajnokságra, remélhetőleg a játékosok túl­tették magukat az egyébként nem könnyen megemészthe­tő kupakudarcon. Ma délután nagy mérkőzés várható a vá­rosi stadion játékcsarnoká­ban, hiszen az eddig még veretlen Újpesti Dózsát fo­gadja az NYVSSC. Bár a délután ötórai kezdés nem éppen a legszerencsésebb (a halottak napja, és az FTC— Admira focimeccs közvetíté­se miatt) remélhetőleg a már megszokott lelkes közönség előtt lép majd pályára a ha­zai gárda, és megszakítja a lilák sorozatát. (mán) Sztárvendég: Bakost és Szalma Vasárnap: nyíregyházi futómatiné Nagyszabású városi futó­versenyt rendez vasárnap délelőtt Nyíregyházán a SZABISZ és a Városi Atléti­kai Szövetség. Az általános iskolások 2,5, a középiskolá­sok és a felnőttek 5 kilomé­tert teljesíthetnek a belvá­rosban. A megyei művelődési központ elől indulva a .követ­kező útvonal várja a rajtoló­kat: Hotel Korona, — Dózsa György u. — Vay Ádám krt., — Október 31. tér, — Síp u., — Bethlen u. — Bessenyei tér, — Széchenyi u., — isko­la u. — Felszabadulás u., — Hotel Korona — Szabadság tér. Ez a 2,5 kilométeres táv, a középiskolások és felnőttek két kört tesznek meg ugyan­ezen az útvonalon azzal a módosítással, hogy az első kör végeidé a Koronáná' nem térnek le jobbra, hanem futnak tovább a Dózsa György utcán. A rövidebb táv rajtja 10 óraikor lesz, az 5 kilométeré húsz perccel ké­sőbb. Nevezni 9 órától lehet a Szabadság téri verseny- központban, ahol közös be­melegítés, zenés műsor vár­ja a kocogni vágyókat. A Sisnly Shox és a Spirit együt­tes húz majd futás előtti talpalávalót, a bemelegítésnél pedig két sztárvendég, a két kitűnő atléta Bakosi Béla és Szalma László is közreműkö­dik. A nevezők totót tölthetnek ki, amelyért tombolát kap­nak, a szerencséseikre pedig sportszerek várnak. A rajt­számokat nem kell eldobni a futás után, hiszen ez jelenti majd a meghívót a vasárnap délutáni élménybeszámolóra, amelyet majd Szalma László tart az Ifjúsági Centrumban. Súlyemelés Ezúttal az utánpótlás jeleskedett Németh László: 360 kg! Szombaton Nyíregyházán a te­rületi minősítő és kiválasztó ver­senyek keretében rendezték meg Szabolcs, Szatmár, Bereg, vala­mint a Kárpátontúli terület im­már 23. nemzetközi súlyemelő- találkozóját. Ez utóbbi versenyen hat-hat fős csapat képviselte a küzdő feleket, a találkozót a mi­eink nyerték 5849:5790 arányban. A minősítő és kiválasztó ver­senyen elért jobb eredmények, úttörő: Juhász István, az Nyh. VSSC 14 esztendős versenyzője a . 71 kg-os súlycsoportban 215 kg- os összetett eredményt ért el. Teljesítménye aranyjelvényes szint! Serdülő: Pámer László a 60 kg-osok versenyében 177,5 kg- os összetett eredménnyel győ­zött. Junior: ebben a kategóriá­ban Berki Béla (Nyírbátor) 185, klubtársa Egresi János 205 kg4- mai nyert. Ugyanitt a válogatott Németh László (NYVSSC) a 110 kilósok versenyében 360 kg-os felnőtt I. osztályú szintet telje­sítve a legjobbnak bizonyult. Ifjúsági: Fedor CsÄba (Nyíregy­háza) aranyjelvényes szint (175 kg). Mai műsor RÖPLABDA: NYVSSC-Üjpesti Dózsa NB I-es férfimérkőzés a városi stadionban, 17. Maradón díszveidégei iego Maradona, a M M földkerekség első számú labdarúgó­ja, november 7-én Buenos Airesben tartja esküvőjét. A boldog ara Claudia Villafanes, Dieguito két lánygyermekének az any­ja. A nagyszabású eskü­vőre 1600 meghívott hiva­talos, az itáliai vendége­ket pedig az argentin Ae- rolines Jumbója repíti majd egyenesen Olaszor­szágból, az esküvő színhe­lyére. A vendéglistát sze­mezgetve máris számos világhíresség nevére buk­kanhatunk: Gianni Agnel­li, a FIAT-cég elnöke, Sil­vio Berlusconi, a Milan elnöke, Boniperti. a Ju­ventus elnöke, Azeglio Vicini. az olasz válogatott szövetségi kapitánya. Cor- rado Ferlaino, az SSC Na­poli elnöke és valameny- nyi csapattárs, valamint — Maradom állítása sze­rint — személyes barátja, Carlos Saul Menem. Ar­gentína elnöke .. . NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00 Mikroobjektiv. Gazdasá- gi közelképek. Közben: Filmle­vél — 18,00—18,30 Hírek, tudósí­tások — Lapszemle — Műsor­előzetes. Szerk.: Nagy Miklós MAGYAR TV 1 9.00 Képújság — 9,05 Tévétor­na nyugdíjasoknak — 9,10 • A láp világa. A Titicaca-tavi uruk. NSZK-film (lsm.) - 9,55 Hármas csatorna. Sors. IV/3. rész: A véletlen (ism.) — 10,40 Stúdió ’89 — a Televízió kulturális hetilapja (ism.) — 11.25 Képújság — 16,30 Hírek — 16,35 Algéria nemzeti ünnepe — 16,45 Déli jddeoújság — 16,55 Správy — hírek szlovák nyel­ven — 17,05 Esti mese: Kacor legyőzi a harci macskát. Cseh­szlovák rajzfilm — 17,15 Tele­sport — 17,25 Ferencváros—Ad­mira Wacker labdarúgó KEK- mérkőzés. Közvetítés Szegedről — a szünetben: Reklám — 20,00 Híradó — 20,30 Reklám — 20,35 A villámsújtotta angyal. Fran­cia tévéfilm — 21,45 Reklám — 21,50 Unokáink sem fogják lát­ni .. . Városvédő sorozat — 22,30 Mozart: Requiem. Lehel György vezényel — 23,30 Hír­adó 2 TV 2 17.00 Képújság — 17,15 TV 2, benne: reklám, riportok, időjá­rás, zene — 17,45 Kérdezz! Fe­lelek. Egri János műsora *— 18.25 Gyerekeknek! 1. Drágalá- tosok. Szovjet kisfilm — 2. Né­pek meséi. A királykisasszony és a kecskepasztor. NDK rajz­film — 18,46 TV 2 — 19,00 Az Idő és a szél. Brazil tévéfilm­sorozat. XI/7. rész — 19,51 TV 2 — benne: Meéterdallamok. Hu­nyadi László — 21,00 Hírek — 21,05 TV 2 — 21,45 Napzárta — 22,30 Magyar rövidfilm — Kb. 22,55 TV 2 * SZOVJET TV 4,30 120 perc — §^30 Műsoris­mertetés — 6,35 Irodalmi műsor felső tagozatosoknak — 7,25 Nemzetközi népművészeti tévé­fesztivál — 8,00 Fiatal filmmű­vészek — 9,30 A világ körül — 13,35 Szergej Rahmanyinov: II. Zongoraverseny — 14,15 Rajz­film — 14,35 Dokumentumfil­mek — 15,05 Angol nyelvlecke — 16,05 ősi népi játékok újjá­születése — 16,35 Dokumentum­film — 16,55 Labdarúgó Európa Kupák — 17,45 Világhiradó (a szünetben) — 19,00 Híradó — 19,40 Labdarúgó EK — 21,20 Vi­lághíradó a szünetben — 22,25 Á szalmakalap (tévéfilm 1—2. rész) — 0,35 Hírek — 0,40 *Üt a Parnasszusra (tévéfesztivál) SZLOVÁK TV 1 9,25 A második lélegzet (tévé­sorozat) — 10,35 A családi kap­csolatokról — 16,55 Európai lab­darúgó-mérkőzések — 19,00 Esti mese — 19,30 Híradó — 20,00 A selyemút (kínai—japán doku­mentumsorozat) — 20,30 A má­sodik lélegzet (tévésorozat) — 21,55 Orion (magazin) — 22,25 Európai labdarúgó kupamérkő- zések (felvételről) SZLOVÁK TV 2 16,15 Természetfilm — 16,35 Fiatalok zenés műsora — 17,05 A nap percei — 17,15 A bűvös kisember (NDK tévéfilm) — 18.30 Animációs sorozat — 18,40 Sportmagazin — 19,10 Torna — 19.30 Híradó — 20,00 Várj rám a parkban (zenés tévéjáték) — 21,00 A katona-költő szemeivel (dokumentumfilm) — 21,30 Hír­adó — 22,00 Világhíradó —22,15 Kulturális magazin SKY — EUROSPORT 7,00 Sky — üzleti világhíradó — 7,30 Sky — európai üzleti hí­rek - 8,00 DJ Kát Show - 9,30 Eurosport étlap — 10,00 Micso­da hét! — 11,00 Golf — 12,00 Rugby — 13,00 V. Atlétikai Vi- lág Kupa — 14,00 Párizsi nyílt teniszbajnokság — 18,00 Sport - akrobatikai Világ Kupa — 19,00 A világ sportja — 20,00 Párizsi nyílt teniszbajnokság — 22,00 Európai labdarúgás: kupaest — 24.00 Párizsi nyílt teniszbaj­nokság — 1,00 Műsorzárás SUPER CHANNEL 7,00, 7,09, 7,39 Hírek, üzleti hí­rek — 7,05, 7,30, 7,58 Időjárás — 8.00 Egyveleg — 11,55 és 13,55 Europalia. Belga művészeti fesztivál — 14,30 Forró drót — 15.30 Take Off — 16,30 Hullám- hosszon — 18,30 Transmission — 19,30 Időlánc. Sorozatokból — 20.00 Super vakációk — 20,30 Der Spiegel — 21,00 India arcai — 21,30 A világ ma — 22,00 Hí­rek, időjárás — 22,10 Europalia — 22,15 Üzleti hirek — 22,45 Nemzetközi hírmagazin — 23,15 Az ITN hírműsora — 23,45 Der Spiegel — 0,15 Hírek, időjárás — 0,20 Egyveleg — 1,20 Időlánc TV 5 16,05 Hírek - 16,10 Európa klub — 17,10 Esély a daloknak. Varieté — 17,30 Konyhatitkok — 18.00 Számok és betűk — 18,20 Pihenőidő — 19,00 Hegymászók magazinja — 19,30 Hírek, időjá­rás — 19,40 Csillogó papiros — 20.00 Közterület — 21,S0 Kanada két keréken. Ütifilm — 22,00 Tv-híradó — 22,25 Időjárás — 22.30 Szent Este. Varieté — 23,55 Ex libris — 0,55 Műsorzárás M [SPORT f f HALLGASSUNK CT » NÉZZÜNK MEG 1989. november 1., szerda j . i,„, 11 'r -v -fiT- ■: *;■ J, I I Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: KOPKA JÁNOS. Főszerkesztő-helyettes: DB. ANGYAL SÁNDOR I 11 ,11 ■ l [' I I ' i Ih ’ f Kiadja a Szabolcs Menyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zrínyi u. 3—5. 4401. Szerkesztőségi postallók: 47. Lapkiadó posta- ftókszám: 25. Telefon: 11-177. Sportrovat: 10-339. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírlapkézbesltőnél. Budapesten: Xiri. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 530 forint, egy évre 13(0 forint. INDEXSZÁM: 35(50 HU ISSN 0133—30M

Next

/
Thumbnails
Contents