Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
1989. november 4 || Kelet a magysrnrszag hétvégi melléklete 5 Hétvégi Interjú Hétköznapi bevásárlásaink Csendes áremelések A felvásárlási láz lélektana „Kikerült” pénztárak Sorban állunk a kasszánál. A pénztárosok árcédulát keresve csaknem minden darabot megforgatnak, vagy átszólnak egymásnak: te, ez mennyibe is kerül? Kikészítjük előre a pénzt, amikor azonban fizetnünk kellene, újra nyithatjuk a pénztárcánkat, mert a kosár tartalma jóval többe kerül, mint amennyit sebtében összeszámoltunk. Képtelenség fejben tartani a gyorsan változó — pontosabban most már sajnos csak emelkedő — árakat, s ettől vevő és eladó egyaránt türelmetlen lesz, a kereskedelem pedig egyre nehezebb helyzetbe kerül. Mindezekről beszélgetünk egy fiatal, de régi kereskedővel, Tilki Jánossal, aki a nyíregyházi Búza téri ABC és műszaki bolt üzletvezetője. Milyenek vagyunk mi, vevők ebben a dráguló világban, s hogy próbál alkalmazkodni hozzánk a kereskedelem? — Egyre igényesebbek a vevők a pénzükért és egyre idegesebbek. Nagyon zavarja őket, hogy egyazon árucikket más-más áron vehetnek meg a különböző üzletekben. Kialakult egy újfajta vásárlói magatartás: aki drágább terméket akar vásárolni, először körbejárja az üzleteket, tájékozódik, majd ott veszi meg, ahol a legolcsóbb. Ma már bizony megnézik, kiadjanak-e fölöslegesen húsz-harminc forintot. A kereskedőnek mindezt figyelembe kell venni, kevesebbet rendelni a drágább áruféleségekből — két-háromezer forintos pulóver, váza—, s jóval többet az olcsóbbakból. A húsféleségekből például az alacsony árfekvésűek a legkeresettebbek, népszerűek lettek a debreceni baromfikészítmények, sokan veszik a fokhagymás szeletet, lecsókolbászt — melyek gyártásával a közeljövőben alap- anyaghiány miatt leáll a húsipari vállalat. Ahhoz, hogy kelendő árunk legyen, gyakran meg kell alázkodnunk, hisz hiába rendelünk bármit is. ha nem kapjuk meg! Mi a helyzet a tartós fogyasztási cikkekkel? Az ausztriai rohamban mindenki beszerezte a hűtőszekrényt, fagyasztóládát, videót, elég drágák is ezek itthon. Van egyáltalán kereslet ilyesmire? — Hogyne, hisz a hűtő és fagyasztó még most is hiánycikk. De ezek közül szintén az olcsóbbakat keresik, s nem készpénzért vásárolják meg, hanem az előleg befizetése nélküli akcióban. Bár ennek igen magas, harminc százalékos a kamata, még mindig szívesebben fizetnek valamivel többet havonta, minthogy egy összegben kelljen kiadni a pénzt. A bécsi bevásárlási láz egyébként alig ért el hozzánk, mi már messze vagyunk a nyugati határhoz. ^ Az áremelkedéseket nehéz szívvel vesszük tudomásul. Még mindig becsületesebb, s könnyebben elfogadható eljárásnak tartom azonban, ha bemondják a tévében, rádióban, mintha magam jövök rá a boltban, hogy már megint drágább lett jónéhány dolog. Nem kötelező bejelenteni az árváltozásokat? — Olyan gyakoriak lettek, hogy az idén már csak a szabott áras termékek drágulását jelentették be. Ha egy szabadáras cikk áremelési szándékát jelzi a termelő a minisztériumban, s ott elfogadják, csak egy értesítés érkezik hozzánk, hogy hétfőtől mennyibe fog kerülni. Mostanában ilyen szép csendesen ment fel a húskonzervek ára negyven százalékkal, s a Hajdúsági Iparművek termékeié. Hozzám hetente jön ilyen értesítés. Hiába van szabad árkialakítási jogköröm, hiába tehetném meg, hogy én nem emelem az árakat, ha nem igazodom a város többi üzletéhez és a nagykereskedelmi árhoz, nincs nyereségem, befellegzik ajövedelemérdekeltség- nek. Ráadásul az ÁFÉSZ-nél ez úgy működik, hogyha megtermelem a nyereséget, még csak a szövetkezet vezetői kapnak prémiumot, ahhoz, hogy nekünk, hálózati dolgozóknak is jusson prémium, plusznyereséget kell letennünk az asztalra. Mennyire érezhetők az ABC forgalmán az áremelkedések? Két-három évvel ezelőtt- höz viszonyítva hogy néz ki most egy átlagos család hétvégi bevásárlása? — Ez az üzlet rendkívüli helyzetben volt. 1989-re 210 millió forintos forgalmat terveztünk, de várhatóan 270 milliós lesz. Ez egyrészt az átalakításnak , korszerűsítésnek köszönhető, hi ,/.en több lett a hűtőpult, nagyobb a kínálat a kedvezi,,enyes mirelitárukból, másrészt a „KGST-piac” közelségének. Épp a nagyarányú lengyel és szovjet vásárlások miatt nem nyerhettem reális képet a hétvégi bevásárlásokról: az viszont biztos, hogy ugyanazon a pénzen most lényegesen kevesebbet lehet venni. Észrevehető ellenben, hogy mikor kapnak az emberek fizetést, olyankor ugyanis jobban megy a hús, és van, aki egész hónapra bevásárol alapvető élelmiszerekből. Hó végén aztán inkább a tejtermékek fogynak, azokból is az alacsony zsírtartalmúak. A nyugdíjasok pedig egész hónapban az olcsóbb áruféleségeket keresik, s inkább nyugdíjfizetéskor jönnek... íjé Amíg itt volt a piac, mit vittek legjobban a külföldiek? — Ételízesítőket, édességeket és alkoholt: likőröket, kommerszpálinkát. Pálinkából két hónap alatt öt millió forinttal többet forgalmaztunk, mint tavaly! A piacnak köszönhetően leállt viszont a ruhaforgalmunk, már azon gondolkodtunk, hogy megszüntetjük a ruhanemű részlegünket,. Harminc-harmincöt napos forgási sebességgel dolgozunk, ennyi idő alatt cserélődnek ki a készleteink, a ruhaféleségeké ellenben száz nap volt! Valamit javult a helyzet, mióta kiköltöztették őket a vásártérre, bár a szaporodó kilósboltok miatt így sem nagyon megy az üzlet. ífc A vásárlók tömegében nehéz lehetett észrevenni a bolti tolvajokat. Gyakori volt a lopás? — Elsősorban a lengyelek próbáltak sokszor fizetés nélkül távozni. De ahogy értéktelenedik a pénzünk, úgy kényszerülnek rá hazánkfiai közül is mind többen a lopásra. Valamikor nem létezett élelmiszerlopás, legfeljebb a szeszt és a kávét dugták zsebre, ma azonban már olyan is előfordul, hogy valaki öt kiflivel és húsz deka felvágottal kerüli ki a pénztárt... Vannak, akik azt használják ki, hogy egy terméken több ár is van, lefejtik az újabb árcédulákat, s csak a legrégebbit, a legolcsóbbat hagyják rajta abban bízva, hogy a pénztárnál úgysem veszik észre. És megszaporodtak sajnos a szállítói lopások is, hozzánk már hiányosan érkeznek a kartonok. A Túró Rudisak például csaknem mindig hiányosak, köny- nyű feltépni, majd újra leragasztani ugyanolyan szalaggal a dobozt. Találtunk már sertésbél között celluxot, azzal pótolták a súlyhiányt. Képtelenek vagyunk lemérni, átnézni többszáz-kartonos tételeket, s ezt ki is használják. Beszélgetésünkből egyre inkább az derül ki, hogy nő a szegénység, mindenki ott fogja meg a pénzét, ahol tudja. Ennek egyik módja az üvegvisszaváltás. Miért nem lehet ezt rugalmasabban megoldani, miért kell drága üvegeket kidobnunk, ha nem abban a boltban vettük, ahol szeretnénk visszaváltani? — Ennek egy oka van: ha nem állunk szerződéses kapcsolatban egy céggel, nem vásárolunk tőlük valamilyen italféleséget, akkor ők nem is fognak eljönni hozzánk az üres üvegeikért. Meg lehetne ezt oldani, ha lenne egy központi osztályozó, ahová a város összes üvege befutna a boltokból. Állítólag egy maszek vállalkozott volna ilyesmire, de nem kapott rá engedélyt. Az üvegvisszaváltás különben nyűg a boltoknak, mert csak akkor van hasznuk rajta, ha jóval többet vesznek vissza, mint amennyit eladtak. Lesz is rá esély a jövőben, mert egyre többen hozzák haza egy vonatútról, kirándulásról a kiürült üveget! íjé Innivalótól roskadoznak a pultok, abból ritka a hiánycikk — legfeljebb némely közkedvelt szeszesital, mint például a Unicum, orosz vodka tűnik el időnként —, de mi van a szükséges és nem kapható áruféleségekkel? Hová tűnt mostanában az étolaj, miért akadozik ön szerint az áruellátás? — Az étolajból mindössze kéthetes hiányt jeleztek, mert technikai okok miatt leállt a termelőüzem. Egy hétre ebből folyamatos szállítás esetén 100— 150 karton kell, mi rendeltünk arra a két hétre 800 kartonnal, de nagyon hamar elfogyott, s az étolajnak még se híre, se hamva. Gyakran előfordul ilyesmi, s meg van kötve a kezünk, hisz raktározási gondok miatt nem rendelhetünk túl nagy készleteket. Véleményem szerint egyébként azért akadozik az áruellátás, mert a legtöbb vállalat exportál, hogy jövedelmező legyen a működés, s belföldön már csalt a maradékot értékesíti. S ha elfogy a maradék is...? És minek köszönhető az, hogy egyes árucikkek végleg eltűnnek a polcokról, keresheti az egész országban a vevő, csak a fejüket csóválják rá az eladók? Gondolok itt most két olyan apróságra, mint a szőlőzsír, vagy a szárazsampon. — Egyszerűen azért, mert nem gazdaságos a gyártásuk, s ugyanúgy az importálásuk sem. De talán hamarosan megszűnik ez a kategória, ugyanis az alakuló kisszövetkezetek, kft.-k éppen ezek gyártására állnak rá. Szintén két apróságot tudok említeni, ami iránt nagy a kereslet, de sokáig nem készített senki ilyet: kávéfőző-alkatrészeket és műanyag mosogató-lefolyó szűrőt. í|£ Szájról szájra terjed, ha valami várhatóan hiánycikk lesz. Az emberek megrohamozzák az üzleteket, megindul a felvásárlási láz — mit tesz ilyenkor a kereskedő? Sejtésem szerint ugyanis igen ritka, hogy vaklárma legyen a riasztás. — A raktár befogadóképességéhez képest minél jelentősebb készleteket igyekszik beszerezni. A hűtőszekrény-mizéria idején például rábukkantam egy maszekra, aki roppan bonyolult úton leszállított nekünk négyszáz darab fagyasztószekrényt. Az első napokon c .ak húszra-húszra vettünk fel előjegyzést, megnéztük, hogy valóban akkora-e a kereslet, aztán mikor sorban álltak érte, megnöveltük az előjegyzések számát. Ez az üzlet 7 millió forintot jelentett a forgalmunkban. Később aztán már képtelenek voltunk bármit is tenni, nálunk ugyanolyan hiánycikk lett, mint máshol. Érdekes egyébként a felvásárlási láz lélektana. Valóban, soha nem vaklárma, s általában faluról indul el. Kimegy oda egy jól értesült városi ember, elmondja valakinek a hírt, aztán pillanatok alatt szétterjed a faluban. Ez az ABC talán azért is érzi meg mégjobban a felvásárlásokat, mert a piac mellett van. sok vidéki tér be hozzánk, akik viszik sokasával a várható hiánycikkeket. Tudom, hogy emiatt a városban paraszt-ABC-nek hívnak bennünket, de sosem haragudtam érte, hisz valóban az a cél, hogy a vidéki vevők itt mindent egy helyen megkapjanak. íjé Szívesen járnak a vevők abba az üzletbe, ahol segítőkészek, udvariasak az eladók. „Állami” boltban azonban ritka az ilyesmi —fásult arcokkal, türelmetlen eladókkal találkozik a szintén ideges, magát kiszolgáltatottnak érző vevő... — Annyira kevés a szakember, olyan alacsonyak a bérek, hogy aki szakképzettséggel bejön az utcáról, azt fel is vesszük. Ebből a munkából nem lehet megélni, ezért az eladók egy része itt piheni ki a kerti fáradalmakat. Novemberben munkahelyet változtatok, elnyertem a Shell — ABC üzletvezetői posztját — ott, akkora fizetésért már megválogatom, kit vegyek fel. A szakképzettségen kívül az előzékenység lesz a legfontosabb! íjc Áremelkedések, hiánycikkek, fizetőképtelenség. Néhány hónapja futótűzként terjedt el a hír, hogy nálunk is bevezetik a jegyrendszert. Utolsó kérdésem ez, hogy kereskedői szemmel lehetségesnek tartja- e ennek életbe lépését? — Pillanatnyilag véleményem szerint nem áll úgy az ország alapvető élelmiszerekből, hogy szükség lenne rá. Azt, hogy jövőre mekkora infláció lesz, csak sejteni lehet, az idei áremelkedések alapján én harminc százalék körülire gondolok. Az biztos, hogy az életszínvonalunkat — egyesek kivételével — nem tudjuk majd tartani, be kell érnünk kevesebbel, rosz- szabb minőségűvel. Szabolcs-Szatmárban szerencsére majdnem mindenkinek van telke, sokaknak már fagyasztója is, visszatérünk a háztáji gazdálkodásra. És nem vesszük meg majd a gyereknek a cukorkát, csokoládét, magunknak a drágább kávét, hiába szeretnénk! A válaszait köszönöm, sok sikert kívánok az új munkahelyéhez. Bartha Andrea--------------------------------------------------------------Szerintem ...igaza van annak az ismerősömnek, aki hangos, olykor harsány közéleti csatározásainkról azt mondta, nem az a lényeg, ki hogyan mondja, amit igaznak, valósnak vél, hanem az, valóban úgy van-e, vagy sem. A mostani időszak, szerintem is, a kibeszélések időszaka, mert sok éves, sok évtizedes kényszerű hallgatás — elhallgattatás — után elemi erővel tör a felszínre a már- már beszédkényszernek is nevezhető igény, hogy végre nevén nevezzük a dolgokat, takargatás, ködösítés nélkül szóljunk legégetőbb gondjainkról. Való igaz, a politikai kultúránk olyan amilyen, nemigen szokhattunk hozzá a gyakorláshoz, így nincs mit számonkérni azoktól, akik olykor nyersen, sőt durván fogalmaznak, s a közélet írott, vagy íratlan szabályait nemigen igyekeznek megtartani. Ennek ellenére törekedni kell a kultúrált, emberséges hangnemre, érvelésre, álláspontunk józan kifejtésére, s a szenvedélyességet nem lenne szabad felcserélni a vagdalkozással, egymás sértegetésével. Már csak azért sem, mert ellenkező hatást érünk el vele, az emberek szimpátiáját nemcsak megnyerni, elveszíteni is lehet. Márpedig szerintem egyetlen megnyilatkozó, véleményét közreadó ember sem azért szólal meg, hogy unszimpátiát váltson ki önmaga és az általa képviselt politika iránt. Van aki még örül is az ilyen megnyilatkozásoknak, mert mint mondja, így mindenki a köz előtt szépen jellemzi önmagát, s ez is részévé válik a megméretésnek. Az értékek szabad piacán jobban eldöntheti a nép, hogy ki mellé álljon. Szerintem ennek az érvelésnek is megvan a logikája, mégsem tudok örülni a demagóg, handabandázó, fenyegetőző, olykor terrorizáló —jobb és baloldalról egyaránt elhangzó—egy- egy megnyilatkozásnak, mert érzelmi hatása a ziláltságot, a nyugtalanságot táplálja, ami ritkán válik a megbékélés, az összefogás, az önbizalom, a közös cselekvés forrásává. Márpedig erre a forrásra talán sohasem volt olyan nagy szükségünk, mint most, amikor a 33 éve eltiport, abbamaradt forradalom vérteden megvalósulásának lehetünk—nemcsak tanúi— hanem legjobb lelkiismeretünk szerinti cselekvő részesei is. Ebből a cselekvésből•—szerintem— csak az igazi bűnösök zárhatók ki, másra — mindenkire, akik tudatosan vagy félrevezetve rossz ügyet szolgáltak, de most a jó ügy mellé állnak, szükség van. Kirekesztésekkel, tilalomfák gyártásával nem épülhet igazi demokratizmus, az egypárti diktatúrát nem válthatja fel egy másik párti — vagy sokpárti — diktatúra, mert akkor ugyanott vagyunk, vagy lehetünk, ahol eddig, csak a fazon változik. Ez persze képtelenség, de sajnos az élet már sokszor produkál képtelenségeket, ezért ha valaminek fel kellene értékelődnie napjainkban az; a józan ítélőképesség és a gondolkodás tisztasága iránti igény. Mégha olykor nem is egyszerű az események sodrában, a szavak szövevé- nyes^hálójában meglelni a lényeget, az értéket, az igazit... De törekednünk kell rá. Szerintem is természetesnek kell tartanunk, hogy a hosszú hallgatás, a némaság időszaka után most igen nagy az egyszerre-beszélés, a hangzavar, az egymás túlkiabálása. A csend időszaka nem most van — mondta ismerősöm. Én hozzátenném, igaz, de még e mostani, zajos, hangos, életteli közéletünkben is lassan kivívja természetes jogát a csend is. Nem az üres, a süket, hanem a meghitt csend, amely nem elaltat, vagy megalkuvásra késztet, hanem ami megtisztít, új erőre sarkall. Nem a hallgató csendet kívánom, hanem a cselekvő csendet, amely arra is jó, hogy ne csak magunkra, a másikra is figyeljünk. És soha ne feledjük mérlegre tenni, vajon amit gondolunk, teszünk, akarunk, képviselünk, az a legjobban szolgálja- e nemzetünk ügyét. Mert kétségtelen, fontos és szükséges az egyéni—vagy közösségi—ambíció, de a perdöntő mégis az, mennyire válik a hasznára ennek a sokat szenvedett, megalázott, de emberségében és hazafiságában soha meg nem tört népnek. A mai jelenünk — talán közhelyként hangzik — holnap, holnapután már történelem. Rólunk is ítélkezni fognak, s ez a dolgok rendje. Vajon jól vizsgázunk-e majd gyermekeink, unokáink előtt? __________________Páll Géza >
