Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-30 / 284. szám

4 Kelet-Magyarország 1989. november 30. Agrárkamara MSZP-értékelés Birák esküje a népszavazásról Szerdán Budapesten, a Ma­gyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében meg­alakult a Magyar Agrárka­mara. A Magyar Agrárkama­ra elnökségében a 11 területi szervezet elnökeit delegáltak. A kamara elnöke: Farkas Károly, a Veszprém Megyei Agrárkamara vezetője, a ku­pi Egyenlőség Tsz. elnöke lett, az ügyvezető igazgató Orbán Ferenc. Azt írja Kun István, a Kelet- Magyarország keddi számában, nem kíván vitázni velem. Igazat mond. Nem tekinthető ugyanis vitának, ha érvek helyett szelle­mes általánosságokat említ fel mindarról, amiről nem kíván ír­ni. Felélik a tsz-ek a vagyonu­kat, miközben vezetőik milliós prémiumokat vesznek fel. Két­ségkívül hatásos érvelés, külö­nösen, ha eUenpontozásul a ta­gok alacsony keresetét említik fel. Látványos, de így nem igaz, mert túl általános és egyszerű­sítő. Senki nem tagadja, hogy vannak alacsony színvonalon gazdálkodó szövetkezetek, van olyan is, amelyik a felszámolás közelébe került. Vannak jó gazdálkodó, ered­ményes, vagyonukat gyarapító közösségek, ahol a vezetők jó munkát végeznek, megérdemel­ten veszik fel a tagság által jó­váhagyott prémiumot. Éves ke­resetük 20-40 százalékát, ami jelentős összeg ha nem is milli­ós nagyságú. Az MSZMP állampárt jellegé- ről, működési módjáról sokan, sokat elmondtak, vagy leírtak, egy kevéssel talán magam is hozzájárultam mindehhez a nagy nyilvánosság előtt még ak­kor, amikor ez nem vált általá- ban divattá. A szükséges válto­zásokat a párton belüli prog­resszió és a demokratikus el­lenzék erői kikényszerítették. A pártállam és az állampárti berendezkedés gyakorlatilag megszűnt. Ebben a helyzetben egy új párt programjának őszinteségét eleve megkérdője­lezni, utódpárt mivolta révén az előd által elkövetett hibákat a jövőre előrevetíteni, talán né- mileg eltúlzott bizalmatlanságra vall. Talán elkerülte a tisztelt Kun István figyelmét, hogy azon a bizonyos kongresszuson nem csak a címkét, az „üveget” is kicserélték, tartalma az, aminek mondják, bár lehet, hogy a ben­ne levő bor még nem elég érett; friss és talán nem annyira le­tisztult, mint amilyennek a Néppártét mondják. Ügy tűnik, írásbeli gyakorlatlanságom mi­att félreérthető volt az általam írtakban a földtulajdonról val­lott MSZP álláspont. Azt hiszem, abban nincs né­zetkülönbség, hogy vissza kell A népszavazással kialakult új helyzet szükségessé teszi mind a szocialista párton be­lüli, mind a különböző pár­tok képviselői közötti ta­nácskozást a politikai hely­zetről — állapította meg szerdán a Magyar Szocialista Párt Elnöksége, amelynek állítani a föld forgalomképessé­gét, visszaadni a jogos tulajdo­nost megillető minden ebből fakadó jogosítvány szabad érvé­nyesítését. Az eltérés a kiindu­lás Időpontjában van. A mi ál­láspontunk: a jelenlegi helyzet­ből induljunk ki, mert minden korábbi terminus esetleges és mindig találunk szép számban olyanokat, akik joggal tekintik a döntéseket rájuk nézve sérel­mesnek, ezért igazságtalannak. Vajon mi okoz bonyodalmat egy több mint negyven év előtti állapot visszaállításában? Többek között az, hogy eltelt negyven év. Az eltelt hosszú idő igazi ál­dozatát a mezőgazdaságban ép- pen azok hozták, akik nem men­tek el, parlagon hagyva földje’- ket, falujukból, hanem vállalták azt a sok lemondással, áldozat- vállalással. kezdetben nélkülözés­sel járó kemény küzdelmet, ami­be a szövetkezetek megteremtése és megszilárdítása került. Meg- teremtettek egy kiegyensúlyozott ellátást, jelentős export többletet, költségvetést tehermentesítő adó- bevételt fizető mezőgazdaságot, amiben szervesen összefonódik nagyüzem és kisüzem. Ebben a küzdelemben nemcsak a földtu­lajdonosok és leszármazóik vet­tek részt. Nagy számban vannak olyanok, akik ,,esak” munkaere­jüket, szaktudásukat, mindenna- pi tevékenységüket vitték a szö­vetkezetbe. Az ő munkájuk ered­ménye is, hogy a közös földet meliorálták, intenzív gyűmölcsö- söket telepítettek, öntöző beren­dezéssel látták el. megőrizték, sőt növelték termőképességét. Vajon mondhatjuk-e ezeknek az embereknek, hogy amit ed­dig tettek, felesleges volt? Sem­mi közük a földhöz, mert nekik 1945-ben nem juttattak vagy nem örökösök. A szövetkezetesítés „két hullámában” elkövetett Igaz­ságtalanságok tagadhatatlanok, a legalább utólagos elégtétel ha­laszthatatlan. Igazságot tenni új sérelmeket okozva — nem hi­szem. hogy bárkinek is célja len­ne. Érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a szövetkezet tagjai tulajdona, arról csak a közösség (a törvényi előírásokat megtartva) külső beavatkozástól mentesen hozhasson döntést. üléséről Kovács Jenő, az el­nökség tagja a késő délutáni órákban tájékoztatta az új­ságíróikat. Kijelentette í a párt a népszavazás elveit el­fogadja, tiszteletben tartja. Emlékeztetett arra: az MSZP az elmúlt hónapokban követ­kezetesen érvelt amellett, hogy a köztársaság elnökét a népnek kell megválasztania. A népszavazáson erre leadott szavazatok száma megnyi­totta az utat az alkotmány- módosítás előtt ahhoz, hogy az alaptörvény megváltozta­tásával a jövőben a köztár­sasági elnökről általános vá­lasztásokon döntsenek. Az elnökség a mielőbbi ország- gyűlési választások mellett van, sürgeti annak kiírását. Ennek érdekében össze kell ülnie a szocialista párthoz tartozó képviselők parlamen­ti csoportjának. A sajtótájékoztatón — amelyen bemutatkozott az lelnökség új szóvivője, Polgár Viktor — elhangzott az is, hogy a kormány tagjai közül a miniszterelnökön, az ál- laimmiinisz térén és a külügy­miniszteren kívül az MSZP tagja Békési László és Glatz Ferenc is. Egy, immár második évben kiírt pályázat záróeseményé­nek is nevezhetnénk azt a tanácskozást, amelyet tegnap tartottak Nyíregyházán a Nö­vényegészségügyi és Talajvé­delmi Állomáson. A pályá­zatra, melynek témája az al­ma környezetkímélő növény- védelme volt, öt megyéből 44 üzem jelentkezett, Szabolcs- Szatmárból 36. Az értékelést folyamatosan végezték a szakemberek. Az eredményhirdetést meg­előzte egy holland szakta­nácsadó közösség képviselő­A Legfelsőbb Bíróság bírói kara szerdán ünnepélyesen esküt tett a Magyar Köztár­saság Alkotmányára Szűrös Mátyás ideiglenes köztársa­sági elnök jelenlétében, mint­hogy az Alkotmány értelmé­ben ez év végéig a magyar bíráknak fel kell esküdniük a köztársaság alkotmányára, arra, hogy a hatáskörükbe tartozó ügyekben részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, ki­zárólag a törvényeknek meg­felelően járnak el. Playboy magyarul A világ egyik legnagyobb pél­dányszámú szórakoztató lapja, a Playboy magyarországi kiadásá­nak első számát szerdán bemu­tatták a hazai és a nemzetközi sajtó képviselőinek Budapesten. A 35. évfordulóját idén ünnep­lő magazin — immár a magyar­ral együtt — tizenegy nyelven, havonta ötmillió példányban lát napvilágot, s a világ 45 országá­ban kapható. A Playboy hazai kiadására VIPRESS néven ma­gyar-amerikai kiadói vegyes vállalat is alakult. A sajtótájékoztatón részt vet­tek a chicagói Playboy Enterpri­ses Inc. képviselői, s az ameri­kai Playboy egyik legnevesebb fotómodellje. Pia Reyes is. Az első szocialista Playboy egyelőre 95 ezer példányban jelenik meg, ára 197 forint. jének, Marc Trapmannak előadása, aki elmondta, hogy ők öten tulajdonképpen egy szolgáltató céget hoztak lét­re, szaktanácsokkal látják el az almatermesztő farmereket. Kiemelte a biológiai védeke­zés fontosságát az almater­mesztésben. Találtak három olyan atkafajt, amelyek ha­zánkban is pusztítják az al­máskerteket és sikerült ezek természetes ellenségeire is rábukkanniuk. Tízéves kísér­leteik eredményességét mu­tatja az, hogy az összes hol­land almaterület felén jövőre már ezt a módszert alkalmaz­zák a farmerek. Őket a ter­melők fizetik, akik csak ak­kor vállalkoznak az új mód­szer bevezetésére, ha az ol­csóbb és hatékonyabb, mint a régi. Ezután Móniis István, az Szabó István Talpon maradáshoz sok S6 ötlet Hidraulikacsőtöl a csónakig A földkérdés göröngyei Pályázati értékelés nimatermesztés — kevesebb vegyszerrel Fehérgyarmat: MSZMP­aktíva A Fehérgyarmat és annak körzetében élő MSZMP-tagok november 25-én aktíva ülést tartottak, melyen értékelték az ideiglenes szervezőbizott­ság eddigi munkáját és te­kintettel a tevékenységükre megerősítették őket tisztsé­gükben. Döntöttek a párt- alapszervezetek létrehozásá­ról, a tagdíjfizetés módjáról, valamint két főt delegáltak az MSZMP XIV. Kongresz- szusát előkészítő bizottságba. Tegnap szakmai napot tar­tottak a Kemév Gépkölcsön­ző és Szolgáltató Leányvál­lalatánál. Hermann György, a KGSZV igazgatója sok vál­lalat képviselőjének szólt a leányvállalat múltjáról, jele­néről és jövőjéről. A cég az építőipari beruhá­zások visszafogottsága és a nagyvállalatok egy részének túlgépesítettsége ellenére is az alakulása (1982) óta min­den évben jó eredeményeket ért el. A tevékenységük gerincét továbbra is az építőipari gép- kölcsönzés, -javítás, valamint az alkatrészgyártás és -felújí­tás képezi. Világszínvonalú gépekkel hidraulikacső-gyár- tást valósítottak meg, melybe NSZK-beli és osztrák cég is szeretne bekapcsolódni. A pa­raffin alapanyagú korrózió­védő módszerük iránt pedig az építőipar mellett a hon­védség, a MÁV, a posta és a mezőgazdasági üzemek élén­ken érdeklődnek. Újabban fából csónakokat is gyárta­nak, melyek vitorlássá is alakíthatók. Ez utóbbi szállí­tásához utánfutóval is szol­gálhatnak. (Folytatás az 1. oldalról) Farkas azonban egyelőre mindent tagad, jóformán azt is. hogy tegnap éjjel őt kap­ták rajta a gazdasági irodá­ban ... A fejlemények ismeretében jórészt nyitott kapukat dön­get a Szatmári Ifjúsági Szö­vetségnek a mátészalkai rendőrkapitányhoz címzett levele, amelyet szerkesztősé­günkhöz is eljuttatott. Ebben a mielőbbi eredményes nyo­mozást sürgetik, valamint öt­ezer forintot ajánlanak fel a nyomravezető jutalmazására. Említettük a levelet Kozma állomás szakembere szólt ar­ról, hogy nálunk még rutint kell szerezni a növényvéde­lemmel foglalkozóknak ezen a területen, ezért is hasznos ez a pályázat. Több hátrál­tató tényező van, ami gátol­ja a környezetkímélő nö­vényvédelem elterjedését ha­zánkban. Elmondta, hogy 10 üzem felelt meg az általuk és a tá­mogatók által kitűzött szint­nek és közülük ötöt díjaztak. Az első díjat ketten vehették át, a nyírbátori Űj Barázda Termelőszövetkezet és a Szamos menti Állami Tan­gazdaság csengeri területé­nek növényvédős szakembe­rei. Második a nagykállói Nyírség Tsz, harmadik a Za­laegerszegi Állami Gazdaság és a tiszaberceli Bessenyei Tsz lett. (szilágyi) Eertalannak. a kapitányság vezetőjének, aki telefonhívá­sunk időpontjában még nem tudott az abban foglaltakról. Arra sajnos nem tehetett ígéretet, hogy minden lopás, betörés esetében eredményt tudnak produkálni, hiszen ezek száma rendkívül meg­szaporodott. A felajánlott ju­talomról örömmel hallott, de mint mondta, elsősorban an­nak vennék hasznát, ha a la­kosság is segítségükre lenne: ha minél többen jelentenék a gyanús eseteket és a tanús­kodást is vállalnák. (gm) AKAR MILLIOMOSNAK IS mondhatja magát az a finn gazda, akit megláto­gattunk. Ugyanis 150 hek­tár erdő és 19 hektár szán­tó tulajdonosa, de még bé­rel hozzá hét hektárt, hogy legyen elég takarmány a 17 tehenének, a szaporulatnak. Pentilä gazda elégedett­nek látszik. Ahogy befordul autónk a mellékútról az ud­varra — ahol persze nincs kerítés, de mindenki tudja, meddig tart a határ — szem­ben egy hatalmas családi ház hívogatott, míg balra az istálló, jobbra a régi ház (mindegyik fából épült) gazdasági épületek vették jközre az udvart. Odabent ragyogó tisztaság, kellemes meleg fogadott egy akkora szobában, amelyben nálunk egy kisebb lakás is elfér­ne. S elcsodálkoztunk a ki­látáson, mert a ház végi kert egy tóhoz nyúlt le, előtte kis virágoskerttel, utána zöldségessel, majd zöldellő fűvel. A kemencé­jnyi tűzhelyrtél a feleség és a mama szorgoskodott, s várták a gyerekeket is. A két kisebb lány, a hét és kilenc éves a közeli (már­mint finn méretekben köze­li) általános iskolából jött haza a náluk szokásos in­gyenes iskolai-taxival. Majd befutott a két nagyobb, 14 és 17 éves lány is, akik |már középiskolások, őket az iskolabusz viszi a város­ba. A vendégfogadás SZÍVÉLYES, a beszélgetés jó mederben folyik — talán köszönhető mindez a Kelet- Magyarországi Szerkesztő­ség és a nyíregyházi test­vérváros lapja, a Kainuun Sanomat közötti kapcsolat­nak, hogy az ottani főszer­kesztő-helyettes nyári fahá­za szomszédos a gazda tel­kével, a tó partján. — Milliomos lehetek, de S iostana ban nem lehetne ulláról indulni senkinek - magyarázza a gazda. — fgyanis egyik parasztnak incs annyi tőkéje, hogy a Szükséges gépeket megve­gye, hogy ne szorulna hitel­éé a termeléshez. _S félünk 1992-től, az Európái Gazda- Sági Közösség egységétől, Inert lehet, hogy a mi drá­gább termékeinket nem tudjuk eladni. MINDEZ MAGYARÁZAT ÍS a gépesített gazdaságra. Ugyanis ezen a farmon tej­termelésre szakosodtak, en- nek megfelelő a gépesítés. A gazda két traktora arra Való, hogy az öt hektáron termelt gabona mellett a másik öt hektár zöldtakar­mányt betakarítsa, gyűjtse á szénát. S ebben négy-öt gazda összefog, a speciális gépeket már együtt veszik meg. Jellegzetes finn lakóház és udvar, ligetes erdőkkel Ka- jaani körzetében. Magas, íjas, barnásszőke hajú a gazda, lapátnyi te­nyérrel, mint aki ma sem szokott el a fizikai munká­tól. Szőke, kékszemű fele­sége segít neki, hiszen a te­henek gondja igazából rá marad. Fejőgép, olyan is­tálló, ahol az alom kihor­dása is gépesített, takar­mánykeverő, s a túl hideg napokon még központi fű­tés az istállóban mutatja, hogy a fizikai munkát meg­könnyítő eszközök nélkül kevesen maradnának a föld művelésére. — Túltermelés van ná­lunk, — folytatja Pentilä gazda. — Mi húsz tehenet tarthatunk, évente 120 ezer liter tej a megengedett mennyiség, amit átvesznek tőlünk. Ez viszont megfele­lő jövedelmet ad. A BIZONYÍTÉK ÉPPEN A SZÉP HÁZ — melyben épültekor néhány évvel ezelőtt az erre a tájra való államelnök is megfordult — s a gyarapodó gazdaság. Ám beszélgetés közben az is kiderült, hogy a finn me­zőgazdaságban is váltás történik. A mi gazdánk 39 éves, neki nem gond, hogy alkalmazza a modem tech­nikát. Ugyanezt szorgal­mazzák állami eszközökkel másoknál is, mert úgy vé­lik, az ifjabb generáció az, amely az okszerű gazdálko­dást megvalósítja, amelyet a magas színvonalú okta­tással felvérteztek annyira az iskolában, hogy ne essen zavarba, ha japán fejőgépet lát angol kezelési utasítás­sal, ha a beépített hűtőag- regátot kell felügyelnie, amíg elveszik a tejet. A másik ok viszont a far­mergazdaságok nagyságá­ban, életképességében ke­resendő. Azok maradnak meg, amelyek nem aprózód- nak el, ahol egy családot eltart a föld. Ezen a birto­kon 1739-től számítja magát a család, apáról fiúra szállt a gazdálkodás tudománya, s a bővebb gyemekáldás miatt nem osztozkodtak a birtokon, hanem az idősebb fiú maradt, a fiatalabbak másutt kerestek megélhe­tést. A MI GAZDÁNK ÉDES­APJA idő előtt megrokkant, így már 26 éves korában rá maradt a gazdálkodás min­den gondja. Manapság pe­dig azon gondolkodik, hogy a négy lányból biztosan lesz legalább egy, aki a tanyára hozza a férjét, átveszi a farmot, mert úgy érzi, a földet művelni kell. Aggyal Sándor Is Lányi Botiad sorozata (4.) A finn példa — közelről A gazda lehetőségei ENGEDMÉNYES VASAK a Szabolcs-Szatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi VILLAMOSIPARI SZAKÜZLETÉBEN Nyíregyháza, Orgona u. 26. sz. 1989. december 01.-—08-ig. Régi ár Új ár — HEGA CO2—350P hegesztő berendezés 89 500,— 62 000,— — Kemping. 220 V elosztó berendezés 18 600,— 9 300,— — AT—1000 Akkumulátor vizsgáló készülék 2 840,— 852,— — 2 lakásos felcsengetőtábla 3 180,— 636,— — 4 lakásos felcsengetőtábla 4 000,— 800,— — 10 lakásos felcsengetőtábla 6 470,— 1 294,— — 40 lakásos felcsengetőtábla 11 300,— 5 650,— — 50 lakásos felcsengetőtábla 13 000,— 6 500,— VALAMINT 40% ENGEDMÉNNYEL vásárolhatok — HETRA hegesztőtrafók — 1—3 fázisú villanymotorok _ — 1X20 W fénycsőarmatúrák — Folfrozott 2 oldalas nyáklemezek \\V*^" JJJ MOST ÉRDEMES FELKERESNI BOLTUNKAT! ________________________________ (3504) íróasztalon rakott tiizot

Next

/
Thumbnails
Contents