Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

1989. november 18 U Kelet a Ifeippország Hétvégi melléklete \ VÁNDORÉLET FORRÁSÁNÁL Zsoltika kilenc hó­napos és na­gyon barát­ságos. El- mélyülten rágcsál egy límzett terítőcskét, amint kive­szi a szájából, máris mosolyog, még a sosem látott vendégre is. — Csak mi vagyunk itthon, a nagyobbik gyerek, a tizenegy éves Tímea és a tizennégy éves István iskolában, a férjem pedig munkában. Nehézgépszerelő a Betonútépítő Vállalatnál, jelen­leg Bicskén dolgoznak, csak hét­végeken tud hazajönni — mutat­ja be családját Tóth Istvánné. O különben előadó a tanácson, most gyesen van a kicsivel. — Hogy viseli az örökös itt­honiétet? —Elég nehezen, mert valóban szinte ki se tudok mozdulni. An­nak idején azt is ter­veztem,mennyit fogok én majd kötni, ha gyesen leszek...! Most meg egész nap lótok-futok, kez­dem-végzem, és semmi látszatja. Már mondtam a férjemnek, gye­re! gyedre te, mossál, főzzél... Nem is bánná, azt mondja. — Nem próbált valahol a kö­zelben munkát keresni? — Dehogynem, hazajött volna már ő, viszont itt sehol sem kap­na annyit, mint ott. És három gyerek mellett ez nagyon sokat számít. Inkább mennénk mi is a férjem után, lakásigénylésünk van a vállalatnál. Az igazság az, megbántuk, hogy Petneházán építkeztünk. Mind a ketten ide­valók vagyunk ugyan, de a fér­jem testvérei Pesten, az enyémek is szerteszéjjel az országban. Mégis főleg a gyerekek miatt mennénk. A nagyfiú nyolcadi­kos, vendéglátóiparban szeret­ne továbbtanulni. Ő is kezdje majd azt a vándoréletet, amit az apja? És a továbbtanulás még csak- csak, hiszen Baktalórántháza, Kisvárda, Nyíregyháza nincs messze — többnyire az ottani középiskolákba, szakmunkás- képzőkbe jelentkeznek a petne- házi gyerekek—, a buszközleke­dés is jó, de mi lesz aztán? Nemi­gen van hová visszajönni. Itt, helyben csak az egyszál téesz tud munkát kínálni. (Petne­házán 2500-an, társközségében, Laskodon 1300-an laknak.) Ott- jártamkor senkivel sem sikerült beszélnem az Egyakarat vezér­karából, de Vargáné Kiss Kata­lin, a községi közös tanács elnö­ke kisegített a legfontosabb tud­nivalókkal. Ő nemcsak hivatal­ból ismeri a termelőszövetkezet helyzetét — korábban maga is ott dolgozott. — Gyenge adottságú téesz, a szántók értéke a tíz aranykoronát sem üti meg. Mégsem vesztesé­gesek, úgy tudom, most olyan hétmillió körüli nyereségük lesz. Az idén nem annyira, de ezelőtt több éven át jól fizetett a paradi­csommag. Jelentősek az almaül­tetvényeik, ezeket teljes egészé­ben kiadták részesművelésre. Tehát elsősorban növényter­Szakma három hónap alatt Mehet-e a férj gyedre? Ahol kész otthonok várnak lakóra mesztéssel foglalkoznak, de van sertés, és egy kevés juh is. Továbbá — melléküzemág­ként — egy fonoda, amit hat évvel ezelőtt létesítettek a vala­mikor juhhodályként használt épületben. Hetven embernek tudnak itt munkát adni (megren­delőjük a lőrinci fonó), de elég nagy a jövés-menés, és inkább csak télen teljes a létszám. — Most is fel tudnánk venni vagy tíz embert — mondja Var­ga András üzemvezető. — De az itt dolgozók kétharmada nő, s ők ugye férjhez mennek, aztán gyesre, nagyon sok a táppénze­sünk is. — Mennyit lehet ebben ez üzemben keresni? — Öt és fél, hat és fél ezer forint körül kapnak kézhez. Hát ebből nem lehet megélni. Itt min­denkinek háztájija van. Műszak előtt vagy után nekem is irány a föld... Nem csoda, hogy akár dé­lelőttösök, akár délutánosok, ide már második műszakban jönnek az emberek, és hamar kimerül­nek. A fonodában a gép diktálja az iramot, nem fordítva! Ezért is nagy a fluktuáció. Ha valaki jobb munkát talál, vagy olyan helyet, ahol többet lehet keresni, el­megy. A háztáji paradicsom, uborka is fontosabb, mint a fono­da, itt egykettőre beadják az emberek a felmondást, például ha nem akkor vehetik ki a sza­badságot, amikor nekik szüksé­gük lenne rá... — A fiúk még ügyesebbek, mint a nők! És főleg kevesebbet vannak táppénzen... — jegyzi meg az üzemvezető, és jó példa­ként Fekete Tibort említi. Enge­délyt kapok, hogy pár percig be­szélgethessek a fiatalemberrel az irodában. (Az üzemcsarnokban a saját szavát se érti az ember.) — Hogyan került a fonodába? — Textilgépszerelő akartam lenni, fel is vettek Pestre. De csak egy hétig bírtam, nagyon vágy­érdemel, mert nem túl fényes érte a fizetség: 5200 forintnál többet nem visz haza. A képesítés nélküli pedagógu­sok is pontosan ennyit kapnak a petneházi általános iskolában. Hárman vannak, nyugdíjas ne­velő szintén három dolgozik a 19 Az idősebbek nemcsak olvasnivalóért térnek be a könyvtárba ­kis beszélgetésre is.-egy műszakos tanítást.) Az új épü­letben két, összkomfortos szol­gálati lakás is található — és mindkettő gazdára vár! Októberben adták át az új iskolát, ahová most 216 gyerek jár. tam haza. Ott is hagytam az isko­lát, hazajöttem Laskodra. A szü­leim? Hát nem örültek... — S maga nem bánta meg? tagú tantestületben. (A laskodi iskolában a 11 pedagógus közül 6-nak nincs képesítése!) Vagyis számos más községhez hason­Biztos, de nem túlságosan nagy darab az a kenyér, amit a fonoda adhat az itt dolgozóknak. Errefelé a két hl ki sáp nem niisztán életforma — kénvszer is. Nehéz is ám hozzászokni ah­hoz a fegyelemhez, amit az ipar megkövetel; órákon át állni a zajban, a gép mellett. A fiata- labbja persze jobban bírja, kön­nyebben alkalmazkodik. Külö­nösen a fiúk — mert itt fiatal­emberek is dolgoznak, ami elég nagy ritkaság ebben a szakmá­ban. — Nem. Három hónap alatt megtanultam a szakmát. Szerin­tem a férfiaknak is megy úgy, mint a nőknek. Nem áll szándé­komban elmenni innen. Külön­ben laskodi vagyok, onnan já­rok be. A 18 éves Fekete Tibor — és társai — helytállása, ragaszko­dása már csak azért is tiszteletet Csöndes hétköznap délelőtti pillanatkép Petneháza főutcáján. Szemben, a fák mögött a református templom. lóan itt is tárt karokkal várják a megfelelő végzettségű tanárt. — Magyar, testnevelés, orosz szakos pedagógust bármely szakkal párosítva tudnánk fo­gadni, ének, történelem szakos is kellene — sorolja a hiánylistát Ozsváthné Réz Ilona igazgatóhe­lyettes. — Egyetlen orosz-törté­nelem szakosunk van, most min­den osztályban ő tanítja az oroszt, egyben pedig a történel­met. Pedig nálunk nem rosszak a fizetések, a meghirdetett helyek­re 8—9 ezer forintos bért is tud­nánk adni, az alapbérek 7—10 ezer forint között vannak. Abban reménykedünk, hogy a nemrég átadott, új iskola nagyobb vonze­rőt jelent majd. A remény valóban nem alapta­lan, hiszen az iskola tényleg szép. A régi, öttantermes épüle­tet felújították, bevezették a köz­ponti fűtést, és ehhez építettek egy új szárnyat, ahol két tante­rem és tornaterem van. (így vég­re meg lehetett szüntetni a két­— Mindez 30 millióba kerülj —egészíti ki az eddig hallottakat Vargáné Kiss Katalin, aki elkí­sért az iskolába.—A pénz felét a megye adta, a többit mi álltuk. Igaz, három millió forint hitelt is fel kellett vennünk, ezt három év alatt fizetjük vissza. Elég nagy teher, mert a kezdeti 13 százalé­kos kamat helyett most már 19 százalékot számítanak. Ha kifi­zetjük, és lesz egy kis pénzünk fejlesztésre, akkor most már Laskodon kell iskolát építenünk -— az idén 12 elsősük van, de jövőre már 22 lesz! Aztán óvoda kellene Petneházán, a jelenlegi épületet pedig átalakítanánk öre­gek napközijének... Jó lenne persze egy gyógy­szertár is, egy művelődési ház is — dehát nem futja. Orvos, posta, takarékszövetkezet, vezetékes víz, elfogadható bolthálózat van a községben, s végül is közel van Nyírkárász, Baktalórántháza, ahol a gyógyszereket be lehet szerezni. (Az előbbi község 5, az utóbbi 14 kilométerre van Petne- házától.) Nemrég tették rendbe a kis könyvtárat, amelyről—a műve­lődési házhoz hasonlóan—kide­rült, hogy életveszélyes, tudniil­lik annak idején egy kútra (!) építették... Több mint kétszáze­zer forintot költöttek rá. A két kis helyiségben körülbelül nyolc­ezer kötet'várja az olvasókat: kötelező és ajánlott olvasmá­nyok az iskolásoknak, lexiko­nok, szépirodalom. — Hány olvasójuk van, és mit keresnek leginkább? — kérdem Tóth Mihály né könyvtárost. — Több mint négyszáz olva­sót tartunk számon, közülük 190 a felnőtt, vagyis hát a 14 évnél idősebb. A krimit nem kell kínál­ni... A legtöbben azt keresik, aztán Berkesi, Szilvási, Végh Antal, Robin Cook könyveit. Az idősebbeknek még fel is szoktam olvasni az újságból ezt-azt. Be­bejönnek, ha errejámak, és nem mindenkinek bírja már a szeme az olvasást. Itt legalább szót is válthatnak valakivel. —Milyen újságokat, folyóira­tokat járatnak? — Folyóiratunk nincsen, az újságok közül a Népszabadság, a Kelet-Magyarország, az Élet és Irodalom jár, ez utóbbit a főisko­lások szokták olvasgatni, aztán nagyon szeretik a Képes Újsá­got, a Kertészet-Szőlészetet, a Nők Lapját. Ezenkívül a Szovje­tunió van még. Az újonnan megjelent köny­vek között persze csak módjával lehet válogatni, hiszen ebben az évben a petneházi könyvtár 20 ezer forintot költhetett vásárlás­ra, a könyvek pedig nagyon drá­gák, egyre drágábbak. Csak azo­kat veszik meg, amelyeknek nagy valószínűséggel olvasójuk is lesz majd. A nem egészen húsz pedagóguson, a körzeti orvoson és az elnökasszonyon kívül más értelmiségi nem él a faluban... Kép és szöveg: Gönczi Mária Tóth Zsolt, a község legfiatalabb polgárainak egyike, a család három gyermeke közül a legkisebb. Vajon itt fog-e felnőni? /Petneházi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents