Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18. Kelet-Magyaromig 3 A rádióban Mátészalkáról Rövidesen kezdődik a téli könyvvásár. Üdvözlet az olvasónak címmél háromrészec műsorral kívánja segíteni hallgatóit a választásban a Magyar Rádió. Az irodalmi összeállítás és rejtvényműsor első részét a mátészalkai művelődési központból közvetítik november 19-én, vasárnap délután három órától. Az egyórás egyenes adásban közreműködik Sinkovics Imre, Benkö Gyula, Szabó Gyula, Káldi Nóra, Kertész Péter. Vitai Ildikó, Aczél Anna, Bálint Márta és Varga Rita. A műsorvezető Kertész Zsuzsa lesz. A mátészalkaiak nagy érdeklődéssel fogadták a műsort, telt ház várható a művelődési ház színháztermében. Viiáynín vonalon gyártják » bútorlapokat az Interspaa Faipari Kft. vásárosnaményi gyárában. (Bek Énül felvétele) Háromszázezer helyett tízmillió Nyitott sorompók, hosszú sorok Jó negyven évig a határ két oldalán élők hiába reménykedtek abban, hogy minden megalázó procedúra nélkül átléphessenek Magyarországra, illetve a Kárpátaljára. Most év elején aztán felsóhajtott a több száz ezer ember, hiszen hírét vették, március elsején megnyitják a határt egyszerre több ponton is. Persze „megnyitásról” szó sem volt, ám a korábbiakhoz képest valóban gyerekjátéknak ígérkezett az átjutás. E sorok írója Beregsurány- nál élte át a nagy pillanatot és sokadmagával együtt abban a hiszemben élt jó ideig, hogy most már aztán felszabadultan kiálthatja: Vi- vát! Kiderült aztán nem sokkal később, hogy más a remény, s más az élet. Mert miről hall már hónapok óta az ember? öt-hat órás sorbaállásokról. civilizált államokhoz méltatlan körülményekről. He csak nyolc órát Ha valaki tökéletesen ismeri a magyar—szovjet határon kialakult helyzetet, hál Seres József alezredes. a nyírbátori határőrkerület törzsfőnöke igazán ismeri. — Sajnos, csak megerősíteni tudom azokat a híreket, melyek a határállomásokról érkeznek — mondja. — Annak idején, mikor a két állam megkötötte az egyezményt, arra számítottak, hogy az idén mintegy három- százezren lépik maid át a határt. Ez tökéletesen hibás prognózisnak bizonyult, hiszen november elejéig több mint tízmillió utast számláltunk, s közülük csaknem hat- millióan a négy új határátkelőt vették igénybe. S ekkora forgalom levezénylésére mind a technikai, mind a személyi feltételek elégtelennek bizonyultak. Ma az utasok két alapvető változtatást sürgetnek. Jelenleg Tiszabecsen, Beregsurány- ban, Barabáson és Lónyán csak reggel nyolc és délután négy óra között lehet átmenni a határon, s ez még akkor is kevés lenne, ha a vám- és határőrök gyorsan dolgoznának. Ám erről szó sincs, így aztán gyakori látvány a több száz kocsiból álló sor, annak minden nyűgével együtt. Legalább ilyen gondot okoz a megfelelő létesítmények hiánya. Nyáron még csak-csak kibírja az ember valahogy a több órás várakozást. de mi lesz télen...? Nemhogy megmelegedni, de még kezet mosni sincs hol az utasnak, s arra még gondolni is rossz, mi van akkor, ha kisgyermekkel akarunk átugrani Nagyszőllősre, vagy Mátészalkára. A magyarországi illetékesek javára írandó, hogy ők már számtálanszor jelezték a gondokat. Javasolták, hogy hosszabbítsák meg a nyitvatartási időt, vonják be a meglátogatható területbe a teljes Kárpátalját. illetve Hajdú és Borsod megyét, s indítványozták az átkelés technikai feltételeinek javítását is. Az eredmény közismert. Annak idején szó volt arról is, fél esztendő elteltével a két ország képviselői asztalhoz ülnek, hogy értékeljék a tapasztaltakat. Ez sem valósult meg. s nem a magyarok húzódzkodásai miatt. — Melyek lennének azok a halaszthatatlan technikai lépések? — Ki kellene építeni a köz- világítást. szükség lenne buszfordulóra. parkírozóra, szélesebb utakra, eső ellen egy fedett részre, s a már meglévő, szovjet tulajdonban lévő épületekbe be kellene vezetni a fűtést — sorolja a tennivalókat Seres József. — Mi egyébként már azt is indítványoztuk, hogy két határállomás legyen a szovjet, kettő pedig a magyar oldalon. Beleegyező választ még nem kaptunk. Magyar javaslatok Barabás főterén csúnya, novemberi köd fogadja a látogatót. a csendesen szemerkélő esőben ember ember hátán. A határ felől jönnek és jönnek, ki kocsival, ki motorral, ki csak úgy, gyalog. — Tavaly november 7-én mi. magyarok is ugyanezt tettük — megszálltuk Bécset — fogad a helyi határőrs parancsnoka, Juhász Zoltán főhadnagy. — Ezt teszik most a szovjetek is, nyugatnak, vagyis Magyarországnak veszik az irányt. Tegnap, azaz november 6-án jó ötezren lépték át csak nálunk a határt, s gondolom, a többi kishatárátkelő helyen is hasonló a helyzet. Tóth Béláné három unokájával a túloldali Zápszonyból érkezett, természetesen gyalog. Kérdezzük tőle, hogy rokonai élnek-e ezen a tájon, ám csak mosolyog. — Nem, dehogy. Am a gyermekeknek megígértem, most a szünetben áthozom őket Magyarországra. — Ebben a ködben nem sokat láthatnak... — De legalább kifagylal- tozzák magukat. Mert abból a tíz rubelből, amit újabban kapunk, másra nemigen futja. Egy kis kóla, néhány üveg sör, egy-két kenyér, egy doboz mosópor... A maximum, amit az odaátról jöttek nálunk megengedhetnek maguknak. Ám a kényszerűen lefogyasztott pénztárca sem riasztja el az embereket, jönnek ezerszámra. Megpróbálják holnap is Az imént azt írtuk, hogy Barabáson is rengetegen vannak, ám a nem sokkal távolabb lévő Lónyán. ha lehet, még többen. Délután két óra körül jár az idő, mikor a ló- nyai őrs parancsnokának helyettesével, Papp Csaba hadnaggyal a határátkelőhöz érünk, s e sorok írója nem akar hinni a szemének. A magyar oldalon hat vagy hét kocsit számlál össze csupán, ám a túloldalt egyszerűen nem lehet látni az összetorlódott kocsisor végét. Magyar rendszámtáblát elvétve látni köztük. — Mikor érnek ők át hozzánk, hiszen két óra múlva lehúzzák a sorompót? — Jó részük legfeljebb holnap — hangzik a tömör válasz, s e szavakból már ki- hallik az is, semmi különleges nincs az ekkora tumultusban. Láttak ők már ennél különbet is. Mind Barabáson, mind Lónyán azt hallottuk korábban, hogy a magyarok maximum fél óra alatt „kiléptetik” az utasokat. Miután újságírói mivoltunkkal nem hivalkodunk. módunkban áll itt ss szemügyre venni az utasfom mondhat nekem bárki IwM bármit, én egyetlen szakmát ismerek, amely már azokban az átkos ötvenes években is a mai korszerű reformelvek szerint működött. Ez a szakma a kőműveseké. Ok már 1952- ben alulról építkeztek. Például a nagybátyámat sohasem láttam, hogy felülről kezdeti volna egy fal felrakásához. Ugyanazt monta ő is, mint egy másik kőműves ismerősöm. Ö marxizmus—leniniz- must tanított az egyetemen, .» mindig nagy meggyőződéssel beszélt arról, hogy a felépítményt az alap határozza meg a társadalomban. Egyszer egy évfolyambulin több üveg sör elfogyasztása után a tételhez magyarázatot is fűzött. „Hát el tudtok képzelni egy olyan hülye iparost, aki egy gadás technikáját. A magyar egyenruhások pillanatok alatt végeznek az ellenőrzéssel — elhiheti'k, ennyi is elég az alapos*vizsgálódáshoz — ám a szemben álló sor alig-alig mozdul. A laikus előtt felfoghatatlan: a túloldaliak sem ácsorognak, dolgoznak keményen, a kocsik mégis maradnak egy helyben. — Mi lesz azokkal, akik már nem jutnak át a hatá- ron? — Megpróbálják holnap is. Gondok ellenére — korszakos ök sincsenek persze irigylésre méltó helyzetben, ám, ha visszafordulni kényszerülnek, legalább a saját ágyukban alhatnak. De mihez kezdjen az a Magyarországról érkezett, aki a túloldalt rekedt? Vagy a kocsiban éjszakázik — november derékén! — vagy Záhonynak veszi az irányt, s beáll ott is a sorba. De az éjszakázást ott sem igen ússza meg. Nem mondhatunk tehát mást, aki át akar jutni a határon, az jó, ha felkészül az időt rabló, idegtépő várakozásra. De azt is el kell mondanunk. hogy minden negatív tapasztalat ellenére az egyezményt korszakos jelentőségűnek kell tartanunk, hiszen egy olyan sorompót sikerült felnyitni, melyről azt hittük sokáig, hogy mozdíthatatlan. Reménykedjünk: a nyikorgása is megszűnik egykor. Balogh Géza földszintes ház alapjaira emeletes építményt csinál?’' — mondta a semmibe révedé szemekkel. Ellentétben azonban a nagybátyámmal, ez a kőműves józan állapotban nem dicsekedett el korábbi foglalkozásával. Azaz, hogy pontosabb legyek, egy helyen nem szé- gyellte el építő szakmai múltját. Félévenként megírt önéletrajzait mindig így kezdte: eredeti foglalkozásom kőmü- vessegéd. Ugyan letette a mestervizsgát is, de félt, hogy ebből arra következtetnének a személyzetisek, hogy Érdekvédelem nap, mint nap Ne tűrjük, hogy becsapjanak AZ ELET KÉNYSZERlTETTE ki, hogy a tanácsoknak is fel kell vállalni egy valós, az eddigiektől hatásosabb, érdekvédelmi szolgáltatást, ami nem csak a fogyasztó által is ismert kereskedelmi, fogyasztói érdekvédelmet jelenti, lényegesen tágabban kell értelmezni és művelni is. Ezt követeli közeledésünk a piacgazdasághoz, a piaci mechanizmusok lényeges változása. Ezért nem a boltokban, vendéglátóhelyeken, szállodákban kell csak eldönteni, hogy a fogyasztót nem érik-e sérelmek, mélyebben kell ennek gyökereit keresni ás irtani. A termelésben kell elkezdeni és az eddig feleslegesnek ítélt láncszemeket nagyító alá véve keresni, hogy a fogyasztót ért nagyon sok sérelem miben gyökerezik. Vizsgálni kell hol akadályozzák a verseny kibontakozását, hol akarnak régi módon erőfölénnyel, monopolhelyzettel visz- szaélni, hol készítik az árut szakszerűtlenül, miért nem csomagolják tisztességesen, miért nem megfelelőek a vásárlási körülmények és így tovább. Más összefüggésben szélesíteni kell a fogyasztói érdek- védelem területét a szolgáltatások körével, hiszen a megye fogyasztó társadalmát a szolgáltatások során ugyanolyan érdeksérelem éri nap mint nap, mint a kereskedelemben többször tapasztalható volt. A szolgáltatás hatósági, szakmai, fogyasztói érdekvédelmi vizsgálatát, a vásárlók képviseletét eddig senki nem vállalta fel, pedig aligha kell bizonyítani, hogy a személyi szolgáltatásokhoz tartozó fodrászatban, kozmetikában, ruhavarrásban, gépkocsijavításban sajnos nagyon sok a fogyasztói érdekeket sértő visszaélés. Ez a néhány példa is érzékelteti, hogy új szemléletű, új alapokra helyezett ellenőrzési rendszerre van szükség, amely csak akkor funkcionálhat az eddiginél jobban és a fogyasztó számára megnyugtatóbban, ha a kereskedelmi ellátásban és a szolgáltatások területén alaposan, valós tartalmában ismeri meg a lakosság tapasztalatait, azok véleményét, akiket a sérelem ért. A MEGYEI TANÁCSON október 1-jétől életbe lépett szervezeti változás a termelésellátási főosztály mellé egy ár- és piacfelügyelőséget hoztak létre a kereskedelem és a szolgáltatások ellenőrzésére, amelyet Nemes András megyei főtanácsos irányít. Munkájuk azonban csak akkor lehet hatásos, ha' a lakosság és a hivatásos ellenőrök kapcsolatára épül. A Kelet-Magyarország úgy vállal részt e közös munkában, hogy rendszeressé teszi a lakosság tájékoztatását, ha pedig panaszok érkeznek a szerkesztőség címére akár a kereskedelemben, akár a szolgáltatásokban tapasztalt fonákságokról, eljuttatjuk az ár- és piacfelügyelőségre. A lakosságot pedig nem csak az ilyen esetek kivizsgálásáról, hanem arról is: mihez van joguk, mit követelhetnek meg ha bemennek a boltba, vagy valamilyen szolgáltatást rendelnek. Így válhat minden vevő saját érdekeinek legfőbb ellenőrévé. Természetesen közvetlenül a megyei tanács illetékeseihez is eljuttathatják tapasztalataikat, panaszukat olvasóink szóban, levélben, vagy akár a 10-705-ös telefonon is. Még az sem lényeges, hogy névvel vagy név nélkül mondják el észrevételeiket, az azonban igen, hogy valós, megalapozott észrevételeket tegyenek. NEM CSAK A BOLTOKBAN, a vendéglátónál, hanem a szolgáltatóhelyeken is megtalálható a vásárlók könyve. Ez egy harmadik mód a sérelmek feltárására. Jó példa a hasznára, hogy október végén és november első napjaiban a halottak napja környékén többen kifogásolták a vi- rágáfakat. Azt is szóvá tették, hogy a virágok minősége nincs arányban az érte kért összeggel. A vizsgálat ezt igazolta vissza: 39 helyből 24 helyen kellett, illetve kell büntetést kiszabni. A virágárusok egy része azzal él vissza, hogy a fogyasztó csak annyit tud: a virág szabadáras, s elfogadja, hogy annyit kérhet érte, amennyit akar. Pedig egy szegfű vásárlásakor is három-négy minőségi osztály között lehetne szabályos körülmények között válogatni. A virágnak ugyanis frissnek, megfelelő szárhosszúságúnak, megfelelő átmérőjűnek, sérülésmentesnek kell lenni, hogy első osztályú árat kérhessenek érte, sőt ezért a pénzért még selyempapírba is be kell csomagolni. A szabadár ugyanis azt jelenti, hogy annyiért adják, amennyiért megveszik, de csak ha megfelel az előírt minőségi követelményeknek. A LAKOSSÁG FOGYASZTÁSI KIADÁSAIRA jövedelmének nyolc százalékát, tehát tekintélyes összeget fordít, nem mindegy, hogy nehezedő körülményeink között mit kap érte. Ezért indítjuk el sorozatunkat, amelyhez az ár- és piacfelügyelőség szolgáltat majd anyagot. Balogh József maszek volt, netán építési vállalkozó, amitől az ég óvja meg az embert. Mivel tudta, hogy a személyzeti osztályon dolgozók is emberek, állandóan attól félt, hogy kiszivárog a kőműves mivoltáról szóló információ, s akkor még any- nyi tekintélye sem lesz a diákok előtt, mint addig. így aztán nem is nagyon csodálkoztunk dühkitörésén. Egyik szemináriumon valaki megkérdezte: miért építettek föl egy falat Berlin kellős közepén. Hiszen, ha a szocialista rendszer olyan jó, mint mondják, miért félnek, hogy a fal híján otthagyják az emberek. Elvörösödve kiabált: „Jól tudom én, miért tették fel ezt a kérdést. De majd gondom lesz rá, hogy aki ilyesmin gondolkozik, az hamarosan nem is egy, hanem négy fal között találja magát. Én kemény munkával jutottam ide a katedrára, levelező tagozaton végeztem az egyetemet, nem úgy, ahogyan a mai nappali tagozatos herék. De nem tart sokáig ez a dolog- talanság, mert a vizsgán mindenkit kirúgok!" „Elmehetnek máj maltert keverni kőműves mellé!” 4 néma csöndben az elő- előadóterem mélyéről valaki félhangosan megszólalt: „Akkor már helyben vagyunk. Hozzák azt a maltert, hadd keverjünk!" Előadónk vérvörös lett, ki- rohant a teremből, bevágta az ajtót, csak úgy pergett le a vakolat... Hja, kérem, még annak a malternek sem mindegy, hogy keverik meg a felhordás előtt! G. J.