Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
2 Kelet-Magyarország 1989. október 28. Mit tehet az inker... „A cipőd, ha kilyukad, megjavítja a cipész...” De hol van már az a cipész, és hol a drótostót, a szódás? Ennek jártunk utána megyénk néhány kisebb településén, s egyúttal megpróbáltunk körképet készíteni arról, milyen szolgáltatásokat kínálnak Szabolcs- Szatmár-Bereg falvaiban a mesteremberek. Körkép a szolgáltatásokról Veszprémi Béla szamosbecsi fafűrészelő reménykedik a megrendelésekben. Krumplit süt a pedagógus Azt hinné az ember, hogy falun csak talál érdekes, ritka mesterséget űző iparosokat, eztán kiderül, hogy Tornyospálcán még kőműves és ács sincs. Legalábbis „papíron”. Egy járókelő ugyanis elmondja, hogy van itt minden, csak ez az új adórendszer ne lenne. Inkább elvégzik a munkát fusiban, aztán kéz kezet mos alapon mindenki jól jár és az adó is megmarad. Cipész viszont egyáltalán nincs. Három éve nyugdíjba ment és Mándokra költözött az egyetlen suszter. A kihalófélben lévő szakmáikra hiába is próbálják az iskolásokat csábítani, eddig még senki sem kapott kedvet hozzá. Danes Áronné vb-titkár arról tájékoztat, hogy a tanács jó közepesnek minősítette nemrég Tornyospálca szolgáltatását. Húsznál többen rendelkeznek kisipari engedéllyel, de nagy részük csak másodállásban látja el a feladatot: Közületnek nem szívesen vállalnak munkát, így a tanács felújításakor Újkenézről kellett szakembert hozatni. Arról, hogy sokan fusiznak, természetesen a vb-tit- kár is tud. A kontárkodást azonban nagyon nehéz bizonyítani, bár néhány esetben már szabott ki büntetést a tanács. Tulajdonképpen érthető is, hogy az emberek igyekeznek inkább „fű alatt” munkát vállalni, mert a kisiparost hovatovább akkora adóval sújtják, hogy százszor meg kell gondolnia, érdemes-e belevágnia. Ebben a helyzetben szívesebben folyamodnak még olyan „trük kökhöz” is, hogy elmennek Kisvárdára, papíron felvállaltalak a munkát egy iparossal, és felépítik a házat az itteniek. Azért van Tornyospálcán bérfűrészelő, paplan-, művirág- és koszorúkészítő, kézi- és gépi hímző, lakatos, bognár, férfisszabó, három szobafestő és két cserépkályhás is. Nemrég nyílt egy video és hifi szerviz, de a szerelő hol van, hol nincs. Ottjártunkkor éppen nem volt, pedig azt mondják, munkája akadna bőven, hiszen a négyezer lelkes falu csaknem minden háztartásában van tévé, rádió és hűtőszekrény. A fehérneműkészítőről először azt gondolná az ember, hogy női bugyogót és férfi alsónadrágot gyárt, aztán hamar kiderül, hogy párnahajat, paplanhuzatot és lepedőt varr. Azért valami érdekesség akad mégis: egy pedagógus másodállásban krumpliszirmot süt és napraforgómagot pirít... Fűrészelni jaj de jó? Keresem a halomba rakott fűrészelt fát Veszprémi Béla szamosibecsi udvarán, de a fűrész mellett egyetlen hasáb sem árválkodik. Miután a gazda meggyőződik, hogy nem az adóhivataltól jöttünk, szívesen beszél. Jobbára panasz hagyja el ajkát. den bizonnyal a környékbeli falvakból is remélnek szép számú házasodni vágyót. vagy nekiállunk megmetszeni az almafákat. A tél Tamás Ernő magán- fuvarozónak sem kedvez. Kevesebb a rakomány, nehezen járhatóak az utak. Nyáron akár két fuvart is eltud vállalni a nyékládházi kavicsbányába, hisz későn sötétedik, de télen...? Két éve váltotta ki az ipart, két használt IFÁ-val. Előtte lakatos kisiparos volt, kerítéseket készített, de annyi tanulót nevelt ki, hogy végül már túl sokan lettek. — Be kell ám osztanunk a pénzt — mondja a felesége —, nem olyan jövedelmező azért maszeknek lenni! Van egy tizenhét éves Zsigulink, meg a kél teherautó, amelyikből az egyik mindig rossz. Nagyobbik lányunkat most adtuk férjhez, igaz. vettünk neki bútort, de nem ám a legdrágábbat! Persze ez a munka még mindig jobb, mintha a férjem egy vállalatnál dolgozna, hisz sokkal kötetlenebb, így sikerül csak időt szakítani a kertre. A lovakat etetni kell Tiszadadán Sike Istvánná a férje révén érintett a szolgáltatásban : — Fuvaros az uram, de sajnos, nincs állandó munkája — mondja —, a lovakat pedig csak etetni. Még van egy éve a nyugdíjig, azt még megvárja. Sokan iparengedély nélkül fuvaroznak, ezéit is kevés a szállítás. Az emberek inkább teherautót fogadnak fel, pedig az udvarokban a gépjármű meg sem tud fordulni, míg a lovaskocsi igen. A televízió javítása okozza a legtöbb problémát egyébként az itt élőknek. Jönnek-mennek a szerelők, de egyik sem látja el rendesen feladatát. Tóth Gyula tanácselnök megerősíti ez utóbbi kijelentést. — Való igaz, nincs szerencsénk a tv-rádió-szerelökkel. Most van új jelentkező, reméljük, hosszabb időre megoldódik ez a gond. A rossz hűtőgépekért Tiszavasváribol jönnek ki, elviszik, majd javítás után visszahozzák. A szolgáltatások terén tulajdonképpen különösebb problémánk nincs, hiszen közel 35— 40 kisiparos él a községben. Van közöttük kőműves, ács, fafűrészelő, fodrász, fényképész, szobafestő, villanyszerelő, gépikötő-hurkoló, esztergályos, néhányan munkaviszony mellett végeznek kisipari munkát. A nyugdíjasok között található kötélgyártó, ács, asztalos, szí kvízkészítő. A száraztészta-gyártó kisiparos ellátja a lakosságot, a környező településeket, s még az áfésznek is szállít. A többi községhez hasonlóan nálunk is működik a ruhatisztító szolgálat, valamint van lehetőség kölcsönzésre is. Tanácsüléseken rendszeresen fi - gyelemmel kísérjük a szolgáltatás helyzetét, s ha gond merül fel, igyekszünk segíteni. Az összeállítást készítette: Bartha Andrea, Cservényük Katalin, M. Magyar László, Tóth Kornélia — Dehogy lehetne megélni a fafűrészelésből. De tudja, kényszerhelyzetben voltunk négy éve. Apósom, aki ezt az ipart gyakorolta, sajnos, meghalt. Én a géplakatos szakmámmal kerestem a porcs- almai tsz-ben három—négyezer forintot. A feleségem női szabó, de a fehérgyarmati szövetkezetben legfeljebb 3 ezer forintos „jövedelemre” számíthatott, s ebből a buszbérletre 1500 ment volna el. Szóval, nem igazi perspektíva egy fiatal házaspárnak, így kiváltottam az iparengedélyt bérfűrészelésre, de a megrendelésekből, jó, ha a havi 900 forintos SZTK-ra és a KlOSZ-tagdíjra futja. — De akkor miből él a család? — A saját kertben megtermelt almát hámozzuk és a csengeri áfész 13 forintért veszi meg kilóját. Most négy bikát hizlalunk, reméljük, sikerül jól leadnunk. A feleség is megpróbálkozott a kisiparral, otthonka- készítésre szólt a jogosítványa. Ám az alig félezer lelkes Szamosbeccsen nem kell annyi otthonka az asszonyoknak, mint ahányat Veszprémmé megvarrhatott volna. — Igaz, egyre több a fuvarozó, de az még megél a piacon — folytatja a házigazda. — Ügy gondoltam, én is váltok a jövőben és inkább teherfuvarozást vállalok. Messze vagyunké mindentől és mindenkitől, a Szamoson túlra nem hordják garmadával az árut. Szenet, fát, terményt, almát, tápot és még ki tudja, mi mindent fuvaroztatnak az emberek. Amit lehet a ház körül, maguk végzik el és nem hívnak mestert. De a stráfkocsi kései utóda, a platós teherkocsi reneszánszát éli... Varratni olcsóbb A nemrégiben ismét várossá lett Csenger egyelőre saját arculatának megformálásával törődik, a szolgáltatások bővítésére alig-alig futotta idejükből. Körülnéztek és látták, hogy a lakásépítéssel, a belső munkálatokkal kapcsolatos szakmák gyakorlására akad jelentkező. A bádogosmesterség mára kuriózum lett, de az üveges és képkeretező szakmák is hiányoznak. Igazából az fáj, hogy a várost körülölelő hat társközség egyikében még írmagja sem maradt a cipészeknek és a másfél ezer forintos lábbelit nem dobhatják eh, ha lekopik a sarka. Ma már látják, hogy kellene megbízható híradástechnikai, háztartási gépszerelő, optikushoz, vagy ékszerjavítóhoz a szomszéd városba, Mátészalkára kell buszozni. Megél a női, a férfiszabó, mert még mindig olcsóbb varratni, mint készen venni a ruhaneműt. Ügy hírlik, valaki menyasszonyiruhát kölcsönözne a városban, de riin„Mester" szárszóm nélkül Nagy a mozgás az iparosok névjegyzékén. Van, aki hamar rájön, hogy megrendelés híján hiába törné magát, ezért másfajta szakmától remél megélhetést. A régi, megbecsült szakmák helyébe egészen újak lépnek. Némelyikhez még szakmai jártasságot sem kell bizonyítani, elég ha bejelenti az illető, hogy ezt csinálná. A kosárfonó, a gyékénykészítő, az esőcsatorna-tisztító mestertől például nem kérnek igazolványt. így járt az öreg cigány az egyik faluban. Hiába ösztökélték rendesebb állásra, alkalmi munkánál többre nem vállalkozott. Egyszer régi ismerőse kopogtatott nála és látta, a falon bekeretezve virít az iparengedély. Az okirat szerint kerékpár javító kisiparos az illető. Büszke is volt újdonsült titulusára. — Ez szép — így a vendég. — Aztán hány biciklit javított már, bátyám? — Tudja fiam, még egyet se. Nem hozzák hozzám, mindenki megreperálja magának. — A szerszámait hol tartja? — Minek addig szerszám, amíg nincs megrendelés?! A szolgáltatás köre itt bezárult .. . Be kell osztani a pénzt A műút keresztülszeli a falut, aztán a Tisza töltésénél hirtelen véget ér. A hatszáz lelkes Benknek nincs átmenőforgalma. aki erre a bekö- tőútra rátér, az máshová nem is mehet. Szolgáltatások? Nemhogy különleges nincs közöttük, hanem még a legalapvetőbbekért is Mándokra, Kisvárdára kell átmenni Szerencsére a buszközlekedésre nem lehet panasz, óránként indul járat. Szobafestő, ács, vízvezetékszerelő, sírköves és magánfuvarozó dolgozik a faluban. Nincs egy kőműves, aki azt az évi egy-két új házat felhúzná, fodrász, hogy ne kellene egy kis borotválásért, fri- zuraigazíttatásért buszra ülni. Valamikor, úgy tíz évvel ezelőtt a fodrász is hasonlóképpen, hetente egyszer kijárt, mint most az orvos. A gondozott, virágos temetőben nincs ravatalozó — itt még háztól temetnek, a halottaskocsit Mogyorósról szokták hozzá kölcsönkérni. A sírkövek egy ember, Orosz Árpád kisiparos keze munkáját dicsérik. — Családi vállalkozás a miénk, hírünk szájról szájra terjed. Nyíregyházáig szállítok, mert az itteni megrendelésekből nemigen lehetne megélni. Télen például gyakran előfordul, hogy nincs munka, ilyenkor formázga- tunk, a drótokat egyenesítjük, Cikkünk nyomán Átszervezési bonyodalom Átszervezik a hivatalt — írtuk a Kelet-Magyarország október 25-1 számában, a nyírbátori oldalon. Az e témát taglaló interjúban dr. Nagy László, a végrehajtó bizottság titkára egyebek mellett arról beszélt, mi tette szükségessé, s hogyan zajlik majd valójában az átszervezés. „Az új osztályok vezetőit pályázat útján választják ki — mondta, mire az újságíró megkérdezte: „Sok a jelentkező?” „— Sajnos, alig van pályázó, s közöttük is nagyon kevés a szakmailag elfogadható, az olyan ember, aki az előírásoknak- maradéktalanul megfelelne.” Eddig a válasz, amely vihart kavart. A városi tanács elnöke — és nem a nyilatkozó! — ugyanis a szerkesztőségnél reklamált: a pályázókat értékelni már csak azért is helytelen és lehetetlen, mert — állítása szerint — azok a beszélgetés időpontjában elméletileg titkosak voltak, tehát senki, dr. Nagy László sem tudhatott arról, hogy a meghirdetett helyekre valójában kik is jelentkeztek. (Bár. mint máshol, itt is keringenek nevek a városban.) Dr. Nagy László kérdésünkre elmondta: a megjelentek ellen nem tett kifogást, de tud az elnöki reklamációról. Mentségül a következőket hozta fel: a kérdési — amely az újságíró véleménye és folyamatos jegyzeteinek tanúsága szerint teljesen egyértelmű volt —, nem a most pályázatukat benyújtó, tehát leendő, jövőbeni osztályvezetőkre, hanem a korábbiakra értette, hiszen, mint állította, most fogalma sem volt arról, ez esetben kik adtak be pályázatot. Hogy a kérdésben kinek van igaza? A fentiekből bizonyára nem könnyű eldöntenie az egyszerű újságolvasónak, bár gyanítható, a nyírbátoriaknak azért mégiscsak könnyebb. Úgy tűnik, a gondot főleg az okozza, hogy ez az újság hasábjain is megjelent. (U. i.: a legnagyobb nyilvánosság már csak azért is segíthetne a kérdés eldöntésében, mert akkor a tények, s nem a feltételezések számítanának, s akkor talán nem kerülne sor arra az aláírásgyűjtésre sem, amely — értesüléseink szerint — e pillanatban a város pedagógusai között zajlik.) Jött egy levél A város pedagógusai aláírással kapott szerkesztőségünk egy levelet, amelynek címzettjei nem mi voltunk, mégha a posta ide is hozta a levelet. A következő mondatokból ez mindjárt kiderül. „A demokrácia gyakorlásának újabb sárba tiprására készülnek Nyírbátor Városi Tanácsán. Napirendként elbírálják a MEISO vezetői állásra érkezett pályázók „életrajzát.” Az eljárás miatt nagy felháborodás van a város pedagógusainak körében: A bíráló bizottságban nincs oktatási dolgozó, szakmai program nem készült. (Ki tudja eldönteni, mit akarnak a leendő vezetők?) A „nyilvános” tanácsülés délelőtt 8 órakor, tanítási időben lesz. így a pedagógus közönségként sem vehet részt. Az ágazatban véleményt senki sem kért eddig. Ennyi „demokratikus” előkészítés után nyíltan szavazzák meg az osztályvezetőt. Vajon ki meri felnyújtani a kezét arra a pályázóra, akit nem a vezetés javasol? Szeretnénk, ha olyan vezetőnk lenne, akivel együtt tudna dolgozni a város pedagógustársadalma. Győződjön meg a leírtakról, mielőtt állást foglal. Miért a sokaság mögé bújva kérjük?! Hangunkat itt nem akarják meghallani, ezért tapasztalataink alapján tartunk a megoldástól.” A levélírók kérdéseit, illetve állításait ellenőrizni akartuk, megkérdeztük ezért Jánvári Tibor tanácselnököt, ő azonban nem válaszolt egyetlen kérdésre sem. Azt mondta: a tanácsülés dönt az osztályvezető személyéről, utána pedig azt írunk, amit akarunk. Tulajdonképpen a tanácsülés után nem akarunk írni semmit, hiszen egy testület döntését nincs joga a Kelet-Magyarországnak kritizálni, már csak azért sem, mert akárki is lesz a megválasztott, azt mi aligha ismerjük. Mi ehelyett azt gondoljuk: jobb volna előtte meghallgatni a városban elterjedt véleményeket és valóban azokra hallgatni, akiknek majd együtt kell az új osztályvezetővel dolgozni. Aligha mindegy, hogy a következő években ez a mostani döntés a város pedagógusainak hangulatában mit jelent. Új megyei kiadvány „Elhurcoltak" A könyv emlékezés és főhajtás azok előtt, akikre eddig emlékezni is tilos volt... — olvasható az ,,Elhurcoltak” című most megjelent megyei kiadványban, amely a Nyíregyháza, 1944—1989. alcímet viseli Amikor a szakiroda- lom Magyarország második világháborús áldozatairól ír, soha sem szerepeltek benne azok az emberek, akiket a szovjet hadsereg a béke első napjaiban elhurcolt a Szovjetunióba dolgozni, „jóvátételben”. Közülük sokan elpusztultak. Ez volt a sorsa annak a több mint kétezer nyíregyházinak is, akinek végzete 1944. november 2-án következett be. Dr. Fazekas Árpád, a Nyíregyházán élő orvos-történész kutatásai eredményeként tényanyagot tár az olvasók elé, s dokumentumok alapján mutatja be az elhurcolás hiteles történetét. majd a helyi hatóságok küzdelmét a szenvedések enyhítéséért. Ezt riportok egészítik ki a túlélőkkel. gondolatok a múltról, emlékekről és emlékezőkről. A könyv tartalmazza az elhurcoltak legteljesebb névsorát. A kiadvány a Határ-Szél Kft. gondozásában jelent meg.
