Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-27 / 255. szám
1989. október 27. Kelet-Magyarország 3 Kevés ódéból kevés jut o tanácsoknak Hol, mikor, miért szorít a cipő? Elszabadult költségek mellett Kedvezőtlen tapasztalatok a kistelepüléseken Napjainkban .egyre többen ismerik fel, hogy a XX. század végi Európában (így Magyarországon is!) a gazdaságot mindjobban az emberek egyéni kezdeményezőkészségére kell építeni. E fájdalmas és olykor megrázkódtatást okozó folyamatok nélkül viszont nincs a gazdaságfejlesztésnek reális alternatívája. A gazdasági élénkítés másik feltétele a piacgazdaság teljes kereszt- metszetben ' való kiépítése. Ennek egyik fontos állomására érünk azzal, hogy jövő évtől szabaddá válnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek fogyasztói árai. A közhangulatban ugyanakkor fokozódó türelmetlenség tapasztalható, mert a lakosság joggal tart attól, hogy ez ismét felgyorsítja az inflációt. Különösen a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok érzik úgy, hogy isméf az ő életszínvonaluk fogja bánni az új intézkedés bevezetését. Természetesen nem annak a nyoleszáznak a nyugdíját — miként az Adó című lapban olvasom —, akinek hazánkban a nyugdíja húsz ezer forint felett van és közülük sem annak a 38- nak, akié meghaladja a 30 ezer forintot. A bérreform felgyorsítása annál is inkább kívánatos — még akkor is, ha itt is lesznek jócskán vesztesek —, mert az infláció mellett a személyi jövedelemadó tavalyi bevezetése sokkolta a ma- g/ar társadalmat. A személyi jövedelemadó ez évtől helyi tanácsi bevétel, ugyanis a helyi tanácsok, mint önkormányzatok számára a pénzügyi függetlenség feltételeinek megteremtése a legfontosabb cél. Ez az adó az ösz- szes tanácsi bevételnek mintegy harmadát jelenti, nagysága viszont a most nyilvánosságra hozott adatok szerint redkívül nagy szóródást mutat. Az egy lakosra jutó megyei átlag 3500 forint, legkisebb az egész országban, az országos átlagnak 53 százaléka, de Budapest nélkül is alig haladja meg a 65 százalékot. Az egyes tanácsoknál képződő adók nagyságában még nagyobb -eltérések találhatók. Legkevesebb adót a tiszabe- csi tanácson könyvelték el, mindössze a megyei átlag egyharmadát, de Nagycserkeszen sem éri el a 40 százalékot, 50 százalék alatti a jándi, az encsencsi, a tisza- nagyfalui", a jánkmajtisi, a kisari, a nagyszekeresi, a nyíribronyi, a tiszaeszlári és a buji tanácson. Legnagyobb az egyfőre jutó személyi jövedelemadó a városokban, elsősorban Nyíregyházán, majd sorrendben Záhonyban, Nyírbátorban, Mátészalkán, Kisvárdán, Tiszavasváriban, Vásárosnaményban és Fehérgyarmaton. Csengerben csak 72 százalék, Nagy kálióban alig emelkedett 80 százalék fölé. Érdekes Penészlek helyzete, a községek közül az egy főre jutó személyi jövedelemadó itt a legtöbb, de magas még Nyírpazonyban, Ti- szalökön, Nyírbogdányban és Porcsalmán is. Az adók eltéréseiből mégsem lehet levonni azt a következtetést, hogy az előbbi községek szegények, áz utóbbiak és a városok gazdagok. Az adórendszer kedvezményei ugyanis torzítják, felnagyítják a területi különbségeket. A mezőgazdaságban nyújtott a.'ókedvezmények miatt olyan országosan híres és gazdag településeken mint Soltvadker- ten, Kecelen, Csányban vagy Tolcsván és Tokajban jóval átlag alatti az egy főre jutó személyi jövedelemadó. Ezért sem volt meglepő a TOT és a kormány legutóbbi megbeszélésén a további adókedvézmények elutasítása. A TOT elnöke azt javasolta, hogy a kistermelők személyi adókedvezményét az 500 ezer forintos árbevételhatárról 600 ezer forintra emeljék. A pénzügyminiszter azzal utasította el a kérést, hogy a másfél millió kistermelő lényegében eddig sem fizetett adót, teljesen felesleges a preferenciát növelni. Ezzel nem állítom azt, hog a differenciálódást csak a mezőgazdasági adókedvezmények okozzák és az nincs kapcsolatban egy-egy település gazdasági fejlettségével, a lakosság korösszetételével, foglalkozási ’ szerkezetével és a térségek közötti jelentős béraránytalanságokkal Ismert, hogy a tanácsok költségvetésének több mint 70 százaléka oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális kiadás. A fentiek össztársadalmi érdekként jelentnek meg, nem függhetnek tehát attól, hogy mekkora a személyi jövedelemadó és a lakosság milyen adókedvezményeket élvez. Más oldalról viszont senki sem vonja kétségbe, hogy elemi érdek fűződik az ország mai színvonalú mezőgazdasági- és élelmiszerellátásához, e termékek exportjához. Az adókedvezményekről tehát nem lehet lemondani, sőt a mezőgazdaság egyes ágazatait, mint például az állattenyésztést a lehető leggyorsabban, meghatározó mértékben ösztönözni is kell. Az adókedvezményt élvező családok és következményeként kedvezőtlen helyzetbe került tanácsok ellentmondását minél hamarabb fel kell oldani, aminek egyik legegyszerűbb módja egy jól működő, igazságos kiegyenlítő mechanizmus alkalmazása lehet. Hajnal Béla A rakamazi cipőipari szövetkezet termékeinek híre már régen túljutott az országhatárokon. Európa hölgyei, tudva, vagy tudatlanul Vették és viselték azokat a szandálokat, cipőket, csizmákat, amelyek a lábakat ékesítik, a járást .könnyítik — írnám ha«most reklámozni akarnám a céget, de célom csak az, hogy megtudjam, hol, mikor és miért szorít a cipő? Az ipari szövetkezet elnöke Stomp László egyáltalán nem gondtalan. Azzal kezdi, hogy elég volt egy tollvonás és az új rubelszorzó betette náluk az ajtót. i — Kénytelenek vagyunk csökkenteni a szovjet exportot. Az eredeti 320 ezer párás szállítás, 60 ezer párral lesz kevesebb. A rubelszorzó megváltoztatása sok vállalatnak okozott és okoz kellemetlen perceket, de hát közel milliárdos a rubelaktivum, és ha az állam azt akarja, hogy tovább ne növekedjen, valahogy mérsékelni kell a keletre irányuló kivitelt. Nehéz a nyitás nyugatra — Mindezt elfogadom, de mi legyen a kapacitásunkkal, nekünk dolgozni kell és a munkából megélni — folytatja. Néhány percbe telik, amíg az elnök bekéri a szükséges adatokat, addig mi az iroda asztalán lévő női cipőket nézzük. A Lédy-Comfort — ez van az emblémán — könnyű és tetszetős női topánka. Ezekről később még beszélgetünk, de most halljuk a „csúcs”-eredményt. — 1981-ben egymillió pár feletti lábbelit készítettünk. — Megismételhető-e? — Ma nemigen. Jelenleg ehhez nem lenne elég munkaerő — sokan elmentek —- másrészt az exportpiac beszűkült, a hazai üzletek telítettek. — Nyitás nyugatra? — A kiviteli vámok miatt ez nem könnyű. Dolgozunk mi nyugatra, most fut például a szalagon 180 ezer páh női csizma osztrák exportra. Három éve egy NSZK-cégnek végzünk bérmunkát, készterméket és cipőfelsőrészt • Termelő tanulók A fehérgyarmati Számos- menti Ruhaipari Szövetkezet két évtizede jelentős feladatot vállal a szakmunkáskép-. zésben. A női ruhakészítő szakmában jelenleg is közel száz szatmári lányt foglalkoztatnak. Eddig csak nyolcadikat végzett fiatalok képzésével oldották meg az utánpótlást, idén már érettségizett szakmunkástanuló is ismerkedik a nőiruha-készítéssel. .A Bonyhádi Ruházati Szövetkezet vezetőivel kötött szerződés értelmében a végzős lányok, a szövetkezet tanműhelyében szovjet exportra' dolgoznak. Változatos a gyártmányskála, s a szövetkezeti szakoktatóval dolgozó harmadéves tanulók közvetlenül érdekeltek a termelésben is. Végzett munkájuk értékétől függően ugyanis ösztöndíj-kiegészítést kapnak a diákok. Munkában a harmadéves tanulók, (molnár) Üj gépek már vannak A csizmát is vasalni kell, ezt végzi Lakatos Júlia és Csorba József né. A bőrvasalók munkájával eltűnnek azok a ráncok, amelyek miatt a vevők kifogást emelhetnek. (Ha- rasztos Pál felvétele) gyártunk, ez a kapacitásunk egyharmadát köti le. ~Ez számunkra jó, de ez nem stabil üzlet, ez egyik napról a másikra megszűnhet és akkor •mi van? Sláger a textil A Racita ez évi termelése női cipőből, csizmából együttesen 850 ezer pár lesz. (Ha semmi sem változik.) Természetesen amíg az üzem most nagy lendülettel összpontosít az erre az évre esedékes megrendelések teljesítésére, már a jövő év előkészítése is feladat. Hogy a jövőbe is bepillantsunk, abban Vegrinyák József műszaki osztályvezető áll szolgálatunkra. ö mutatja meg az új termékeket. — A;, elkövetkező évben a textilcipők lesznek a slágerek. Van közöttük rózsamintás, kasmirmintás. Ezek pedig az olasz fazonok, a bőrök a szivárvány minden színében pompáznak. A női csizmák újdonsága a hímzés, amit a Szovjetunióban bérmunkában végeznek számunkra. Amíg a cipőkről, csizmákról a felvételek készülnek, kíváncsi kérdésem az, hogy a modelleken kívül az ipari szövetkezet technológiája mennyiben újul meg? A műszaki osztályvezető azt feleli, korántsem olyan mértékbén, ahogyan arra szükség lenne. — A fejlesztéshez több pénzre, főleg devizára lenne szükség. Az idei gépvásárlások közül az egalizálóra és az automata szélbeáliítóra már nagyon nagy szükség volt — említi. „álom vele dolgozni” A gépeket munka közben is látjuk. Az egalizáló (bőrhasító) feladata, hogy a bőrök eredeti eltérő vastagságát hasítással azonos méretre nyes- se. Ez á cipőfelsőrészek minősége miatt nagyon fontos. A sokat tudó szélbehajlító kezelője Ress Tiborné, a teljesítményéért dicséri: — Álom vele dolgozni. Az ember csak beteszi a munkadarabot és a gép mindent elvégez. Minden automatikus, a digitális kijelző mindenről információt ad, a hőmérsékletről, a ragasztó adagolásáról. Lehet programozni. Memóriájában 38 féle műveletet őriz és elég egy gomnyomás, hogy azt végezze, amit kell. Csodálom a gépet, de az asszonyt is, aki magabiztosan és ügyesen kezeli. Megkérdezem, mennyit keres, közli havi 7000 forint körül és ehhez az új szélbehajtónak is van némi köze. O Járunk a nagy üzemcsarnokban, követjük a szalag mellett az osztrák exportra készülő csizmák útját. Találkozunk az üzem főmérnökével is és ő is említ néhány gondot, például .azt, hogy a vásárló nem is tudja, nem azért drága a csizma, mert a készítőit túlfizetik. A munkás csupán néhány forintot kap. A csizma rezsije az alapanyag, az adó és általában a költségek elszabadult szintje miatt magas. Így aztán nemcsak azoknál szorít a cipő, akik veszik és viselik, azoknál is, akik készítik. Seres Ernő „ősz húrja zsong, / ja- jong< busong / a tájon, / s ont monoton / bút konokon / és fájón. I S én csüg- getég, / halvány beteg, / míg éjfél / kong, csak sírok, ! s elém a sok / tűnt kéj kél. I Óh, múlni már / ö$zj hullni már / eresszél! i Mint holt avart, mit felkavart / a rossz szél...” — napok óta Paul Verlaine felejthetetlen sorait mor- molgatom. A sóstói erdő öreg fái között bóklászom, keresem a múlt időt. A sétány padjain öregek melegszenek a fényben, fiatal lányok fürdetik arcukat a napsugarak hullámaiban. Igazi ősz volt az elmúlt napokban: látszólag meleg, amikor körülölel a szépség, diadalmámorban tobzódnak a színek. Tiszta ragyogás volt az égbolt, s a tiszta szemű kékség azt üzente, hogy van még remény. De a cipőm talpa alatt csörögtek az összepödörödött levelek, ágak roppantak, mint valami hatalmas óriás kezében a csontok. Számolgattam a veszteségeimet: édesapám, nővérem. Attila barátom. Évek múltak, s nem foszlott le még arcomról a bánat. Hiába gyújtom meg a gyertyákat. hiába loccsantom a szüret utáni bor első csöpp- jeit a földre. Nézem a gyertyák lángjait, .s fojtogatja torkomat nővérem'halálhíre, akit én mindig húgocs- kámnak neveztem. Attila ott bujkál a hátam mögött, rátelepszik a toliamra, s utolsó beszélgetésünk folytatását követeli. . A sóstói erdő öreg fái között bóklászom, keresem a múlt időt. Ha eszembe jutnak azok. akik gyerekkoruk emlékeit naponta új ragyogásban élik át. akik tudnak beszélni róla, az irigység halvány árnyalatával átszőtt nosztalgiát érzek. Nekem nincs mire emlékeznem. Mitha nem is lettek volna azok az évek, mai hangulatomat. belső világomat mégis meghatározók. Csak kavargó, szemet gyötrő homok volt: mintha izzó lapon járna az ember, a portölcsér kavargása messzire látszott a szegényes házikók mellett a szántóföld szélén, néma őrzőiként az évszázados magánynak. Igaz, a házunk mellett meséket rejtegető hatalmas erdő zúgott, tisztásait. madárfészkeit el nem felejthetem. A tölgyes higgadt bölcsességét, a galagonya- és kökénybokrok kusza szertelenségét az évek más jellegű érzelmei sem tudták elfeledtetni. Nincsenek. emlékeim. Mintha egy portölcsér közepén éltem volna, ahonnan nincs kitekintés, S amelyik sebesen elzúg ■ az álmos vidék felett. Egy dologra emlékszem pontosan. Délelőtt sötét arcú emberek jöttek, beszélgettek apámmal, aztán elindultak hárman. A domb tetején mentek, elől az apám, mögötte a másik kettő. A délutáni nap fénye megcsillant a fegyverükön. Hideg volt a nyár abban az évben. így lépett ki apám az életemből, s a helye azóta, most már végképp, üres. Valamilyen ma már meg néni magyarázható ott- hontalanság maradt bennem utána. A sóstói erdő öreg fái között bóklászom, keresem a múlt időt, harmatos holdfény sűlyosodik a vállamon, hideg félelem vacog- tatja a fogaimat. Várom, hogy jöjjön a napsütéses reggel, szárítsa fel a meleg az összegyűlt harmatot. Nagy István Attila
