Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-24 / 252. szám
1989. október 24. Kelet-Magyarország 5 Magyarok magyarokról S zokatlan tettre vállalkozott a nyár derekán a magyar írók egy csoportja, az Üj Idők irodalmi folyóirat teljes szerkesztőstábja felkerekedett, s meg sem állt Kárpátaljáig. Mintha csak elfogadták volna a móriczi életfilozófiát — gyalogolni jó — nyakukba vették a Tisza, az Ung, a Latorca vidékét, hogy megtudják, miképpen élnek ott a magyarok. Azok a magyarok, akikről az elmúlt évtizedek során alig-alig vettünk tudomást az anyaországban. Roppant egyszerű lenne most arra hivatkozni — hivatkoznak is rá nyakra-főre —, hogy a hatalom nem vette volna szívesen se itt, se ott az efféle érdeklődést, híradást, ám ez nem menti toliforgatóink közömbösségét. Bizony könnyebb volt a hazai langyos vízben irogatni a semmitmondó álriportokat, készíteni a silányabbnál silányabb útifilmeket. S bizony sokkal hasznosabbnak bizonyult egy-egy izraeli, washingtoni, párizsi kiruccanás, mint caplatni a Kárpát-medence sarában, s hallgatni a nevenincs magyarok félénk panaszait. Voltak, persze, hogy voltak azért kivételek is. Többek között az a Végh Antal, aki többedmagával megalapította az Űj Időket, s aki vélhetőleg rávette társait erre a kárpátaljai útra. A folyóirat teljes szeptemberi számát e tapasztalatok közreadásának szentelték, s nyugodtan elmondhatjuk, az utóbbi időkben magyar irodalmi lap nemigen aratott az övékéhez hasonló elismerést az olvasók körében. Igaz, a kárpátaljai ismerőseink néhány kritikai megjegyzést is tettek, egynémely riportba bizony bebecsúszott egy-egy hiba, ám ez a vállalkozás szükségességét aligha kérdőjelezheti meg. Vasárnap este a Tv 2 programjában a kőrútról készült filmet tekinthette meg az a tv-néző, aki nem unta meg a program két műsorvezetőjének szokásosnál is unalmasabb, semmitmondóbb s hosszabbra nyúlt csevegését, ami miatt jó negyedórát csúszott a kárpátaljai film kezdése. Ha már tv-jegyzet, természetesen most a film erényeiről, esetleges hibáiról kéne néhány mondatot papírra vetni. Ehelyett most csak annyit: hála az Ürnak, hogy Végh Antalnak, Hernádinak, Szakonyinak jutott eszébe a riportút, s nem valamelyik elkényeztetett belvárosi stábnak, melynek tagjaitól oly messze van az egyszerű magyar ember, mint Makó Jeruzsálemtől. S most már tudom azt is: nem is olyan nagy baj, hogy ők eddig sem abajgatták a magyar életet. Remélhetőleg ezután sem teszik. De Végh Antaléktól elvárjuk ezentúl is. Balogh Géza EGYKORI hívta baráti gyógyszertári pókban. A közül 128-an DOLGOZÓIT találkozóra a központ a na- 213 nyugdíjas vettek részt a jó hangulatú összejövetelen. Dr. Lénárt Gyula igazgató és Dudics József né szakszervezeti bizottsági titkár számolt be a gyógyszertári központ életében egy esztendő alatt bekövetkezett változásokról. A nyugdíjasoknak pénzjutalmat nyújtottak át, majd közös ebéden elevenítették fel a vállalati élményeket. KIHELYEZETT ÜGYFÉLFOGA- DÁSc A Szabolcs-Szatmár megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság október 25-én, szerdán reggel 9 órától a Vásárosnaményi Városi Tanácson, délután 13 órától pedig a mátészalkai családsegítő központban tart kihelyezett ügyfélfogadást. Kisvárdán a tanácstagi alapokból történnek beruházások. A Felszabadulási lakótelepen mintegy kétszázezer forintos költséggel új játszótér épül. (Vincze) MEGKÉRDEZTÜK Leállítják-e a fűtést? Igen szép őszi időjárás köszöntött ránk. Több olvasónk arról érdeklődött: a Szabolcshő Vállalat a lakások távfűtését nem állítja-e le? A kérdést továbbítottuk Fodor Józsefhez, a Szabolcshő Vállalat főmérnökéhez. — A megyénkbeli távfűtő rendszerek automatikusan működnek, vagyis a kibocsátandó hőmennyiséget a külső hőmérséklettől függően önműködően szabályozzák — mondta a főmérnök —, méghozzá úgy, hogy a lakásokban a hőmérséklet 20 foknál ne legyen kevesebb. Egyébként a fűtésre szükség van, ugyanis például vasárnap az átlaghőmérséklet csupán 8,5, szombaton 8,1, pénteken meg 9,3 fok volt. Ha a jövőben az éjszakák is melegebbek lennének, azaz a napi átlaghőmérséklet a 12 Celsius fokot meghaladná, s a fűtéssel le kellene állni, akkor a vállalat a korábban (október 15. előtt) elkezdett pótfűtéses napok díjmérséklésével venné figyelembe az esetleges leállási időtartamot. (csgy) Tombolanyeremények kisvArdai fórum. Kedden 17 órától a művelődési központ pódiumtermében fórumon találkoznak az érdeklődő közönséggel a kis- várdai politikai szervezetek: a Hazafias Népfront, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Szocialista Párt, a Münnich Ferenc Társaság, a DISZ TÉT (ifjúsági szervezet), az MCDSZ (a cigányság egyik szervezete). Jelen lesz a város országgyűlési képviselője is. Vitavezető: Vincze Péter tanár. A mostani fórum — az elképzelések szerint — alapját jelentheti a kisvárdai városi politikai kerékasztalnak, amelyen e szervezetek a lakosság előtt, illetve azzal együtt elmondhatják véleményüket minden fontos, nagyobb közösséget érintő várospolitikai (témáról. Hétfőn este fél 8-kor a Csaló közben egy kutya, feltehetően Schaucer megharapott egy 17 éves lányt. Kérjük a kutya gazdáját az oltási igazolványt a Zöld Elefánttal szemközti virágboltba leadni szíveskedjen. RÉGÉSZETI NYÍLT NAP LESZ a Jósa András Múzeumban október 24-én, kedden. Délelőtt az általános iskolások számára matinét, délután pedig a középiskolások és a felnőttek számára antropológiai és régészeti előadásokat tartanak a múzeum munkatársai. Ez alkalomból a múzeumban régészeti kamarakíállításon mutatják be a legfrissebb ásatások anyagát. FOGADÖÖRÄK. Baja Ferenc, a Nyíregyházi Megyei Városi Tanács elnökhelyettese október 25- én, szerdán délután 3 órától 6 óráig; Papp László, a Kisvárdai Városi Tanács vh-titkára szintén október 25-én, szerdán 15-től 17 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Bornemisza Lajos rendőr őrnagy, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője 1989. október 25-én 15 órától 17 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. FORGALOMKORLÁTOZÁS. A Nyíregyházi Közúti Igazgatóság október 23-ától Nyíregyházán, a 38. számú főközlekedési útnak a Kopogó u. és a Mezőgép Vállalat közötti szakaszán megállási tilalmat rendelt el, amely az út mindkét oldalára érvényes. A tilalmat a vásártérnél bekövet- . kezett forgalomnövekedés teszi szükségessé. A közúti igazgatóság KRESZ-táblákat is helyezett ki. Október 20-án Nyíregyházán, a városi diákavatón kihúzták a tombolákat. A nyeremények a hét folyamán Nyíregyházán, a Szarvas utca 1—3. alatt, a 9. emelet 904. számú szobában átvehetők. (Diákok szervezete.) Díjak: Fődíj: 1 db AD—F260 típLisú AIWA deck Nyertes sorszám: kék 1054 1 db zebrádió kék &30 1 db AGFA kazetta kék 1223 1 db AGFA kazetta fehér 24 1 db „Bűvös négyzetek’1 logikai j. kék 1137 1 db CMENA 8 M típusú fényképezőgép fehér 44 1 db kabala ísfhér 2309 1 db bonbon fehér 2270 1 db bonbon kék 582 1 db bonbon kék 1384 1 db kabala kék G2 1 db filctoll készlet fehér 1961 operaAriAk nagykallóban. FILHARMÓNIAI előadás keretében Népszerű operaáriák — Fiatal művészek címmel láthatnak műsort az érdeklődők Nagykállóban. A II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban október 24-én 15 órai kezdettel, a Magyar Állami Operaház fiatal művészei énekelnek Mozart, Verdi, Puccini és Erkel operáiból, áriákat — írja Szabó Csaba tudósítónk. A NYÍREGYHÁZI VILLAMOSGÉPJAVÍTÓ KISSZÖVETKEZET sérelmesnek tartotta a hétfői számunkban „Rezet loptak Rézművesék” címmel megjelent írás rájuk vonatkozó részét: úgy érzik, ők mindent megtettek az értéktárgyaik megőrzésére, a lopássorozat kezdetén dupla kerítést emeltek, kutyát szereztek be és éjszakánként figyelőszolgálatot szerveztek. Városi Diákavató! Szeretnénk köszönetét mondani elsősorban Listván Lajosnak a Bujtosi Szabadidő Csarnok igazgatójának, s mindazoknak az intézményeknek, akik közreműködésükkel lehetővé tették, támogatták a Diákavató megszervezését. Nem utolsó sorban köszönettel tartozunk a Diáktanács tagjainak, a diákrendezőknek, a dolgozóknak és ' minden kulturáltan szórakozó fiatalnak. Ezúton szeretnénk elnézést kérni mindazoktól a fiatalok„Mi történhet? Kádár kinyújtja kezét? Fogadjam el? Nézett rám sokáig, végre én is megszólaltam: — Nézd Kádár elvtárs, sok átvirrasztott éjszakán töprengtem ezeken. Hidd, el, fájdalmas szülés eredménye ami történt, hidd el, mindig segíteni akartam és most is, de súlyosak a tapasztalataira. Semmi okom visszavonni, megsemmisíteni. Azt írtam le, ami van, s ami igaz.. Az idézet Marosán György: Fel kellett állnom című könyvéből való, amely kapható a Szabolcs-Szatmár megyei Lapkiadó Vállalat portáján is. tói, akik a nagy érdeklődésre való tekintettel a Városi Diákavató rendezvényünkre helyhiány miatt nem tudtak bejutni, mivel a Sportcsarnok befogadóképességét jóval túlhaladta az érdeklődés. A Nyíregyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség Diák- szervezete a jövőben is szeretne ehhez hasonló nagyszabású, a város egész diákságát megmozgató rendezvényt szervezni, melyre reméljük eljutnak majd azok az érdeklődők is, akik a DIÁKAVATÓN nem vehettek részt. NYlRDISZ VEZETŐSÉGE NYÍREGYHÁZI DIAKOK SZERVEZETE „Előrelátás” Ha az újságíró előre dolgozik, könnyen előfordulhat, hogy az esemény nem őt követi. Így történt azzal a jegyzettel is, ami még a Parlamentben született, s akkor amikor még nem lehetett előre tudni, milyen napirendek megtárgyalására nem lesz idő. Így került bele a jegyzetbe, hogy a köztársasági elnökválasztás idejéről is döntés született, s azt gondolta a. jegyzet írója, hogy ha ez mégsem így lesz, akkor utólag csak ki kell húzni ezt a mondatot, a többi természetesen érvényes. A napirend megváltozott, a jegyzet azonban úgy maradt. És besegített még egy alapos elírással a nyomda is: nem hitték el, hogy azt a képviselőt, akiről az írásban szó van, Mándity Marinnak hívták, kijavították hát Mariannára. Így lett az egyetemi tanárból, aki természetesen férfi, Marianna. (bj) A RENDŐRSÉG JELENTI Balesetek megyénkben Aria a fürdőben Három olasz közül csak egy maradt néma, amikor reggel a fürdőszobában a tükörbe pillant. A másik kettő — pontosabban az olaszok 65 százaléka — azonnal rázendít. A fürdőkád-Carusók népe azonban itt is nemek szerint tagolódik: míg a nők zöme a fürdőkádban trillázik, a férfiak borotválkozás közben fütyülnek. Azoknak a száma azonban, akik úgy gondolják, hogy művészetüket meg kell osztaniuk másokkal', szerencsére jóval kisebb. A statisztika szerint csak minden harnyidik olasz énekel a nyilvánosság előtt — baráti körben, de akkor aztán teli torokból. A hatoslottó nyerőszámai: 12,, 19, 24, 28, 30, 39, pótszám 3-as Szakolyban, a Balkányi úton egy személyautó gyalogost ütött el október 22-én, vasárnap. Hogyan? Úgy, hogy a gyalogos az út bal oldalán ittasan lépdelt. Vele szemben egy személygépkocsi közlekedett, melynek vezetője szintén alkoholos állapotban volt. Az autó a gyalogos kikerülését megkezdte, de hiába, mert a férfi a gépkocsi alá esett, és súlyosan megsérült. A rendőrség mindkettejük ellen eljárást kezdeményezett. Tunyogmatolcson kerékpárral figyelmetlenül kanyarodott balra nagy ívben egy 55 éves férfi, miközben egy személyautó elütötte. A biciklis súlyos sérülést szenvedett. A baleset október 22-én történt. Személyautóval egy kanyarban az útpadkára hajtott, s ott a villanyoszlopnak ütközött egy férfi október 22-én Kántorjánosiban, a Kossuth utcán. A gépkocsi vezetője súlyosan megsérült. Október 22-én Nyírvasváriban egy személyautó szabályosan közlekedő gyalogost ütött el, aki könnyen sérült meg. Szintén vasárnap Apagy és Nyírtét között egy személygépkocsi-vezető nem az útviszonyoknak megfelelően vezette járművét, melynek következtében kisodródott, s az árokba hajtott. Az autó vezetője és két utasa könnyű sérülést szenvedett. EGYETEMI és főiskolai felvételi vizsgára felkészítő levelező tanfolyamok Indulnak: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból. (Angolból, németből áUamvizsga-előkészltő is.) Kérjen tájékoztatót. Cím: PALLAS Felvételi Előkészítő Munkaközösség 1364 Budapest 4. PL: 126, (Bp. 4950) SALAMON NAPJA A Nap kél 6 óra 15 perc- I kor —, nyugszik 16 óra 42 [ perckor. A Hold kél 0 óra 47 perckor —, nyugszik 14 óra 38 ! perckor. Kilencven éve született I Ilja Szelvinszkij (1899—1968) szovjet-orosz költő, regény- és drámaíró. Várható időjárás ma estig: továbbra is derült, száraz idő lesz. Az éjszaka és reggel képződő köd napközben feloszlik, északkeleten azonban tartósan megmarad. A délkeleti, déli szél csak napközben élénkül meg kissé. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül, a ködös helyeken 13 fok körül várható. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: folytatódik a kellemes, napos, enyhe idő. Az éjszakai, jhajnali órákban párásság, köd valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 5, 10, majd 3, 8 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 18, 23, az időszak végén 15, 20 fok között várható. Jelentős mennyiségű, legalább napi 5 mm csapadék az országban nem várható. Üzletkötőket keresek könyv- árusításhoz főfoglalkozásban. Kiemelt jövedelmezési lehetőséget biztosítok. Szükséges lakás- telefon és személygépkocsi. Jelentkezéseket „CLEOPATRA” jeligére a békéscsabai Hirdetőbe kérem. (B. 262720) ÚJDONSÁG! ÚJDONSÁG ! CSAK A TOP TBAVÉLNÉL! Vízumot a Postán Szolgálat. Kérje díjmentes tájékoztatónkat! Top-Travel Országos Vízumszolgálat, 1124 Bp. Lékai J. tér S. Itt nem kell több reklám — Vízumot Postán. (Bp. (5329) Megér egy mosolyt — Abból a krimiből, amit tegnap itt vettem, hiányzik az utolsó három oldal! — Nem baj, tessék helyet foglalni, majd elmesélem a befejezést. Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: CSELÉN VI GYÖRGY Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. || Keletmaprorszígj KÉPEK 24., kedd