Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-23 / 251. szám

1989. október 23. Kelet-Magyarország Itt a11-277! Dankó Mihály újságíró válaszol Örömmel vettem azokat a telefonokat is, amikor csak beszélgetni, s a véleményét kívánta elmondani az olvasó. Változó világunkban egyre több a kétkedés, a bizonyta­lanság, sok az úgynevezett, „költői kérdés”, melyre tő­lünk független folyamatok, történések adnak majd vá­laszt. Természetesen kaptam „egyszerű, hétköznapi problé­mákkal” foglalkozó kérdése­ket, észrevételeket is. N. Elemér Nyíregyházáról arról érdeklődött, ha autókí- utalást vásárol meg, hogyan történik az átírás. Lehet-e 0- kilométeres személygépko­csit eladni, mivel egyre töob ilyen hirdetést olvas a lapok­ban. A kérdés megválaszolásá­hoz szerkesztőségünk jogá­szát hívtam segítségül, esze­rint a kiutalás vételét közok­iratban (közjegyző előtt) fog­lalják írásba, mivel ez egy jog átadása. A MERKUR, a to­vábbiakban ugyanazzal a sor­számmal tartja nyilván az igénylést, de már az új vevő nevén. Ha valaki saját nevé­re megérkező 0-kilométeres autót ad el, azt átírni a rend­őrhatóságnál kell. (A szüksé­ges nyomtatvány kitöltésé­vel.) Ezzel egyidejűleg kell az illetéket is befizetni. S ezután jegyzik be az új tulajdonos adatait a forgalmi engedély­be. Megszűnt a korábbi há­rom éves elidegenítést tiltó korlátozás. A külföldről, vám- kedvezménnyel behozott személygépkocsikat, ha öt éven belül adják el, külön il­leték is terheli. Igaz-e a hír, hogy 1990-ben felemelik a nyugdíjkorhatárt? — tette fel a kérdést egy név­telen telefonáló. A hírből annyi igaz, hogy valóban dolgoznak a szakér­tők a nyugdíjrendszer elvei­nek megváltoztatásán. De a kormány 1990-ben nem ter­vez rendszer-jellegű módosí­tásokat. Sajnos a nyugdíjak folyamatos értékvesztése mi­att időről-időre lábra kapnak kósza hírek. Ha ezek a hí­resztelések igazak volnának, akkor az egész nyugdíjrend­szer alapjait meg kellene vál­toztatni. Néhány feszítő gondra azonban megoldást keresnek. Így emelni kíván­ják az alacsony nyugdíjakat, szeretnék az értékmegőrzést javítani és tervezik néhány az özvegyi nyugdíjakkal kap­csolatos ellentmondás felol­dását. Mindez természetesen a jövő évi költségvetés függ­vénye. — kaptuk a tájékozta­tást dr. Holló Lászlótól, a megyei Társadalombiztosítá­si Igazgatóság igazgatójától. Sz. Zoltán záhonyi levél- írónk arra kér tanácsot, ho^y tudná kiirtani a kertjében el­szaporodott „futókát”? A Növényegészségügyi és Talajvédelmi állomás szak­emberétől megtudtuk, hogy az úgynevezett „folyókának” több változata is van. Tisz­tázni kell azt, hogy milyen kultúrnövénj'ek között szapo­rodott el ez a gyomnövény. Csak ennek alapján lehet megfelelő kezelést ajánlani. Kérik, levélben, vagy szemé­lyesen keresse meg őket ol­vasónk. (Nyíregyháza, Kótaji u. 33.) Nyírtelekről és Vasmegyer- ről egyaránt panaszolták, hogy egyes utcákon mar több hónapja rossz a közvilágítás, s a tanácson elhelyezett ..be­írófüzeteket” már hosszabb ideje nem ellenőrizte a TI- TASZ. Deák Zoltán kirendeltség- vezető illetékességből csak a nyírteleki problémára tud re­agálni. Minden tanácson va­lóban volt egy hibabejelentő könyv, de ez megszűnt. S ha valamiféle nagyobb hibát észlelnek, például három vagy több lámpa egymás mellett nem világít, azt a tanács il­letékesei bejelentik a TI- TÁSZ-hoz, s ők sürgősen megjavítják. A kirendeltség dolgozói tizenötezer égő vilá­gításáért felelnek. Kérik te­hát, csak indokolt esetben forduljanak hozzájuk. Jelöl­jék meg konkrétan melyik az az utca, ahol nincs közvilágí­tás. Javasolják, forduljanak problémájukkal a helyi taná­csokhoz, ha nincs lehetősé­gük a Titász hibabejelen­tőjét telefonon elérni. A vasmegyeri gondokra saj­nos nem tudtam választ kap­ni, mivel az ibrányi kiren­deltség telefonja rossz volt, ígérem, az elkövetkező na­pokban megkeresem az ille­tékeseket. A Csalóköz és a Korányi Frigyes utca kereszteződést nagyon veszélyes. Közlekedé­si lámpa, vagy legalább egy gyalogátkelőhely kialakításá­ra lenne szükség. Sajnos a lámpára nincs pénz. A gyalogátkelőhely lé­tesítésének a tervei elkészül­tek, a kialakítása folyamat­ban van. A Kossuth utca és a Do­hány utca kereszteződésében van egy ABC. ami előtt rend­szeresen megállnak az autók (nem csak az áruszállító jár­művek), ezzel akadályozzák a Kossuth utcára való ki- és behajtást. Szeretné Nagy Ti­bor nyíregyházi olvasónk, ha várakozást tiltó táblát helyez­nének el itt. Az illetékesek rövid időn belül megvizsgálják a felve­tett problémát, indokolt eset­ben intézkedést tesznek a tábla elhelyezésére. A nyírszőlösi általános is­kolából szóvátették, hogy a megrendelt Kelet-Magyaror- szág példányokból rendsze­resen kevesebbet kapnak és azt hiába reklamálják. A megyei hírlaposztály munkatársától megtudtuk, hogy sajnos előfordul: a cso­magolásnál egy-egy kötegbe például ötven újság helyett csak 49 kerül. Emiatt a Me­gyei Hírlaposztály kevesebb lappéldányt kap. Ez esetben a kézbesítők — hogy minden előfizetőnek jusson újság — a több példányt igénylőknek eggyel-eggyel kevesebbet visznek. A hiányt másnap pó­tolják. Nem lehet hamisítani • Garantált a minőség • Hívják klinikára előadást tartani • Lesz idő a kutatásra A Béres-sztori folytatódik Kása Ferenc, „Az utolsó szó jogán” című dokumen- tumfilmje oly mértékben rázta meg a magyar társa­dalmat, amire kevés példa akad. Valóságos ostrom in­dult — amely azóta is tart — a Herbária-boltök eile. Béres József gyógyító hatá­sú cseppjeiről 1974 karácso­nyán elsőként írt a Kelet- Magyarország azzal a fel­eimmel, hogy a „Béres-szto­rit” az élet folytatja. Írá­sunkat akkor így fejeztük bei: „Egy látomás kavarog a riporter előtt, amikor el­búcsúzik dr. Béres József­től. A hallottak, látottak ha­tása alá kerül, s azzal a meggyőződéssel írja le a Béres-sztorit, hogy a tudo­mány igazságos ítélőszóké­nek ajánlja a kisvárdai ku­tató munkáját. Mondja ki a tudomány azt, amit a laikus nem minősíthet, meddig ju­tott el dr. Béres József a rákkutatásban, mi a tudomá­nyos magyarázat a gyógyu­ló betegekre. A szenvedélyes (kutatót pedig, aki kudarcot, kockázatot, tévedést, háta mögötti megmosolygást, nem kis anyagi és szellemi áldoza­tot vállalt, kísérje vala­mennyiünk tisztelete, csodá­lata. Függetlenül attól, mi­ként minősíti majd munkás­ságának eredményeit az élet, a jövő .. A jelenről és a tegnapról beszélgettünk Béres doktor­ral munkahelyén a Vetőmag Vállalat kisvárdai telepén. Ezen a napon Béres József már hajnali fél 6-kor bent volt, hogy érkezéséig el­lássa legfontosabb teendő­it, hisz 68 éves kora ellené­re még nem nyugdíjas. Mint a kutatóintézet tudományos munkatársa, a burgonya, a dohány, a bab és más növé­nyek betegségeinek kutatásá­val foglalkozik. Most, is ez a íőhívatá- sa és „csak" szabadidejé­ben van lehetősége a rák­kutatással, a cseppekkel, il­letve azok továbbfejleszté­sével törődni. Első kérdésünk: mennyire viselték meg az utóbbi na­pok, hetek rohamai? — Igen szívós fajta va­gyok, megedzett az élet. A háború végén betemetett egy bomba, csak az ujjam hegye volt kint. Úgy tűnt, nyomorék maradok, vagy legalábbis a bal kezem, bal vállaim felmondja a szolgá­latot. Nem így történt. Na­gyon kiegyensúlyozottan élek. Korán kelek, korán feikszem, erős munkatempót diktálom magamnak, egészsé­gesen étkezem. De mostaná­ban nagyon sokszor gondol­tam arra, jó lenne egy na­gyot aludni, mert sokan éj­szaka is kopogtak a laká­som ablakán... Fáradt, de arca életerőt, de­rűt, emberséget sugároz. Nem tud és nem akar el­bújni senki elöl. Kisvár­dán él, sok százan, sőt sok ezren találják meg, és ko­pognak ... — Éjjel-nappal tömegé­vel jöttek az emberek. A rendőrök csináltak helyet az úton, mert a bíróságtól az állomásig, még a mellék- útakon is, kétoldalt is álltak a kocsik, külföldiek és haza­iak. Aludni nem tudtunk, mert az ajtócsapkodás, a tülkölés, a kopogtatás éb­ren tartott. fgy aztán több éjjel, éjfélkor kimentem a kapuban, ráálltam egy székre és onnan két-három órás előadást tartottam, mi is a Béres-csepp, mi a jelentő­sége, hogyan kell szedni, hogy minden beteg kapjon egy olyan tájékoztatást, ami számára a legmegfelelőbb. — Igaz-e, hogy még háló­zsákokat is hoztak maguk­kal és ott töltötték az éj­szakát az utcán? — Igaz. Fárasztó napok voltak, de meg kellett érte­ni, mert a halálfélelem űzi hozzám ezeket az embere­ket. Ez kezdetben, tizenöt­tizenhat napon keresztül ment így. Valamit segített a helyzeten, amikor Kosa Ferenc filmrendező barátom a tv Ablak című műsorában rimánkodott az embereknek, ne jöjjenek Kisvárdára, ne zaklassanak. Segített, hogy a Béres Részvénytársaság egy részle­tes tájékoztatást készített amely nem egészen pontos, de mégis ki tudom osztani. Tízezer példányban küldték, ezzel is enyhült a helyzetem. Az emberek úgy gondolják: amit otthon a feltaláló maga készít, az hatásosabb, mint amit a Herbáriában kaphat­nak. S miután megjelenik a cseppek új változata, a plusz jelzővel ellátott szer, sokan úgy vélik, hogy az előző, amit a Herbária árusított, már nem megfelelő hatású. Erről mi a véleménye? — A Herbáriánál gyártott és boltjaiban forgalmazott cseppekről elterjedt korábbi hírek igazak, a cseppek ha­tásfoka az előző szériákhoz képest csökkent. Az NSZK- ból is érkeztek reklamációk, hogy a cseppek nem teljes mértékben tartalmazzák az előírt és korábban meglévő összetevő anyagokat. A feltaláló igen határozot­tan intézkedett, megvonta bizalmát a Herbáriától, fel­bontotta a velük kötött szer­ződést. Talált is egy új gyógyszergyártó intézetet, amely megfelelő minőségben — és állandó minőségellenőr­zés mellett — korszerű cso­magolásban, egyszeri felbon­tású üvegeikben gyártja a Béres-csepp pluszt. — Sajnos, nekem is tudo­másomra jutott, hogy többen hamisításhoz, csaláshoz is folyamodtak. Kihasználva a cseppek iránti nagy érdeklő­dést felbontották az üveget és közönséges vízzel hígítva, jó pénzért továbbadták. A feketepiacon is megjelentek a cseppek, többen busás jö­vedelmet szereztek a valós, vagy már hígított, cseppek el­adásából. A hamisítás lehe­tősége az új módszer segítsé­gével megszűnik, automati­kus cseppadagolóval Van el­látva a nyugatnémet gyárt­mányú üvegecske. Ezek szerint tellát a Her- báriából lassan kifut ,i még gyártás alatt lévő sorozat, s elkezdte a munkát az új A ki Zetelaka felől soha­sem közelítette, mász- ta meg a hargitai Ma­daras-tetőt, az nem mond­hatja magát a Székelyföld ismerőjének. Nem tudhatja mi az a hegyi szerpentin, mi a halálkanyar, a dög- lesztö, a szívet „zörgető”, tüdőt tágító igazi heo-ere- kaptató kirándulás. Lent, az égbenyúló felhőkbe bur­kolózó hegy lábánál kris­tálytiszta patak bukdácsol a fényesre nyaldosott köve­ken a tágabb völgy irányá­ba. A jártas hegymászó tud­ja, hogy meg kell mártózni, fel kell frissülni, kulacsot kell tölteni, s így ajánlatos nekivágni a jókora vadre­gényes útnak. Ezen az úton nem lehet legénykedni, vir- tuskodni, mert akkor keserű a vége a csúcsraérésnek, a fenséges tájban való gyö­nyörködésnek. De ha las­san, tempósan halad a ki­ránduló az öreg Hargita gyönyörökben gazdag, mil­lió és millió fenyővel borí­tott kaptatóin, akkor lép- ten-nyomon talál megcso­dálni valót. Akkor tele tü­dővel szívja a kristálytiszta, Félbarna kenyér gyantaillatú levegőt, s sze­mével méricskéli a király- fenyők magasságát, életre szóló élményt raktározhat el emlékezetében. Akkor nem roskad össze a tetőre érve, hanem ujjongva veszi birtokba ezt a fenséges tá­jat, ahol már a fenyő is ki­ritkul, s a cserjék, az iga­zi selymes füvek veszik birtokukba a gyönyörű fen- síkot. Ebben a miliőben szabadon cikkázik a Neme­re, a székelyföldi szél, há­borítatlan a pakulár élete, csak farkast, vénmedvét nem szabad a falka közelé­be engedni... Most, hogy új hazámban hallom a Madaras-tető meg­mászásának emlékeit, ön­kéntelenül is könnybe lá­bad a szemem. Magamhoz ölelem a Hargitát, a Mada­ras-tetőt, rajta a cserzett­bőrű juhászokat, a Szer- váciusz faragványt, a reme­te életet élő Csorna Pista bácsit — Körösi Csorna le­származottját —, az egész Székelyföldet. Magamhoz ölelem, s büszke vagyok rá, hogy Erdélyből származó­nak mondhatom magam, íme barátaim óhazában szerzett kedves, felejthetet­len emléke, ahogyan a mi­nap pergették vissza ne­kem. „Reggel óta jártuk a környéket, másztuk a Har­gitát. Ámultunk, bámul­tunk, gyönyörködtünk. Tá­jakkal, emberekkel ismer­kedtünk, s közben úgy, de úgy megéheztünk, ahoavan csak a kristálytiszta hegyi levegő szippantása közben éhezhet meg az egész napon át kiránduló. — Ezzel a farkasétvággyal érkeztünk késő délután a szálláshe­lyünkre, Székelyudvarhely­re. Ott vettük észre, hogy közel negyventagú csopor­tunknak teljesen elfogyott a kenyere. Irány a kenyeres­bolt. De hiszen ott akkora tömeg állt sorba a kenyé­rért, hogy számunkra tel­jesen reménytelenné vált az aznapi vacsora. Orrun­kat lógatva kezdtünk be­szállni a társasgépkocsiba, amikor a hosszan kígyózó sor elejéről hozzánk lépett egy idősebb férfi. — Netán kenyeret óhajtanának az atyafiak? — tette fel fur­csa hangsúllyal a kérdést. — Mert ha igen, mi egy lépés­sel hátrább húzódhatunk. Igaz, itt csak félbarna ke­nyér áll a polcon — mond­ta, s mert nem tagadhattuk vásárlási szándékunkat, már intézkedett is. A sor némán engedett utat szá­munkra. Hajdani világhá­borús katonacipóra emlé­keztető, aprócska, negyven darab „félbarnát” porció­zott számunkra a pulton be­lül álló érett arcú székely­asszony. Mi tagadás ezzel a kenyérrel is jólesett aznap este a vacsora. Csak más­nap reggel hangolódtunk le, amikor megtudtuk, hogy este negyven székely­családhoz nem jutott a fél­barna kenyérből...” (kis jó) gyógyszergyár. Mikor juthat­nak az emberek sorban állás nélkül az új cseppekhez? — Szerintem két hónapon belül. Egyébként a legutób­bi forgalmazásra jellemző volt, hogy egy hét alaitt az országban 200 ezer üveg fo­gyott el, 28 millió forint ér­tékben. Egyébként a Béres- csepp plusz a korábbinál lé­nyegesen drágább. Ennek oka az állandó minőség ga­rantálása, ellenőrzése és a korszerű, minden igényt ki­elégítő csomagolás. Kezdetben saját magán is kipróbálta a cseppeket. Előfordul-e mostanában, hogy a cseppekhez folyamo­dik? — Az egyik vállam, ame­lyik egy óriási ütést kapott a bombázáskor, a háború utol­só napjaiban, annyira elkez­dett fájni, hogy nem bírtam elviselni. Elmentem több professzorhoz, akik különbö­ző gyógyszereket írtak fel, de egy sem használt. Vagy négy napig szedtem a cseppjeimet és a fájdalom fokozotosan szűnni kezdett. Ez annak tulajdonítható, hogy a Béres-csepp a szerve­zetben lévő salakanyagot se­gít kiüríteni, a normális anyagcserét állítja helyre. Ezért van az, hogy sokan — nem daganatos betegségre is — szedték a cseppeket fáj­dalom ellen és valóban meg­szűntek a fájdalmak az ese­tek egv nagy részében. Ügy tapasztalom, jó egész­ségnek örvendek. Bizony esetenként jómagam is vizs­gálat aiá vetem magam, megnézem, elemzem az álta­lam kik isérje tezett módszer­rel a vizeletet. amelyből ki tudom mutatni a rákos sej­tek jelenlétét. Eddig nem észleltem semmi aggasztót magamon. Ezzel a bíztató öndiagnó­zissal fejezzük be írásunkat Béres Józsefről és csupán — • helyhiány miatt — vázlato­san utalunk néhány újdon­ságra, amelynek részletes ki­fejtése nem fért írásunkba. Ezek, lehet, hogy teljes ide­jét a rákkutatásnak szenteli, ugyanis megalakult a Béres Részvénytársaság, Bíztató stádiumba érkezett vizelet- vizsgálati módszerének klini­kai elismerése és bevezetése, Dolgozik a cseppek tovább­fejlesztésén is, főként a leu­kémiás, vérrákos betegek ér­dekében, gyógyításán. To­vábbra is hívják Japántól, Ausztráliától az USA-ig a világ számos országába elő­adást tartani, kutatást vezet­ni, klinikai osztályokat ajál- laniak fel számára. Tőle re­mél gyógyulást sok AIDS- beteg a világ számos orszá­gából. Legközelebb valószínű az USA-ba utazik... Tehát a „Béres sztori” folytatódik. Páll Géza _3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents