Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
6 || Kelet a Magyarország hétvégi melléklete 1989. szeptember 21. Bejárók között Hajnali vonatok utasai Csak a szabadidő hiányzik Sohasem irigyeltem azokat az osztálytársaimat, akik középiskolában bejárók voltak. Én még javában a másik oldatomra fordulhattam az ágyban, amikor ők már mosakodtak, reggeliztek, készültek az utazásra. Fázósan húzom össze magam „hajnali” háromnegyed hatkor a baktaló- rántházi vasútállomáson. A váróterembe lassan szivárognak be a felnőtt és a diák ingázók. Több pádon is gyerekek beszélgetnek és olyan vidámak, mintha már javában benne lennénk a délelőtt- ben. Az egyik pádon ülők magolnak, amikor figyelmeztetik őket, hogy ne dobálják szét a maghéjat így feleselnek vissza: Azért vannak a takarítók, hogy takarítsanak! Egyébként is úgy néz ki a váróterem, mintha fel se lett volna mosva az utóbbi napokban. Ahogy körülnézek, magamban igazat adok a cserfes lánynak, persze azért még nem kell neki szemetelnie. De a diákszerelem... Hat óra körül kihallatszik a telefoncsörgés az ügyeletestől. Erre mindenki mintegy varázsszóra elindul a kijárat felé. Helyezkedni próbálok, az ülőhely reményében. A vonat pár perc késéssel, méltóságteljesen fut be az állomásra. Mindenki sietve száll fel. Kivéve egy hosszúhajú, fehér dzsekis ló év körüli lányt. Ő még a vele egyidős barátjától búcsúzik.' Látszik rajta, hogy jönne is maradna is. Hirtelen diákszerelmek jutnak az eszembe, és egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy én felkeltem volna, kikísémi szívem hölgyét rendszeresen reggelente az állomásra. Pedig az „igazi” szerelmekben állítólag az ember ilyen és ehhez hasonló „őrült”, másnak nehezen felfogható dolgokat követ $1. A folyosók üresek, az egyik fülkében négy lány és három fiú beszélget jókedvűen. Jöttömre összehúzódnak, hamar kiderül, hogy kereskedelmisekkel, egészségügyisekkel, valamint egy-egy ÉVISZ-essefés K)7-esbe járó diákkal vagyok összezárva. Ófehértp előtt az ÉVISZ-be járó alacsony termetű, szőke srác kijelenti, hogy fizikát és’ kémiát kell tanulnia, mert dolgozatot írnak. A társaság egy emberként beszéli le róla. A fiú gyanúsan hamar megadja magát. Nem gondolta ő sem komolyan... A kollégiumban sok a kötöttség A bejáró életről Andi a következőket mondja: — Nem lenne jobb a kollégiumban, túl sok a kötöttség. A bejárás sokkal szabadabb. Fél ötkor kelek, Vásárosnaményból járok be. (Andi nyakában baboskendő, egy percig sem titkolja öltözete, hogy rocker. Harmadéves a kereskedelmiben.) János (O szintén harmadéves, de a 107-esben) más stílusú, mint Andi. Frizurája azt sugallja, hogy inkább „depeche módos”. Csibészes tekintetű: — Kényszerűségből távoztam a kollégiumból, de egyáltalán nem bántam, meg hogy kirúgtak. Naményból járok be én is, Andival együtt foglaljuk a helyet a többieknek, mert ők Nyírma- dán csatlakoznak hozzánk. Éva és Mariann — tudom meg. hogv testvérek, — nem szoktak reggel időzavarba kerülni. Időben felkelnek és nyugodtan készülnek el. Sőt, arra is van idejük, hogy a tízóraijukat összecsomagolják. Tudják,'jobb ez így, mert az iskolákban a büfé előtt „kilométeres”- sor áll a szünetben. Amióta bejárók, ők sem segítenek otthon annyit, mint régen. Ez érthető is, hisz amikor hazaérnek öt óra körül, le kelt ülniük tanulni. Nincs idő nagyon bámészkodni. Igyekszem pontosan jegyezni azt, ami a fülkében elhangzik. Mégis amikor Napkomái felpillantok és kinézek a folyosóra meglepve látom, hogy az időközben megtelj. Míg beszélgettünk újabb és újabb bejárókat szippantott magába a vonat. Halkan beszélgetnek egymással, miközben az ablakon keresztül bámulják a már jól ismért tájat. No, de vissza az útitársaimhoz. Miért nem tanultok utazás közben? — Ilyen jó csapatban nem lehet — felelik egyszerre, majd hozzáteszik: •— Tanulni otthon kell. Tudják ők is, hogy a bejárósdi nem hasonlít az igazi diákéletre. Ahhoz sokkal több szabadidőre lenne szükség és legalább olyan szórakozási lehetőségekre, mint N y íregyházán .'Ny írmadán például, ha a lány barátjának nincsen kocsija akkor egyszerűen nem tudnak hova menni. Helyben szinte semmi sincs. Persze, hogy irigylik a nyíregyháziakat a szórakozási lehetőségeikért, de igyekeznek alkalmazkodni abba amibe beleszülettek. Amikor ezt boncolgattuk valamelyikük kesernyésen megjegyezte: olyan nekünk az utazás, mintha megyeszékhelyiek lennénk és a sétáló utcában beszélgetnénk a barátainkkal reggel és délutánonként. Ebéd kutyafuttában Mielőtt beérünk Nyíregyházára még elmondják, hogy egyikük sem menzás, mert ha az iskolában étkeznének lekésnék a háromnegyed hármas vonatot, így az állomáson harapnak gyorsan valamit. Egyébként pedig a legnagyobb gondjuk a bejárással, hogy télen a vonatok esetenként hidegekés péntekenként pedig kevés kocsiból áll a szerelvény. Nem fáradtak az utazás miatt. Megszokták. Időben érkezik a vonat a megyeszékhelyre. Hosszatvés türelmesen várjuk ki, hogy leszállhassunk. A leszállás után a .gyerekek gépiesen folytatják útjukat tovább a buszmegállóba; a büfé felé, vagy gyalog az iskolába. Úgy, ahogy szokták. Hiába ez is csak egy olyan reggel volt számukra, mint amilyen a korábbiak voltak szeptember óta, ijletve mint amilyenek] tanév végéig lesznek. Szélben, hóban, sárban, napsütésben. És ez a fránya vonat ide- felé még sohasem késett... A Hock Gyermekei (4): Music Service A Music Service Tokajban sem okozott csalódást . A Music Servic'e méltán nyerte -el a Rock Gyermekei pályázat első helyét. Februártól az Asztbeszpofa című számuk közel két hónapon át vezette a Rock Gyermekei slágerlistáját, illetve a dal csak szeptember végén került ki az első hatból. A közel fél év sikerén felbuzdulva elkészítettek újabb két rádiófelvételt is. Ok má az amerikai rockzene egyetlen wext-coast haza ■ képviselői. Bár lassan kinőnek a „gyerekkorból”, de önállóan még nem koncerteznek az országban. Kié lesz a kazetta? Nemcsak a Rossz híreket hozták Szerkesztőségünkben járt a Telegram Az ifjú budapesti rendőröknek Vedres József az utóbbi évek alatt egy fillér büntetést sem fizetett. Ugyanis mindegyik felismerte, hogy „ő az a bajuszos gitáros, aki a Bikini együttesben játszik”, és így rendre megúszta az apróbb szabálysértéseket figyelmeztetéssel. Nem akarok vészmadár lenni, de fel kell készülnie, hogy ez az állapot rövidesen megváltozik. Január óta ugyanis a Telegram együttesben pengeti a húrokat. Persze, azért még mindig van esélye, hogy továbbra sem büntetik meg. Például úgy, hogy az új csapatát a „Bikinis-csúcsokra” vezeti. Többek között erről is beszélgettünk vele október elején a szerkesztőségünkben, ahová „nem hivatalos, baráti látogatásra érkezett” társaival —Hirleman Bertalannal, Mister Basaryva! és Makovics Dénessel. Először arra kértük Vedres Józsefet, mondja el: mi újság az együttes körül? — Júniusban megjelent a Rossz hírek című albumunk, és elkészült két videoklipünk a Nem tudok többé várni és a Hazug éj című slágervárományos dalokkal. Ezeket láthatták a nézők a televízió Rockstúdió és Rockkalapács műsoraiban. A lemez folyamatos reklámozásával eljutottunk oda, hogy nem ICE-hírek • Egy hónap alatt közel ezren váltottak tagsági igazolványt a Nyíregyházi Ifjúsági Centrumba. Ez akár egyfajta rekordnak is tekinthető és jól jellemzi az ICE iránt megnyilvánuló érdeklődést. • Az ifjúsági centrumban ezentúl albérlet és munkaközvetítést is vállalnak az ország más ilyen jellegű intézményéhez hasonlóan. • A legtöbb elmarasztaló kritikát eddig a diszkó, pontosabban a diszkós miatt kapták. A véleményfüzetből legalább is ez derült ki. • Az ICE tanácsadó szolgálatai. Jogi: kedd 16-tól 18-ig. Szex és pszichológiai: szerda 16-tól 18-ig. Kozmetikai: kéthetente 15-től 17-ig. • Sokan hiányolták, hogy az idE nem szervezett társkereső klubot. A klub indításának időpontja: november 1. A következő hónaptól tehát a magányosoknak is van miért lejárni az ICE rendezvényeire! mi keressük a kapcsolatot a tévé és a rádió szerkesztőivel, hanem ők velünk. Ezt kevés első lemezes együttes érte még el ilyen rövid idő alatt. Most turnén vagyunk, majd ezután a jövő hónapban Ausztriába megyünk. A koncerteken nemcsak az első nagylemezünk anyagát játszuk, hanem kóstolót mutatunk be a következőről. A második lemezünkre azok a dalok kerülnek fel, amelyeket a közönség a legnagyobb szimpátiával fogad. — Mister Basary a Híd együttesből igazolt hozzátok ám te és két társad — Hirleman Bertalan és Makovics Dénes — már megízlelte a siker ízét a Bikini együttesben. Milyen érzés most újra kezdeni mindent? — Most már azt játszunk, amit szeretünk. Nem popzenét és nem vagyunk pálmafás zenekar. Egyszerűen a hetvenes évek divatos rockzenéjét mutatjuk be, minden körítés nélkül. Az eddigi koncertjeink alapján elmondhatjuk, hogy a közönség vevő erre. Először sokan csak kíváncsiságból jöttek el a bulijainkra, hogy lássák mire vagyunk képesek, de aztán ott ragadtak. Mi pedig igyekszünk mindent megtenni azért, hogy legközelebb a barátaikat is magukkal hozzák. Ebben maradtunk illetve még sok sikert kívántunk nekik búcsúzóul. Mielőtt azonban távoztak volna a szemükbe akadt lapunk slágerlistája. Rögtön megkérdezték, hogy miképpen kerülhetnének fel erre? Elmondtuk, hogy csak az olvasóink szavazatai alapján. Erre ők rögtön felajánlottak egy dedikált kazettát a slágerlista azon szavazói között, akik rájuk voksolnak. A Rossz hírek című dedikált Telegram kazetta tehát kisorsolásra vár. Meghallgatva az anyagot annak, aki majd megnyeri ez nem is lesz olyan rossz hír... A Telegram (Mán) Változott a program JEEE-fesztivál helyett Beatrice koncert Elmarad az október 23-ára, a Bujtosi Szabadidő Csarnokba tervezett JEEE- fesztivál. Az okokról Tompa Andort az intézmény szervezési osztályvezetőjét kérdeztük. — Hajnal Gábor szervező a múlt héten táviratozott, hogy a lap bizonytalan megjelenése miatt egyelőre elmarad a koncert. Ez azért is bosszantó, mert az -Exoticon kívül több kisebb együttest, énekest láthatott volna a közönség Nyíregyházán, olyanokat akiknek már van neve ugyan a szakmában, de egyelőre értük még a vidéki művelődési házak koncerttermei nem telnek meg. — Bár, nem a csarnok a hibás az elmaradt koncert miatt, de gondoltak-e arra, hogy valamiképpen kárpótolják a közönséget? — Az idei utolsó Csillagfény diszkó előtt (dec. 1.) mindenképpen akartunk még valamilyen bulit rendezni, és ez lett volna a JEEE-fesztivál. Mivel ez nem jött össze, ezért november ötödikére megszerveztük a Beatricét. A Riese most az egyik legnépszerűbb magyar együttes, vezetője Nagy Feró, akit ha máshonnan nem, a rádió Garázs című műsorából mindenki ismer. — Mi lesz annak a négy jegynek a sorsa, amit a csarnok a JEEE-fesztiválra ajánlott fel a slágerlistánk szavazói részére? — Természetesen a Beatrice koncertre szóló belépőkkel kárpótoljuk őket. Slágerlista Nincs különösebb változás a poplistánkon — bár ezen a héten sem panaszkodhattunk arra, hogy nem-érkezett elég szavazat olvasóinktól. A hazaiaknál Homonyik, Bonanza, és meglepetésre Bródy a sorrend. A külföldieknél az élen a helyzet változatlan. A szabolcsi rockerek nem küldték el az ígért szavazataikat, így most csak egy ajánló metállistát tudunk közölni. Hazaiak: 1. Homonyik Sándor: Álmodj királylány (1) 2. Bonanza Banzai: Induljon a banzáj (2)' 3. Bródy János: A fiam meg a lányom (10) 4. EDDA: Mi vagyunk a rock (3) 5. Dolly Roll* Ábrándos szép napok (6) 6. CsepregiÉva: így vagy úgy (4) • 7. Step: * • Ciaó (8) 8. Szikora + R-Go: Anna (5) 9. Zoltán Erika: Szeretem öt (7) 10. Demjén Ferenc: A szabadság vándorai (-) Külföldiek: 1. Madonna: Like a Prayer (1) 2. Beach Boys: Coco mo (2) 3. Holly Johnson: Love Train (3) 4. Michael Jackson: Liberian Girl (9) . 5. Eddy Murphy: Put Your Mouth On Me (8) 6. Elton John: . Healing Hands (10) 7. Sonia: ' Never Stop Me Loving You (5) 8. Jason Donovan: Too Many Broken Heart’s (4) 9. Glória Estefán: Von’t Wanna Lose You (-) 10. Janett Jackson: Miss You Much (-) Metál: . 1. HelloweeQ: Dr. Stein 2. >Sodom: . Agent.Orange 3. ’Pokolgép: Itt és most 4. Testament: Practice What You Preach 5. WASP: The Headless Children 6. Lizzy Borden: Master-of Disguise* 7. Ossián: Sörivó vagyok 8. Metallica: Ride The Lightning 9. Manowar: Kings of Metal 1Q. Kreator: Extreme Aggressions A Zene-Bona hanglemezbolt (Nyíregyháza, Megyei és Városi Művelődési Központ) ajándékait nyerte: Gagna Mariann Nyíregyháza (Pet Shop Boys lemez), Császár Angéla Nagyhalász (John Lennon műsoros kazetta), Gyurecskó Andrea Kálmánháza (Guns N Roses poszter). A nyeremények átvehetők a bolt nyitvatartási ideje alatt: kedd kivételével naponta 13 és 17 óra között, szombaton 9-től 12-ig. 150 forintos könyvutalványt nyertek: Tölcsér Mónika Csenger, Grácsin Anita Beregsurány, Oláh Beáta Márokpapi. A Bujtosi Szabadidő Csarnok ajándékát, egy-egy belépőjegyet a Beatrice együttes november ötödikéi koncertjére Bíró Erika Magy, Magyar Gábor Nyíregyháza, Simkó Mihály Nyíregyháza és Gidófaly Csaba Nyíregyháza nyerték. A könyvutalványokat, illetve a tiszteletjegyeket postán küldjük el. Továbbra is várjuk tippjeiteket — három-három hazai, illetve külföldi dalra — beküldési határidő: október 28. Címünk: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. A levelezőlapra feltétlenül írjátok rá: KM-Slágerlista. Két hét múlva szavazóink között a Zene-Bona hanglemezbolt Mick Jagger lemezét, J. Donovan és K. Minogue műsoros kazettáját, Ozzy Osborne plakátot, valamint egy dedikált Telegram kazettát és háronf darab 150 forintos könyvutalványt sorsolunk ki. A Slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi.rádióban hallható! NYÍRDISZKISZ Olvasom, hogy ' nemrégiben milyen sikeresen zárult a Nyíregyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség napja. Volt foci, kosárlabda, asztalitenisz,, lövészet, sakk, szórakoztató műsorok, m?leg virsli, üdítő és HBH sör. És több, mint száz érdeklődő! Nekem a fentiekről a „régi szép idők” jutottak az eszembe. Azok az évek, amikről Nagy Bandó András műsorában szellemesen valahogy 'így emlékezett -meg: Fiatalok gyertek-! Lesz kaja, pia,; nők, ’diszkó és ott lesz Dinnyés József isi A KISZ szervezi! Változnak'az idők'. Ma már ilyen semmitmondó rendezvényeket a KISZ nem szervezhet. Úgy látszik szervezhet -hélyettük á ’ "NYÍR- DÍSZ, mely korábban a KISZ nyíregyházi városi bizottsága volt. Úgy látszik a NYÍRDISZ a járt utat a járatlanért el ne hagyd közmondás szerint cselekszik, miközben nem veszi észre, hogy az a járt út amin ők ismét elindultak már egyszer zsákutca volt. Ma már más PROGRAMOK kellenek- a fiataloknak... Az oldalt írta: Száraz Attila