Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-17 / 246. szám

1989. október 17. Kelei-Magyaronzág I Tömegnyomor Amit sejtettünk, és megjósoltunk, az bekövetkezett. A nyíregyházi használt- és iparcikkpiac vásártérre való ki­költöztetése valóságos közlekedési tömegnyomort ered­ményezett Vonatkozik ez a közúti és gyalogosforgalom­ra egyaránt A múlt szombaton például már a körúton érezhető volt, hogy nem akármilyen út következik. A Rákóczi út l£tapái előtt hosszú sor, tűrelmetlenkedés. A lámpa és a piac közötti kb. nyolcszáz méteres ntat a Rákóczi úton — sorompó előtti várakozással tarkítva — autóval ara­szolva, több mint fél óra alatt lehetett megtenni. Fel­mérni sem lehet azt a hiába elpöfékelt benzinmennyisé­get, amely ez alatt elhasználódott. Tegyük még ehhez hozzá a csigalassúságú autóút miatt elpazarolt időt, az autósok idegeskedését a dugó miatt. Es még ők voltak „előnyös" helyzetben a mellékutcákból behajtani akarók­kal szemben, s akár irigyelhették volna a gyalogosokat, persze, ha számukra lenne megfelelő járda. A jobboldali járda ugyanis alig egy méter széles, a másik oldalon pe­dig a Mezőgépig nincs Is. Na és a sorompó! Gyanítom, a sorompón túl lakók igencsak meggondolják, hogy szom­baton délelőtt a városba jöjjenek. Mondják, a buszon is tömegnyomor van. Megértjük a tanács gondját, amikor » Hatzel téri pia­cokat és a hallgatólagosan megtűrt KGST-zsibogót egy helyre telepítette. Ám tavaszig — amikor a piacolás új­ból megélénkül — feltétlenül enyhíteni kell a közlekedés gondjain. Ha máshogy nem, a Tiszavasvári út felőli jobb megközelítéssel, út, illetve Rákóczi úti járda megépíté­sével. Ha már a felüljáró építése nem hozható közelebb. (bodnár) CJBÓL a kongresz­SZUSRÓLi. Pozsgay Imre al- lamminiszter titkárságának vezetője, Vass László minisz­terhelyettes tart október 17- én, kedden három órától be­számolót Kisvárdán, a műve­lődési központ pódiumtermé­ben. Az előadó a kongreszus- ról, az MSZP megalakulásá­ról és a jelenleg folyó mun­káról ad tájékoztatást, majd azt követően a résztvevők kérdéseire válaszol. A KÉT VILÁGHÁBORÚ kö­zött készült magyar híradókból a Filmintézet* kilencrészes soro- zatot állított össze. Az érdekes­nek ígérkező történelmi filmek első vetítését október 17-én 3 órától tartják a művelődési központ hangversenytermében. A KERESZTÉNYDEMOK­RATA NÉPPART és a Kis­gazdapárt mutatkozik be nyilvános ülésen október 17- én fél 5-től Nyíregyházán, a Hazafias Népfront megyei bizottságának tanácskozóter­mében. (Nyíregyháza. Fel­szabadulás út 6.). A Keresz­ténydemokrata Néppárt elő­adója Pál István, a néppárt városi szervezője, a Kisgaz­dapárt céljairól pedig Nagy Miklós, megbízott megyei pártfőügyész tart előadást. DEUTSCH TAMÁSSAL, a Fiatal Demokraták Szövetsé­gének ismert tagjával talál­kozhatnak az érdeklődők Nyíregyházán az Ificentrum­ban október 17-én 6 órától. A fiatal politikus prágai „útjá­ról”. és a FIDESZ választási programjáról tart előadást. Többek között irodalmi szom­szédolásra invitálja az olvasót a Szabolcs-Szatmári Szemle most megjelent, idei harmadik száma. A Kárpátalja mai magyar iro­dalmából ízelítőt adó válogatást Dupka György készítette, és hat szerző versei mellett két elbe­szélés is helyet kapott benne. Részben azt a szálat gombo­lyítja tovább a Szemle rovat is, amely több, helyi vonatkozású kiadvány, kötet mellett Bállá László ungvári író újabb köny­veiről és a Szovjetunió magyar­lakta területének lakói számára Hírmondó Nagykálló hírmondója címmel jelent meg a napokban a Nagykálló Barátainak Köre Egyesü­let. kiadványa, amely vá­rospolitikai információkat közöl, illetve azokat az emlékező és búcsúbeszé­deket tartalmazza, melyek a közelmúltban elhunyt Ratkó József temetésén hangzottak el. A cikkek szerzői egyebek között arról tájékoztatnak, hogy testvérvárosi kapcsolat lé­tesül az NSZK-beli Me­tzingen és Nagykálló kö­zött; mire költik az egész­ségügyi pályázaton nyert három és fél milliót; mi­lyen újabb beruházások­kal gazdagodnak a városla­kók. Nem múlhat el nyomtalanul Káliéban Ratkó szellemisége — erre ígéret egy ötödikes kisfiú­nak a lapban megjelent verse. A kiadvány készítői azt remélik, ez az „újság” előfutára a leendő városi lapnak. Sajnos nevetséges, de ez a helyzet a Tompa Mihály ut­cában Nyíregyházán, ahonnan egy hete nem szállították el a szemetet. H. P. ŰJ VB-TITKÁRA VAN a Kisvárdai Városi Tanácsnak. A múlt héten megtartott ta­nácsülésen a tanácstagok a ifeét pályázó közül — túlnyo­mó többséggel — Papp Lászlót, a tanács eddigi ha­tósági osztályvezetőjét vá­lasztották meg titkárnak. Nyíregyházán, a Simái úton tegnap este egy sze­mélygépkocsi és egy motor­kerékpár ütközött. A motor- kerékpáros súlyos sérüléssel a kórházba került. Művészet­történeti szabadegyetem Világkép-világlátás cím­mel művészettörténeti sza­badegyetem indul Nyíregy­házán a tanárképző főisko­lán. A három előadásból álló vizuális neveléscélzatú soro­zat első előadása október 18- án 6 órakor kezdődik a főis­kola 7-es számú körelőadójá­ban. Az előadó Makoldi Sán­dor festőművész, művészet­történész. A másik két elő­adásra október 24-én, illetve november 8-án kerül sor. MEGALAKULT a Magyar Néppárt tiszalöki szervezete. Ügyvezető elnöke Tornán László lett. A szervezet kedd esténként 6 órától tartja a művelődési ház nyugdíjas klubtermében összejöveteleit. Alagútnyelr Ha a tervek nem futnak zátonyra, 1993-ban áthalad­hat az első utas Franciaországból Angliába, a La Manche- csatorna alatt. Vagy vissza, a szigetországból a kontinens­re, az alagútban. A várhatóan fényes átadási ünnepség szó­noklatai nyilván angolul és franciául hangzanakel, ezeket le kell majd fordítani, ez természetes. A két ország rend­őrei azonban nem szorulnak tolmácsra. Legalábbis ezt jó­solja a Financial Times, amikor arról ír, hogy a cambrid- ge-i egyetemen már dolgoznak az új „rendőrnyelv’’ ki­alakításán. Eduard Johnson docens o tengerésznyelv — a „Speaspeak” — valamint a pilóták kommunikációja — az „Airspeak” — sikerén felbuzdulva megalkotta a „Police- speak’’-et, vagyis a rendőrnyelvet. Gyakorlati szempontok vezérelték: olyan szókincs kialakítása, amelyet a két or­szág rendőrei a forgalom, az egymást érintő hírtovábbítás érdekében könnyen alkalmazhatnak. Első ízben járt üngváron a népszerű magyar hetilap, a Füles szerkesztősége, és az ottani magyar nemzetiségű ol­vasók között rejtvényfejtő versenyt rendezett. A versengé­sen több mint ötvenen vettek részt Kárpátalja magyarlakta településeiről. készülő Kárpáti Kalendáriumra hívja fel a figyelmet. A folyóiratban közölt tanul­mányok sorából szintén az em­lített témához kapcsolódik az Adatok a kárpátukrán íelvilágo- sodásról című dolgozat. Ezenkí­vül tájékozódhat az érdeklődő Szabolcs törők hódoltatásáról, a máriapócsi Iskolaszervezési tö­rekvésekről, Illetve arról, hová valók a régi Nyíregyháza német lakosai. Sík Sándor portrévázla­tát — a professzor születésének századik évében — ugyancsak ebben a számban közli a Szemle. Nemzetközi fórum Nemzetközi fórumot tar­tanak Nyíregyházáin a me­gyei és városi művelődési központ kamaratermében október 18-án este 6 árától. Az est vendéged: Donald B. Kursch, az USA követtaná­csosa, Shlomo Marom izraeli követtanácsos. Kovács László külügyminisztériumi állam­titkár, Nógrádi György kül- és katonapolitikai szakértő. Ki kicsoda... Így jár az ember, ha nem gondolja végig, amit mon­dani akar. Mint sajnos e sorok írója is a szombati szám­ban Tapintat és bölcsesség címmel megjelent kis jegyzet papírra vetésekor. Amelynek érdemi mondanivalója ugyan továbbra is stimmel, de restellkedve kell bevalla- nom, hogy a Habsburgok terebélyes családfájának ága- bogán bizony eltévedtem. Csak futólag járta meg az eszemet, visszafelé haladva az időben: Habsburg Ottó, IV. Károly, Ferenc József . . . Ezért aztán automatikusan Ferenc József unokájának tituláltam az Európa Parla­ment jelenlegi képviselőjét, az utolsó magyar király, IV. Károly fiát. Holott Ferenc József egyetlen, szerencsétlen véget ért fiát, Rudolfot, majd a Szarajevónál merénylet áldozatául esett Ferenc Ferdinándot valóban Károly kö­vette ugyan a trónörökösök sorában —, de ő maga ter­mészetesen nem Ferenc József, hanem Ottó főherceg (Ferenc József unokaöccse) fia volt. Ilyenformán IV. Ká­roly fiának. Habsburg Ottónak nem nagypapája, hanem „csak” egyik felmenője volt a magyar szabadságharcot leverő Ferenc József. Az újságíró felületességére mentség nincs —■ akkor sem, ha a tévedés végül is a (Habsburg-) családban marad... fem) MÁR CSAK A HETEN, október 20-ig lehet bekülde­ni a TISZTAFEJ-TÖRÖ cí­mű rejtvényújság feladvá­nyainak megfejtését. Az Or­szágos Egészségvédelmi Ta­nács kiadásában megjelent lap tiszta bevétele a „Gyer­mekek a gyermekek egész­ségéért” elnevezésű alapít­ványt gyarapítja. Az elmúlt két évben 21 kisgyermek kül­földi gyógyításához, műtétjé­hez nyújtott anyagi segítsé­get az alapítvány. A MAGYARORSZÁGI CIGÁ­NYOK Demokratikus Szövetsége minden kedden és csütörtökön 8—12-ig tanácsadást és fogadó­órát tart Nyíregyházán a Ta­nácsköztársaság tér 9. szám alatt, az irodaház 1. emeletének 107-es szobájában. A NYUGAT-BERLINI SZABADEGYETEM publi­cisztika szakának 9 hallgató­ja járt Magyarországon szak­mai , tanulmányúton. Ennek keretében találkoztak hétfőn a Kelet-Magyarország és a „Nyirvidék” Szerkesztőség munkatársaival. A beszélge­tések témája a magyar tö­megtájékoztatás helye és sze­repe a társadalom demokra­tizálási folyamatában. AZ OROSZ NYELVET ké­pesítés nélkül oktató tanárok számára rendeznek szakta­nácsadást. A kétnapos szak­mai programot Baktalóránt- házán, a Vári Emil Általános Iskolában tartják október 17- én és 18-án. Idén Kaposvár, Szeged, illetve Kazincbarcika adott otthont a Kicsinyek kórusa II. orszá­gos találkozójának. A Dunántúlról 7 kórus kapott meghívást október 6—7-én Kaposvár­ra; Dél-Magyarországról 9 kórus bizonyíthatott ugyanabban az időben Szegeden. Október 13-án Észak-Magyarországról 7 kórus hallgathatta Kazincbarcikán az Ádám Jenő Általá­nos Iskolában Porkoláb Albert Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanácselnök-helyettes meg­nyitóját. „Többszólamúság az alsó tagozatos zenei nevelésben” címmel zenepedagógiai ta­nácskozás volt 20 órától, melyet dr. L. Nagy Katalin és Joób Árpád főiskolai adjunktusok vezettek. — A Bárdos Lajos emlékére szervezett II. országos találkozó programjában — megyénk színeiben egyedüliként — bemutatkozott Szárazná Szabó Marianna vezetésével a Fehérgyarmati 3. sz. Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola Kicsinyek kórusa. A gyar­matiak kiemelkedő szereplését oklevéllel, plakettel és tárgyjutalommal ismerték el. NYÍREGYHÁZÁTÓL A KORDILLERÁKIG címmel színes diaképekkel illusztrált előadást hallhatnak az ér­deklődők október 17-én, ked­den 14 órától a tanárképző főiskola 4-es számú előadó­termében. A rendezvényen azok az oktatók és hallgatók számolnak be élményeikről, tapasztalataikról, akik az idén tanulmányúton jártak Észak-Amerikában. FINNUGOR KONFEREN­CIÁT rendez Szolnokon az MSZP Oktatási Igazgatósá­gának épületében október 20- án ós 21-én. A tanácskozás­ra a TIT Szolnok Városi és Városkörnyéki Szervezeténél lehet jelentkezni. -^Szolnok 5000, Jubileum tér 5.) HEDVID NAPJA A Nap kén 6,05—nyugszik 16,54 órakor A Hold kél 18,00—nyug- szik 9,47 órakor Nyolcvan éve ezen a na­pon tartotta szenzáció számba menő bemutató re­pülését Budapesten, egészen pontosan a pesti Rákosme­zőn, az akkori lovassági gyakorlótéren Louis BLérioit (1372—1936) francia mérnök, a repülés világhírű úttörő­je, a francia repülőgépipar megalapítója. Előrejelzés az ország te- \ rületére kedd - estig: ­Folytatódik a jobbára derült idő. Áz északi, j északkeleti országrészben néha megnövekszik a fel­hőzet, de számottevő eső ! nem valószínű. Reggelre többfelé képződik köd. Az északi szél keddre jelentő­sen megnő, hideg lesz az \ éjszaka, a legalacsonyabb hőmérséklet —1, 4 fok kö- j zött, a legmagasabb nappa- | li hőmérséklet 13, 18 fok | között alakul. Távolabbi kilátások szer- I dától szombatig: Csendes őszi idő várha­tó. Eleinte kevés lesz a j felhő. sok a napsütés, majd eigyre többi elé ala­kulhatnak ki ködök, és több lesz .a felhő is, csapa* dák nem valószínű. A leg­alacsonyabb hajnali hő­mérséklet 1. 5, majd 3, 8 fok között, a legmagasabb nappali hőmérsékletek ele­inte 114, 19, majd 12, H7 fok között alakulnak, je­lentős mennyiségű, leg­alább napi 5 mm csapadék nem valószínű. — Ki az az ember ? — kérdezi egy utas a hajó kapitányát és egy szakál­las férfira mutat, aki a közeli sziget partján ug­rándozik, valamit kiabál f és integet. — Nem tudom, de min- í den évben, amikor a kö­zelében haladunk el, ilyen rettenetesen örül ne­künk ... Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők » belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: BODNÁR ISTVÁN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. jj ■ Jm li j 1 j 111 n i U ‘■•-'A ' vSjm I Uj 1^©!©® ifidíjyürui ofáii mm mm mm mm mm U L || L II ■»■■111 I1L.I Lili mm' íév 17., kedd Megjelent a Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents