Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-07 / 211. szám
1989. szeptember 7. Kelet-Magyarorsxág 3 Van bizalom a bíróságok iránt Beszélgetés Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszterrel A múlt hét végén Sza- bolcs-Szatmár megyében járt Kulcsár Kálmán akadémikus, igazságügyi miniszter. Ezt az alkalmat használtuk fel arra, hogy interjút kérjünk tőle. — Miniszterként először járt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Mi volt a látogatás célja? — Tavaly, amikor átvettem ezt a tárcát, kialakítottam egy programot, amely magában foglalja valameny- nyi megyei bíróság fölkeresését, a helyszínen való megismerését. Ez a program tart azóta is, talán egy kicsit lassabban, mint ahogy szerettem volna, mert másfajta feladatok is gyakran jelentkeztek. Szeretném a helyszínen megismerni a bíróság helyzetét, az elhelyezéstől a személyi ellátottságig, az ügyforgalom alakulásáig, a bíróság és az itteni politikai és társadalmi struktúra kapcsolatáig mindent, ami szóba jöhet. Sok mindent lehet persze tudni a statisztikákból is, amit megkaptunk a minisztériumban, de egészen más a helyszínen. Különösen fontos az, hogy ne csak a bíróság vezetőjével, hanem, ha lehetséges, a bírákkal is találkozzak, el tudjam mondani saját elgondolásaimat, problémáimat, megkérdezni az ő gondjaikat és véleményüket. — A másik célja a látogatásnak az, hogy Szabolcs- Szatmár azok közé a megyék közé tartozik, ahol fölmerült a bírósági szervezet fejlesztésének kérdése. Néhány évvel ezelőtt racionalizálás címén bizonyos értelemben visszavonultak a különböző vidékekről a bíróságok, így aztán gyakorlatilag bíróság nélkül maradtak bizonyos területek. Nekem az a véleményem, hogy a bíróságot közel kell vinni a lakossághoz. Nagyon fontos szempont a bírák szakmai képzése, együttes munkálkodása, de az embereknek joguk van arra, hogy meg legyen a saját bíróságuk és ne túlságosan nagy áldozatok és fáradság árán tudjanak oda eljutni. A lehetőségeket meg kell vizsgálni, mert sajnos a tárcának arra nincs pénze, hogy a jelenlegi helyzetben épületeket vegyen vagy építsen. le szorítsa a kezem! Én nem tudom, ki hogy van vele, de gyűlölöm a kézfogást. Sose értettem, mire való, mert még senki nem tudta megmagyarázni. Korábban azt hittem, csak a férfiak kedvenc szórakozása, hogy egymás kezét szorongatva köszöntik egymást, de rá kellett döbbennem, hogy egyre jobban terjed férfi és nő, valamint nő és nő viszonylatában is. S hogy miért utálom? Mert az utóbbi időben nem egyszer esett meg velem, hogy a bemutatkozó férfiúk hatalmas erejüket bizonyítva úgy megszorították a kezem, hogy utána alig bírtam szétválogatni az ujjaimat, és a kíntól majdnem felvisítottam. Persze, értem én, időhúzásra ki váló ez a móka, mert reggel, amikor a férfiak bemennek a munkahelyre, és sorra „lekezelik” egymást, lassan mehetnek ebédelni, aztán pedig kezdődhet a búcsú, „megyek haza”-ceremó- nia. Nekem mindegy, ki kivel fog kezet, de egy dolgot szeretnék kérni nő társaim nevében. Higgyék el, nem feltétlen egy lagymatag kézfogás alapján ítéljük meg mi nők, melyik férfi hány pénzt ér! (csk) Meg kell találni az együttműködés módozatait a helyi közigazgatással. — Tiszavasváriról, Fehér- gyarmatról és Visárosna- ményról van szó? — Elsősorban Vásárösna- ményról. Kérték többször is, s elég a térképre nézni, látjuk : valószínű, indokolt a kérés. Addig is, amíg nem lesz egy új bírósági törvény, a legfontosabb problémákat szeretnénk orvosolni. Az alkotmány után szeretnénk majd elindítani a törvény kimunkálását, ami megváltoztatná bizonyos fokig a bíróságok szervezeti rendjét. Ennek egy lényeges eleme, hogy az első fokú bíróságok ott legyenek a lakosság közelében. Ez a folyamat, úgy látszik, hosszabb időt vesz igénybe, úgyhogy érdemes közbenső lépéseket is tenni. — Említette, hogy lassult országjáró programja. Hallhatnánk bővebben, mi volt ennek az oka? — A sokfajta más munka, ami a minisztériumra vár. Egyrészt felgyorsult a jogszabályalkotás,\mert a törvényeket gyorsabban kellett elkészíteni, másrészt a közéleti tevékenység, amely a minisztériumra és a minisztérium vezetésére vár. A harmadik, talán nem érdektelen elem, hogy Magyarország iránt a nemzetközi érdeklődés megélénkült. Ez azzal jár, hogy nagyon sok külföldi — államférfi, újságíró — jön az országba és szinte mindegyikük érdeklődik az alkotmányos élet átalakítása iránt, mindegyikük megfordul a minisztériumban. Az európai fejlődéshez való betagozódásunk megköveteli az európai országok igazságügyminisztériumaival és minisztereivel a kapcsolatok gyorsabb kiépítését. Több igazságügyi miniszter járt már nálunk és ezeket a látogatásokat viszonozni kell: Sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni az Európa Tanácshoz tartozó igazságügyi minisztériumokkal, hogy elsőként a szocialista országok közül, meghívtak a saját bizottságuk munkájába való részvételre. Ez azt jelenti, hogy az európai régió 23 országának igazságügyminiszteri találkozóin, ahol elsősorban az európai integrációval, a jövő ügyével, az ezzel kapcsolatos jogalkotással foglalkoznak. Számunkra hallatlanul fontos, mert végül is 1990 után egy új kihívással állunk szemben és erre a jog területén, a jogszabályozásban is fel kell készülni. Ezek a tényezők azok,- amelyek még nem tették lehetővé, hogy minden megyei bíróságot meglátogassak. — Élénk érdeklődést váltott ki a közvéleményben, hogy nemrég a veszprémi bírók kiléptek az MSZMP-böl. Hogyan ítéli meg ezt a lépést? — Talán egy kicsit mesz- szebbről indulva azt lehetne mondani, hogy Magyarországon — ha jól látom —, a bíróság azon szervezetek közé tartozik, amelyekkel szemben még meglehetős társadalmi bizalom él, még akkor is, ha akadnak problémák az ügyintézéssel. Mint ismeretes, a bíróságokat is felhasználták a közelmúltban olyan célokra, amelyekre nem lett volna szabad. Olyannak tekintik a bíróságot, amely képes arra, hogy a politikai összefüggések nélkül, jelenünket tekintetbe véve intézi az emberek ügyeit, az emberek közötti konfliktusok megoldását. Ezzel együtt jár az a folyamat, hogy ez a tekintély, ez a szerep úgy őrizhető meg igazán, ha ebben az átmeneti helyzetben bizonyos értelemben depolitizálódik a bíróság. Ennek nem lett volna talán feltétlenül szükséges eleme, hogy a bíró ne legyen párttag. Van olyan nézet is, hogy a bíró is állampolgár, miért kellene tőle megtagadni, hogy nézete és hovatartozása kifejeződjön? Talán az új társadalmi bizalom megkívánja azt, hogy ne csak pártszervezetek szűnjenek meg a bíróságokon, hanem a bírák párttagsága is. Amióta a működő ideiglenes bírói tanács — amely a miniszter tanácsadó szervezete — kimondta ezt a kívánságot, azóta meg is indult ez a folyamat. Nemcsak Veszprémben léptek ki a bírák a pártból, hanem közelebb Debrecenben is megtörtént ugyanez. — összességében az MSZMP vezetésének az az álláspontja — s ez közzététetett már —, hogy az alkotmánybírák és bírák ne legyenek párttagok. Azt gondolom, hogy amíg ennek törvényi megjelenése nincs, akár az alkotmánymódosításban, akár a politikai pártokról szóló törvényben ez a tilalom meg nem jelenik, addig nincs szükség semmifajta adminisztratív intézkedésre, addig a bírák maguk döntikel párttagságukat. És én ezt nem is szeretném befolyásolni. Feltehetően rendkívül veszélyes lenne a bíróságon1 pártpolitikai küzdelmeknek helyet adni. Addig minden ember, minden bíró maga tudja eldönteni, hogy milyen magatartást tanúsít. — Igaz-e, hogy Miniszter úr személyesen is kötődik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez? — Igen, igaz. Anyai rész- ről. Anyám Kisvárdán született és természetesen a család ide való Kisvárdára. Gyermekkoromban — amikor még éltek a nagyszülők — sokszor jártam itt. Rokonok is vannak a környéken. Elég gyakran emlegetjük ezt a vidéket és mindig nagyon szívesen hallom, ha valaki jót mond Szabolcs-Szatmárról. Persze régen jártam már Kisvárdán, hallom, hogy szépen fejlődik és örülök neki, de közvetlen élményeim az utóbbi évekből nincsenek. B. J. Erdők, vizek ölelésében A szabad határ szebb, mint a tengerpart Korábban volt egy olyan szemlélet, hogy romboljunk le mindent, ami régi, építsünk helyette újat, korszerűbbet, modernet. Áldozatul estek ennek a rombolásnak értékes, régi utcarészek, családi házak és tanyák. Holott településszerkezetükkel, tájba illő, egyszerű, praktikus építészetükkel történelmünk élő múzeumai. Most mintha megfordult volna az idő kereke, rádöbbentünk, milyen jelentős állami vagyon részei ezek a tanyák. Változott az építészeti és az életmódbeli felfogásunk is. Országszerte mentik a tanyákat és felszabadítják azokat a korlátokat, amelyek eddig gátolták a családi gazr daságok működését. Szabolcs-Szatmárban 1987- ben készített felmérést a megyei tanács a külterületi lakott helyekről. Külön vizsgálták azt, melyek azok a területek, amelyek megfelelő lehetőségeket nyújtanak arra, hogy ott emberek tartósan éljenek, letelepedjenek. Vagyis van-e ivóvíz, villany, szilárd útburkolat és megoldott-e az alapellátás? Ez utóbbi szempont leginkább akkor teljesíthető, ha a tanya nem esik túl távol az anyatelepülésitől, a falutól, a várostól. Mindenért küzdeni kell Egyre többet hallani olyan családokról, akik úgy döntenek, tanyát vásárolnak és ott gazdálkodnak. Nyilván szerepet játszik az elhatározásban az is, hogy sokan kényszerülnek megválni munkahelyüktől, illetve kilátástalan a lakáshelyzetük. A családi gazdaságban mindenkinek jut munka és szerény megélhetést is ad. Az ára sem csillagászati, hiszen 150—300 ezer forintért már megvehető egy tanya. Szabolcs-Szatmárban mintegy százhatvan tanyai település van, s közel háromnegyedüknél adottak a fentebb említett feltételek. Húsz helyen nincs út, s ugyaneny- nyiné! más is hiányzik. MiBogár Zsolti és nagymamája a kiskertben. vei a tanácsok pénztárcája manapság egyre laposabb, az életük jobbá tételében szinte csak a saját erejükre számíthatnak- a tanyák lakói. Ök azonban már megszokták, hogy mindenért meg kell küzdeniük. Mint ahogy Bogár Mihálynak és családjának is, a Vadas-erdőalján, majd egyforma messze Nyíregyházától és Űjfehértótól. — Mit mondjak a tanyáról? — tárja szét a karját. — Sokat, kell dolgozni, hogy megéljünk, s a gyerekeknek is adhassunk. Kétezer ölön gazdálkodnak és még bérelnek hozzá nyolc hold földet. Főképp dohányt termesztenek, de a barackból is van annyi, hogy a piacra vigyék. A gazda hajnali háromkor kel, hogy friss gyümölcsöt árulhasson a nyíregyházi és a hajdúszoboszlói piacon. A gyerekek már felnőttek, mindkét fiúnak jó szakmája Elöirat. (Az eset velem1 történt, de mivel már vége a történetnek, közreadom, gondolom, nem egyedüli eset.) E gy szolgáltatás meghiúsulása miatt egy vállalat visszautalta az előre befizetett pénzemet, mert 1988-ról nem hozhatták át 1989-re. Egyszerűbb — mondták —, ha visszafizetik az összeget, en pedig újra befizetem és kezdődhet elölről minden. Január 6-án utalták vissza a pénzt, s mivel ezt tudomásomra is hozták, az elkövetkező hetekben vártam a pénzes postást. Már majdnem egy fél év is eltelt, amikor megtudtam: ők rég elküldték. A postán azt a felvilágosítást kaptam, hogy csak a feladónak van jóga kerestetni az eltűnt Pénzes névcsere összeget, nekem, mint címzettnek, semmi közöm hozzá. Közben azért annyit mégis sikerült megtudnom, hogy a feladott pénzt a posta kikézbesítette, még azt is megmondták, hogy egy Ádám vezetéknevű — a keresztnevére nem emlékszem, talán Ferenc — testvérem vette fel, ezért ők a maguk részéről lezártnak tekintik az ügyet. Augusztus 25-én a pénzt a vállalatnál visszakaptam. Megkérdeztem, hogyan sikerült a postával visszafizettetni az összeget, ekkor kiderült, sehogy. A posta ugyanis nem volt hajlandó sem visszafizetni, sem kártérítést adni, mert ők a pénzt kikézbesítették. Nyolc hónap után visszakaptam tehát a pénzemet és utólag úgy érzem, kizárólag a vállalat jóindulatának köszönhetem, mert kétszer nekik sem kell visszautalni egy összeget. Hogy mégis ezt tették, biztosan köze van ahhoz, hogy az utalvány megcímzésén egy hiba esett, s egy 54-es szám helyett csak egy 5-ös került a házszám helyére. De vajon elegendő indok-e ez a postának ahhoz, hogy a címzett helyett a pénzt más névre kézbesítse? Eddig sok panaszt hallottam arról, hogy az újságot rendszertelenül és hiányosan kézbesíti a posta, az új lapok ezért maguknak oldják meg a kézbesítést. Azt is tudomásul vettem, hogy a leveleket, az egyéb küldeményeket csak a postaládáig viszik. Azt is meg kellett értenem, hogy telefont nem tudnak adni. Az eset után már abban is kételkedem, hogy egyáltalán szabályozzák-e valahogyan a pénzkézbesítés rendjét. Mert noha a címzés pontatlan is volt, azért az mindenképp feltűnhetett volna a kézbesítőnek, hogy Ádám Ferenccel igazán faramuci módon lehetünk testvérek, ha az én nevem Balogh József van, s bár beköltöztek a városba, idejük legnagyobb részét mégis itt töltik. Dolgoznak a dohányföldön, hogy kiegészíthessék a fizetésüket, mert abból sajnos, nem lehet megélni. Zsolti zabot vetett a lónak — Nekünk ez a tengerpart — mondja ifjabb Bogár Mihályné. — Itt nőttünk fel . mindketten, szüleim tanyája nem messze van innen. Most látom csak, mennyivel csodálatosabb volt a mi gyerekkorunk, mint a fiamé. Otthon csak hasal a szőnyegen és unatkozik, itt pedig felszabadul, órákat kóborol az erdőben és a tóparton, lesi a madarakat. — Azt mondta a kisuno- kám — veszi át a szót a nagymama —, hogy lovat vesz és itt fog gazdálkodni. Nézze csak meg a kis kertjét! Még zabot is vetett. Egy orvosságos üvegben hozta a magot a lovasiskolából. A hetedik osztályos Bogár Zsolti büszkén mutaja „gazdaságát”. Alig néhány négyzetméternyi az egész. — A zabot Csillagnak viszem — mondja. — Még nem arattam le, majd kölcsön kérem a nagyapa sarlóját, és botokkal kicsépelem a magot is. Jövőre újra vetek. Az . idei nem szép, mert megdőlt. Levesz egy szem paradicsomot és elégedetten nézegeti. Ez a harmadik, az első kettő együtt nyolcvan deka volt. El is küldte a piacra az apjával, húsz forintot kapott érte. Belenőtt a pusztába A közeli tanyán a Kállai réten Habos László és felesége fogad. Épp most érkezett az állatorvos is, mert beteg a tehén. A minap ellett és majdnem belepusztult. Nagy kár lenne érte, mert ez a kedvencük, a világért sem rúgná meg a gazdáját fejőskor.' Juhászaiból élnek, nem is gondoltak egyébre, hiszen a gazdának már a nagyapja is ezt a mesterséget űzte. S már van, aki folytassa a családi hagyományt, a legidősebb fiú a téeszben dolgozik. — Laci fiamnak vettünk egy kis portát itt nem mesz- sze — mondja a gazda. — ö belenőtt a pusztába. Ahogy elvégezte az általánost, Berettyóújfaluba került állattenyésztést tanulni. Egy hét után sírva jött haza, hogy itt marad apuval, nem megy vissza. Nehéz volt beilleszkednie a közösségbe. Itt érzi jól magát. A négy kisebb testvér közül kettő már végzett óvónő, az ikrek pedig szeptembertől szakmunkásképzőbe járnak. Címképünkön: dologidőben Haboséknál. Cservényük Katalin
