Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-06 / 210. szám
1989. szeptember 6. Kelet-Magyarország 3 Az OTP nem kockáztat Építkezés biztosítással Ha hitelt veszünk fel lakásépítéshez vagy -vásárláshoz, kicsit meglepődünk, mikor a szerződés aláírásakor egy másik papírt is elénk tesznek. Biztosítás! Egy lakásszerzés sok fejtörést okoz. Osztunk, szorzunk, hogy kijöjjön valami. A kötvények láttán az emberekben kétség támad, hogy mire jó ez az egész, miért ilyen sürgős, amikor tulajdonképpen még ház sincs. — Az elbizonytalanodás inkább abból adódik, hogy a biztosítási díjtételek megváltoztak, sokkal magasabbak, mint korábban voltak. Egyébként a legtermészetesebb dolognak tartom, hogy hitelnyújtáskor a pénzünket biztosítottnak lássuk. Nem kevés összeget adunk kölcsön, milliókról van szó. Mi van, ha teljesen kész a ház? S ha nincs biztosítás, és nem tudja miből fedezni, akkor szaladhatunk a pénzünk után — válaszolta László József főosztályvezető-helyettes az OTP megyei Igazgatóság Lakásépítési és Értékesítési Osztályáról. Az OTP ilyen magas ösz- szeg hitelezésénél ezért előfeltételnek tekinti a biztosítás megkötését. Tájékoztatják az ügyfeleket a különböző biztosítási fajtákról. S amelyik cég mellett dönt az ügyfél, azzal megkötik a szerződést. A biztosítók is jól járnak, hiszen újabb ügyfelekhez jutnak így, amiért az OTP dolgozóinak jutalékot is folyósítanak. A megyében az OTP ilyen szervezéssel június 30-ig az Állami Biztosítóval 135, a Hungáriával 42, és a Garancia Biztosító Rt.-vel 3141 otthonbiztosítást kötött. A hitel törlesztő részébe a biztosítási díj havi részletét beépítik. (bojté) Szaporodnak a családi házak a nyíregyházi Ságvári kertvárosban is. Részben vállalatok, de többnyire magánvállalkozók kivitelezésében. Fotónk a Fészek utcán készült. (Balázs Attila felvétele) Bolt az iskolában Talán nem is olyan sok negyedmillió forint egy nagy áruház forgalmaként, egy iskolaszövetkezeti csoportnak viszont szenzáció. Ennyit forgalmaztak ugyanis a tisza- vasvári 115. sz. szakmunkás- képző intézet iskolaszövetkezői. A tanulók vállalták, hogy az első osztályos társaikat füzetekkel és a gyakorlati munkájukhoz szükséges ruhákkal, cipőkkel ellátják. A helyi áfész még augusztusban kiszállította a diákok boltjába a megfelelő árukat, így zavartalan volt a diákok ellátása. Várhatóan így három nap alatt egymillió forintot fizetnek be a szakboltok kasszáiba az iskolaszövetkezők, melyért 3-tól 6 százalékig terjedő jutalékban részesülnek. Az így összegyűjtött pénzből szerveznek különböző vetélkedőket, gyarapítják az iskolai boltjukat, jutalmazzák a jól dolgozó ifjú szövetkezőket. Tárnái László Csak egy busz kellene Hiányzik az otthon melege Kilenc, vagy tíz éve is van talán, hogy utoljára Ligettanyán jártam. A parányi vasúti megállótól nagy akácerdők között keskeny homokút vezetett a tanyára, s kiderült, ez a tanya tulajdonképpen egy szabályos település. Vagy kétszázan lakták; bolttal, szeszfőzdével, iskolával. Ám az iskola már akkor is üresen állt. A gyermekeket elvitték Vajára, a tanyasi kollégium lakói lettek. Akkor, ha pityergett is néhány gyermek, s néhány anya, s ha káromkodott is néhány apa, úgy tűnt, ez a legokosabb megoldás. A legközelebbi falu, Ófehértó jó három kilométerre, kövesút se közel, se távol, térdig érő sár, hó... a ligettanyai gyermekeknek bizony alaposan meg kellett szenvedni a tudásért — jól jött hál a kollégium. Van már kövesút Mára azonban nagyot változott a világ. A tanya és Fehértó között elkészült a műút, egy ugrásnyira lett az ottani iskola. S rájöttek a tanyaiak is, megszűnt a kényszer; ha nagyon akarják, naponta is láthatják gyermekeiket. Ligettanyán hétközben hiába keres felnőttet az ember. Aki él és mozog, töri a dohányt. A messzi mezőkön. Csak egy legényke ácsorog az árokparton, birkát legeltet. Petró József a neve, juhász- bojtár az egyik helybéli gazdánál. — Én is Vaján laktam, a kollégiumban, — mondja — meg á másik két testvérem is. — Milyen volt ott az élet? — Hát milyen...? Mire megszoktuk, már nyolcadikosok voltunk. Már egész kis gyermeksereggel diskurálunk a fasor árnyékában, mikor a szélső porta gazdája. Kállai Mihály hozzánk ballag. — Ideje már, hogy megjöjjön az itteni emberek esze 4 heti moziműsort nézegettem a sarki hirdetőoszlopon, amikor a szomszéd Utcából régvolt egyetemi tankörtársam, az évfolyam egykori tehetséges titánja, a nagy jövő előtt álló Csö- möszlei Benő fordult ki elém. Három borjú nagyságú bernáthegyit terelt maga előtt szíjra fűzve. — Mi az, kutyasétáltató lettél? — kérdeztem tőle, amikor lihegve megállt mellettem. — Frontember vagyok, nem kutyasétáltató. — Az meg mi? — Várj meg itt! Felkísérem ezeket a dögöket a második emeletre, aztán visszajövök, és beszélgetünk. Tíz perc múlva Csömösz- lei egy csendes kis söröző asztalánál magyarázta el, -hogy mit is csinál egy frontember békeidőben. — Az a helyzet, hogy gazdasági igazgató-helyettes vagyok az Általános Hacacáréműveknél — mondta, közben az első korsó sört eltüntette a bajusza mögött. — A frontember funkcióját egy pszichológussal együttműködve én találtam ki. A képlet egyszerű. {Te is tudod, hiánygazdálkodás folyik nálunk. A vállalat teljesítménye az együttműködő partnerek kénye-kedvé- től függ, mert csapnivaló a szállítási fegyelem, csúszik a határidő, kritikán aluli a minőség, gyenge az anyag- és alkatrészellátás, gazdasági összefonódások nehezítik a munkát. Nekünk tehát ebben az anomáliáktól t frontember terhes világban a legfőbb tennivalónk: emberileg közel kerülni ia partnerekhez. Feltérképeztünk mindenkit, megnéztük, kinek mi a hobbija, milyen szenvedélyeknek. hódol, ;s ezen keresztül fogjuk meg a pasast. Nálunk sok minden vadászvacsorákon, hétvégi szesztomákon, baráti ösz- szejöveteleken dől el még ,ma is, ezért mi a partnereink magánéletére specializálódtunk. Világos? A második korsó után Csömöszlei példákat is mondott. — Tudod ugye, hogy az egyetemen leigazolt asztaliteniszező voltam? Kérlek szépen, egy több millió forintos szerződés megkötését annak köszönhetjük, hogy a partnercég főnökével végigjátszottam egy egész hétvégét. Szombat reggeltől vasárnap estig pingpongoztunk. Mert neki az a hobbija. Így aztán vállalati érdekből megtanultam lovagolni, szörfözni, szükség esetén vezetéses totókulcsokat gyártok, snóblizok, ismerem a legfontosabb kártyajátékokat, bejáratos vagyok néhány vadászházba, tudom, mikor lehet vadkacsázni, fácánra menni. Valamikor fogalmam sem volt, nogy mi a különbség az ügető és a áa~ lopp között, ma pontos nyilvántartást vezetek minden lóról, amelyik hazai pályán versenyez. Rendszeresen olvasom az Űj Embert, a Reformot, Fradi- meccsre járok, legalább száz közmondást idézek eredeti latin nyelven, s ha szükséges, Bibó Istvánról kiselőadást tartok. — Ez a kutyasétáltatás is frontemberi teendő? — Igen. Az ágazati miniszterhelyettes úgy tudja rólam, hogy valódi szakember, tenyésztő vagyok. Megkért, hogy amíg külföldön tárgyal, egyszer-két- szer nézzek rá a dögéire. Egyébként sietek, el is búcsúzom, mert táncórára megyek. Szteppelni tanulok. Tudod, az egyik kuncsaftunk Fred Astaire-ra- jongó. Hívj fel néhány hét múlva, és megint dumálunk egyet! Néhány nappal később döbbenten olvasón az újságban, hogy egy ittas vezető, áttörve kocsijával a kerítést berohant egy sportpályára, és az ott lábteniszező fiatalok közül négyet elgázolt. Köztük volt Csömöszlei is, a frontember. Ä iettem a kórházba, de nem jutottam be hozzá. Felesége az ajtó előtt rám szólt, hogy most ne zavarjam g beteget. Egy sakknagymester van bent nála, gyakorolnak, a szicíliai védelem lépéseit tanulmányozzák. Állítólag olasz delegáció jön a céghez, s a vezetőjük kedvenc hobbija: két kiadós lábteniszmeccs között pihentetőül sakkozni szokott. K. Gy. M. — bólint szavaira. — De hát ne engem kérdezzen, az én fiaim már végeztek. A mostani szülőket firtassa! — Nem találni őket. Aláírásokat gyújtottak a szülők — Dehogynem! Csak jöjjön velem. Vissza, Fehértó felé kocsi- kázunk, mert a sógornője ott töri a dohányt. Kállai Jánosáénak felderül az arca. mikor megtudja, hogy mi után faggatózunk. — Jaj, én már holnap Fehértóra íratnám a kisfiam, ha lehetne! Képzelje csak el, öten vagyunk, mégis egyedül élek. A nagy lányom már férjnél van Fehértón. az emberem Miskolcon dolgozik, a nagy fiam most szerelt le a katonaságtól, de nem tudom, marad-e a tanyán, a kicsi fiam meg Vaján kollégista. Az ember szíve szakad meg, mikor szeptember elsején bú- csúzkodom tőle. A kis Kállai Lacika most megy harmadikba, de ha szerencséje lesz, jövő ilyenkor már minden este a saját ágyában alhat. Huszonegyné- hány ligettanyai társával együtt. Az Öfehértói Községi Tanács elnöke, Balogh József is jó hírrel várja a krónikást: ők készek fogadni a ligettanyái gyermekeket. — A már meglévő épületeink mellé most vettünk át egy négy tantermes, tornateremmel kiegészített új szárnyat, felkészült pedagógusaink is vannak, szóval mi szívesen látjuk azt a harminc gyermeket. Korai még az öröm A vajai tanácson egy megbeszélést szakítanak félbe, mikor hallják, hogy milyen ügyben járunk. F>r. Hudák László vb-titkár. Berger Lőrinc gamesz-vezető. Király Attila őri iskolaigazgató — Ör közigazgatásilag Vajához tartozik — egyöntetűen állítják, a gyermekek szempontjából a lehető leghumánusabb megoldás lenne, ha Fehértóra járnának iskolába. Hiszen így otthon élhetnének. S a szülőt senki, semmi nem pótolhatja. Eszerint majd húsz év után újból iskolás gyermekektől lehet majd hangos a ligeti főutca, ám sajnos, korai még az öröm. Ahhoz ugyanis, hogy ne kelljen három kilométert gyalogolniuk nap mint nap, szükség lenne egy kis buszra. Ne gondoljon senki valami kikent-kifent autócsodára, megtenné egy öregecs- ke is. Most azonban még egy ilyennel sem biztatják őket. Balogh Géza Amíg nem késő Válasz a Mi dühíti a termelőket? című cikkre N agy figyelemmel olvastam a Kelet-Ma- gyarországban V Farkas úr „Mi dühíti a termelőket?” című cikkét. Az a megállapításom, hogy az írás szerzője az agrárszakma és a parasztság gondjának nagy értője, feltehetően sok időt töltött el köztünk. Viszont cikkéből arra is következtetek, hogy néhány éve már kikerült ebből a körből. Ennek tudható be néhány furcsa megállapítása. Azzal kezdi cikkét, hogy a TOT legutóbbi ülésén a Fejér megyei tsz-ek egyik képviselője javasolta; a sikertelen aratási demonstráció miatt vásároljunk kevesebb műtrágyát. Ön úgy véli, hogy egy sikertelen akció után bosszúakcióra készülünk, mert győzni akarunk ' a kormánnyal szemben? Pedig a talajzsa- rolás ránk nézve káros következményekkel jár. Szeretném önt és másokat is megnyugtatni: a magyar paraszt tudja, mi a műtrágyázás elmaradásának a következménye. És hogy ennek ellenére kevesebbet használ, nem a kormánnyal szembeni visszavágás vágya vezérli, hanem a kényszer. Ágazatunkban ez ma a legnagyobb úr. Évekkel ezelőtt egy ország- gyűlési felszólalásomban elmondtam, hogy az ágazat leépülése megkezdődött. És nemcsak műtrágyát szórunk kevesebbet, hanem gyengébb minőségű vetőmagot vetünk, mert ez olcsóbb adott pillanatban. Ezt bizonyítja a legfrissebb példa — tudniillik megyénkben is jelentősen csökkent a vetőbúza-vásárlás. Nem áldozunk az értékesebb tenyészállatokra sem annyit, mint korábban, gépállományunk az elöregedés miatt katasztrofális állapotban van. Mindez nem azért van így, mert mi nem vagyunk tisztában ezek következményeivel és erre magyarázatként a pénzügyi nehézségeket említjük. Nincs pénz az ágazatban. Ami van, azt 19—25 százalékos kamattal és 28 százalékos büntetőkamattal vehetjük igénybe. Ezzel finanszírozzuk azt a mezőgazdasági termelést, ami 6—8 százalékos nyereséget produkál. Remélem azt is elhiszi az olvasó, hogy ez a gyenge nyereség alapvetően nem abból adódik, hogy az ágazatban dolgozók munkájában van kivetni való. Az ágazat erős leépülése változatlanul tart, s ennek rövid időn belül az egész ország kárát látja. Ezt megállapítani a kormány alapvető feladata lenne, de erre egyelőre a szándékot sem látjuk, pedig a parasztság ebben örömmel lenne partner. Írja továbbá, hogy amit csinálunk nem vall tulajdonosi szemléletre, hiszen mi csak a havi jövedelem növelésében vagyunk érdekeltek, nem a vagyon gyarapításában. Tény, hogy károsult a tulajdonosi szemlélet, amit kiöltek a parasztemberből, nem kihalt belőle. (Mikor ez eddig módszeresen folyt, akkor ma ki és milyen jogon kéri ezt tőlünk számon?) Azt, hogy mi csak a havi jövedelem növelésében vagyunk érdekeltek, annyiban szeretném helyesbíteni : még abb^n sem. Ugyanis nem mi döntünk arról, hogy a saját földünkön általunk elért nyereségből mennyit fordítunk tagjaink megélhetésének biztosítására. így lehetséges az, hogy a parasztság jövedelmi viszonyai olyanok, mint amilyenek. Lényegesen több munkával mélyen alatta van az országos átlagnak. Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben ez hatványozottan így van. Szeretnénk mi felhalmozni, beruházni, vagyont gyarapítani. De miből? Az ágazatban felhasznált anyagok beszerzési ára igen magas, a hitel drága. Termékeinket mégis olcsón vásárolják fel, a piacon, a boltban viszont már drága. Ez okozza az ellentétet a munkás és paraszt, a falu és a város közt. Szidják a parasztot, hogy drágán termel. Hát ezért drága a megtermelt áru. Ön nagyon diplomatikusan félúton látja az igazságot. Én viszont nem. Cikkében utalt végiggondolt számításokra. Feltételezem, hogy mielőtt az ön által vélt igazságot leírta, végzett is számításokat. Ha lehetőség lenne rá, szeretném e számításokat megismerni. Hátha meggyőzhetne engem és a hozzám hasonlóan gondolkodókat az ön által vélt középutas igazságról. Végezetül: egy-egy elkeseredett megnyilvánulás még nem nyilatkozat- háború, nem a kormány fenyegetése és főleg nem a nép félrevezetése. Pusztán az igazságnak a megismertetése a néppel. Mi az ágazat gondjait már régóta mondjuk. Korábban halkabban, ma hangosabban és keményebben. De a parasztság véleményére az illetékesek mindeddig nem sokat adnak. Ha viszont már Csak akkor hisznek, amikor nem lesz mit enni, az már késő. Javaslom, hogy az éhes magyar haragját ne várjuk meg. Dr. Técsy László Nyírtass, tsz-elnök
