Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-30 / 231. szám

1989. szeptember 30.

|| Keleta magyarorszag hétvégi melléklete

5

Ny* V*.

A pénz, a bankok hatalmáról

Kis túlzással a megyei pénzvilág „császárait” hívtuk meg beszélgetésre szerkesztőségünkbe. Nyílt vitánk témája a sokat emlegetett, ellentétes nézetek kereszttüzében álló bankrendszer. A pénzvilág kétszintű irányításáról szóltunk, ahol a kereskedelmi bankok jó értelemben a gazdaság motorjai lehetnek, de az is előfordulhat, hogy a változó élet kerékkötőivé válnak.

Hogyan látják a bankok helyzetét, kérdeztük Deme Gézától, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. nyíregyházi bankszervének igazgatóhelyettesétől, Farkas Ferenciül, a Magyar Nemzeti Bank Megyei Igazgatóságának vezetőjétől és Rozgonyi Józseftől, a Mezőbank Rt. nyíregyházi fiókjának igazgatójától. Szerkesztőségünket Lányi Botond képviselte.

KM.: Hazánkban átszervezték a bankrendszert. Mennyire volt ez üdvös lépés, amikor több pénz nincs, csak jóval több helyre mehetnek el a hitelt kuncsorgók?

F. F.: A bankátszervezés időszerű volt. Megmaradt viszont egy korábbi gond: a gazdasági szabályozók, egyáltalán a gazdálkodás főbb tényezői lényegesen nem változtak. Mivel az ország gazdasági teljesítőképessége alacsony, ezért nem alakult ki az olyannyira várt, ösztönző pénzügyi rendszer. Ami pedig az átszervezés másik részét, a kereskedelmi bankok létrehozását, a verseny kibontakozását illeti, sok újról tudunk beszámolni. így megváltozott a vevőállomány finanszírozása, újdonság a gépek, berendezések lízingelése, megjelent a kincstárjegy, amely jó befektetést ad a pillat- nyilag szabad pénzeknek. Ami viszont aggaszt: a fejlesztések finanszírozásában nem léptünk előre. Beszédes szám, hogy amíg 1987-ben 670 millió forintot helyeztek ki ilyen céllal a bankok, addig az idén szinte semmi pénzt nem fordítottak erre.

D. G.: Ezt a mi területünkön azzal erősíthetem meg, hogy különösen az élelmiszergazdaság üzemei több hitelt fizettek vissza, mint amennyi pénzt az újabb fejlesztésekre fordítottak. Még a legolcsóbbnak számító világbanki hiteleknél — amelyek 15,5 százalékos kamatozásúak — sincs nagy érdeklődés. Azonban ha megnézem azt a nagyüzemet, amelynek csak a növénytermesztési programban ÁFA nélkül közel öt millió forintot kell fizetnie egy kombájnért, akkor megértem bizonytalanságukat. Található egy olyan tendencia is, hogy az üzemek elszegényednek, nem ritkán a vagyonukat élik fel.

KM: És máris jön az egyszerű gondolkodás. A magas kamatok nem garantálják a ráfordítások megtérülését, igazából csak a bankok járnak jól, a pénzintézetek fölözik le a hasznot, miközben a pénz nélküli vállalkozó kénytelen hitelt felvenni.

R. J.: Régóta mondom, hogy bennünket nem a magas kamat érdekel, hanem a kamatnyereségből tudunk hasznot elérni. Vagyis a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank határolja be mozgásterünket, tőle kapjuk magas kamattal a pénzt. A másik gond viszont a gazdaságban van. Hiába dolgozza ki a legszebb jövedelmezőségi számítást valaki egy hitelkérelemnél — s fogadjuk el, hogy ez teljesen alapos számításokkal történik — mert elég egyetlen szabályozó-változás, ami máris felborítja az egész számítást.

F. F.: Mégis említek egy másik statisztikai összesítést. Idén, az év első felében a mérlegkészítésre kötelezett megyei vállalatok, szövetkezetek éppen kétszer annyi nyereséget értek el, mint egy évvel korábban. Ez pedig jóval magasabb mindenfajta inflációs rátánál. A másik gondunk, hogy néhány gazdasági vezetőnek az öszszes törekvése a túlélésre korlátozódik. Azzal pedig semmit sem érünk, nem élénkül a gazdaság, ha a pénzét ott tartja a számlán. A sajtót is kárhoztatom, hogy nem mutatja meg jobban ezt a folyamatot, mert lehetne igen jó hatékonysággal dolgozó vállalatokat felsorolni — amelyek nem mindig esnek egybe az újságban sztárolt vállalatokkal — és máris ott lebegne mások előtt is a jó példa.

KM.: Pesszimistább jósok időről időre a pénzügyi rendszer összeomlásával fenyegetnek, mert mindenki tartozik mindenkinek, kialakult egy bűvös kör. S itt hibáztatják a

Deme Géza

bankokat is, mert igen rövid időre nyújtanak hiteleket. Pedig a teljes termelési folyamat hitelezése lenne a reális, amikor valaki megvásárolja az anyagot, s a készterméket a végén eladja. A keletkezett haszonból pedig visszaadja a tartozását.

F. F.: A hitelek engedélyezése tényleg a káros gyakorlatot mutatja. Összességében a megyében a kölcsönadott pénzek 42 százalékát egy hónapon belül kérték vissza, de a három hónapos lejáratot sem haladta meg 16 százaléknál több.

R. J.: Ezt a gyakorlatot mi, a

Mezőbank Rt. nem tudjuk magunkra venni. Nálunk a termelési ciklushoz igazodunk, a mezőgazdasági üzemeknek nyújtott kölcsönök lejáratát szeptember és december közé helyeztük javarészt, amikor a megtermett áruért megkapják az ellenértéket.

KM: Pénzügyi körökben azt is felhozzák, kogy a jegybank negyedéves kereteket engedélyez. Ez nyilván meghatározza a kereskedelmi bankok hitelezési gyakorlatát. Egyáltalán mennyire érvényes a kereskedelmi bankok önállósága, hol található meg itt a versenyhelyzet?

R. J.: Átmeneti korban vagyunk. Elvekben valóban szép dolog a kétszintű bankrendszer kiépítése, azonban ez valamikor, a kormányzati beavatkozás nélküli gazdaságban jött létre, alulról felfelé építkezve. Nálunk mindez felülről lefelé történt, szétosztották a három nagy kereskedelmi bank között a jó és rossz vállalatokat, kötelező tartalékszintet állapítottak meg. Ekkor a Mezőbank Rt.

Farkas Ferenc

még csak a termelőszövetkezetek szakosított pénzintézete volt, a kereskedelmi, banki jogosítványokat később kapta meg. S a verseny ezzel kezdett kialakulni, mert igenis harc folyik a betétek megszerzéséért, míg a hitelkihelyezéssel nincs probléma, mert a vállalatok pénzhiányban szenvednek.

D. G.: S itt látszik meg az is, hogy alapjában élelmiszergazdasági megyében élünk, mert jóval kisebbek a lehetőségek. Ezen bankunk például azzal próbál változtatni, hogy vállalkozásokban vesz részt. Az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. részvényese például a csengeti Agrofrukt Rt-nek, amely az országos jövedelmezőségi listán előkelő helyet foglal el. Legutóbb a mátészalkai Szatmár Bútorgyár által indított olasz érdekeltséggel is rendelkező részvénytársaságba léptünk be, mert itt is úgy érezzük, hogy az iparfejlesztés támogatása mellett jövedelmező lesz a pénzkihelyezésünk.

F. F.: Mégis, a fél évenként rendezett megyei banktanácskozásokon azt is kénytelenek voltunk kimutatni, hogy megyén kívüli bankszervektől kellett a gazdálkodóknak hitelt szerezniük a termelés folytatására.

KM.: Eszerint más nem látott olyan kockázatot a szabolcsi üzemek finanszírozásában, bízott a pénz kamatos megtérülésében. Egyáltalán mi ennek a bizalomnak a határa, mennyire számít az, hogy valamelyik bank vezeti egy vállalat, szövetkezet számláit?

D. G.: A számlavezető banRozgonyi József

kok természetszerűleg több információval rendelkeznek. Az adatokat pedig titkosan kezelik, ez másnak nem juthat a tudomására.

KM.: Nem lehet akár szolgáltatás-jelleggel— vagyis illő fizetség fejében — behatóbban tájékozódni?

D. G.: Van egy kialakult rendszerünk erre. Ha egy biztos vállalatról van szó, akkor nem nehéz azt közölni, hogy hitelképes a cég, ellenkező esetben viszont, a „további informálódás szükséges” megjegyzés születik meg.

F. F.: Buta rendszer van nálunk ezen a téren. Ugyanis még nem alakult ki a sokat emlegetett piacgazdaság, ahol minden gazdálkodó köteles a főbb mérlegadatait nyilvánosságra hozni. Ennek hiányában mi is rákényszerülünk arra, hogy más szervekkel—mint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Központi Statisztikai Hivatal — tartsuk a kapcsolatot, következtessünk a gazdálkodás színvonalára. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert az országos értékelés szerint is a mi megyei információs hálózatunk az egyik legjobb.

D. G.: Egyébként pedig figyelembe kell venni a termelés sajátosságait is. Egy olyan nagyvállalatot Nyíregyházán, mint a Nyírség Konzervipari Vállalat, a Zöldért most talán tíz bank is hitelez, hiszen a felvásárlás időszakában a hiteligény magasabb, mint amennyit egy helyi bankszerv ki tudna elégíteni. Különben pedig az a véleményem, hogy magára vessen az a bank, amely nem méri fel egy adott partner hitel- képességét. Ehhez viszont az információkat nem papírról, hanem a helyszínről kell megszerezni.

R. J.: Mi is nagy súlyt fektetünk a személyes kapcsolatra, hogy megismerjük egy-egy üzem vezetői garnitúráját, mert egy jó főkönyvelő, egy menedzserszemléletű elnök vagy igazgató csak a pénzügyi műveletek ismeretében százezreket, milliókat hozhat cégének.

KM.: Mindez vonatkozik a már meglévő vállalatokra, szövetkezetekre. Azonban gombaLányi Botond

mód szaporodnak az új cégek, a korlátolt felelősségű társaságok, részvénytársaságok, miközben megjelentek a magán- vállalkozások is. Hogyan vesznek részt ezek hitelezésében?

R. J.: Jelentős számban vannak új vállalkozók a számla- tulajdonosaink között. Oda kell figyelni, hogy kellő szakértelemmel vágjon bele a tervezett tevékenységébe, s nem árt, ha garancia van, fedezet a kölcsönre. Ehhez viszont — véleményem szerint — még több kisebb pénzintézet kellene szerte a megyében, mert még fontosabb a közvetlen kapcsolat.

F. F.: A változást jelenti, hogy amíg tavaly a megyében 263 vállalkozást tartottunk nyilván, addig az idén ennek a duplájánál tartunk.

KM.: Akiknek nyilván nincs annyi induló tőkéjük, hogy hitelmentesen gazdálkodjanak. Közben a sokkal korszerűbb formák — mint a váltók forgatása — alig akar elteijedni az országban.

F. F.: A megye ebből a szempontból is kedvező kivétel. Ugyanis idén eddig két és fél milliárd forint értékű váltó vi- szontleszámítolására vállalkoztunk, a tavalyihoz képest 32 százalékkal nőtt a forgalom.

KM.: Csakhogy, nem minden cég és bank fogadja el a váltót fizetési eszközként.

D. G.: Pedig jól alkalmazza ezt a módszert például a megyei gabonaforgalmi vállalat, azonban az üzemek nem forgatják a váltót, inkább valamiféle rövidlejáratú kölcsönnek tekintik, rögtön a bankba szaladnak vele. Persze az is közrejátszik ebben, hogy az állami adósságok kiegyenlítésére sem fogadják el, a társadalombiztosítás sem veszi át.

R. J.: A legfontosabb kelléke hiányzik a váltónak: a bármikori beválthatóság.

KM.: Ezek után nyugtassanak meg, hogy mégis érdemes volt a kereskedelmi bankokat létrehozni, versenyhelyzetet teremteni a pénz világában.

F. F.: Az biztos, hogy az átszervezés időszerű volt.

D. G.: Megjelentek az új módszerek, amelyek élénkítik a gazdasági életet.

R. J.: A versenyhelyzetben a jó gazdálkodók ki tudják használni a lehetőségeket.

Bank-prés

„A pénzügyi restrikció—változó szigorúsággal—1978 óta folyik. A monetáris politika egy évtizede a pénzkínálat folyamatos szűkítésének gyakorlatát alkalmazza, aminek következtében a vállalatok általában mindig úgy érezték, hogy sohasem jutnak elegendő pénzhez. A legutóbbi időben pedig a vállalatok pénzügyi helyze, olyannyira kritikussá vált, hogy azt a Magyar Nemzeti Bankon kívül mindenki már-már tarthatatlannak tartja, még a kereskedelmi bankok körében is."

(Dr. Kóczián József az Ipari Minisztérium fómunkatársa)

ígéret van

,A pénzügypolitikának a gazdasági stabilizáció követelményeit kell következetesen érvényesítenie. A belső pénzügyi egyensúlyt a kormány megteremti ésfenntartja. Ennek érdekében folyamatosan összehangolja az állami, a vállalati és a lakossági megtakarításokat és hiteleket.”

(A Minisztertanács munkaprogramja, 1987. szeptember 17. —1990. december 31.)