Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-18 / 220. szám

4 Kelet-Magyaroruág 1989. szeptember 18. Znbor Ágnes Vennes Emmy Csikós Sándor Rékasi Károly A vénasszonyok nyara napjait éljük. Elbúcsúztat­tuk a dinnyét, lassanként az ősz gazdag fürtjeit szemel- getjük. Emlékké szelídülnek a szabadság kellemes vagy kellemetlen pillanatai. Me­gint elmúlt egy esztendő. Megérkeznek a nyáron ké­szült színes fotók is. Ilyen­kor újra felidézzük: milyen volt? Hogyan töltötték a nyarat a Móricz Zsigmond Színház művészei, akiknek az elmúlt szezonban olyan sokat tap­soltunk? Színészvakáció kodhatom, mert Görögor­szágban nyaralhattam két hétig. Csodálatos ország. Mindent nagyon szerettem, de a napsütést a leginkább. Az elmúlt évadra szívesen gondolok, mert jó szerepeket kaptam. Most izgatott va­gyok, mert még nem tudom, mi vár rám a színházban. Bízom benne, hogy ebben az évadban sem leszek munka nélkül. Vennes Emmy Juhász György — A nyáron pihenni sze­rettem volna, jó sokat, de sajnos édesanyámnak eltört a karja. így aztán az első he­tekben háztartásbelivé ved­lettem át. Mégsem panasz­— Az én nyaram gyerek- várással telt. Szeptemberben kell megszületnie a lurkónak. A feleségemmel közösen ki­alakítottuk a gyerekszobát, mindent elrendeztünk, hogy jó legyen a kicsinek. Jelenleg próbálok, mert játszom Obemyik Károly vígjátékában. Sok ötlet kell a darabhoz, hogy a közönség is, mi is élvezzük a játékot. Csikós Sándor — Rosszul kezdődött szá­momra a várt szabadság, mert mindjárt az elején bal­eset ért. Egy szúnyogot akar­tam agyonütni, de kicsúszott a szék alólam. Eltört a bal csuklóm, még mindig nem jött helyre rendesen. Egész nyáron vártam a csont for­radását. Juhász György Nem pihentem ki magamat igazán, mert szeretem a te­vékeny életet. Szeretek dol­gozgatni a kertben, a ház körül. Csak a munka pihen­tet, a semmittevés fáraszt. Rékasi Károly Tea á polgár­mesternél Nyár az angoloknál Diákok tanfolyama Liverpoolban Az ókori történet szerint Bábel tornyának építése óta nem értik egymás nyelvét az emberek. Ha valaki az azóta eltelt időszakban mégis kapcsolatba akart kerülni valame­lyik más ajkú néppel, meg kellett tanulnia az adott nem­zet nyelvét. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium diák­jai az angol nyelvet választották, s számukra valóság lett mindaz, amiről az angolul tanulók álmodnak: augusztus­ban két hetet Angliában tölthettek. Természetesen nem egysze­rűen üdülés, pihenés várta a fiatalokat a „ködös Albion- ban”, hanem intenzív angol tanfolyam, amelynek a liver­pooli St. Edward’s College, egy katolikus magániskola adott otthont. Mindenhol tejszínhab — Budapestről repülővel utaztunk Londonba, ahol a Heathrow repülőtéren száll­tunk le — eleveníti fel em­lékeit Rakó Tímea 3. d. osz­tályos, angoltagozatos tanuló. — Most ültem először repü­lőn, vadul rágtam a rágógu­mit, annyira izgultam. Oda­fent már minden nagyon szép volt. Tiszta időben re­pültünk, jól látszottak alat­tunk a városok. Mikor a fel­hők közé emelkedtünk, mint­ha mindenhol tejszínhab lett volna. Londonban egy fél nap jutott városnézésre. Hétköznapokon délelőtt a diákok iskolába jártak. Két csoportra osztva foglalkoz­tak velük az angol anyanyel­vű tanárok. — Olyan feladatokat oldot­tunk meg, amelyek a beszéd- készségünket fejlesztették — mondja Joó Katalin, aki szintén a 3.d. osztályba jár. Beszélgetés családoknál — Megadtak egy témát, s ar­ról két percig beszélni kel­lett. Szituációs gyakorlatokat oldottunk meg, sokat beszél­gettünk a tanárokkal. A tör­ténelemtől a sportig, a köz­lekedéstől az irodalomig szin­te minden szóba került. A tanárok közben javították a kiejtésünket, a szó- és mon­datrendet. A két hét alatt, jutott idő a hatalmas kikötőváros, Li­verpool megismerésére is. — A legnagyobb élmény ebben a városban a polgár­mesternő által adott fogadás volt — említi Orbán Ildikó, Tímea és Katalin osztálytár­sa. — Teára hívott meg ben­nünket, s így a városházát is megnézhettük belülről. A ha­talmas termekben sok-sok festményt, aranyozott díszí­tést, szebbnél szebb csilláro­kat, porcelán vázákat láthat­tunk. Azonban nemcsak Li­verpoollal ismerkedtünk meg, voltunk Stratfordban Shakes­peare szülőházánál, Oxford- ban, Yorkban egy szép ka­tedrái ist és a viking centru­mot néztük meg, de felke­restük Chester, Southport. Port Sunlinght városokat is. A családok, ahol a fiatalok laktak, szintén arra töreked­tek, hogy minél többet be­széljenek a gimnazisták. — Nagyon kedvesek vol­tak, szinte otthon éreztük magunkat — meséli Ildikó. — Tímeával mi együtt vendé­geskedtünk, a család három gyermekével szinte minden éjjel sokáig beszélgettünk. A mi vendéglátóink jól ismer­ték Magyarországot, az ak­tuális politikai eseményeket. Elvittek bennünket születés- napi partira és moziba is. A mozikomplexumban 10 ha­talmas vetítőteremben más­más filmet lehetett nézni. Mi a népszerű énekes. Prince „Denevérember” című film­jét választottuk. Fókashow a parkban Nagy élményt jelentett a lányoknak a szafaripark is. Mint Tímea mondja, csak pár méter választotta el őket a vadállatoktól. Láttak a parkban többek között tig­rist, oroszlánt, kengurut, te­vét, s látványos fókashow-t. A két hét azonban hamar elröpült, s elérkezett a búcsú fájó pillanata. — Kellemes élmények fű­ződnek a szigetországhoz, hasznos volt a nyelvtanulás szempontjából is — foglalja össze tapasztalatait Ildikó. — Mindezért nagyon sokat kö­szönhetünk Kóderné Gömöri Anna tanárnőnek, ő szer­vezte az utat. A családokkal tartjuk a kapcsolatot, levele­zünk velük, gondolom, még mindnyájan szeretnénk majd egyszer kijutni Angliába. Ez a tizennégy nap bebizonyí­totta, hogy érdemes komo­lyabban idegen, nyelvvel fog­lalkozni. M. Magyar László — A nyár a színházzal folytatódott, mert Kisvárdán játszottan Móricz Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül című darabjában. Ezután kikapcso­lódásként különböző filmek­ben szinkronizáltam. Szeren­csére a munkát pihenés kö­vette az Adriai-tenger part­ján. Dalmáciában töltöttünk tíz felejthetetlen napot. A hí­rekkel - ellentétben algának nyomát sem láttuk. Gyönyö­rűségben, jóságban, szépség­ben volt részünk. Hét és fél hónapos kicsi lányunk is él­vezte a lubickolást. A pihe­nés után lakásfelújítás követ­kezett Budapesten, majd ag­gódás a gyerek miatt. Kezdő szülők vagyunk, ezért min­den gyerekbetegség óriási riadalommal jár együtt. Au­gusztusban ezt is átéltük. Zuber Ágnes — A nyaram elég rövid volt, mert a kisvárdai Vár­színházban is játszottam a Nem élhetek muzsikaszó nél­kül című Móricz-darabban. Utána felejthetetlen napókat töltöttem a férjemmel Pilis- maróton, a Duna-parton. Szeretem a sátorozást, a víz­part melletti életet. Aztán a Felvidéken tettünk egy na­gyobb kirándulást, sok, ér­dekes élményben volt ré­szünk. Az új évadtól sokat várok. Az első két darabban nem játszom, de később — remé­lem — kapok szerepet. Ad­dig is fellépek a József Atti- la-műsorommal. (n. i. a.) Posztói a téren A rend őre Teher- és személyautók, buszok, gyalogosok... ro­hannak. A levegő köhögtető. Nyíregyháza, Kossuth tér. füstös-napfényes hétköznap délelőtt. A tumultusban a tekintet egy emberen meg­pihen. Magas, jó kiállású ba­juszos rendőr. Rövid beszél­getésre kérem. Mondom: egy padra üljünk le. — Szolgálatban nem tehe­tem — mondja Heim József őrmester, aki 3 éve rendőr, azelőtt az' apagyi termelőszö­vetkezetben gépszerelő volt. Majd gondolta, beáll rendőr­nek. — Miért lett rendőr? — Sokan úgy vélik, valaki azért lesz rendőr, mert nem szeret dolgozni. Ez nem így van. Az apagyi tsz-ből alig akartak elengedni, a mun­— Egy nyugdíjas csoport­tal gyakran beszélgetek. Ök valóban hiányoznának. — Rengeteg embert lát, sokkal vált szót. Most mi a téma, mi foglalkoztatja az embereket? — Aggódnak az ország sor­sa, jövője miatt. Panaszkod­nak a sok párt létrejöttére, nem tetszik nekik az áreme­lés, de jó néhányan dühösek a Kosssuth téri füstre, zajra is. ■ — Heim József mikor ide­ges? — Akkor, ha kötekednek velem. Főként fiatalok szok­tak gúnyolni. Ilyenkor az il­letőhöz odamegyek, s meg­kérem, mondja el még egy­szer ... Ezt már nem teszik. — Egy sztori van a tarso­lyában? kámmal elégedettek voltak. Itt sokkal jobban elfáradok, mint annak idején a fizikai munkában. Már önmagában a napi nyolc órai állás is nagyon megterhelő. Ha esik, ha fúj, itt talpon kell lenni. — A délelőtti műszakot szeretem legjobban, csak ak­kor korán kell kelni. Hogy időben beérjek, már hajnali négykor indulok. Az utolsó három óra nagyon nehéz Ekkor, a szolgálati idő vége felé a derekam és a lábam szakad le. Csúcsforgalomban a levegő füsttel jócskán telí­tett, előfordul, hogy a fejem is megfájdul. — A felszereléséről csiná­lunk egy gyorsleltárt. — URH-készülék, toll, fel­író, gumibot, bilincs, pisztoly — közli. > Heim József nap mint nap a nyíregyházi Kossuth téren szolgál. Gondolom, látásból több száz embert ismer. De vajon van-e olyan járókelő, aki hiányozna neki? Tanács az érdeklődőnek. (Ba­lázs Attila felvétele) — Itt mindig történik va­lami, csak elfelejti az ember. Egy eset azért emlékezetes. Egyik éjjel a kollegámmal — ami ritkaság — együtt szol­gáltunk. Hajnali három óra­kor a Vöröshadsereg utca felől a Centrum Áruház irá­nyába (pongyolában) egy nő rohant. Azt kiabálta: „Embe­rek! Segítsenek, megölnek!” „Mi történt?” — kérdez­tük tőle. Elmondta, hogy a lakásába bement vagy öt idegen és őt, valamint a gye­rekeit meg akarja ölni. Szól­tunk az URH-s gépkocsis kollegáknak, s mi is a meg­adott címre mentünk. Ott egy békésen, két gyerekkel alvó férjet találtunk. „Mi történt?” — tettük fel a kér­dést neki is. „Nem tudom” — válaszolta. „A feleségem öt perce még itt volt. Való­színűleg rosszat álmodott.” (cselényi) NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00 Hétnyitó. Információs, zenés magazin — 18,00—18,30 Hí­rek, lapszemle, müsorelőzetes. Szerk.: Sioboszlai Tibor NYÍREGYHÁZI VÁROSI TV 20.00 A Demokratikus Magyar- országért mozgalomról beszél Pozsgay Imre, Gazsó Ferenc, Bihari Mihály, Gyenesei István és Bilecz Endre. A siófoki SIÓ Televízió összeállítása. — Is­métlés a Malomkertben, szep­tember 20-án, szerdán, 20 órától MAGYAR TV 1 9,00 Képújság — 9,05 Tévétor­na nyugdíjasoknak — 9,10 Ke­rek egy nap. NDK tévéfilmso­rozat VII/4. rész: A bolygó hollandi — 10,05 A Hét (ism.) — 11,05 Delta — tudományos hír­adó (ism.) — 11,30 Képújság — 16,30 Hírek — 16,35 Déli vldeo- újság — 16,45 Stiri — hírek román nyelven — 16,55 Kuckó — 17,35 Három • nap tévéműso­ra — 17,40 Szám-adás — gaz­dasági negyedóra 17,55 Egy szó, mint száz. Nyelvi fejtörő- játék. Egri János műsora .— 18,40 Reklám — 18,45 Esti me­se: Szelesfalva meséi — 18,55 OJ cim-clm. Irodalmi rejt­vényműsor gyerekeknek: Oscar Wilde — 19,20 Reklám — 19,30 Híradó — 20,00 Reklám — 20,05 A Caravaggio-művelet. Angol film — 21,10 Panoráma — vi­lágpolitika percről percre — 21,55 Reklám — 22,00 Menekü­lés az életbe. Dokumentum- film-sorozat. V/2. rész — 22,40 Híradó 3 1989. szeptember 18., hétfő TV 2 Berkes Zsuzsával és Aigner Szilárddal 17,00 Képújság — 17,15 TV 2, benne: reklám, riportok, időjá­rás, zene — 17,45 Torpedó. Te­lefonos játék — 18,00 Hétfőn, hatkor — 18,25 Gyerekeknek! Nils Holgersson csodálatos utazása a vadlúdakkal. NSZK rajzfilmsorozat. Szépségszárnyű és Aranyszemü (ism.) — 18,50 TV 2 — 19,00 A Forsyte Saga. Angol családregény. XXVI/12. rész: Egy Forsyte születése (ism.) FF — 19,51 TV 2 —20,00 Körzeti tévéstúüiók műsora — Budapest — Pécs — Szeged — 20,55 TV 2 — 21,00 Híradó 2 — 21,20 TV 2 — 21,30 Telesport - Kb. 23,00 TV 2, Napzárta SZOVJET TV 4,30 120 perc — 6,35 Labdarú­gószemle — 7,05 Polip (tévé­film) — 9,10 Zene és költészet (közvetítés Szaratovból) — 9,55 Interjú V. Lopatyin rendezővel — 13,35 Belorusz vonósnégyes — 13,55 Dokumentumfilm — 14,05 Rajzfilm — 14,10 Vidám startok — 14,55 N. Kosztyikova énekel — 15,15 Gyerekek órája — 16,15 Építőipari szövetkeze­tek gondjai — 16,45 Világhír­adó — 17,00 Rajzfilm — 17,10 A. Adan: Giselle (balett) — 19,00 Híradó — 19,40 A Belügymi­nisztérium jelenti — 19,50 Polip (tévéfilm) — 20,50 Világhíradó — 21,05 Költészet — 22,09 Mária asszony (film) — 23,35 Hírek SZLOVÁK TV 1 16,55 Katonák műsora — 17,45 Pozsonyi magazin — 18,20 Pub­licisztikai műsor — 19,00 Esti mese — 19,30 Híradó — 20,00 Az ökölvívó és a halál (szlovák film) — 21,45 Rosetta, az észa­ki part gyöngye — 22,05 Doku­mentumfilmsorozat (FF) — 22,25 Nemzetközi varietéműsor SZLOVÁK TV 2 16,00 Német nyelvtanfolyam gyerekeknek — 16,25 Krilja Szovjetov—Calgary Flames jég­korongmérkőzés — 18,50 A hét eseményei magyar nyelven — 19,30 Híradó — 20,00 sportvissz­hangok — 21,00 Dokumentum- film — 21,30 Híradó — 22,00 Vi- lághiradó — 22,15 Kétszemélyes pályaudvar (1. rész) SKY CHANNEL 6,30 Üzleti hírek — 7,00 DJ Kát Show. Gyermekműsor — 9.30 Panel Pót Pourri. Játékos show — 11,00 Sullivanék. Film — 11,30 Sky-krónika — 12,30 Gond-fórum — 13,00 Egy másik világ. Amerikai film — 13,55 Közkórház. Családfilm — 14,50 Változó világ. Film — 15,45 Szeretni. Film — 16,15 Fiatal orvosok. Film — 17,00 Vissza­számlálás — 18,00 Eurosport SUPER CHANNEL 7,00 Hírek — 7,05 Időjárás — 7,09 Üzleti hírek — 7,30 Hírek, időjárás — 7,39 Üzleti hírek — 8.00 Időjárás — 8,02 Egyveleg — 15.30 Chart Attack — 16,30 For­ró drót — 18,30 Off the Wall — 19.30 The Lloyd Bridges Show. Film — 20,00 High Chaparral. Western — 20,55 Dick Powell színháza. Bűnügyi film — 21,50 Világhíradó — 22,00 Feltárandó övezetek — 23,00 Folyami utak — 23,00 Oxfordi népszerű tudo­mányos filmek — 24,00 Hirek, időjárás, majd Egyveleg TV S 16,05 Hírek — 16,10 7-ről 7-re — 17,10 Esély a daloknak. Va­rieté — 17,30 Konyhatitkok — 18.00 Számok és betűk — 18,30 Pihenőidő — gyermekműsor — 19.00 Turistautak — 19,30 Hí­rek, időjárás — 19,40 Csillogó papiros — 20,00 Üj világ — 21,00 Thalassa. Tengeri magazin — 22.00 Tv-híradó, időjárás — 22.30 Nyári varieté — 23,30 Svájc és a háború. Történelmi film — 0,20 Koncert — 0,30 A Procope negyedórája — 1,00 Műsorzárás

Next

/
Thumbnails
Contents