Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
1989. augusztus 5. ? Az MDF szemszögéből Hit... Hitel... Hitetlenség, avagy demokrácia?! Vitára hív a Kelet-Magyarország Kiss Gábor és Má- di László cikke nyomán. Jövőkereső töprengés hatja át mindkét írást, példázatok és ellentmondások cikk-cak- kolják a mondataikat. Jő szándékú agitáció, propaganda munkál a sorok mögött, és ha már szót ejtünk a témáról, áruljuk el azt is, hogy népszerűségi, választási tőkét óhajt kovácsolni mindkét cikk a maga személye és szervezete számára. Politikában ez így van rendjén, és magam sem hárítom el a gyanút, hogy az MDF szemüvegén át és céljaiért koptatom az írógépszalagot. magyaróvár ... Salgótarján ... Tiszakécske ___ Záhony ... 4 millió 300 ezer abortusz ... 2000-ben megfor- díthatatlanul és elkerülhetetlenül minden harmadik ember nyugdíjas lesz Magyarországon ... Ennyi milliárd és ennyi millió az MSZMP... a Munkásőrség ... a Népfront... stb ... állami támogatása, itt nleg itt épültek pártüdülők, vadásziházak, munkásőr pihenők ... ennyi meg ennyi összegű kiemelt nyugdíjjal küldték el az aktív szolgálatból X, Z. elvtársat ... 8 és fél milliós évi prémiumot kapott Y vezérigazgató, miközben a vállalatának munkásai 2 ezer forint bruttóval kellett megelégedjenek ... 17, millió dollárt menekített a svájci bankba az együk vezérigazgató, aki nem tudni milyen okok folytán, fizetését, prémiumát mindig magyar forintokban kapta.... 19 ezer forintos tanácsadói honoráriumot kap Q elvtáns, miközben egyre többen szorulnak, a munkanélküliek csoportjába, s egy egzisztenciát teremteni akaró 18—23 éves munkába lépő fiatal kezdőbére 4 ezer forint . .. Ne sorojam tovább, mert tényeimet könnyen érheti -a „demagógia” vádja, bár így hiszem, ezek -részei valói társadalmi létünknek, és nem irracionális, nem „misztikus” és „mágikus képzetek”, még akkor sem, .ha a „tömegpszihózást” e tények befolyásolják. Summa summárum: hitelt kapni úgy, hogy az előzőleg felhalmozott adóságat nem törleszti valaki, mondjuk ezt már a Világbank is megelégelte ... És kérdezem én, az MSZMP azzal, hogy amikor már münden drasztikus és hitegető akciója kudarcba fulladt, és nem volit többé ereje és lehetősége megakadályozni a társadalom ön- szerveződését, új emberek előtérbe állításával letörlesztette minden, a társadalommal szemben meglévő adósságát?! Nem tudom, nem is firtatom, mennyi az őszinte szándék az MSZMP új generációjának etikájában. Nem tudom, szándékéban álil-e ön-magán túl a társadalom, a magyarság egészének ügyét felvállalni. Szívesen firtatnám, de választ úgysem kapnék rá: megismétlődik-e 1953—1956 történelmi kaitatelizmája, a most elhangzó SOHA TÖBBÉ ígéretek nem rövidülnek-e 1956—1958-hoz hasonló rövid intervallummá ... Sturk- túrájában ugyanis nem újult még meg — az én tapasztalataim szerint — az MSZMP olyan gyökeresen, hogy az említett SOHA TÖBBÉ valóban, s SOHA igazzá váljon. Azzal együtt mondom ezt, hogy Fidesz-szel, MDF- fel és az MSZMP reform- gárdájával együtt söprik majd el a visszarendezők az emberibb jövőről áknodó, irracionális mesékben önmagukat ringató generációt. A hit valóban irracionális, de a hitel nagyon is valósáTörténész lévén, a magam számára politikai hitelt nem óhajtok kovácsolni, mert bármiféle politikától szagossá válhatnának szakmai írásaim. Szakmámban áz írott és Íratlan források együttese adja meg munkám erkölcsi és szakmai hitelét, avagy rombolja le szakmai erényeit. Politikában azonban más a helyzet. Itt jövőépítésről van szó, óhatatlan hát, hogy bármennyire tudományos alapra helyezkedik is a politológia, a csak részben kiszámítható jövendő irracionális mozzanatok és ígéretek özönét zúdítja az állampolgárra, mely ígéreteknek azonban — éppen azért mert az irracionalitás talajából fakadnak — kellene legyen valamiféle erkölcsi töltetük. Mert az irracionális ígéreteket egyedül az etika hitelesítheti és teheti elfogadhatóvá. Tudom azt is, hogy az etika a relativitás, a viszonylagosság mozzanataival telített, s nincsenek örök értékei, bár a politikánál minden mozzanatában időtál- lóbb és mélyebb hagyományokba gyökerezik. Ezért ma- gasabbrendű mint a politika, s ha valaki, valakik, mondjuk egy párt, vagy szervezet etikai tőkéjét eljátszotta, morális arculatát szétrombolta, először talán ezt a morális tőkét kellene felhalmozza, hogy hitelét növelje’ Mert találó Kiss Gábor példázata arról, hogy hitele a „szó eredeti értelmében annak (van), akinek fedezete van egy megelőlegezett pénzösszeg majdani visszaszolgáltatására, esetleg kamatostól”, de valamit Kiss Gábor is kifelejtett gondolat- menetéből: még feudális körülmények között is, a hitelező zálogot követelt a hitelt igénylőtől. Korszerű hitelezési akciók közepette pedig az adósságot betáblázták, és ha elmaradt a tőke- és kamat- törlesztés, az adóst könyörtelenül elárvezezték, kisemmiz- ték, földönfutóvá tették .. had ne folytassam ... Normális államban, korszerű technológiával élő társadalomban nincs ez másként a politikában sem ... Példát nem kell rá idéznem, csak szét kel néznünk Európában ... És mi van nálunk?! Miközben olvastam Kiss Gábor cikkét, a hozzám eljutó információk kavaroktak agyamban ... Hatszázezernél több hadifogoly, akik közül számosat szovjet büntetőtörvénykönyv alapján is elítéltek . Hétszázezernél több meghurcolt, lakhelyéről kitelepített állampolgár ... ÁVH- ás mindenhatóság ... 1956 ... elhangzó szép ígéretek a frissen alakult MSZMP vezérszónokainak az ajkáról... és a Rajk-íéle per ismétlődése százaik kivégzésével... Pedig 1956. október 6-án és 7r én kórusban zengte a pártvezetés, sajtó, szónok, hogy SOHA TÖBBÉ... A soha csak 2 évig tartott... Azért ennyire nem relatív és irra- oionállis sem az etika, sem a politika... Aztán jönnek a konkrét hírek ... Mosongos tranzalkoió. Ezit Kis Gábor épp úgy tudja, mint én, meg mindazok, akik feltették életük és egzisztenciájuk jobbik részéit ama közösségi célra, hogy ha nem is rózsakor ti séta, de legalább elviselhető küzdelem legyen az emberek élete azon a 93 ezer négyzetkilométeren, amit ma még Magyarországnak hívnak... És Kis Gábor épp úgy tudja, minit jómagam, meg mindenki más, alki szűk önös érdékein és saját egzisztenciáján túllát e fergeteges nemzeti káoszban, hogy ez lesz a legnehezebb. Majdnem olyan nehéz, mint a tengerek vizét kanállal kimerni. Az elmúlt negyven év alatt a társadalom alapja annyira megingott, a tartalékok annyira felemésztődtek, a célképzetek annyira elferdüllek, a mineden társadalom szerveződéséhez és létéhez szükséges értékek annyira devalválódtak, hogy ha. minden ember talbufla rá- zát teremtene önmagában, és holnaptól kezdve a társadalmak életében mégis csak fontos értékek szellemében a legteljesebb önmegtagadás- sal cselekedne, akkor is az évtizedek sora hozhatná meg az eredményt... Ilyet pedig elképzelni is demagógia és utópia. Nem vágyóik hát benne biztos, hogy mi, az ötvenedik éveinkhez közeledő generáció élvezhet majd albból vafliamit, ami felé most minden józan és felelősséget érző politikával megfertőzött ember törekszik ... Mégis hát, ha nem segít a racionalitás, segítségül kell hívni a hitet, bizalmat kérni az embereiktől, ha már a hitelezés viaflóságos tranzakcióját objektív és még nagyon sok- szubjektív ok miatt nem tudjuk, lebonyolítani a társadalommal. És, hogy ebben kinek menynyi a felelőssége, kár lenne firtatná. Igaza vám KiSs Gábornak: „A közvéleményt, s benne elsősorban a gyakran lekicsinylőén megidézett hallgató többséget, nem szabad lebecsülni. Már tudja, ami tény: az ellenzék még nincs hatalmon belül, de már nincs hatalom nélkül. És innentől kezdve mindenért, ami nálunk történik, felelőssége van”. Egyet azonban ezen állítás közben is kifelejtett Kiss Gábor gondolatmenetéből. Az ellenzék attól a pillanattól (kezdve, amikortól megkérdőjelezte a szent struktúrára, a társadalom naponként hozta meg áldozatát a felelősség oltárán ... Anyagi, erkölcsi áldozatát, egzisztenciális áldozatát is a jövőfonmálás oltárán. Ez a felelősség valahogyan mégis csialk magaisabbremdű, mint az erőszakszervezetefcre, állami költségvetésre, a köz pénzén felhalmozott infrastruktúrára, a társadalom belegyezése nélkül megalkotott törvényekre és főleg belső titkos rendeletekre és utasításokra épített felelősség. A társadalom — remélem — azt is tudja, hogy az ellenzék az‘ország lakosságának megkérdezése, beleegyezése és felhatalmazása nélkül nem költött eddig egyetlen fillért sem saját céljaira, s nem óhajt SOHA költeni számon nem kérhető filléreket sem önmaga, sem az ország céljaira. Az ellenzéknek a felelőssége is múltba gyökerezik, és természetesen hitbe: a magyar államiság lassan 1100 éves múltjába, és abba a hitbe, hogy az István király államalapítása óta felvállalt európai civilizáció és kultúra jobban megfelel a magyarságnak, eszközeivel eredményesebben mozgósítható, szervezhető a társadalom, mint a bizánci cezaropapizmus hagyományaira építő negyven- egynéhány éve gyakorolt, drasztikus erőszak, amely az egyént és a társadalmat egyaránt kiszolgáltatta egyetlen ember akaratának és tévhiteinek. Az ellenzék felelőssége abba a hitbe gyökerezik, hogy a külhatal- mak bármilyen szorosra is fogják a gúzst, melyben egy nemzetnek „táncolni” kell, emberséggel és humanizmussal ez a gúzs tágítható, még akkor is, ha némelyek idehaza akarják hűségük reprezentálására ezt a gúzst szorosabbra fonni. Valóban van felelősége az ellenzéknek. Meggyőződéseim ez, másként messze elkerültem volna a politika útvesztőit. Felelőssége leginkább abban van, hogy meggyőzze a társadalmat arról, hogy a monolitikus hatalomgyakorlás tévútra viszi az országot, kd- üresíti a 93 ezer négyzetkilométert, s ami még ennél is rosszabb, közömbössé, rabszolgalelkűvé formálja az embereket. Rabszolgákkal pedig csak a rabszolgatar- tók kényelmét lehet tökéletesebbé tenni a történelem során, avagy rabszolgaláza- dásokat lehet produkálni, de közösséget szervezni, országot építeni, eddíigelé még sohasem sikerült. Mint ahogyan — és ha 'komolyan veszi a politikát, ezt Kiss Gábor is tudja — rabszolgákat szabad emberek közösségévé formálni legalább annyira nehéz, mint az indiánokat nehéz volt munkára fogni a spanyol és angolszász hódítóknak Amerikában anno valamikor. Van hát az ellenzéknek feladata és felelősége, mely elől — hitem szerint —, akik az ellenzékhez csatlakoztak és csatlakoznak majdan, nem akarnak kitérni: rábírni a társadalmat, kis- és nagyközösségeket: vegyék birtokba önmaguk sorsának alakítását, legyenek részesei önmaguk életének, és ne hagyják, hogy róluk, sorsúikról a tőlük elidegenedett MSZMP, avagy a tőlük esetleg majdan elidegenedni akaró ellenzék döntsön. Ez elől a felelősség elől az ellenzék sem kitérni nem alkar, sem pedig ezt a felelősséget megtagadni nem akarja. Megbocsát azonban nekem Kiss Gábor, ha maradéktalan a hitem abban, hogy az elmúlt negyven évért, a kialakult helyzetért nem tehető felelőssé az ellenzék, és nem tehető felelőssé azért sem, ami még mai nap is folyik egzisztencia- és struktúramentés címén. Azért még annyira „hatalom nélkül” van az ellenzék, hogy a döntések a legkisebb és legnagyobb fórumokon nélküle történnek, még ha olykor azt a látszatot keltik is a hatalmat gyakorlók, hogy meghallgatják az ellenzéket, avagy éppen 'két-háromszögű asztalhoz ültetik is. A döntésekért pedig mégis úgy illik, hogy azok vállalják a felelőséget, akik hozzák, s a döntéseik következményeiért is ... Az európai érték- és enkölcsrend legalább kétezer éve ezt hitelesíti. Takács Péter Vélemények kaltnrélis életünkről Közművelődési reform, vagy zsákutca... Illés Balázs MSZMP Megyei Reformműhely tagja Népművelői hivatásom szeretete, az intézményrendszer válsága, az alagút végén látható megújulás fénye késztetett egyik oldalról a vitára, másik oldalról a kontraszelekció miatt a közművelődést sújtó leértékelődés. Mivel tudunk elszámolni, mi történt? Négy évtized mit hozott a nyíregyházi, nyírségi, szatmári, rétközi polgár számára a kultúra területén? Vajon 1949-hez, vagy inkább 1938-hoz képest kulturáltabb-e a polgár, önálóbb-e a véleménynyilvánításban., bölcsebben éh-e meg a mindennapokat? Ezek mind valós kérdéseik. Megyénk önálló kulturális arcának megújulásához csiak a tények, a reális megyei helyzetkép, a tiszta programok, hiteles személyek, reformerek kellenek A valóságos és a lehetséges műveltségi viszonyokat figyelembe véve óhatatlanul Ady szavai jutnak eszembe: „Mi mindig mindenről elkésünk. I Mi biztosan messziről jövünk.” Mi lehet a kiút a megyében, hogy ne kerüljünk — mint 1949-ben — zsákutcába!? Átfogó reform az új köz- művelődés felé. Megfogadni Eötvös József szavát: „Minden reformnak első feltétele jelen helyzetünk tökéletes ismeretében fekszik.” Be kell vallani, hogy az elmúlt negyven évben tíz- j ezrek soha nem lépték át a ! művelődési ház ajtaját, i hogy élő színházat sokan i nem élveztek, hogy tömegek szoktak le az elmúlt években a kultúráról —, hogy a népművelő egyedül vívja sok településen szélmalomharcát. Egyre nő a hagyomány nélküli településeken élők aránya, ami j bizonyos mértékig kultúra- nélküliséget is jelent, de legalábbis megcsonkított kultúrát. A közművelődés reformja a megyében csak egy országos politikai — gazdasági — tanácsi reform részéként képzelhető el. Miért? Mert az elmúlt negyven évben nem volt és ma sincs önálló művelődéspolitikája a megyének. Szükség van jól működő helyi hatalomra, helyi kultúrára, rátermett népművelőre. A helyi virágzó kultúrából épülhet fel évek múlva egy-egy kistáj — Szabni ár, Rétköz — kutúrája, több kistájból egy megye, a megyék kulturális értékeiből egy ország kulturális élete. Az 1930-as években Szabolcs, Szatmár és Beteg vármegyében 715 egyesület, egylet működött, ma 525 egyesület, társaság, kör tevékenykedik megyénkben, viszont egy részük csak az utóbbi 4—5 évben alakult. Negyven év alatt eltűntek a tradíciók ... Újra fel kell fedezni a negyven évvel ezelőtt megszüntetett közösségi, művelődési formákat, fel kell eleveníteni a helyi hagyományokat (gazdakörök, egyesületek, társaságok, népfőiskolák, vásárok, szüreti mulatságok, vallási ünnepek, felvonulások, termelési ünnepek, falukrónika, emlékművek stb.). A megye valamennyi települése alkossa meg a múltjára utaló, a közösség sorsát tükröző, a helyi kötődést kifejező címerét. Az értékek igazi hordozói ugyanis a közösségek városon és falun egyaránt. Ehhez kapcsolódik a közművelődés megyei reformjának második feltétele, a helyi kultúra létrehozását segítő, menedzselő helyi értelmiség, népművelő. Negatív folyamat játszódott le: magára maradtak a kistelepülések a megyében, a tsz, iskola, tanács, buszjárat, stb. után elvitték a helyi értelmiséget is. Vannak falvak, ahol „nincs már egy dalárda a Himnusz el- éneklésére”. (Ez a települések több mint félét, legalább 100 ezer embert érint.) Tehát vissza kell hozni a tanítót, a papot, a tanácsot, a megélhetést biztosító gazdasági egységet. Túri Sándor Paszabon, tanító korában egyik levelében ezt így fogalmazta meg: „Sok a próféta és a tervező, de kevesen- vannak az apostolok, akik széjjel járva, a próféták elgondolásai meg is tudják valósítani ... Magaskultúránk gyökértelen, népkultúránk elhanyagolt állapotban van ..Az 1946-ban papírra vetett sorok ma is aktuálisak. A közművelődési reform harmadik feltétele: világos programot, célokat kell megfogalmazni és nyilvános társadalmi vitára bocsátani. Csak elvétve van a mai kihívásoknak megfelelő, átfogó közművelődési program és gyakorlat. Megyénkben ma negyven helyi független alternatív mozgalom, párt működik kb. 1560 fővel. A koalíciós időszakra készülve helyt kell adni az új pártoknak, független alternatív mozgalmaknak, segítve az önálló kulturális programjuk megvalósítását. Felkészültünk-e az elkövetkező évek koalíciós időszakának kulturális kihívására? Meg kell teremteni a művelődési intézmények önállóságának feltételeit. A szabaddá váló mozgások létrehozzák, „kitermelik” a magúk közművelődési formáit. Az önszerveződések létrejötte lehetővé teszi olyan kistáji szintű önkéntes társulások, közösségek, egyesületek, körök működését, amelyek új struktúrákat teremthetnek a művelődési intézményi rendszerében, a sokféleség kifejezésére juttatásában. Véleményem szerint új értelemben a művelődési házat úgy kell felfogni, mint az adott település köz- művelődési rendszerének egyik tényezőjét, amely megkülönböztetett fontos szerepet tölt be ebben a rendszerben, de nem privilegizált helyzetű, nincsenek kizárólagos jogai. Befejezésül sorstársaim figyelmébe ajánlom Radnóti Miklós szavait: „Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:/ Ez volt a múlt, emez a vad jelen, —/ Hordozz szívedben. Éld e rósz világot/ És mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,/ Hogy más legyen.” A jövendő demokratikus Magyarországot, az új kultúrát csak közösen építhetjük fel. II Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE
