Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-29 / 203. szám

1989. augusztus 29. Kelet-Magyarország 3 JEGYZETEK Szólamokból éljünk? A levél tartalma az volt, hogy a Hazafias Nép­front Tiszarádi Bizottsága a település lakosságá­nak egyetértésével kéri a megyei választási el­nökséget, hogy „a jelenlegi országgyűlési kép­viselővel, Kovács Andrásnéval szíveskedjenek közölni: képviselői mandátumáról mondjon le.” S zól a sziréna, búg a kürt, csilingel a csen­gő — szerte az or­szágban munkások ezrei kezdik el a gyárakban, üze­mekben a munkát. Akár esik, akár fúj, percnyi pontossággal indulnak a gépek. A kenyérért, a lét­ért dolgozni kell — nap mint nap egyre keményeb­ben. Az ország forrong, fó­rumok, szervezetek, pártok jönnek létre, — mind töb­bet, jobbat szeretne produ­kálni — ígéretekben nincs hiány. Minden fórum, szer­vezet és párt a nép érde­kében kíván dolgozni, ter­mészetesen a másik ellené­ben. Nekünk, munkásoknak örülnünk kellene e nagy igyekezet láttán, de nem tudunk. Mi a bérből és fi­zetésből élők nagy család­jához tartozunk, — szólamokból mi nem élünk meg — ígéretekből nem lehet a családot eltar­tani, a gyerekeket ruházni és kölcsönöket törleszteni. Mi, munkások azt az el­vet valljuk, ha a pártok va­lóban az ország érdekeit tartják szem előtt és nem kizárólag a hatalom bir­toklására törekednek, eb­ben — de csak ebben — az esetben tudnak tárgyalni, egyenlő félként, minden előítéletet félretéve, béké­sen, emberi módon orszá­gunk, népünk jövője érde­kében. 'Miért vannak még­is kételyeim ezzel kapcso­latban? Nem régen egy TV- híradóban az (SZDP) kép­viselője — szinte lelkendez­ve úgy nyilatkozott, hogy Angliában csak őket isme­rik el tárgyalófélként, az MSZMP reformkommunis- táiyal szóba sem állnak. Ezért kérdezem én azt, hogy az MSZMP legjobbjai eddig nem az ország érde­keit szolgálták és szolgál­ják a jelenben is? Ök nem ennek az országnak a lété teményesei? Aki cselekszik, hibát is követhet és az el­telt negyven év tele volt buktatókkal és ezzel mint egy pártnak, az MSZMP- nek kellett megbirkózni. Nem számíthatott senkire ebben a vajúdó véres harc­ban, csak önmagára. Sok elvtársunk hullott el ebben a dzsungelharcban, az útke­resések idején járatlan he­lyeken kellett utat törniük, nem volt megállás, úttörők voltak ők, nemzetünk színe java, népünkért éltek és ha kellett az életüket adták. Emléküket megőrizzük, té­vedéseikből tanulunk, hitü­ket örököljük országunk, népünk érdekében, mi az MSZMP tagjai. (Ök is a népből nőttek, választódtak ki, abból a népből, mely tele van jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt.) Ezeréves tradíció ez nálunk, hogy mindenki jobb a magyarnak az ittho­ninál? És mindenki csak a másik fél ellenébe tud jót produkálni? Történelmünk nem szolgáltatott még elég negatív példát arra nézve, hogy mit jelent idegen se­gítséggel pártcsatát nyerni. Nem hiszen, hogy ez lenne a megoldás, ugyanis ezzel kiszolgáltatnánk országun­kat, népünket idegen erők kényének, kedvének (azaz csöbörből vödörbe kerül­nénk). Igaz, társadalmunkban a legkülönféle érdekek üt­köznek, de ez az ország belügye kell hogy. legyen, — itthon kell megoldani közmegeléged ésre. Minden pártnak tudatá­ban kell lennie politikai fe­lelősségének. Az ország válságos helyzetben van, százezrek megélhetési gon­dokkal küzdenek, tengőd­nek egyik naptól a másikig, be kell fejezni az értelmet­len huzavonát, szőrszálha- sogatást és közös erővel munkához keli látni. A nép érdekében, a koalíció jegyében gondol­kodva Nagy István munkás MSZMP-tag, Nábrád Azt is megfogalmazták le­velükben. hogy Kovács And- rásné „munkahelye és lakó­helye Budapesten van. vá­lasztói képviseletéről, problé­mákról, gondokról nem tud és nem is akar tudomást sze­rezni. Képviselői tevékenysé­gének közel tíz éve alatt gondjainkat nem hallgatta meg, a továbbításról nem is beszélve. Tisztelettel kérjük vegye tudomásul hogy a kép­viselői tevékenység nemcsak abból áll, hogy az országgyű­lés .ülésszakait végigüli”. Az aláíró Papp Endréné népfronttitkár és Horváth Miklós népfrontelnök volt. „Ízt gondoltuk majd segít rajtonk...“ A tiszarádi postahivatalt (egy kis szobát a Puskás Ti­vadar által feltalált telefon- központtal) Papp Endréék la­kásából csípték el. Itt a fele­ség hivatala, a férj kézbesítő- táskával az oldalán járja a falut. A hivatalvezető a nép­fronttitkár. a férj pedig Ti- szarád négy tanácstagja közül az egyik. Majdnem a feleség is tanácstag lett, de úgy szer­vezték, hogy egy körzetben induljanak a férjével, s így egyikük biztosan második lesz. Mutatom a levelet, s kérdeznem sem kell az alá­írót. mondja a visszahívást előidéző okokat. — Annak idején nagyon reklámozták megválasztani, mindenki mellette állt. t El­mentünk a jelölőgyűlésre Horváth Miklóssal és elmond­tuk: nekünk mindegy, hogy ki lesz, csak képviseljen ben­nünket. álljon ki mellettünk. Nagyhalász elég nagy község, tanácsa is elég jól működött, mindig csak jó híreket hal­lottunk. Azt gondoltuk, ha ők javasolják, miért szavazzunk mi ellene? Meg aztán azt hit­tük, hogy van egy közös prob­lémánk és azt együtt majd megoldjuk. Van egy két és fél kilométeres közös útszakasz Nagyhalász és Tiszarád kö­zött. Azt gondoltuk, ha halá­szi lesz a képviselő, az segít rajtunk. — Ezt a kisközséget na­gyon kiemelte volna. Huszon­nyolc kilométerre van Nyír­egyháza, ötven forint oda- vissza a buszköltség. Ha az út meglenne, nem kellene Nyíregyházára menni. Nagy­halásznak van ABC-je, ru- hásboltja, gyógyszertára. TÜ- ZÉP-telepe és hatósági boltja is. Még biciklivel is megten­nénk ezt a két és fél kilomé­tert. Szóval bíztunk a tanács javaslatában, de a párt is őt ajánlotta, most. meg azt hall­juk, hogy Pesten lakik. Per­sze míg itt lakott, addig se láttuk. Meghívtuk falugyűlés­re. nem jött, abszolút semmit, sem tett értünk. lírleszlenek a „háromizrestk“ Míg beszélgetünk, egy kis­lány érkezik lottóval, majd egy asszony, aki Nyíregyhá­zára szeretne telefonálni. Vár a vonalra, közben szóbaele- gyedünk. — Nem láttam és a képvi­selőt a faluban sosem. Pedig lenne itt probléma, csak le­gyen, aki segítsen. Itt van például a kisbolt, amit bezár­tak, mert kidőlt egy fala. Ha á másik bezár, vagy szabad­ságra mennek, mehetünk a szomszéd faluba kenyérért. De különben is 7-től 4-ig van­nak nyitva, pedig lenne for­galom, ha a tanács felújítaná. Visszajönne Etelka néni, a volt boltos. (Amíg a postán beszélget­tünk, kihelyezett vb-ülés volt Tiszarádon. Itt döntöttek ró­la, hogy felújítják a boltot, s döntöttek egy út ki kövezésé­ről is. Sajnos ez nem a nagy­halászai út, hanem Tiszarád Petőfi utcája és nem aszfalt­út lesz, kohósalakkal borítják be.) Kimenni is csak vissszafelé lehet... Pappnéval folytatjuk a be­szélgetést. Említi, hogy a mos­tani tanácselnök elődje már megszerezhette volna a vizet a falunak, de nem tette meg. Most aztán törlesztik a húsz­ezret a nyugdíjból, mert a falu lakóinak fele nyugdíjas. Ügy is hívhatják őket. hogy háromezresek, mert nagyjá­ból ennyit visz Pappné férje a családoknak. Ha nem tarta­nának jószágot, nem élne meg senki belőle. 1970 előtt 800-nál is többen laktak Tiszarádon, aztán jött a közigazgatás átszervezése, az összevonás, s mostanra 500 körülire csökkent a falu lé- lekszáma. Az áfész Deme- cserben van, a tanács és tsz Vasmegyeren, maradt egy al­sótagozatos-iskola. meg a há­rom községből idejárnak ki­segítő iskolába a gyerekek. Mivel? Ki hogy tud. Annak idején a megyei tanács meg­ígérte: ha összevonják az is­kolát. lesz iskolabusz. Az ösz- szevonás megvolt, busz nincs. Jártak a menetrend szerinti járattal, aztán amióta a sza­bad szombat miatt bejöttek-a hatodik órák. azóta gyalog járnak haza. a szülőket meg a frász kerülgeti, amikor sö­tétben, vagy csúszós úton kell megtenni az utat a szomszéd faluig és vissza a gyerekek­nek. A „hír igaz,“ de... És folytatja Pappné a gim­náziummal. — Körzetesítették Vasme- gyert. Tiszarádot és Besztere- cet az ibrányi gimnáziumhoz. De. hogy odaérjünk, előbb be kell menni Nyíregyházára, vagy elmenni a kótaji elága­zásig, és ott kifogni egy ibrá­nyi buázt. Három osztályt is indíthatnának nem egyet, ha megvolna a kövesút. Keme- csére megyünk az orvosságért nyolc kilométert, pedig Nagy­halász itt van két és fél kilo­méterre. A fuvarért is csak annyit kérnének a TÜZÉP- ről, mintha egy falun belül kellene vinni, de így el va­gyunk zárva. Csak Vasmegyer felől lehet megközelíteni Ti­szarádot és kimenni is csak visszafelé lehet. Nem törődött ezzel a faluval az előző kép­viselő sem, azt még nem is ismertük. A tiszarádiak levele elju­tott a választókerület minden községébe. Hogyan fogadták? Mivel testületi üléseken nem foglalhattak állást, a tanács­elnökök saját véleményüket mondták. Vasmegyeren Sza­bó József egyetértett a visz- szahívással. Kántor Gábor demecseri, Lutter Sándor ke- mecsei és Mátyás Sándor nyírbogdányi tanácselnök sem tartja alkalmasnak Ko­vács Andrásnét, ám a lemon- datásról. a visszahívásról más a véleményük. Először is a választásig már csak rövid idő van hátra, mire akár a lemondatási, akár a visszahí­vási ceremónia vége^ ér, a ciklusnak is vége lesz. Mivel van pótképviselő, a hátralévő hetek még az ismerkedésre is kevésnek bizonyulnának, több segítség tehát tőle sem várható. De ha nem lenne, egy választás előkészítése is több kárt okozna, mint hasz­not, mert elvonná a figyelmet a napi teendőkről, s még az is előfordulhat, hogy két-há- rom hónapra — tehát a kö­vetkező választásig — nem vállalná alkalmas jelölt a megmérettetést. És minderre nem is adódhatna már lehe­tőség, mert a rövid idő miatt már nem írnak ki újabb pót­választásokat. Mindketttii áldozatni Végezetül egy szubjektív megjegyzés engedtessék meg: a 7-es választókerület telepü­lései egy rossz választási mechanizmus miatt nem kap­tak több segítséget képviselő­jüktől. Ugyanolyan áldozatai azonban ennek azok a képvi­selők is. akik a statisztikai szemlélet miatt, rátermettsé­gük mérlegelése nélkül ke­rültek a Parlamentbe. Meddig elég az elég? E gy- szép hagyományokra visszatekintő kapcsolat alapján csereüdültetést bonyolítottam testvéris­kolánkkal Dunántúlon. Régen voltam ott, így különös érdeklődéssel figyeltem mit látok vajon más­képp, mint annak idején. Nem kellett soká'ig várnom. A szálláshelyünkön vacsora várt minket. Több száz fő­nek otthont adó diákszállóban laktunk, amelyhez egy ugyancsak hatalmas étterem tartozott. A vacsora bősé­ges volt és több fogásos. Hatalmas adag tojásrántotta borította a tányért, paradicsomsaláta, sonkaszeletek, sajtszeletek kíséretében. Bizony-bizony az ilyen va­csora nálam otthon három este vacsorája. Nem is kel­lett biztatni, hogy minden lehetséges variációt végig­egyek. Magában a tojásrántottát, a paradicsomsalátát, a sajtot, majd a sonkát, aztán pedig párosítgatva őket minden lehetséges módon. Ha valakinek erre itthon is lehetősége adódna, ne szalassza el a lehetőséget, próbálja ki. Minden párosí­tás új élvezet. Nekem ott volt miből variálni. De hiába szereti az ember a mézet, ha beleesik egy mézeshoidó- ba, bizony nem tudja kinyalakodni magát belőle. Been­ni mindazt, ami kívül van, hogy kikerüljön mindaz, aki belül van. És hiába szereti az ember megvenni azt, amit kap, pláne, ha az még jó is, (mert ugye ha adnak vedd el, ha ütnek szaladj el) csak elérkezik egy pilla­nat, amikor kár már tovább pakolni a rakott szekérre. Nálunk is elérkezett. Sőt. Akik nem mérték fel helye­sen befogadóképességüket, azok a rántottánál kezdték és ott is fejezték be, anélkül hogy eljuthattak volna az isteni sonkához és a finom sajthoz, így azokkal együtt vitték vissza á tálcát. És itt következett a szörnyűség. A könyhásnő úgy ahogy volt mindent dobott a moslék­ba. Nem akartam hinni a szememnek, de amikor már hittem, akkor meg nagyon kezdett fájni. Nem álltam meg szó nélkül. Elnézést próbáltam kérni, hogy eny- nyire sok étel megy veszendőbe miattunk, próbáltam magyarázgatni, hogy a gyerekeket megtörte az út, meg különben benyalakodtak, meg ... A könyhásnő azonban könnyed nagyvonalúsággal há­rította el szánalmas kísérletemet: van elég — .mondta. És ez mégjobban megrázott. Pedig tényleg így tűnik. Másnap felnéztem a plafonra. Vajjégcsapok sorakoztak egymás mellett, különböző méretűek, különböző hold­udvarokkal, attól függően, hogy melyiket mikor dobál­ta oda fel valamely játékoskedvű diák. Azóta sem tu­dom mivel vigasztaljam magam. Azzal-e hogy majd nem lesz nemsoká elég? Valahogy e gondolattól se támadt igazán jó kedvem. S. T. Balogh József Elégedett a holland Baruch-cég a Baktalórántházi Ipari Szö­vetkezet konfekcióüzeme által készített termékekkel. Ezt az is bizonyítja, hogy folyamatosan adnak megrendelést a szö­vetkezetnek. Most 3 ezer darab kétrészes női ruhát varrnak. (E. E. felv.) Tizeske, a csodabeteg Tizeske, a galamblelkű adóellenőr a hatágyas kór­terem negyedik potágyának szélén üldögélt hirtelencsi- kos pizsamájában, és egy Szokol zsebrádiót igyeke­zett szólásra bírni. — Van remény? — nyö­gött aprókat a szomszédos ágyon Pajor bácsi, a parányi tömegkommuniká­ciós eszköz gyomorfeké­lyes gazdája. — Tessék tata, most már ismét hallgathatja a Mes­ter Ákost — nyújtotta oda a masinát Tizeske, ryajd az ablak melletti Ket­teskéhez lépett, és friss bo­rogatást tett annak láztól égő homlokára. Ezt köve­tően Négyeskét megetette körtebefőttel, s máris Ha­toskához tipegett, mivel amannál éppen lecsepegett az infúzió. — Riadó! — kurjantott Egyeske, akinek ágya ki­lógott a folyosóra. — Kez­dődik a nagyvizit! A professzor szigorú em­beri hírében állott, amit az is bizonyít, hogy jötté­re a kórlapokon ijedtükben kiegyenesedtek a lázgör­bék. A prof alaposan vé- gigkopogtatott mindenkit, ám kissé nehezményezte, hogy a sarokban álló öltö­zőszekrény nem akar só­hajtani. A citerázó térdű Samesz tanársegéd szak­szerűen ismertette a kár­eseteket. A kollégák sokat- mondóan hümmögtek, majd köpenyszárnyaikat csattogtatva tovalibbentek, mint megannyi fehér holló. Csupán a sor végén lép­delő Piroska nővér sírdo- gált csendesen .. . Piroska nővér naponta ingázott Kerepestarcsa és a főváros között. A klinikán négyezerkettőt keresett, s ha időnként valaki a kö­penyzsebébe csúsztatott egy-egy ötvenest, ő hajtö- vig pirult, és aznap haza­felé menet vásárolt fél kiló banánt. A férje a múlt héten hagyta ott két apró gyermek gondjával, valami hosszúcombú szőke kedvéért . .. Piroska nővért ma éj­szakára ügyeletesnek osz­tották be, s midőn minden elcsendesedett, ő még soká- * ig hüppögött. Tizeske ott. ült mellette a folyosóvégi asztalnál, és együttérzően simogatta a kezét. Éjfélre járt, amikor Piroska nővér elszundított egy picit. Tizeske csende­sen felállt mellőle, le­akasztotta a kis falitükröt, és halkan benyitott a ket­tes műtőbe. Gondosan be­mosakodott, felfeküdt a műtőasztalra, és behajli- tott térdeinek támasztotta a tükröt. Kiválasztotta a legszelídebbnek tetsző szi­két ... Mire a vakbélműtétet befejezte, odakint már fel­kelt a nap. Tizeske utcai ruhájába- bújt, óvatosan csukta be maga mögött a klinika főkapuját. Lassan lépdelve elindult, hogy megkeresse Piroska nővér férjét. ' — Talán sikerül meg­győznöm öt... — sajdul- tak meg benne a friss varratok. — ®e mihez kezdjek majd azzal a hosszúcombú szőkével? ... Walter Béla Egy levél, amelynek megírásához az elktseridts idla a tollal „Visszahívjuk a képviselőnket!”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents