Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-29 / 203. szám

Villamos energia — biogázból A település szennyvízéből nyert biogázzal fűtőnek, világítanak, s működtetik az elekt­romos berendezéseket a Fejér Megyei Víz­művek székesfehérvári szennyvíztelepén. A számítások szerint a 274 kilowatt telje­sítményű motor beállításával máris napi 4500—5000 forinttal mérséklődnek a telep energiaköltségei. (MTI Fotó — Kabáczy Szilárd) (2. oldal) Indul az Intervideo-lánc Vállalkozó művelődési ház Befogadóképességük határán a középiskolák (Folytatás a 4. oldalon) Konzultáció a tanévnyitás előtt Az általános iskolát a kö­vetkező két-három évben be­fejező és továbbtanulni szán­dékozó gyereket nem vigasz­talja, de a még fiatalabbak számára fontos lehet az adat: megyénkben 1992-től érezhe­tően alábbhagy majd a de­mográfiai hullám, 1995-ben pedig már akár minden vég­zős nyolcadikost be tudná­nak fogadni a középiskolák. A helyzet jelenleg úgy lest, hogy eredeti befogadóképes­ségüknél 15 százalékkal több diákot kell leülteniük az is­kolapadokba a gimnáziumok­nak és a szakképző intézmé­nyeknek, vagyis szinte min­denütt 35—40-es osztálylét­számokkal vágnak neki az új tanévnek. S ez mán^t, leher tőségek határa, több tartalék nincs, jövőre más megoldást kell találni — hangzott el azon a konzultáción, amelyet közébiskolai igazgatók szá­mára rendeztek hétfőn Nyír­egyházán a Kossuth Lajos Gimnáziumban. Vitaindítójában Pataki Jó­zsef, a megyei tanács főosz­tályvezetője azt is elmondta, tovább csökkent a gimnáziu­mok népszerűsége. Az idén már olyan jóhírű iskolákba is, mint a nyíregyházi Zrínyi, vagy a Krúdy — az első for­dulóban a felvehető létszám­nak csak hatva'n százaléka jélentkezett (s volt, ahol en­nek csak a felel), miközben a szakközépiskolákat, szakmun­kásképzőket valósággal meg­rohamozták a gyerekek — (Folytatás a 4. oldalon) Drágább lesz a füles E nyárvégi. napokban az oktatási és közművelődési intézményekben már a következő tanévre, illetve a színházi hangversenyszezonra, újabb rendezvénysoro­zatok szervezésére készülnek. Mi történik most a me­gye legnagyobb művelődési házában, a nyíregyházi Vá­ci Mihály művelődési központban? , Mint az utcáról is látható, megváltozik az épület föld­szinti képe, falaznak, ajtókat állítanak be, ott készül a vá­ros fiatalságának újabb szó­rakozóhelye, az ifjúsági cent­rum. A tervek szerint infot- mációs szolgáltatással is a fiatalok • rendelkezésére áll­nak majd, az őket érdekel­hető különböző témakörök­ben : lakás, munkavállalás, jogi ügyek. Ezt a helyet első­sorban a diákságnak szánják. Átadásával az épület fenti részéből leköltöztetik a disz­kókat, így lehetőség lesz a kávéház térségében több „csendes” program megtartá­sára. Két országos nagyrendez­vény előkészületeivel is fog­lalkoznak a közeli jövőben: a karikatúra-biennáléra a művek beadásának határ­ideje szeptember 6. és a ké­pekkel a budapesti Műcsar­nokban lehet jelentkezni. A zsűrizés után a kiállítást ok­tóberben láthatja a közönség. A videószemle időpontja ed­A magyarságról, a nemze­tiségiekről, hazánk európai szerepéről cserélnek eszmét ezekben a napokban Tokaj­ban a 17. írótáborban. A vasárnap kezdődött tanács­kozás megnyitóját szokás sze­rint Tiszaladányban tartói­dig novemberben volt, most átszervezés és üzleti ügyek miatt a jövő év áprilisában lesz az ország videósainak találkozója. Hamarosan meg­kezdődik a filmklubok kö­zönségének toborzása is. A Nosztalgiamoziban, ahol to­vább folytatják a régi film­slágerek bemutatását, ismét két telt házat indítanak a bérletes közönségnek. Újdonság a filmhiradó- klub, melyet főként közép- és főiskolások körében hő­déinek meg, de minden ér­(Folytatás a 4. oldalon) ták, ahol mintegy 50—60, az ország minden részéből öszesereglett írót, alkotót a házigazdák szíves vendéglá­tása fogadta. (Néhány ven­dég Csehszlovákiából, illet­ve Kárpátaljáról érkezett.) A hétfői vitaindító elő­adást Kosáry Domokos tör­ténész, akadémikus tartotta Magyarság és Európa cím­mel. A neves történész elő­adásában áttekintette_ az európai kulturális központok és peremzónák kialakulásá­nak történetét, s ebben az egyik peremterület része­ként vizsgálta a magyarság helyzetét az államala'píters- tól napjainkig. Rámutatott, hogy a modern gazdasági, politikai és kulturális törek­vések mellett mi.ndig jelen­lévő visszahúzó erő ál­landó feszültségforrásként hatott. A magas szintű kul­túrát a jól képzett értelmi­ség biztosította a történelmi M agy a rországon. Foglalkozott a nemzetisé­gek szerepével, illetve hely­zetük alakulásával a törté­nelem során. A siránkozó, vagy öntelt, az idegenimádó, vagy provinciális bezárkózó nemzeti 'tudat helyett a re­alitásokkal számoló, fejlett politikai kultúrára támaszko­dó magatartást tartja elfo­gadhatónak a magyarság szá­mára Kosáry Domonkos. Az öt napig tartó írótábor ma korreferátumokkal foly­tatódik. (b. i.) Emberfej a szemét­tárolóban (5. oldal) „Visszahívjuk a képviselőnket !‘8 (3. oldal) Gyorsmosó a kórházba! Rekonstrukciós munkák keretében új gyorsmosó gépsor került beépítésre a nyíregyházi Jósa András kórház mosodájában. Az NSZK gyártmányú, zárt- rendszerű automata gép naponta 100 mázsa textíli­át tud kitisztítani. A mo­sóüzem nemcsak saját kór­házuk szennyezett ruháit szabadítja meg a bacilu- soktól, hanem a város egészségügyi intézményei­nek, a nagykállói elme­gyógyintézetnek és a bak- talórántházi kórháznak is tisztítja ruháit. Képünlfpn: Rendes Sándorné mosodai dolgozó az automata szál­lítószalagjára adagolja a mosatlan textíliát, míg kolléganője a háttérben mosószer adagolását ál­lítja, szennyezcttségi fo­kozatnak megfelelően. (S. A.) Nagyobb háztáji is kérhető Élénkítik a vállalkozásokat A közelmúltban a megyei tanács és a Vállalkozók Or­szágos Szövetsége területi csoportjának képviselői ta­nácskozást tartottak. Tájé­koztatták egymást a vállalko­zások élénkítésére megteendő intézkedésekről. A tervek szerint a VOSZ a megyébe nagy teljesítményű számító­gépet telepít, az adatbázis működtetésére szolgáló szoft­verrel. A gépet a megyei tanács vállalkozási irodája működteti, amely a vállal­kozók igényei szerint infor­mációkat szolgáltat. A VOSZ és a megyei ta­nács a menedzserképző tan­folyamok, kurzusok szervezé­sében is együttműködik. (Tudósítónktól) Modern,, szép kivitelű szol­gálati lakásokat vehettek át a napokban a kétnyelvű gim­názium tanárai Nagykálló- ban. A helyi építőipari kis­szövetkezet által, jó minőség­ben, kevés határidőcsúszás­sal épített hat lakás egymás mellé épült, s U alakban kö­zös udvart vesznek közre. A 75—80 négyzetméteres 3 szobás, összkomfortos , búto­rokkal berendezett, központi fűtéssel rendelkező lakások­ban lehetőség van a tv mű­holdas adásainak vételére is. Az idei tanévben 11 német nyelvtanár kezdi meg a taní­tást, köztük egy házaspár Még nincs nagy érdeklődés az újabb háztáji földek iránt, bár három hónapja a mező- gazdasági szövetkezetekről szóló törvény elfogadásával a parlament felszabadította azt a korábbi kötöttséget, hogy a tsz-tag meghatározott nagy­ságú — egy kataszteri hold — háztáji f.öldet kaphat. Az\új jogszabály nem kor­látozza a háztáji föld mérté­két. Annak meghatározását a szövetkezetek közgyűlésére bízza. Mindez azt jelenti, hogy a tagok személyenként az eddiginél több földre íj • igényt tarthatnak, ám az újabb terület művelésének önkéntes átvállalása nagyobb felelősséget is ró rájuk. A föld megműveléséről ugyanis mindenképpen gondoskodni kell. Ausztriából jött, az NDK- ból pedig hárman érkeztek, akik fizikát, biológiát és ma­tematikát tanítanak néme­tül. Szűk lett a hely a gimná­ziumban, ahol áz idén már 382 diák kezdi a tanévet szeptemberben, most is kéf „nulladik osztály” indul 72 tanulóval, akik az elhelyezé­si gondok miatt továbbra is a művelődési központban lesznek. Osztálytermekké alakították át az iskolával szembeni orvosi lakást, vala­mint kollégiumi elhelyezési problémák is vannak, igen nagy szükség van az új épü­let felépítésére, (szabó) A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsánál elmon­dották: a szövetkezetek több­ségénél örömmel fogadták a háztáji terület növelésének lehetőségét, különösen azt, hogy a közgyűlésre vari bízva a döntés. Eddig azonban ke­vés a példa a többletháztáji felvállalására; ennek egyebek között az is oka, hogy nem a gazdasági év közbülső szaka­szában, hanem várhatóan majd csak a jövő év elején, a kertészeti és a szántóföldi növények vetését, ültetését megelőzően jelentik be föld­igényüket a tsz-tagok. Gazdasági márieg Stagnáló termelés Ülést tartott hétfőn az Or­szággyűlés Terv és Költség­vetési Bizottsága. Békési László tájékoztatta a képvi­selőket a költségvetés jelen­legi helyzetéről. Elmondotta, hogy a magyar gazdaság első féléves teljesítményére jel­lemző: az összességében stag­náló, szerkezetében módosuló termelés, a növekvő vállalati jövedelmek. Alapvetően ked­vező, hogy gyorsan nőtt a tő­kés export, s így a külkeres­kedelmi forgalomban az év végére várhatóan több mint 600 millió dolláros aktívum alakul ki. Csökkenő az anyagfelhasználás, s a szer­kezeti átalakulás pedig gyor­sult. Nem nőtt viszont a ha­tékonyság, tovább folytatódik a pazarlás az energiával és növekedett a kapacitások ki­használatlansága is. Nagymér­tékben romlott a folyó fizetési Elkészültek e szolgálati lakások Némettanárok Nagykálléban Megyei tanács—VOSZ Vetéskor döntenek XI.VI. évfolyam, 203. szám ARA: 4,30 FORINT 1989. augusztus 29., kedd Megnyílt a tokaji írótábor BaaBBBBáoHKMmaBHHMgnnBHaHMBnBKaBBnMi

Next

/
Thumbnails
Contents