Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
1989. augusztus 19. 0 Augusztus 20-a a képzőművészetben Augusztus 20-át első királyunk, Szent István névnapját hosszú évszázadok óta ünnepli a magyarság. Elsősorban nemzeti és egyházi ünnep, de később hozzákapcsolódott az alkotmány és az új kenyér ünnepe is. Szent István alakját megkülönböztetett tisztelettel vette körül a magyarság. Szentté ' avatását Szent László király kezdeményezte 1083-ban, amikor sírjánál csodák történtek koporsója feltárásakor. Épen maradt jobb kezét a kor szokása szerint drága művű ereklyetartóba foglaltatta, mely mindmáig fennmaradt. A Szent Istvánról elnevezett budapesti bazilikában őrzik. Székesfehérvári sírjához a középkortól fogva tízezrek zarándokoltak, nemcsak magyarok, hanem idegen nemzetiségűek is. Jobbja a magyarság legtiszteltebb, szimbolikus jelentőségű — házát védő — ereklyéje, melynek századokon át kalandos sors jutott. Bár tiszteletét már az Aranybulla előírta, mégis templomról templomra vándorolt, míg 1771-ben Budára került. Azóta hordozzák körül ünnepélyes körmenetben augusztus 20-án. A barokk korszaktól sok templomunk oltárképén látható e jelenet az ország minden részében (Nagybörzsöny, Győr, Andocs, Sümeg. Szeged, Kiszombor, Szombathely). A téma legújabb megfogalmazását Varga Imre szobrász- műrész valósította meg, századunk művészetének formanyelvén, Lékai László bíboros prímás megbízásából, a világ katolicizmusának íő- i templomában, a vatikáni Szent Péter bazilika Magyar- ország Nagyasszonya kápolná- I jának 1980-ban készült oltárán. 1949 óta augusztus 20-a a magyar alkotmány és az új kenyér ünnepe. A népi hagyomány eddig aratás után, júliusban ünnepelte az új kenyeret. A kenyér egyaránt István meg van győződve igazáról, uralkodási módszereinek, stílusának helyességéről — és joggal. A VIII. fejezetben ezért hangsúlyozza, hogy „ ... kedves fiam, apád rendeletéi, vagyis az én rendelete- im mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed...” Gyakorlatias tanácsokban bővelkedő Intelmeiből csupán egyet idézünk a III. fejezetből: „Ha valamelyik... kárhozta- tásra méltó vétekbe esik, dorgáld meg őt háromszor, négyszer is négyszemközt..." Valósággal megható, ahogyan a X. fejezetben szinte kedveskedve esedezik fiához, a magyarok leendő királyához: ....... szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és rokonságodhoz, vagy a főemberekhez avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, haneA még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez aki hozzád járul...” Ugyanez a gondolat bukkan fel a- VI. fejezetben is. „ ... megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámo- lítsad és becsben tartsad ...” Bár István király az Intelmeket kifejezetten Imre hei- eegnek címezte,' mindenki máig érvényes, megszívlelendő erkölcsi szabályokat találhat bennük. Bárcsak az államok mai vezetői is olvasnák és megfogadnák. Csonkaréti Károly volt áldozati étel, de a termékenység és a bőség szimbóluma is a népi hagyományokban. Elkészítéséhez, megszegéséhez és fogyasztásához előírások és tilalmak csatlakoztak, például, hogy megszegése előtt keresztet kell rá rajzolni. A hozzáfűződő mágikus eljárások még századunkban is élnek egész Európában. A népi gyógyításban is fontos szerepet töltött be, sokféle betegség gyógyszereként használták a javasasz- szonyok és fontos szerepe volt a halottkultuszban is. A korai középkorban csak a legfelső társadalmi réteg evett kevés, lepényszerű kenyeret, mint a miniatúrák és a templomok oltárképei is tanúsítják. Magyarországon a házi kenyér-készítés kezdetei a 14. század közepétől mutathatók ki a jobbágyszolgáltatá- soikban. A kenyérfogyasztás gyorsan emelkedett az ország nagy részén, a 16. században már jelentős egész Európában. A 18. században az alföldi búzakenyér finomsága, szokatlanul nagy mérete már fogalommá vált, a hazánkban járt angol, német utazók szóltak róla élismeréssel, köztük a francia enciklopédisták is. A falusi ,sés városi lakosság javarészénél századunk első évtizedéig a házi kenyérsütés dívott. Az alkotmány ünnepének új szimbólumát a képzőművészeti ábrázolások is megörökítették. Köztük a legismertebb a mindenkiben régi, szívet melengető családi emlékeket ébresztő kenyérszegő nőábrázolások, mint Pátzay Pál 1944- es, több változatban megmintázott szobra. Egyik változatát 1973 augusztusában állították fel a Kossuth-díjas művész szülőhelyén, Kapuvárait. Bensőséges, többsíkúan értelmezhető ábrázolása Kovács Margit keramikus kezétől származik. Az emberi élet harmóniájának, a családi élet békéjének jelképe az 1952-ben készült, nagyméretű, a régi paraszti életet idéző női figura Szentendrén, a művész múzeumában látható. írott alkotmányok Európában Ügy tartják, hogy a Magyar Népköztársaság 1949-ben, kereken negyven esztendeje alkotott és tömérdekszer módosított alkotmánya nem tölti be azt a feladatot, amelyet elméletileg be kellene töltenie, s ezért ismét módosítani kell. De jobb lenne teljesen újraírni, új alkatmányt létrehozni. Ilyen nagy idő lenne egy alkotmány életében 40 év? Minden nemzet ilyen sűrűn cserélgeti, toldozza-foldozza az állampolgároknak a törvényhozásban, kormányzásban részt biztosító, és őket az államhatalomtól minden- hatóságával szemben megvédő intézmények’ működését szabályozó alapvető törvényeit? Nézzünk meg néhány európai alkotmány sorsát, talán választ kapunk kérdésünkre! Először azonban tisztáznunk kell: a tudomány általában kétféle alkotmányt különböztet meg: a történetit és az írottat, vagy kar- tális, azaz papíros alkotmányt. Az előbbi a nemzet hosszú évszázadai alatt alakult ki, annak szellemét tükrözi vissza, szokásjogi alapokon áll. Ilyen alkotmánya van Angliának, volt Magyarországnak 1949-iig, ás Macklen- buyg nagyhercegségnek 1934-ig. Az írott vagy kartális alkotmány egyetlen, különleges feltételek mellett létrejött törvénybe foglalva jelenik meg, amelyben az adott állam szervezete, működése, és az állampolgári jogok új alapokra helyezve kerülnek alaptörvénybe. Az írott alkotmány létrejötte a polgárságnak köszönhető. Ez az osztály gazdaságilag' megerősödvén, részt követelt és kapott a hatalom gyakorlásából, s ezeket a jogait fbglal- tatta hsába a nemességgel és az uralkodóval, esetenként az addigi feudális kiváltságos osztályok érdekeivel szemben. Talán ezeket az okmányokat nevezhetjük az első alkotmányoknak. Az alkotmányfogalom a mai értelemben csak a XVIII. század legvégén jelenik meg, nálunk az 1H90/91. évi országgyűlésen. Meg- előzőeny az alkotmány szó latin megfelelője (constitutio) egyes törvényeknek vagy törvények összességének a jelölésére használták. * Az első alkotmány, amely egyetlen okmányba foglalta, a polgári követeléseket, Európában 1791-ben, francia földön készült. Az európai alkotmányfejlődésre közvetlenül ennek volt a legnagyobb hatása, (az Észak-amerikai Egyesült Államok kongresszusa valamivel korábban, 1787. szeptember 17-én alkotta meg alkotmányát, amely ma is az USA alaptörvénye néhány jelentéktelen módosítással). A forradalom továbbfejlődésével azután az alkotmányt is módosították 1792-ben, 1793-ban (jakobinus alkotmány) és 1795-ben (direkto- riális alkotmány), aztán Napóleon felemelkedésével 1804-ben (császári), majd 1814-ben (restaurációs alkotmány). Ez utóbbi 12 pontban sorolja föl a francia állampolgárok alapjogait, köztük a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, az állampolgárok hivatalképességét, a személyes szabadságot, a vallásszabadságot, a sajtószabadságot, a tulajdon sérthetetlenségét. Lajos Fülöp 1830. évi alkotmánya szóról szóra átveszi ezeket az alapjogokat. Az 1848. évi alkotmány egész fejezetet szentelt az „állampolgárok alkotmányban biztosított jogainak”. III. Napóleon 1852-ben kibocsátott alkotmányában viszont már csak utalás történik az állampolgári jogokra, amennyiben kijelenti, hogy az úf alkotmány az 1789. évi eszméken nyugszik. Később még többször is módosították a francia alkotmányt, utoljára 1946-ban, majd 1958-ban. Amint látjuk, Franciaországban is gyakran módosították, illetvé írtak új alkotmányt, amelynek azonban az alapelvei és az emberi alapjogokra vonatkozó szakaszai hűségesek . maradtak az 1789. évi ,,Emberi és polgári jogok deklarációjá”-hoz. És elsősórban ez szolgált mintául a többi európai állam alkotmányához, amelyet Svédország 1809-ben, Spanyolország 1812-ben, Portugália 1826-ban, Norvégia 1814-ben, Hollandia 1815-ben, Bajorország 1818-ban, Württemberg 1819-ben deklarált. A századfordulóig csaknem valamennyi európai államban elkészítették — francia mintára — az állampolgári alapjogokat magukba foglaló alaptörvényen nyugvó alkotmányukat. S miután az 1949-ben elfogadott első írott magyar alkotmányhoz nem a felsorolt polgári alkotmányok szolgáltak példának, a most folyó új alkotmányunk kidolgozásánál gyümölcsöző lenne átvenni belőlük azokat a tételeket, amelyek hasznunkra válhatnának demokratikus átrendeződésünkben. S talán akkor nem kellene alaptörvényün- I két jó ideig módosítanunk. U Kelet a Magyarország ÜNNEPI MELLÉKLETE A VI. Anyanyelvi Konferenciáról „Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni” (Bibó István) Amikor augusztus 7-én reggel beléptem a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Ház előcsarnokába, magam sem hittem, hogy ennyi ismerőssel találkozom. Elsőként a konferencia elnökét: Lőrincze Lajost üdvözölhettem, aki Pomopáts Béla és Czine Mihály társaságában fogadta az érkezőket. Vass Lajos, a Repülj páva mozgalom „atyja” pedig Juhász Gyulával, az OSZK igazgatójával beszélgetett. De itt voltak már külhoni barátaink is: New-Yerseyből: az amerikai Bessenyei Kör néhány tagja Nagy Károly egyetemi tanár vezetésével, a Felvidékről Sidó Zoltán és Dobos László irodalomtörténészek, a Kárpátaljáról pedig Balia D. Károly és Dupka György költők. Közülük az elmúlt évek során a Bessenyei Társaság meghívására többen is járták Nyíregyházán, előadást tartottak. Társasági Fórumon vettek részt. Örömmel láttam őket most együtt, amikor a szeilemi hatásában rendkívül fontos, immár a hatodik anyanyelvi konferenciára jöttek össze, hogy a 16 millió magyar közös sorsáról tanácskozzanak. Mi ennek a konferenciának a célja? Többek között nyilván az is, amire a Petőfi Népe című kecskeméti hírlapban Heltai Nándor hívja fel a figyelmet: „Noha Angliából, Ausztráliából, Svédországból. Belgiumból, Svájcból és az USA-ból érkezett urak és hölgyek ismerkedtek Kecskemét nevezetességeivel, mégis tolmács nélkül mutathatta be szép üpületeinket az idegenvezető. Az ezzel a programmal kezdődő VI. Anyanyelvi Konferencia résztvevői ugyanis kivétel nélkül értik nyelvünket. Nemcsak értik, hanem sokat tesznek azért, hogy a külföldre távozott hazánkfiai és leszármazottaik minél erősebben kötődjenek a szülőhazához, az anyanyelvhez.” Az 1969-tpl folyamatosan szervezett konferenciákat eddig Pécsett, Szombathelyen, Debrecenben, Pesten és Veszprémben tartották. 20 éve folyik tehát a munka, ám a mostani, a kecskeméti találkozó mégis első volt egy tekintetben: most vettek részt rajta először — az erdélyiek kivételével — a szomszédos országok magyar küldöttségei. Itt most közvetlenül hallathatták hangjukat, mondhatták el a magyarságtudattal a nyelvhasználattal kapcsolatos gondjaikat, eredményeiket. A négy napon át tartó program most is rendkívül gazdag, szinte zsúfolt volt. A vasárnapi városnézés után hallhatták a résztvevők Pozsgay Imre köszöntőjét, amelyben az államminiszter arról szólt, hogy az itthoni kedvező változások eredményeként megváltozik a szórványmagyarság és az emigráció értelme és tartalma. A változás lényege az, hogy a magyarság a „diktatórikus szocialiszti- kus eszmei kép helyett szabad, független jogállamot kíván teremteni.” Ebből következik, hogy a „magyarság és a világban élő magyarok között a kapcsolatok oly mértékben lehetnek szabadok, amilyen mértékben itthon szabadon élhetnek az emberek.” A továbbiakban annak a jelentőségét hangoztatta, hogy a kormány ma már felelősséget vállal „az ősi földjén élő, de határainkon kívül került magyarság sorsa iránt.” A beszéd zárógondolata pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugati magyarsággal kialakult kapcsolat most már csak kölcsönös lehet: „amilyen mér- • tékben szabad polgárként él egy magyar a világban, olyan mértékben növekszik felelősséggé Magyarország iránt.” A plenáris ülések sorozatát Nagy Károly nyitotta meg, aki annak idején Kodály Zoltánnal és Váci Mihállyal együtt kezdeményezője volt az anyanyelvi konferencia életre hívásának. Bevezető szavaiban — mintegy a tanácskozás szellemiségét is előlegezve — Bibó István ama megállapítását idézte, miszerint: „Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni.” Ennek a jelmondatnak a konferencia előadói — úgy érzem — eleget tettek. Lőrincze Lajos elnöki beszámolója részletes leltárt készített az elmúlt 20 év gondjairól, eredményeiről, összegezte a tankönyvkiadások, a nyelvi táborok, a továbbképzések, a nyelvi gimnáziumok, a Magyarságkutató Intézet és a Hungarológiai Tanács tevékenységét. A felszólalók is nagyon célratörően és határozottan szóltak a további teendőkről. Juhász Gyula, az OSZK igazgatója a magyarságkutatás jelenlegi is javuló helyzetéről. Tóth Pál Péter a szomszédos országokban élő magyarság iskola ügyéről. Nagy Pál a franciaországi magyar irodalmi életről szólt. Néhányan erőteljes "változásokat, a jelenlegi konferenciaforma szervezeti és szemléletbeli átalakítását sürgették, Többen viszont annak a kételynek adtak hangot, * hogy hazánk megváltozott viszonyai között szükség van-e még továbbra is az ilyen jellegű találkozókra. A vita mindvégig nyitott és határozott volt. Mivel a záróértekezleten már nem vettem részt, így én is a sajtóból tudom, hogy a konferencia végül is kinyilvánította, hogy a továbbiakban „autonóm, demokratikus, nemzetközi mozgalomként” kíván működni. Az eddigi védnökség választmánnyá alakul, s ebben az egyetemes magyarság három nagy csoportját: vagyis a hazai, a kisebbségi és a nyugati magyarságot egyenlő arányban képviselő választott vezetőség irányítja a munkát. Úgy tűnik tehát,' hogy a 20 éves mozgalom újjáalakul, modernebb szervezeti formát ölt. így, feltételezhetően nem forgácsolódnak szét az erők, ; a szorosabb együttműködés jobban fogja szolgálni az egyetemes magyarság L és a most szerveződő* demokratikus, anyaország érdekest, f Miért érdekelheti mindez közelebbről a nyíregyháziakat? Az általános kulturális tájékozódáson túl talán azért I is, mert szóba került, hogy á 7. konferenciát éppen az or- | szag 7. nagyvárosa rendezhetné meg. Vagyis Nyíregyháza. I A konferencia egyik vezetőjének, a nyíregyházi születésű Nagy Karolynak véleménye szerint részükről ennek nincs akadálya. Bánszki István j Pátzay Pál: Kenyérszegő (Fotó — MTI-Press)
