Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-10 / 160. szám

1989. július 10. Kelet-Magyarország 7 Nyírségi dalosok Marseilles-ben Koncert Frioul szigetén Riviéra, If vára, Notre-Da- me, Eiffel-torony. Távoli, ti­tokzatos világot rejtenek ma­gukban e szavak, s vajon van-e olyan ember, aki ne vágyna arra, hogy életében legalább egyszer a valóság­ban is láttassa Franciaország gyönyörű ■* tájait, közismert ' épületeit. Mindez a lehetőség megadatott a Nyíregyházi Ve­gyes Kar tagjainak, akik jú­nius végén egy hetet Nyugat- európában tölthettek. Valóbai azúrkék Még három évvel ezelőtt szövődött kapcsolat a szabol­csi kórus és egy marseilles-i énekkar között, s így került sor az idén a személyes ta­lálkozásra is- Ausztrián és Olaszországon keresztül uta­zott á Váci Mihály művelődé­si központ által fenntartott kórus a Földközi-tenger nagy­városába- Bár a legtöbb tag már harmadszor, negyedszer látta a ' Graz—Klagenfurt— Villaeh autópályát övező hegyvidéket, az osztrák táj látványa azonban most is le­nyűgözte az utazókat: gon­dozott hegyi legelők, völgyek­ben megbúvó kis falvak, me­rész ívelésű viaduktok, hosz- szabb-rövidebb alagutak kö­vették egymást. Nézelődni egy-két pihenőtől eltekintve csak a buszból lehetett, hi­szen menni kellett. Szombat­hely után ugyanis a követke­ző szállás Torinóban volt, s addig jó pár száz kilométer várt az Ikarusunkra, amely bizony a gyakori emelkedő­ket nem a leggyorsabban vet­te. Olaszországban az út Ve­lence mellett vezetett el, s bár már éjjel volt, nemsza- laszthattuk el az alkalmat, hogy ha csak egy órácskára is, de bepillantást nyerhes­sünk a tengeren felépülő vá­ros életébe. A buszban eltöltött éjsza­kával a hátunk mögött ér­keztünk meg Torinóba. ahol nem sok idő maradt a pihe­nésre, mert este a kórus egy kórház templomában koncer­tet adott. Másnap végre el­értük úticélunkat, Marseil- les-t. A földrajzi és történel­mi tanulmányokból azt min­denki jól tudja, hogy a leg­régibb francia város, s az ipara mellett gazdasági je­lentőségét a kikötője, vagyis a kereskedelem adja. Amit azonban a könyvek már nem tudtak visszaadni, hanem látni kell, az gyönyörű fek­vése. A hatalmas kiterjedésű várost kopár, sziklás hegyek zárják körül, előtte pedig ott a tenger. A tenger, amelynek vize valóban azúrkék, s a part mentén a sekélyebb ré­szeken jól látható a tenger­fenék. Elfúlta a szél A Nyíregyházi Vegyes Kar több koncertet is adott a vá­rosban. Az egyik szereplés Frioul szigetén volt, mely If várával együtt pár kilomé­terre van a kikötőtől. Sajnos, az idő rövidsége miatt arra már nem jutott idő, hogy be­lülről is láthassuk azt a he­lyet, ahol Dumas népszerű regényhőse, Edmont Dantés raboskodott. A Frioul-sziget fehér sziklái is sok érdekes történetnek lehettek szemta­núi az elmúlt évszázadok so­rán. ugyanis ezt a kikötőt karanténnak használták, a távoli vidékekről érkező ha­jósoknak, utazóknak itt kel­lett kivárniuk a járványok lappangási idejét. A sziget eldugott öbleiben néhány kó­rustag „úszóleckét” is vett a nagyon sós, de kellemes hő­mérsékletű tengerben. Ké­sőbb kiderült, hogy ők vol­tak az előrelátók, mivel pár nappal azután Cassis város­kánál olyan hidegnek bizo­nyult a Földközi-tenger vize, hogy szinte valamennyiünk 100 éves Párizs jelképe arcára ráfagyott a mosoly. A bátrabbak természetesen azért megmártóztak, még né­hány karcsapásra is telt az erejükből. A nagy hőmérsék­let-különbségnek az a ma­gyarázata, hogy közben feltá­madt a „misztrál”, ennek a vidéknek híres szele, amely néha még a 1*20—140 kilo­méteres óránkénti sebességet is eléri. A franciáknak nem az jelenti a fő gondot, hdgy ilyenkor lehűl a tenger vize, hanem az, hogy a nagy szá­razság miatt könnyen ki­gyulladhatnak a növények, s akkor az erős szél által tá­mogatott tűznek szinte senki sem tud megálljt parancsol­ni­A csodálat ni, a bátorság csökken A szabolcsi kórust egy ma­gániskola énekkara hívta meg vendégül- Épp azokban a napokban tartották meg az iskolában az évzáró ünnep­ségeket, amely inkább majá­lishoz hasonlított. Délután a gyermekek különböző játé­kokkal szórakozhattak az is­kola udvarán, este pedig ugyanott, kint a szabadban vacsorán vettek részt a csa­ládok. Ezt az ünnepséget ösz- szekötötték a házigazda ének­kar megalakulásának 40. év­fordulójával. s ebből az alka­lomból adott hangversenyt az intézmény kápolnájában egy amerikai fiúkórus mellett a szabolcsi énekkar. A pár nap hamar elröpült, s indultunk tovább, hiszen várt ránk Párizs. A nagy távolság miatt most is busz­ban töltötte az éjszakát a kó­rus, azonban a „világ fővá­rosába” érve, senkin sem lát­szott fáradtság. A Párizsban eltöltött másfél nap szinte semmire sem volt elég; en­nek ellenére sikerült meg­érezni a francia főváros han­gulatát, s talán valamennyi kórustagban azóta is érlelő­dik a gondolat, hogy egyszer még hosszabb időre feltétlen vissza kell térnie oda. A Sac- ré-Coeur (Szent-Szív bazili­ka), a Notre-Dame, a Mont­martre, a Pompidou-központ épületei mellett e sorok író­jának a legnagyobb élményt az Eiffel-torony jelentette. Bármerre is jártunk Párizs­ban, mindig azt figyeltük, hogy merre látható a torony jól ismert alakja: S ahogy egyre közelebb ér az ember a vasszerkezethez, csodálata lépésről lépésre nő a hatal­mas, több mint 300 méter magas acél- és vasalkotmány láttán, ugyanakkor bátorsága egyre jobban csökken, s bi­zonytalanná válik, vajon tényleg fel akar-e menni a torony tetejébe. Most már utólag könnyű kijelenteni: ez nem lehet kérdés. Kerüljön bár 45 frankba, azaz körül­belül 450 forintba, nem lehet kihagyni az élmények sorá­ból, mert nagyon szép pano­ráma tárul fentről az érdek­lődők elé. Párizs, s vele együtt ter­mészetesen egész Franciaor­szág a forradalom 200. évfor­dulójának megünneplésére készül. A nagy történelmi eseményekre emlékeztettek már a plakátok, a kirakatok, a korhű ruhába öltöztetett figurák, a trikoloros kokár­dák és zászlók. Az előkészü­letek, például a Concorde té­ren ácsolt lenyűgöző méretű lelátók már sejtetni enged­ték, hogy július 14-én milyen látványos ünnepség, színes forgatag lesz a városban. Szerencsére a színes forga­tagból nekünk is jutott. Utol­só óráinkat Párizsban éjjel a Champs-Élysées-n töltöttük, ahol a kivilágított kirakatok, éttermek és egyéb szórakozó­helyek láttán megérthettük azt is, hogy miért nevezik Párizst a Fény Városának. Autóbuszunk már a külváro­sokban járt, de még onnan is néha-néha láthatóvá vált a reflektorokkal megvilágí­tott Eiffel-torony. sziluettje, míg végül teljesen eltűnt előlünk, s mi a sötét ország­úton magunkra maradtunk emlékeinkkel, élményeink­kel­M. Magyar László Kötélen „repült“ a Tiszavirág Úszó szálloda Ugorayán Próbaútoa szólít a meghívó, mélynek feladója a Felső-Ti- sza-vidéki Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Igazgató­szót elterveztük máshogy Tigzabecs és Tokaj között le- osorgumk majd egyszer, s most itt az alkalom. A Tiszavirág tanyahajóit ősszel vontatták le Tisza lök­re, hogy ott új fazont kapjon, s mostanira készült el. Itt ring a tokaji vasúti híd szom-, szédsógában egy másik ta­nyaiba jó ós a Jégvirág IV. nevű vontató-jégtörő hajó közé szorítva, s várja, hogy induljunk. Vásárosnamény, illetve Gergelyiugomya a cél, Itt horgonyaik le, s amolyan úszó scsállodiáként várja majd a vendégeket. Rádiós kollégámmal szá­moljuk : összesen nyolcvan kilométeres út áll előttünk. Megnyugszunk, nem is olyan hosszú. Jó kocsival egy szűk óra. — Már ne sértődjenek meg, die látszik, hogy a szá­razföldi ember fejével gon­dolkodnak — mosolyog okos­kodásunkon Kmetty Pál, az igazgatóság „flottájárnak” pa­rancsnoka, mostani útiunk­nak is legfőbb védnöke. — Vízen jó másfélszáz kilomé­terre számítsanak, s arra, hogy valamikor éjfél körül érünk Naményba. Ezzel magunkra is hagy, mert indulunk. A tanyahajó­hoz mérten aprócskának tű­nő Jégvirág motorja felbőg, megfeszül a vomtetókötól, s a nagy test tétován megmoz­dul. Előbb Tokaj házai, majd a hidak, végül a szőlő­hegyek maiadnak él tőlünk, s mire felocsúdunk, már a tímárt komp is elsüklik mel­lettünk. Itt már ismerős tá­jon járunk, Stefán Ferenc halászbanátunk birodalmá­ban. Régi, s közeli hajnalok­ra emlékezünk, testes kecse- gékre, mámákra, veszettül tekergőző angolnákra. Három gyönyörű, szűk kanyaron is túl vagyunk már, mikor az embert megkömyékezi a ten­geribetegség. Halászibarátom csónakját ismerem már, megbízom benne, de itt ez a hatalmas, lomha hajó. épp a napokban mértük meg a vizet. Huszonnyolc méter mély volt... Még szerencse, hogy Jecz- kó János igazgatóhelyettes Búcsú a tokaji hegyektől mellénk telepszik, s azt ta­nácsolja, menjünk fed a má­sodik szintre, s ne bámuljuk egyfolytában a vizet. Mert akikor tényleg elkapja az embert a szédülés. Közben bemutatja a hajót. Tízmil­lió forintba került a felújí­tása, s ellátták minden jóval, mely a kulturált pihenés el­engedhetetlen kelléke. Mert a felújított hajót az idegen­forgalom szolgálatába állít­ják. Tavaly Tisaabercel és Tokaj között közlekedett sé­tahajóként, több mint hat­ezren ismerkedhettek meg a hátáról a folyóval, a Tisza- menti táj elragadó szépségei­vel. A márgás, kérészes part­tal, a meredek, pantifecskék szitává lyuggatott fészkelő- helyeivel, a kis kócsagokkal, fekete gólyákkal, gémekkel, bakcsókkal. Az igazgatóság szakembe­rei tót éve határozták el, hogy beszállnak az idegen- forgalomba, a múlt év a kí­sérlet esztendeje volt, az ide­it viszont már nagyon ko­molyan veszik. Természete­sen nem ebből gazdagodnak majd meg, de a korábban jobbára kihasználatlan gát­őrházak, hajók mindeneset­re tisztes jövedelmet ígér­nek. A Tiszavirág már a harmadik, vendégfogadásra is alkalmas hajójuk, s mel­lettük ott vannak a gátőrhá­zaik Kisaron, Tumyogmatol - csőn, Tiszabecsen, Záhony­ban, Tiszatelken és Tiszaber- celen is, melyék 'közül több összkomforttal rendelkezik. — Hamarosan egy hatvan sátor befogadására alkalmas kempinget is nyitunk Kis- aran — üd mellénk Kasel Iák Pál, az igazgatóság idegen­forgalommal is foglalkozó csoportvezetője, akitől azt is megtudjuk, hogy csak a három tanyahaján mintegy hatvan vendég ellátására ké­pesek. Hármójuk közül a legkorszerűbb persze a Ti­szavirág, mely ezen az úton vizsgázik a hajózási felügye­let munkatársai előtt is. A közlekedési főfelügyelet há­rom szakembere vizsgálja át szinte centitől centire a ha­jót, a nagyján már túl van­nak, amikor Busa István ha­jóskapitányt kérdezzük féüg tréfásan: biztonságban érez- hetjük-e magunkat. A leg­teljesebb biztonságban, hang­zik a válasz, ám ennek elle­nére mi az első állomáson, Tisza telekinél lesz állunk róla. Mert szűnik a Dédalon hatá­sa, s a fedélzeten egyre na­gyobb a meleg. A parton persze még na­gyobb. De a talaj legalább nem mozog. Balogh Gén Mindjárt vontatókötélen „repül” a Tiszavirág. (A szerző felv.) Gépkocsit részletre! — ez­zel a szlogennel hirdethetné a budapesti székhelyű Gon­dos Kisszövetkezet a Pécsi Ipari Vásárra időzített akció­ját. Az önálló külkereskedel­mi joggal rendelkező vállal­kozás egyéves előkészítő munka után rukkol ki ötleté­vel a július 14-től 23-ig tar­tó vásáron. Japán, nyugatné­met, francia gyártmányú használt és új gépkocsikat kí­nálnak. Harminc százalék előleg kifizetése után vehető át az autó. a fennmaradó részt pedig két év alatt kell kifizetni. . A részletek mini­mális összegét nem szabják meg, így a vevőik a négyezer forint értékhatárig igazolás nélkül is maguknál tartható valutából, mely összeg csalá­don belül összevonható — rendezhetik a tartozást. A vásár idején kísérlet­képpen forintért is árusít nyugati gépkocsit, motorke­rékpárt és mópedet a kisszö­vetkezet. Ebben az esetben a vételár felét kell a megren­deléssel együtt befizetni, maid egy—hat hónap múlva a teljesítéskor, a hátralévő összeget. Egyéb meglepetésekkel is szolgál a 12. Pécsi Ipari Vá­sár. A Mecsek Áruház Kft. közreműködésével a kiállított tárgyak forintért kaphatók lesznek. Minden korábbinál több külföldi kiállítót vár­nak. Jönnek az NSZK-ból. Jugoszláviából, Bulgáriából, a Szovjetunióból, Svájcból, Ausztriából és idén először Törökországból. (A Vasárnapi Hírek nyomán) Autót részletre Pécsi Ipari Vásár

Next

/
Thumbnails
Contents