Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-04 / 155. szám

1989. július 4. Kelet-Magyarország 5 Dem én vagyok N em én vagyok K. Zs. Többen gratuláltak már a lapunk szom­bati számában megje­lent Kultúra, politika, kultúr­politika című íráshoz. Vala­hányszor el kellett hárítanom az udvarias tetszésnyilvání­tást, mert hogy nem én írtam a nevezett cikket. Jóllehet a monogram K. ZS. A lapszer­kesztői gyakorlatban szoká­sos a szerző nevének pusztán betűkkel történő jelzése, ám ebben az esetben ez némileg félrevezető lett. A jelzett gondolatokat Kő­háti Zsolt vetette papírra. (karádi) NEM ÉLHETEK MUZSI­KASZÓ NÉLKÜL. Móricz Zsigmond zenés víg játékát játsszák Kisvárdán a Vár­színházban kedden este fél kilenctől. Főszerepben Réka- si Károly, Kerekes Éva, Pécsi Ildikó, Tordai Teri, Zubor Ágnes és Bárány Frigyes. VÉNYTÖMB NYUGDÍJAS ORVOSOKNAK. A Megyei Társadalombiztosítási Igaz­gatóság értesíti a nyugdíjas orvosokat, akik gyógyszer- rendeléshez saját részükre és családtagjaik számára vényt igényelnek, hogy a vénytöm­bök az igazgatóságon igény szerint átvehetők, július 10- től, délelőtt 8 és 12 óra kö­zött. Hajnal Tiborné csoport- vezető gyógyszerésznél az egészségügyi és gyógyszerügyi osztályon. JUBILÁLÓ FURULYAZE- NEKAR. Dögén a művelődési házban július elsején tartotta fennállásának tízéves évfor­dulóját ünneplő Muzika Hu­mana úttörő furulyazenekar jubileumi hangversenyét. A koncerten fellépett Dobos Sándor parasztfurulyás, a népművészet mestere. ftULLANCSIRTAS SÖSTÖN. A nyíregyházi KÖJÁL közli, hogy kedden ismét kullancsirtás lesz a sóstói erdő több pontján, így a tornapálya, a kultúrpark terüle­tén és a legfontosabb útvonalo­kon. Az irtás után 24 órán ke­resztül kerülni kell az aljnö­vényzettel történő közvetlen érintkezést, 72 órán belül pedig senki ne szedjen gombát! A PEDAGÓGUS KAMARA megalakulásáról és az eddigi tapasztalatokról tartott elő­adást hétfőn délután 2 órá­tól Kiss Elemér pécsi főisko­lai tanár Nyíregyházán a me­gye szaktanácsadói számára. A KOLLEKTÍV TOTÓ- SZELVÉNNYEL rendelkezők jobb kiszolgálása érdekében július 4-től, keddtől a Nyír­egyházi Damjanich .utcai körzeti OTP-fiókban is át­vesz az OTP befizetéseket. Hétfő-szerda fél 8-tól dél­után 5-ig, csütörtökön este 6- ig, pénteken pedig délig. A zsidóság mártírjaira emlékeztek Dyíregyházán A nyíregyházi zsidóság halálba hurcolásának 45. év­fordulóján, július 2-án — vasárnap — tartottak emlé­kező gyászistentiszteletet a Kótaiji úti temetőiben mind­azok, akiknek hozzátartozói a kegyetlen üldöztetés áldo­zatai lettek. Zóber Jenő a nyíregyházi hitközség nevében köszöntöt­te a megjelenteket: a mártí­rok hozzátartozóit és a más felekezetű vendégeket. Ez­után Schönberger András, a tiszántúli egyházak rabbija tartott gyászibeszédét, ajmely- ben először arról emlékezett meg, hogy megyénkből 17 ezer felnőtt és 2546 gyerek esett áldozatul a fasisztáit pusztításának. Felhívta a fi­gyelmet: az antiszemitizmus még ma is él, és mindany­nyiunknak arra kell töre­kednie, hogy azt felszámol­ják. Az emberek a jövőben minden faji megkülönbözte­tés nélkül békében kell, hogy éljenek, alkotsanak. Ezt követően a keresztény egyházak képviselői tettek hitet a békés egymás mellett élésről. A megem lékezé sí beszédek sorát Pintér Miklós, a Hazafias Népfront Városi Bizottságának titkára zárta. MENEDZSEL A SZOT 00 Kassák Lajos Művészeti Ösztöndíjak A SZOT idén is meghirdet­te a Kassák Lajos Művészeti Ösztöndíjat, amelyre 99 kép­ző-, ipar- és fotóművészeti, valamint 53 irodalmi pályá­zat érkezett. A szakértői bi­zottságok a következő pályá­zókat részesítették a Kassák Lajos Művészeti Ösztöndíj­AZ MSZMP REFORMKÖR Kisvárdán július 4-én, ked­den 17 órától tartja tanácsko­zását a művelődési központ pódiumtermében, ahol saját platformját alakítja ki vita közben. Kis téka Megnyílt a Kis téka tábor Nagykálló—Harangodon júli­us 3-án. Az itt nyaraló 300 gyerek — köztük 150 kárpát­aljai — július 13-ig sportolás, strandolás, kirándulás, csóna­kázás mellett népi mestersé­gekkel is megismerkedhet, és azok fogásait elsajátíthat­ja, — írja tudósítónk, Sza­bó Csaba. — Tanulhatnak gyöngyfűzést, korongozást fafaragást, nemezelést, gyéké- nyezést, játék készítést, vala­mint népi táncokat is gyako­rolnak a közösségi tánccsűr­ben. A tábor területén most már rendelkezésükre áll ét­kező, büfé, szauna és gyö­nyörködhetnek a szép kör­nyezetben a kilátótoronyból. ban: D. Német István író, Farkas Árpád költő. G. Hel­ler Zsuzsa keramikus. Gaál József grafikus, Karsai Er­vin költő. Krizbai Sándor fes­tő, Pálinkás György író. Tóth László költő. Tabák Lajos fo­tóművész és Drózsnyik István festőművészt egyszeri támo­gatásban részesítették. Leopárd az autópályán — Egy leopárd szökése okozott nem kis riadalmat csütörtökön hajnalban a Firenzébe vezető autópá­lya egyik parkolójában. Az állatot szállító teher­autó sofőrje, ugyanis, aki rövid időre elhagyta ko­csiját, visszatérve meg­döbbenve látta, hogy szál­lítmánya eltűnt ketrecé­ből. A helyszínre több mint száz rendőrt és tűzoltót vezényeltek, « a környék átfésülése idején a parko­lóban tartózkodó gépko­csik utasai sem szálhattak ki járműveikből. A három és fél órás kutatás ered­ményes volt: egy altató lövedékkel sikerült ártal­matlanná tenni a csavargó „cicát". A JEGYPÉNZTÁR NYIT­VA. A Váci Mihály művelő­dési központ közli, hogy jú­lius 3—12. között ugyan a ház zárva lesz, de a jegy­pénztár továbbra is várja a vendégeket naponta 3-tól 7- ig­SZÁZÉVES AZ ÓZDI IPAROSKÉPZÉS — kiállítás a szak­munkásképző intézetben. Reprezentatív kiállítás keretében mutatkozott be az ózdi 102. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet a helyi szakmunkásképzés centenáriuma alkalmá­ból. A kiállításon az egykori egyenruhák, relikviák, a tanu­lók által készített vizsgaremekek, oklevelek is láthatók. A nagy múltú intézetben jelenleg huszonnégy szakmában mintegy ezeregyszáz fiatal tanul. A Plútó hidegebb, mint gondolták tmmóval csekélyebb a vártnál a Nap legtávolabbi J bolygója, a Plútó rádiósugárzása, melyet a né- m met—francia intézet, az IRAM új, 30 méter rá­dióteleszkópja segítségével először mutattak ki a dél­spanyolországi Pico Veletán, az 1,3 milliméter hullám- hosszúságú sávban — írja a Die Welt. A Max Planck Társaság, mint az intézet partnerszervezete új, 1988-as évkönyve beszámol arról, hogy ebből a mért sugárzás­ból újabb átmérő meghatározások segítségével a bolygó fiiszínének hőmérsékletét is ki lehetett számítani: mindössze körülbelül 40 fokkal áll az abszolút hőmér­sékleti nullpont. fölött, mely —233 Celsiüs-foknak fe­lel meg. Ez egyúttal ellen szól annak az eddigi feltéte­lezésnek, hogy a Plútót metán-atmoszféra veszi körül. Ez a gáz ilyen alacsony hőmérsékleten teljesen jéggé dermedne. KIHELYEZETT ÜGYFÉL­SZOLGÁLAT. A Megyei Tár­sadalombiztosítási Igazgató­ság kihelyezett ügyfélszolgá­latot tart július 5-én, szerdán reggel 9 órától Fehérgyarma­ton, délután egytől pedig Csengerben. Mindkét helyen a tanács épületébe várják az állampolgárokat. Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy hálózat rekonstrukciós munkák miatt az Arany J. utca 32. számtól 44. számig terjedő la­kóházak előtti útszakaszon meg­állni, illetve parkírozni TILOS. A kivitelezés várható ideje: 1989. július 4-től augusztus 20-ig. Az épületek rákötésekor vizzavaro- sodásra. Illetve átmeneti vízhi­ányra kell számítani. Kérjük T. Fogyasztóink szives türelmét és megértését SZAVICSAV nyíregy­házi üzemmérnökség. (1873) Diákújságírók tábora Megkezdte munkáját a di­ákújságírók tábora. A megye minden, diákújságot megje­lentető általános- és közép­iskolájából érkeztek fiatalok a sóstói táborba. A nyíregy­házi tévével és a rádióval kö­zösen a Kelet-Magyarország segít a szakmai programok szervezésében. Hétfőn a diá­kok a szakma alapkérdései­vel ismerkedtek, ám már va­sárnap este sem tétlenkedtek: Nagy Feróval készítettek in­terjút az élelmes riporterek a sóstói Kultúrparkban a kon­cert előtt. A résztvevők az egy hét alatt ismerkednek a televízió­zás és a rádiós adások szer­kesztésének kérdéseivel is. Átadja A j a kerékpárutat? A múlt héten lapunk meg­írta, hogy a Sóstói úti kerék­párutat e hét közepén adják át. A biciklisták már bizo­nyára türelmetlenül várják az eseményt. Mi a helyzet: lesz átadás, vagy sem? — kérdeztük Kosa Lajost, a Közútépítő Vállalat műszaki ellenőrét. — Az út átadására kedden délután került sor — kaptuk a választ. — A festés elké­szült, a táblákat a helyükre állítják, és kedden délután­tól már ezen a sávon közle­kedhetnek a kétkerék szerel­mesei. ZÖLDÉRT I. sz. HÜTÖHAZ ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEM (Almatáro- ló) felvesz gyakorlott SZTK-ügy- intézőt. Jelentkezés fenti címen. Nyíregyháza, Móricz Zs. u. 24. munkaügyi csoportvezetőnél. A HIDROLÓGIAI YÁRDORGYÜLÉS ALKALMÁBÓL Kiállítás, hangverseny Nyíregyházán tartja a hét végén VIII. országos ván­dorgyűlését a Magyar Hidro- lóigai Társaság. Ezt megelő­zően július 5-én 17 órakor a nyíregyházi Jósa András Mú- Múzeumban A Felső-Tisza- Vidék vízügyi múltja cím­mel kiállítást nyitnak (a kör­nyezetvédelmi és vízügyi igaz­gatóság valamint a Vízügyi Múzeum közreműködésével). Július 6-án 19 órakor pedig a nyíregyházi evangélikus templomban hangversenyt rendeznek, amelyen a Cante- mus és a Pro Musica kórus lép fel. A vándorgyűlés részt­vevőin kívül a város muzsi­kaszerető közönségét is vár­ják a rendezők. PEDAGÓGUSOK TÁRSASÁGA 4., kedd ULRIK napja A Nap kél 4 óra 53 perc­kor, — nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kél 5 óra 46 perc­kor. — nyugszik 21 óra 57 perckor. Száznegyven éve született Szentgálon, és Budapesten hunyt el Bánóczi József (1849—1926) irodalomtörté­nész. filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagja. Bánóczi Lász­lónak. az ismert színházi szakírónak, rendezőnek és műfordítónak édesapja. Várható időjárás ma es­tig: időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet. és csak néhány helyen fordulhat elő zápor, zivatar. A többször megnövekvő felhőzetből fő­ként nyugaton, délnyugaton várható eső, zivatar. A ke­leti, északkeleti szél gyak­ran lesz élénk. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma általában 25 . 30 fok kö­zött, nyugaton 22 fok körül alakul. Develésügyi kongresszust hívnak össze A Magyar Pedagógiai Társaság elnöksége idősze­rűnek tartja és kezdemé­nyezi a VI. nevelésügyi kongresszus összehívását, mivel az oktatási rendszer­ben felhalmozódott ellent­mondásokat csak széles körű társadalmi-szakmai vita, s reális cselekvési program alapján véli megoldhatónak. Az 1991 tavaszára tervezett tanácskozás feladata tehát az lesz, hogy értékelve az elmúlt időszak nevelési-okta­tási gyakorlatát, meghatároz­za a közoktatás fejlesztésé­nek soron következő tenni­valóit — jelentette be Kö- peczi Béla akadémikus, a kongresszus előkészítő bizott­ságának elnöke hétfőn a Fáklya klubban tartott saj­tótáj ékoztajtón. Köpeczi Béla a kongresz­öszintén szólva, imponáló ne­kem a nyugatnémet Zeil város­kában elkövetett bankrablás. A fénykép szerint, körülbelül har­mincöt éves. 175 centiméter ma­gas férfiú, csupán öt perc alatt országos hírt szerzett. Tizenkét óra harminc perckor lépett be a Deutsche Bank épületébe, fegyel­mezetten sorba állt, s amikor a pénztáros elé ért. elegáns revol­vert vett elő. majd egy cédulát nyújtott be a pénztárosnak. így szólt a szöveg: „Bankrabló va­gyok. 6000 márkára van szüksé­gem. Sürgősen! Ha nem — lö­vök.” A pénztáros elolvasta a szöve­get, ránézett az illetőre, s a ke­SZUS összehívásának hátterét vázolva kiemelte: a társada­lom napjainkban végbemenő változások eleve szükségessé teszik a magyar oktatás helyzetének átgondolását. Anélkül pedig, hogy a peda­gógusok körében ne kerül­jenek napvilágra a külön­böző nézetek és az ütközések után ne alakuljon ki szak­mai konszenzus a reformra vonatkozóan — elképzelhe­tetlen a megújulás. SÚLYOS BALESET. Hét­főn Nyíregyházán délután öt órakor a Csályi Ferenc ut­cán egy Lada típusú személy­gépkocsi elgázolt egy gyalo­gost. Az idősebb hölgyet sú­lyos, életveszélyes sérülé­sekkel szállították a mentők a kórházba. zében levő revolverre, majd riadt mozdulattal hatezer márkát adott át a bankrablónak. Az udvarias férfiú nyugodtan átvette az ösz- szeget. zsebre vágta, és ráérősen elindult a kijárat felé. Félúton megfordult, s ezt mondta a pénz­tárosnak: „Még egyszer köszö­nöm, a jövő héten is visszaté­rek.” Ahogy én az ilyen típusú fér­fiakat ismerem, megtartják a szavukat. Hiszen, három héttel ezelőtt már járt ebben a bank­ban, de akkor szerényebb volt, és csak 4000 márkát kért a pénz­tárostól ... (Az Esti Hírlapból) Áramszünet Tiszavasváru Értesítjük Tiszavasvári Temető, Batthyányi, Alkotmány. Hunyadi, Iskola és Egyház utcai fogyasztó­inkat. hogy 1989. július 6-án és 7-én 08,00 órától—16,00 óráig áramszünetet tartunk a hálózat átépítése miatt. Kérjük szíves megértésüket. TITASZ Vállalat tiszalöki kirendeltsége. (18806) A HELYŐRSÉGI KLUB Színház u. 2. sz. olcsó és tartalmas kirán­dulást szervez NSZK-ba és Isz­tambulba. Jelentkezés telefonon is. 10-149. (1882) Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy hálózatrekonstrukciós mun­kák végzése miatt 1989. július 4- én 22,00 órától 1989. július 05 én 06.00 óráig az ivóviz-szolgáltatást szüneteltetjük az alább felsorolt helyeken: Himes u., Herman Ot­tó u„ Kórház u„ Városmajor u., továbbá az öz út,öz köz, Vasvári p. utcákon. Kérjük T. Fogyasztó­ink szíves türelmét és megértését. SZAVICSAV nyíregyházi üzem­mérnökség. (1890) Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: KARÁDI ZSOLT Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124 NYUGATNÉMET FURCSASÁGOK Visszajáró bankrabló — A férjem szörnyen kíváncsi ember. Akármit főzök, mindig tudni akarja, mi az étel neve.

Next

/
Thumbnails
Contents