Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

Jó minőséget ígérnek a Hevesi fajták Döntöttek a Központi Bizottság pánteki ülésén: Október 6-ra hívják össze az MSZMP munkakDHgresszusát Július 28-án, pénteken ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A tanácskozáson — amelyen Nyers Rezső elnökölt — a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a Köz­ponti Bizottság osztályvezetői, valamint a központi pártsajtó vezetői. A testület kegyelettel tisztelgett Kádár János emlékének és méltatta munkásságá­nak elévülhetetlen érdemeit. A Központi Bizottság tájékoztatót hall­gatott meg időszerű nemzetközi kérdések­ről, majd a Kovács Jenő KB-titkár előter­jesztését követő vitában kialakította ál­láspontját az MSZMP őszi kongresszusának előkészítéséről. Ügy döntött, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt munkakong­resszusát 1989. október 6-ára hívja össze a Kongresszusi Központba. Ezt követően állásfoglalás-tervezetet vi­tatott meg a pártnak az egyházakhoz és a valláshoz fűződő viszonyáról, s egyben ja­vaslatot tett a lelkiismereti és vallássza­badság elveire. A napirendhez Berecz Já­nos fűzött szóbeli kiegészítőt. A témával kapcsolatos állásfoglalását a Központi Bi­zottság teljes egészében nyilvánosságra hozza. A testület Fejti Györgynek, a KB titká­rának előterjesztésében áttekintette az 1989. július 22-ei időközi országgyűlési képviselőválasztás első fordulójának ta­pasztalatait, majd más, a hatáskörébe tar­tozó időszerű ügyekben döntött. A Központi Bizottság üléséről közle­ményt adnak ki. Dohányszüret a Nyírségben Napok óta folyik már a dohányszüret a Nyírség­ben. Törik a Virginia tí­pusú Hevesi fajták aljle­veleit a Nyíregyházi Do­hányfermentáló Vállalat termelési körzetében. Az eftő vélemények szerint mennyiségre kevesebbet ígérnek a dohányföldek, mint az előző években, de a mutatkozó jó minőség kárpótolja majd a ter­melőket. Az első szárítá­si eredmények magas vi- lágos-kibozatait mutattak, ami több pénzt hozhat a dohányosoknak és na­gyobb dollárbevételt a növekvő export révén. A leveleki Dózsa Mg. Tsz tavaly is kiemelke­dő eredményeket pro­dukált a nyíregyházi do­hánybeváltó üzem kör­zetében. Az idén is jó kilátásaik vannak. A Nagyerdőalja 42 hektá­ros táblájában Csorba Lászlóné 3" tagú brigád­ja ígéretes dohánysorok közt töri a Hevesi 11-es aljleveleit. Mindenütt kikoptak már a dohány- földekről a drága „törőkombájnok”. A veszteséget kivédő és a minőséget óvó módszer azonban terjed: már a termő­földön tűsorkeretekre kerülnek a letört dohánylevelek, amiket — miként Leve­leken is — tűsorkeret-szállító kocsik visznek a szárítótelepekre. (Pristyák J.) Nagycsaládosoknak - egyedülállóknak Iskolakezdés - munkahelyi segítséggel Üj tanév, újabb kiadá­sok. Bár a szünidőből még jócskán van hátra, tanácsos olykor az iskola- kezdésre is gondolni, s a füzetek, tanszerek meg­vásárlását sem érdemes az utolsó percekre hagy­ni. A nyár derekán annak jártunk utána, hogyan se­gítik a gyárak, üzemek dolgozóikat, könnyítenek- e számukra a szeptembe­ri iskolakezdés okozta gondokon? A Szabolcs Cipőgyárban már hetekkel ezelőtt meg­alakították azt a bizottságot, amely szabályos közvéle­ménykutatást rendez a dol­gozók között. Azt kívánják feltérképezni, Mk szorulnak: anyagi segítségre, melyek azok a családok, amelyek­ben nehezen tudják vállalni az alaposan megnövekedőit terheket. • A támogatásra idén közel százezer forint jut, ami azt jelenti, hogy a tavalyinál többet, gyermekenként mi­nimum ötszáz forintot ad­hatnak a dolgozóiknak. A rá­szorulók kiválogatásának szempontját a szakszervezeti tagok alakították ki. Űj do­log, hogy döntésük szerint ezúttal a gyermeküket egye­dül nevelő, egy gyermekes szülők is számíthatnak- a gyár segítségére. (Folytatás a 4. oldalon) Apasági per 10 év után Az eredeti tervhez képest egy nappal korábban, októ­ber 6-án kezdődik az MSZMP kongresszusa — je­lentették be pénteken este a párt központi bizottsági ülé­se közben megtartott szóvivői tájékoztatón. Kimmel Emil helyettes* szóvivő mellett Ko­vács Jenő, az MSZMP PIB tagja, a Központi Bizottság titkára és Berecz János, a KB tagja, a sajtó nyilvános­sága nélkül lefolytatott ta­nácskozás első két napirendi pontjának előadója vállalko­zott arra, hogy az újságírók kérdései nyomán összegezze az előterjesztéeek lényegét, a vitában elhangzottakat. (Folytatás a 4. oldalon) II kombájnok elköllöztek (3. oldal) Meghitelezett felvásárlás megyénkben Barackhajrá a koozervgyárhao Nehéz előre megjósolni, hogy milyen terméssel ke­csegtetnek az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni gazdálkodók gyümölcsösei, mert az időjárás szeszélyei kiszámíthatat lanok. így fordulhat elő, hogy a többlettermés, mint derült égből a villámcsapás, úgy éri a felvásárlókat és a feldolgozókat... A felvásárlási árak annyi­ra visszaesnek, hogy a ter­melőnek már alig-alig kifi­zetődő a gyümölcs értékesí­tése, feltéve, ha talál rá ve­vőt. A pénzügyi kormányzat valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium döntése alapján kedvezmény­ben kell részesíteni azokat a vállalatokat. szövetkezete­ket, amelyek a korábban le­szerződött mennyiségen túl vesznek át a termelőktől kaj­szit, őszibarackot és körtét. A kedvező visszhangot ki­váltó döntés hátterében az áll, hogy az általános piaci intervenciós alapból a termé­kek felvásárlását szolgáló hi­telek kamatát finanszíroz­zák. A Nyírség Konzervipari Vállalatnál és a Debreceni Tartósítóipari Kombinát Nyírtassi Állami Gazdasága konzervüzemében az iránt érdeklődtünk, élnek-e a fel­kínált lehetőséggel. A három gyümölcsből országos ada­tok szerint a tavalyi 170 ezer tonnával szemben 80—100 ezerrel több termett. Ebből jelenleg csaknem 30 ezer ton­na felvásárlása okoz gondot a konzervgyáraknak és a hű­tőházaknak. Szabolcsban 70 —80 százalékkal több kajszi és 30—35 százalékkal több őszibarack és körte termett, mint tavaly, ami érezteti ha­tását a feldolgozóüzemekben (Folytatás a 4. oldalon) m aratóverseny Kézi aratóversenyt ren­deznek ma 16 órától Nyír­teleken, a Felsősóskút Ka- sik-dűlőben. A vállalkozó kedvű háromfős csapatok­nak (kaszás, marokszedó. kévekötő) 100 négyszögölt jelölnek ki kézi aratásra. Az eredményhirdetés után 19 órától a Lenin úti ját­szótéren a Nyírteleki asz- szonykórus, a Nyírfa Klub énekkara és a Nyírség táncegyüttes lép fel. Ezt követi az aratóbál. ahova a felvonulók a helyi foga- tosok segítségéve! jutnak el. Az aratóbálon az ara­tás végét jelző búzakoszo- rút vonják fel legelőször. r Elő népművészei ÖLOMKRISTÄLY ÉS HÁZTARTÁSI ÜVEGÁRUK széles gyártmányskálája jellemzi az Üvegipari Művek vásárosnaményi gyárát. Árucikkeik keresettek a hazai mellett az NSZK-beli, francia és angol piacokon is. Az idén tőkés országokba exportál­ják termelésük 30 százalékát. Képünkön Szücsné Biró Csilla üvegfestő NSZK-cx- portra üveg tortalapot fest. (Suri Attila felvétele) M inden eddiginél erőteljesebb és színpompásabb az a kollekció, élményszerűbb az ‘a látvány, ami most a nyíregyházi Váci Mihály művelődési központban a kiállítótermekben, a folyosókon a láto­gatók szeme elé tárul: az Országos Népművészeti Ki­állítások történetében a mostani, kilencedik bemuta­tóra gyűlt össze a leggazdagabb, legváltozatosabb anyag. Az utóbbi években a meghirdetett népmüvé- ! szeti pályázatok hatására újabb és újabb alkotóműhe­lyekben láttak munkához, tartalmában és technikájá­ban is kiteljesedett a több mint nyolcvanezer nép­művészt tömörítő mozgalom. Tájegységek találkozójára ad alkalmat a kiállítás, hiszen az ország minden zugából elküdték a vidékük­re jellemző tárgyakat, eszközöket, viseleteket, illetve egyes népművészek és szakkörök a határokon túl élő magyarság néprajzának tárgyi továbblépésével fog­lalkoznak, tovább örökítik a Felvidék, Erdély stb. paraszti kultúráját. Műfajában is igen sokszínű a gyűjtemény, nagyon sok a textil, de megtalálhatók a népi faragásé bútorok, a csont és szaru, szalma, csu­hé j, gyékény, fazekasmunkák, bőr és mézeskalács, ké­regedény, lószörékszer, rececsipke — a zsűri tizeiinyolc kategóriában osztotta ki a pályadijakat. Megyénk népművészei közül ketten kapták meg a legnagyobb elismerést jelentő Gránátalma-díjat és még két Arany plakett is gazdára talált. A kilencedik Országos Népművészeti Kiállítás meg- j nyitóján, július 29-én délután ötkor a művelődési házban Andrásfalvi Bertalan kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutatócsoportjának ■ ■ főmunkatársa méltatja a népművészet továbbélésé­nek jelentőségét, majd kioszják a díjakat. Este nép­zenei és táncműsort rendeznek, szombaton és vasár­nap a népművészeti vásárban kismesterek. kínálták ■ portékáikat. A kiállítás szeptember 10-ig látogatható. I _________________________-_______________ (2. oldal) % XLVI. évfolyam, 177. szám ÁRA: 5,30 FORINT 1989. július 29., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents